Bezár

Hírarchívum

2019. Október

1 2 
A hallást lehetővé tevő implantátumok
2020. január 10.

Eddig mintegy 800 hallás javító, vagy egyenesen a hallást lehetővé tevő implantátumot ültettek be a Szegedi Tudományegyetem Fül- orr – gégészeti és nyaksebészeti Klinikáján, - sikerresen. Ezek a műszer beültetésen alapuló hallást lehetővé tevő parányi műszerek a világ mai produktumainak élvonalába tartoznak, beteg és orvosa örömére, állítja Kiss József Géza professzor, a klinika Audiológiai részlegének vezetője, akit Tráser László kérdezett.


A felvétel ide kattintva meghallgatható

2019. október 31.
2 perc

Az Academia Europaea tagja immár az SZTE két orvosprofesszora, az egyetem két korábbi tudományos és innovációs rektorhelyettese: prof. dr. Kemény Lajos és prof. dr. Varró András. A tagfelvételi ceremóniát Barcelonában 2019. október 23-án tartották.

richter_anna_dij

2019. október 31.
1 perc

Második alkalommal hirdették meg a Richter Anna Díjat, amelyre 2019. november 24-ig lehet pályázni 4 különböző kategóriában. A 4 millió forintos támogatás célja olyan újszerű ötletek támogatása, amelyek az oktatás, a kutatás, a gyógyítás, a gyógyszerészet területein innovatív módon járulnak hozzá az oktatás vagy az egészségügy fejlődéséhez.

yunnan_university

2019. október 31.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, Dr. Kovács Péter október 24-én együttműködési megállapodást kötött Mr. Shuanglu Lianggal, a kínai Yunnan University Gazdaságtudományi Iskolájának dékánjával. A kettős diploma programnak köszönhetően a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás angol nyelvű mesterképzésen tanuló hallgatók képzési idejük egyik tanévét Kínában tölthetik.

rektori_kiemelt_nagy

2019. október 30.
2 perc

Megkezdődött a 2020-as keresztféléves felvételi eljárás. Október 15-től november 15-ig jelentkezhetnek a hallgatók az SZTE hat karán meghirdetett, februárban induló mesterképzésekre.

2019. október 30.
2 perc

2019. november 13-ától négy héten át várja a tanulni, művelődni vágyókat az SZTE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar az AudMax esték – Mindennapi bölcsészet című előadássorozatán. Novemberi szerda estéin az SZTE BTK Auditórium Maximumában nagyszerű előadásokkal várnak mindenkit, nem csak bölcsészeket.

nyito1

2019. október 29.
4 perc

Szimulációs jellegű oktatásra, skillek fejlesztésére alkalmas az a három terem, amelyet 2019. október 29-én adtak át és mutattak be az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar újszegedi épületében.

Kiemelt_Bakacsi_kiallitas

2019. október 29.
4 perc

A 70 éves Bakacsi Lajos, a „szegedi tanárképző” földrajz-rajz szakján diplomázó festő és grafikusművész 50 alkotó évét reprezentálja a Színek és csöndek című kiállítás. A jubileumi tárlatot a megnyitó részleteivel, illetve az alkotóval készült villáminterjúval ajánljuk az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál látogatóinak figyelmébe.

dimenziok_7

2019. október 29.
2 perc

Hatszáznál is több kortárs mű a REÖK két emeletén. Ez a „Dimenziók”, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tárlata. A 2019. november 17-ig látogatható kiállításról az önkéntes tárlatvezetőket, köztük az SZTE hallgatóit is irányító múzeumpedagógust kérdeztük.

IMG_4792
2019. október 28.
2 perc

Megállapodást írt alá október 25-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara az Alkotmánybírósággal. A hosszú távú együttműködés elsősorban tudományos kutatás, oktatás, képzés, illetve konferencia- és rendezvényszervezés területére terjed ki.

48949716446_03df26c8d0_o

2019. október 25.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Gyógypedagógus-képző Intézete október 22-én immáron 8. alkalommal szervezte meg regionális gyógypedagógiai szakmai konferenciáját.

nyito_szereted_labor_2019

2019. október 25.
2 perc

A természettudományos nevelés iránt elhivatott tanítók és óvodapedagógusok találkoztak október 22-én az SZTE Gyakorló Gimnázium SzeReTeD laborjában. A regionális műhelymunkán résztvevők olyan gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodtak, amelyeket azonnal be tudnak építeni a kisgyermekek tudományos nevelésébe.

ferns-forest-001
2019. október 24.
4 perc

A növények éreznek, színeket és alakot is „látnak” sőt, tanulásra is képesek - derült ki Prof. Dr. Fehér Attila, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár előadásán a SCI-eszta polc rendezésében október 22-én az SZTE Klebelsberg Könyvtár AudMin termében.

