Bezár

Hírarchívum

2023. Április

1 2 

2023

2023. május 26.
1 perc

A pályázat célja az egyetem azon kutatóinak, valamint hallgatóinak támogatása, akik az egyetemhez kötődő kutatómunkájuk során olyan tudományos eredményt, innovatív megoldást dolgoztak ki, amely szellemi alkotásnak minősül és üzleti szempontból hasznosítható lehet.

Inkubátorház SZTE

2023. április 28.
5 perc

Ünnepélyesen átadták a Resysten Science and Research Kft. kutató-fejlesztő laboratóriumát a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Inkubátorházában. A létesítmény egyedülálló lehetőséget kínál a higiéniai védőbevonattal foglalkozó magyar vállalat számára, hogy ösztönözze a fejlesztéseket, illetve gyorsabban és hatékonyabban reagáljon a piac új igényeire. A Resysten által kifejlesztett rendszer világszerte már több millió ember egészségét védi kórházakban, a tömegközlekedésben, oktatási intézményekben, multinacionális cégeknél, valamint bevásárlóközpontokban is.

Meszlényi László az SZTE Egyetemi Tavaszán. Fotó: Zentai Péter

2023. április 28.
5 perc

Meszlényi László karnagy, főiskolai tanár, oboaművész, a Musica Parlante Kamarazenekar alapítója volt az Egyetemi Tavasz vendége csütörtökön este az SZTE rektori épületének dísztermében.

Prof. Dr. Vécsei László

2023. április 28.
8 perc

Egy tucat díj és elismerés tulajdonosa, több szakmai bizottság és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar oktatója és az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinikájának orvosa, kutatója. 2023-ban a város közgyűlése Szeged díszpolgárává választotta. Prof. Dr. Vécsei Lászlót kitüntetése kapcsán elismerésekről, célokról, eredményekről, kutatásról, oktatásról és gyógyításról valamint szabadidőről is kérdeztük.

A_Szegedi_Tudomanyegyetemre_latogatott_a_roman_nagykovet

2023. április 28.
2 perc

Gabriel Sopanda, Románia budapesti nagykövete, Daniel Banu, Románia szegedi konzulátusának vezetője és Horia Mintaș, a budapesti román nagykövetség kereskedelmi és gazdasági tanácsosa tett látogatást 2023. április 26-án a Szegedi Tudományegyetemen.

Mini_tancol

2023. április 28.
2 perc

Az Országos Mazsorett Bajnokságon 240 versenyprodukciót láthatott a közönség különböző korcsoportokban és különböző diszciplinákban. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló csapatok maximális teljesítményt nyújtva, háromszor is a legjobb értékelést kapták.

Nyit_Bartok_Gyermekkar_1

2023. április 27.
2 perc

A megye ének-zene tagozatos iskoláinak versenyén a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Bárdos Kicsinyek Kórusa és Bartók Gyermekkara is kimagasló „aranyos” eredményt ért el.

Dr._Gacser_Attila_biologus_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Biologiai_Intezetenek_vezetoje_atveszi_kitunteteset

2023. április 27.
6 perc

Dr. Gácser Attila biológus, a Szegedi Tudományegyetem Biológiai Intézetének vezetője, a Szegedi Tudományegyetem HCEMM Gombakórokozókkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője, a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára és számos úttörő kutatás vezetője. A Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárát, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetése kapcsán kérdeztük az elismerésről és hobbijairól: a főzésről és a festésről.

Dr. Szabó Helga, SZTE SZAKK

2023. április 27.
7 perc

Dr. Szabó Helga családja Zala megyéből az 1990-es években költözött Szegedre, ahol felsőfokú tanulmányai befejezése után, 2013-ban megkezdte hivatása gyakorlását a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Igazságügyi és Orvostani Intézetében. A szakértőt hivatásról, egyedi esetekről, családról és szabadidőről kérdeztük.

doktori_kepzesek_nyilt_napja

2023. április 27.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Doktorandusz Önkormányzat szervezésében május 10-én, 12 órától Doktor Képzések Nyílt Napja lesz a Dugonics téri központi épületben. A program célja a doktori életpálya megismertetése a hallgatókkal és az egyetemen folyó doktori képzések népszerűsítése.

dontestamogato_rendszer

2023. április 27.
3 perc

Az új NOVA rendszer, csatlakozva az ERP és más szakmai rendszerekhez, jogtárakhoz, különböző komplex pénzügyi problémák megoldásában és feladatok optimalizálásában segíti a cégcsoportok és nagyvállalatok vezetőségeit. A döntéstámogató rendszerrel a vezetők szabadszöveges társalgás formájában beszélgethetnek. A rendszer képes arra, hogy szóban ismertesse a szakértők által összeállított szabálygyűjtemény elemeit, döntéstámogató területeket, elemzési módszereket. Ennek hatására a mesterséges intelligencia, ha szükséges, visszakérdez, további paramétereket kér és pontosítja az adatokat, majd elindítja a kívánt elemzést, amelynek eredményeit, diagramjait megjeleníti és szóban is közli.

Szakmai hét az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon

2023. április 27.
2 perc

Elsősegélynyújtó bajnokság, anyajegyszűrés, véradás, önvédelem és szakmai előadások. Megelevenedett a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési karának “A” épülete április végén, az éves szakmai hét alkalmából. Az ETSZK 2023-as szakmai hetének szerdai napját látogattuk meg.

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátéka a debreceni Csokonai Fórum színpadán.Fotó: David Nagy Photography

2023. április 27.
3 perc

A Szegedi Egyetemi Színház „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátékával vett részt az idei MUST Egyetemi és Ifjúsági Összművészeti Fesztiválon megrendezett IX. Debreceni Egyetemi Színházi Találkozón. A fellépésről Varga Norbert, a SZESZ művészeti vezetője számolt be portálunknak.

szte-juniorok-viadala-donto

2023. április 27.
2 perc

Játékos, egyetemi karokhoz kapcsolódó standfeladatokkal és kvízfordulóval zajlott az első SZTE Juniorok Viadala csapatvetélkedő döntője az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A dél-alföldi régió 23 iskolájából érkező csapatok tagjai értékes nyereményekkel és plusz felvételi pontokkal térhettek haza.

Bodo_Richard_Banhidi_Bence

2023. április 27.
4 perc

Az OTP-Bank-Pick Szeged válogatott kézilabdázói mellett más szegedi sztársportolók is részt vettek a 31. Trapp Napon. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete által szervezett eseményen a mozgásé, a sporté és a jókedvé volt a főszerep.

futas

2023. április 26.
2 perc

Május 5-én 16 órakor közös futásra invitálják a Szegedi Tudományegyetem Gasztroenterológia Osztályának munkatársai mindazokat, akik szeretnének tenni azért, hogy meggyőzzék a környezetükben élőket arról, hogy egészségük érdekében rendszeresen járjanak szűrővizsgálatokra, táplálkozzanak egészségesen és mozogjanak rendszeresen! Minden újonnan diagnosztizált betegért futva vagy sétálva, de tesznek egy lépést!

A Dawson-díj átadásán ma Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora és John Cryan, az UCC professzora beszélget

2023. április 26.
6 perc

Az első védőoltás óta a vakcinák több életet mentetek meg, mint bármely más orvosi beavatkozás. Erre a 227 éves ötletre emlékeztet az Immunizációs Világhét, amelynek idei ünnepeltje Írországban Karikó Katalin, az SZTE professzora. Az mRNS vakcina úttörőjét a dublini Trinity College a genetikai terület kitüntetésével, a 2023-as Dawson-díjjal jutalmazta. A corki UCC tiszteletbeli doktori címet adományoz a kutatónőnek, aki „megfordította a Covid-járványt”. A látogatást záró beszélgetés élőben követhető.

tarsolylemezek-a-honfoglalo-elit-kincsei-1024x536-1-q4wye3ypqqktxpjvasinnfzfzh8g75ptac8lkchcoo

2023. április 25.
1 perc

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum 2023. április 13-15. között konferenciát rendezett Szentendrén "Árpád népe – A magyar honfoglaláskor kutatásának legújabb eredményei" címmel.