11

2019. október 24.
1 perc

A munkáltató és a munkavállalói szakszervezet egyetértésével újították meg a Szegedi Tudományegyetem kollektív szerződését 2019. október 21-én.

Kiemelt_J_Kovats_emlektabla

2019. október 23.
2 perc

Visszahelyeztette a Szegedi Tudományegyetem 1956-os Emlékbizottsága a Bolyai épület homlokzatára Kováts József emléktábláját. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjára, az egykori szegedi medikusra a mai hallgatók képviselője, az orvosprofesszor és a történész is emlékezett a 2019. október 23-i avató ünnepségen.

Kiemelt_Gyeviki_tarlatnyito_2

2019. október 23.
11 perc

Több, mint „tudós hobbi” a fotózás Gyeviki János életében. Az SZTE Mérnöki Kar 70 éves oktatója jubileumi kiállításán beszélgettünk az alkotóval és egyik lányával. Az SZTE 24. Őszi Kulturális Fesztivál ÉLETképek tárlatát Dusha Béla fotóművészt is idézve ajánljuk a fény szerelmeseinek figyelmébe, indítjuk vándorútra, hogy minél többekhez eljussanak Gyeviki János Időn túli üzenetei.

Kiemelt_Kiss_T_es_SZETE

2019. október 22.
9 perc

1956. október 16. és október 23. napjáról, a győztes forradalomról és a megtorlás miatt elveszett diákévekről Kiss Tamást, a MEFESZ egyik alapítóját, az SZTE egykori joghallgatóját kérdezték a mai egyetemisták. A Szegedi Történészhallgatók Egyesülete és az SZTE 1956-os Emlékbizottság 2019. október 15-i rendezvényén elhangzottakat lejegyeztük.

kiemelt_veradas

2019. október 22.
1 perc

Az eddigi rendkívül sikeres véradások után ismét segíteni hívják az egyetemi polgárokat. Október 31-én, csütörtökön 9 és 17 óra között várnak minden eddigi és leendő véradót az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba, hogy Halloweenkor is megmentsenek három életet.

gerard_mourou_nyito

2019. október 21.
2 perc

Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadásával nyitják meg a Szegedi Tudományegyetemen, november 5-én az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A rendezvény díszvendége előadásában arról beszél majd: mit tehet egy Nobel-díjas a klímaváltozás ügyében? A szegedi egyetem ismert és elismert természettudományi versenyére három országból érkeznek középiskolás diákok felkészítő tanáraikkal: közel 190-en vesznek részt a kétnapos, szakmai programokat is kínáló rendezvényen.

nyito_GTK_IPAG_egyuttmukodes

2019. október 21.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara a francia IPAG Business School-lal kötött szerződést október 16-án. A kar hallgatóinak a jövőben lehetősége lesz arra, hogy csereprogramon keresztül a neves francia intézményben végezzék el tanulmányaikat és sajátítsák el a diplomához szükséges tudást.

Kiemelt_informatika_rangsoron_SZTE

2019. október 18.
1 perc

A Times Higher Education (THE) legfrissebb tudományterületi listáján is szerepel az SZTE. Az informatika területén a világ legjobb 749 felsőoktatási intézményét rangsorolták idén októberben, melyek közé az SZTE is bekerült a 601+ helyen, egyetemben egy másik magyar egyetemmel.

Kiemelt_Pick_futas

2019. október 18.
1 perc

Az SZTE Őszi Egyetemi Futóversenyre nevezők 3,4 kilométeres távon mérték össze teljesítményüket. Összesen 60 amatőr sportoló szállt versenybe az egyetemi medálokért.

2019. október 18.
1 perc

2019. október 14-én az Amerikai Nagykövetség és a helyi American Corner meghívására Szegedre látogatott Donald Kursch egyesült államokbeli diplomata, aki előadásain élő történelemkönyvként számolt be a magyarországi rendszerváltással kapcsolatos személyes élményeiről.