Kivalo_eloadasokkal_kapraztattak_el_a_zsurit_az_innovativ_megoldasokat_bemutato_kozepiskolasok_3

2023. április 25.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete kilencedik alkalommal hirdetett versenyt középiskolás diákoknak. A IX. Szegedi Innovatív Informatika Verseny döntőjére bármilyen informatikai témájú problémával vagy feladatmegoldással kapcsolatos pályamunkával nevezhettek a diákok. A pályamunkák közül a zsűri mind az innovatív informatikai, mint az informatikai kategóriában kiválasztotta a legjobb 9-9 munkát; ezeket a diákok egy-egy prezentációval személyesen mutatták be.

azerbajdzsan_osztondij

2023. április 25.
1 perc

Az Azerbajdzsáni Köztársaság évente 10 ösztöndíjat biztosít magyar állampolgároknak az azerbajdzsáni, orosz és angol nyelvű képzésre az államközi ösztöndíjprogramjában. A magyar állampolgároknak szóló programról online tájékoztatót tartanak április 27-én 18 órától.

Zólyomi Zsolt

2023. április 24.
2 perc

Magyarország egyetlen parfümőre, Zólyomi Zsolt tartott előadást 2023. április 21-én az SZTE JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézetben működő stíluskommunikátor szak meghívására.

MGK_termekdij

2023. április 24.
2 perc

A Tanösvény megalkotásáért a Magyar Növénytermesztésért Termékdíj III. helyezését nyerte el konzorciumi tagként a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar. A tanösvény a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, 2023. május 4-5-6-án is látható lesz. A hét állomásból álló tanösvényt bejárva a látogatók megismerkedhetnek a növénytermesztésben alkalmazott jó gyakorlatokkal, a szervesanyag-gazdálkodással, sőt, növényegészségügyi és takarmánygazdálkodási tudnivalókkal is gazdagodhatnak.

jln

2023. április 24.
1 perc

A Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen idén a rekordszámú versenyző mellett az M5 televíziós csatorna Novum című műsorának stábja is ott járt.

boncterem

2023. április 24.
4 perc

A tavalyi Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny különdíjas csapatai április 19-én váltották be nyereményüket, és látogattak el az SZTE különböző laborjaiba. Ezúttal a dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum diákjai és tanárai, valamint a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium diákjai és tanárai vendégeskedtek a Szegedi Tudományegyetemen.

SZTE BBMK Egyetemi Tavasz

2023. április 24.
1 perc

Meszlényi László neve fogalom a zenekedvelő körökben. A művész 25 évadon keresztül állt a Szegedi Szimfonikus Zenekar oboa szólamvezetői pultja mögött, emellett 44 tanéven keresztül dolgozott főiskolai tanárként - többek között ezekről az évekről is szó esik majd azon a zenés, beszélgetős esten, amelyet 2023. 04. 27-én az Egyetemi Tavasz programsorozatának részeként hallgathatnak végig az érdeklődők 19:00 órától a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Dísztermében.

Nyito_f-f_Kariko_Katalin_Halleban_-_Stekovics_Janos_foto

2023. április 21.
5 perc

371 éve alapították, székhelye Halle… Mi az? A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia, 1600 kutató „ernyőszervezete”. A német nyelvterület legpatinásabb tudományos társasága 2023. április 19-én tagjai közé választotta Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát. A világhíres biokémikus a csodálatos mRNS-molekuláról beszélt.

NYITO_LABORLATOGATAS_szgytv_0418

2023. április 21.
4 perc

A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen rész vett iskolák közül a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium, valamint a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai és tanárai látogattak április 18-án a Szegedi Tudományegyetemre. A középiskolások és kísérő tanáraik megismerkedtek az egyetem képzési kínálatával és laborgyakorlaton vettek részt az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerkémiai, valamint gyógyszertechnológiai tanszéken, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Szervetlen, Szerves és Analitikai Kémiai Tanszékén, és az SZTE SZAOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében.

Perger_Mentorhalo

2023. április 21.
1 perc

A Mentor(h)áló eddigi történetének első világutazója április 24-én, hétfőn este érkezik az IH Rendezvényközpontba. Perger István eddig a világ 80 országában járt, a szegedi és környékbeli közönséggel a varázslatos Selyemút mentén szerzett kalandjait osztja meg. Emberek, történetek, tájak és történelem igazi csemege az utazás és felfedezés szerelmeseinek.

tn

2023. április 21.
1 perc

Az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatának magyar válogatott játékosai, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Mikler Roland is részt vesz a 31. Trapp Napon, április 26-án.

Oláh Gergő az SZTE-n

2023. április 21.
5 perc

Örömről, bánatról, sikerről, kudarcról, hitről – óriási volt az érdeklődés Oláh Gergő motivációs előadása iránt a Szegedi Tudományegyetemen. Az énekes az Egyetemi Tavasz keretében az SZTE IKIKK Roma Ifjúsági Szolgáltató Iroda meghívásának tett eleget április 20-án. A 2012-es X-Faktor győztesét a zenével megspékelt est előtt kérdeztük.

ppmefob1

2023. április 21.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magát az asztaliteniszezők Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságán, a MEFOB-on, ahol több dobogós helyezést is szereztek az SZTE hallgatók.

Veruket_adjak_betegeikert_a_szegedi_gasztroenterologusok

2023. április 20.
2 perc

Nemes cél érdekében gyűltek össze 2023. április 20-án a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Gasztroenterológiai Osztályán és Ambulanciáján dolgozó orvosok, orvostanhallgatók és egészségügyi szakdolgozók, akik közül többen is vérüket adták a betegeikért. Az akció a Szegedi Regionális Vérellátó Központ támogatásával jött létre.

Stresszmentes_nap

2023. április 20.
1 perc

A lazításé és az aktív pihenésé a főszerep 2023. április 25-én, 10 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, a Stresszmentes napon.

Hermann Róbert történész előadása a Katona Tamás-emlékkonferencián

2023. április 20.
27 perc

Egykori oktatója, Dr. Katona Tamás történész tiszteletére rendezett emlékkonferenciát az SZTE BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszéke. A konferencián Katona Tamás életművéhez híven forrásalapú, ám színes, átélhető történetekről volt szó az 1848-49-es szabadságharc idejéből. Az eseményen Katona Ágnes, a történész lánya is részt vett.

Horizont_kutatas

2023. április 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem számára is elérhető az az 5 milliárd forintos keret, amelyet a kormány biztosít előlegként a Horizont-kutatásokra. Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a támogatásról április 13-án, Budapesten folytatott egyeztetést a Horizont-programokban érintett kutatókkal.

Prof. Dr. Kónya Zoltán

2023. április 20.
13 perc

A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja, vagyis az IKIKK a következő félévtől új kiválósági támogatásokat és pályázatokat indít. Növekszik majd a PhD-hallgatók ösztöndíja és kiválósági ösztöndíj-támogatásra is pályázhatnak majd. Az IKIKK díjazni fogja a kiválósági publikációkat és meglévő kutatócsoportjai mellé folyamatosan várja az egyetem kutatóinak új projektötleteit. Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes, az SZTE IKIKK vezetője szerint a kiválóság támogatása a következő évtizedekre új jövőképet nyújt majd az egyetem kutatóinak.

SZTEsi Maraton

2023. április 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem minden évben kínál olyan sportolási, egészségmegőrző, rekreációs lehetőségeket, amelyek országosan is egyedülállók, példamutatók. Ilyen volt a Covid-19 járvány alatti online kezdeményezés, a centenáriumhoz köthető „SZTE 100” kihívás és ilyen a SZTEsi Maraton rendezvénysorozat is, amely az Aerobik Maratonnal startolt, április 12-én.

szte_btk_ted

2023. április 19.
2 perc

Igazi TED-es élménynek lehet részese az, aki június 10-én ellátogat a balatonfüredi Szabadidő- és Konferencia Központba. A TEDxBalaton szervezői ugyanis idénre is igazi intellektuális dzsemborit ígérnek: a Balaton ökológiája, történelme, gasztronómiája kerül majd a középpontba. Az SZTE-vel kötött együttműködés alapján a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is aktívan részt vesznek a mintegy ötszáz fős rendezvény megszervezésében.

Cimbaliband, SZTE

2023. április 19.
2 perc

Minden zenekedvelőt vár a Cafe Radnóti 2023. 04. 20-án, ahol ezúttal a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével, és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal - koncertet ad ugyanis a Cimbaliband. Az esemény, amely az Egyetemi Tavasz keretében valósul meg 20:00 órakor veszi kezdetét.