Kiemelt_kozepsikola_es_SZTE

2019. október 17.
7 perc

Szélesre tárja kapuit a Szegedi Tudományegyetem: a középiskolásokkal és középiskolákkal létező kapcsolathálóját bővíti és kiteljesíti. Ennek részleteiről, többek között a 2019 őszén elindított SZTE Junior Akadémiáról tájékoztatták, illetve az együttműködéssel kapcsolatos igényeiről kérdezték a 2019. október 17-i műhelybeszélgetésen a középiskolai pedagógusokat az SZTE szakértői.

nyito

2019. október 17.
6 perc

Rendhagyó történelem óra, tudományos konferencia, az SZTE „Aud.Max.” „történelmi emlékhely” státuszát hirdető tábla avatása, a MEFESZ emlékmű koszorúzása, a hallgatói önkormányzatiság ünnepe. Így folytatódott a megemlékezés 63 év távlatából a Szegedi Tudományegyetemen az 1956. október 16-án tartott nagygyűlésre, ahol először mondták ki az országot forradalmi lángba borító politikai követeléseket.

5-001

2019. október 17.
3 perc

Kabaré és dráma is szerepel a Szegedi Egyetemi Színház műsorán – derült ki az október 14-i évadnyitó sajtótájékoztatón a Pinceszínházban.

72619186_2302728326522797_8745141713506402304_o

2019. október 17.
2 perc

Tizenhét alkotó munkáját, fényképeket, rajzokat, festményeket tekinthetnek meg az érdeklődők az SZTE Alma Mater MÁSkép(p) című kiállítássorozatának jubileumi, harmincadik tárlatán az SZTE TIK kávézójában, November 15-ig.

2019. október 17.
3 perc

A lényeg a képekkel való kommunikáció, fogalmazott Kis Péter fotográfus tanár megnyitó beszédében, melyet az SZTE JGYPK II. éves hallgatóinak KÉPzelet szárnyán című fotókiállításán mondott el. Az Őszi Kulturális Fesztivál jegyében megrendezett tárlaton több mint húsz alkotó mutatkozott be fotóival.

Kiemnelt_Donto_bonyhadiak_IMG_4007

2019. október 16.
2 perc

Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadásával nyitják meg a Szegedi Tudományegyetemen az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A rendezvény díszvendége előadásában arról beszél majd: mit tehet egy Nobel-díjas a klímaváltozás ügyében? A szegedi egyetem ismert és elismert természettudományi versenyére három országból érkeznek középiskolás diákok felkészítő tanáraikkal: közel 190-en vesznek részt a kétnapos, szakmai programokat is kínáló rendezvényen.

Kiemelt_56-os

2019. október 15.
4 perc

63 éve annak, hogy 1956. október 16-án a Szegedi Tudományegyetemen megalakult a MEFESZ, vagyis a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége. Az évforduló alkalmából a Szegedi Történészhallgatók Egyesülete (SZETE) és az SZTE 1956-os Emlékbizottság közös programján dr. Kiss Tamást, a MEFESZ alapító tagját mai egyetemisták kérdezték életéről és a történelmi fordulópontokról.

Kiemelt_Gardi_Dominika

2019. október 15.
6 perc

Gyorsasági görkorcsolyázó Gardi Dominika. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hallgatójával beszélgetve megtudtuk: gyógypedagógusi tanulmányai mellett naponta kétszer edz, tagja a magyar válogatottnak és külföldre jár nemzetközi megmérettetésekre, ahol rendre fantasztikus eredményeket ér el.

nyito
2019. október 15.
1 perc

Nyilvánosságra hozta a legjobb feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai felsőoktatási intézmények listáját a Quacquarelli Symonds (QS). A rangsorban a 33. helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem, ezzel a rangsorolt intézmények legjobb kilenc százalékában szerepel.

Tok_jo_nap-010

2019. október 14.
2 perc

Tökökkel árasztották el a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjét – 2019. október 13-án hetedik alkalommal rendezték meg a Tök Jó Napot. A szervezők egész napos programmal készültek kicsiknek és nagyoknak. Németh Anikót, a füvészkert igazgatónőjét kérdeztük a rendezvényről.

futoverseny

2019. október 14.
1 perc

Kimagasló eredményt ért el az SZTE csapata a Rókaűzők Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Váltófutó Bajnokságon október 5-én.

IMG_3743_2

2019. október 11.
4 perc

Mesterkurzusok a zene- és a képzőművésznek készülő hallgatók számára, 24 kamarakoncert évente és Best of Diploma kiállítás. Minderre lehetőséget kínál az a stratégiai együttműködés, amit a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar dékánja és a Szegedi Szabadtéri igazgatója ismertetett a nyilvánossággal. A partnereket arról is kérdeztük, hogy milyen eredményekkel kecsegtet e hálózatosodás a művészeti képzésben.

22

2019. október 11.
2 perc

Színházbejárással, jelmezpróbával, beszédtechnikai foglalkozással, nyílt próbákkal és előadásokkal várták az érdeklődőket az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál programsorozat részeként a Szegedi Nemzeti Színházban 2019. október 8-án.

2019. október 11.
3 perc

A Demola programsorozat első, ismerkedős tréningjét október 4-én, pénteken rendezték meg. A Szegedi Tudományegyetem 6 karának 16 szakját képviselte a közel 30 egyetemista, köztük 12 külföldi hallgató.

kinai_kavalkad_eloadas-001

2019. október 11.
2 perc

Játékos délutánt és gálaestet szervezett az SZTE Konfuciusz Intézete október 5-én, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A nap célja a keleti kultúra népszerűsítése volt.

2019. október 11.
2 perc

Pánczél Zsófia, az SZTE-BTK Nyelvtudományi Doktori iskolájának végzett PhD-hallgatója tartott elgondolkodtató előadást szeptember 27-én, a Kutatók Éjszakáján a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kristó Gyula termében. Azt mutatta be, hogyan is kommunikálhatunk a fogyatékkal élőkkel, valamint, hogy ők hogyan kommunikálhatnak velünk könnyebben.

Kiemelt_Aral_expedicio

2019. október 10.
13 perc

Az Aral-tó környezeti katasztrófájának hazai tanulságaira irányítja a figyelmet Szilassi Péter. Az SZTE geográfusa, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke legutóbb Közép-Ázsiában járt, 3000 kilométernél is többet utazott, esetenként 50 fokos hőségben – Vámbéry, Ónody és Almásy nyomdokait követve. Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék docensét utazásai hasznáról is kérdeztük.

IMG_3715

2019. október 10.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként érdemelte ki a „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” elismerést, amelyet sajtónyilvános eseményen adott át az Országos Vérellátó Szolgálat képviselője a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek. Az október 10-i eseményen az SZTE és az OVSZ együttműködési megállapodást írt alá.

IMG_3715

2019. október 10.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként érdemelte ki a „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” elismerést, amelyet sajtónyilvános eseményen adott át az Országos Vérellátó Szolgálat képviselője a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek. Az október 10-i eseményen az SZTE és az OVSZ együttműködési megállapodást írt alá.

2019. október 10.
1 perc

Tizedik alkalommal hirdette meg a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje, a 24. Őszi Kulturális Fesztiválhoz kapcsolódóan, a Rímbe szedett természet versmondó versenyt a Csongrád megyei általános és középiskolásoknak. A jubileumi év túlszárnyalta az előző években jelentkező diákok számát is. Míg 2018-ban 80 résztvevő, addig idén rekordszámú jelentkező, mintegy 150 vállalkozó kedvű fiatal nevezett a versenyre. A résztvevők október 11-én, pénteken 14 órától az SZTE Füvészkertben szakmai zsűri előtt mondják el a választott verseket.

2019. október 10.
2 perc

Az informatikus, a közgazdász és a mérnök végzettségű hallgatók mellett a jogi pályán végzettek és az idegen nyelveket jól beszélő fiatalok iránt is nagy kereslet mutatkozott az SZTE Őszi Állásbörzéjén, október 8-án. A régió legnagyobb álláskeresési fórumán több mint 60 kiállító cég várta a gyakornoki és munkahelyet kereső fiatalokat.

30._Jubileumi_Kiallitas_COVER
2019. október 09.
1 perc

Tizenhét alkotó munkáját, fényképeket, rajzokat, festményeket tekinthetnek meg az érdeklődők az SZTE Alma Mater MÁSkép(p) című kiállítássorozatának jubileumi, harmincadik tárlatán az SZTE TIK kávézójában. Megnyitó október 15-én, kedden 17 órától.

kivalo_klinikai_kozpont_2019

2019. október 09.
2 perc

„Kiváló Klinikai Központ” elismerésben részesült a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, amelyet október 8-án adtak át Budapesten a Magyar Kórházszövetség és a Medicina Fórum szervezésében rendezett XI. Medicina Konferencián.

IMG_3507

2019. október 08.
3 perc

A leggyakoribb daganatos megbetegedések vérben hagyott molekuláris ujjlenyomaton keresztüli onkológiai diagnosztikáját tűzte ki célul a Szegedi Tudományegyetem új projektje. A Molekuláris Ujjlenyomat Vizsgáló Központ létrehozását közös megállapodás aláírásával rögzítette 2019. október 8-án a Molekuláris Ujjlenyomat Központ Nonprofit Kft. és az SZTE. A projekt részeként biobankot alakítanak ki a felsőoktatási intézményben.

IMG_