Nyito_Breakthrough_prize_Kariko_Weissman_IMG_2161

2023. április 18.
8 perc

A Harcosok klubja című filmből Edward Norton is Karikó Katalinnal fényképezkedett a 2023. április 15-i Breakthrough Prize ceremónián. Az Egyesült Államok legnagyobb pénzjutalommal együtt járó tudományos díja hollywoodi átadóján a világhírű kutatókat, köztük a top-vendég Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát filmcsillagok, médiasztárok és celebek is ünnepelték.

SZTE Alma Mater Díj 2023

2023. április 18.
4 perc

Mintegy 80 kiállító kínált gyakornoki pozíciót és álláslehetőséget a Szegedi Tudományegyetem Karriernapján, ahol az idei Alma Mater Díjat a Goodwill Pharma Nyrt. képviselője vehette át. A rendezvényen részt vevő vállalatok megismerkedtek az SZTE hallgatóival, frissdiplomásaival, és informálták őket a legfontosabb tudnivalókról.

A_parizsi_Pasteur_Intezet_az_SZTE_legujabb_csucskategorias_tudomanyos_partnere

2023. április 18.
3 perc

Magyarországon egyedülálló együttműködési megállapodást kötött a világ egyik legismertebb és legnagyobb hatású egészségügyi kutatóbázisával a Szegedi Tudományegyetem. A párizsi Pasteur Intézet és az SZTE közös kutatásairól és képzéseiről 2023. április 18-án, Szegeden állapodtak meg a felek.

Dr. Varga András. Fotó: Sahin-Tóth István

2023. április 18.
8 perc

316.000 követőjével, 5,4 millió lájkjával Dr. Varga András, az SZTE Klebelsberg Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa a magyar TikTok-influencerek top 50 tagja felé közelít. A 65 éves könyvtáros annak ellenére népszerű az oldalon, hogy a TikTok elsősorban a tizenévesek spontán videóihoz nyújt „minden perc számít” típusú platformot. Dr. Varga András története a Covid alatt kezdődött: először is bemutatta Misztótfalusi Kis Miklós 325 éves szakácskönyvét, aztán rászólt C. Ronaldóra, hogy vegye fel a maszkot.

nyito_OTDK_kemia_2023

2023. április 18.
2 perc

Díjátadóval és tudományos előadásokkal zárult a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekciója április 15-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A tudományos seregszemlén az SZTE-s hallgatók két első helyezést is szereztek.

SZTEam_csapat

2023. április 18.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának (SZTE NKI) munkatársai váltóban teljesítették az idei Szeged Maratont, amelyen a 10 fős váltó kategóriában a második helyen értek célba. A „SZTEam” tagjait közelebb hozta egymáshoz a felkészülés és a verseny, így a jövőben is terveznek közösen hasonló szabadidős tevékenységeket.

WRO_honlapra

2023. április 17.
1 perc

Önkéntesek jelentkezését várja április 26-ig a World Robot Olympiad szervező csapata. Az április 28-i versenyt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartják.

Veradas

2023. április 17.
2 perc

„Mentsünk meg együtt legalább 300 életet” – erre buzdítanak minden egyetemi polgárt a Nagy SZTE Véradás szervezői. A XXII. alkalommal megrendezett eseménynek a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont, 2023. április 24-én délelőtt 9:00 és délután 16:00 óra között.

Fabian_Orsolya_dobogo

2023. április 17.
2 perc

A csapatsportok mellett a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS), egyéni sportágakban is megrendezi a hazai felsőoktatásban tanuló hallgatók számára az országos versenyeket, a MEFOB-ot. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak női birkózásban, két dobogós helyezést sikerült szerezniük.

SZTE_Fuveszkert_Fold_Napja

2023. április 17.
1 perc

Pecsétgyűjtéssel egybekötött játékos túrára hívják a családokat április 22-én, szombaton 10 órától az SZTE Füvészkertbe. A rendezvényen a környezetvédelemmel, fenntarthatósággal, újrahasznosítással kapcsolatos termékeket is megismerhetik a látogatók.

Desing Fesztivál Szegeden

2023. április 17.
1 perc

2021 szeptemberében a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon is elindult a Design- és művészetmenedzsment mesterképzés, a legelső évfolyam fejében pedig egyúttal megszületett a Fesztivál ötlete is. A fiatalok idén tavasszal, május 4-én és 5-én harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt, amely 2023-ban a függetlenség témája köre épül. A kétnapos rendezvénynek a Grand Café ad otthont.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek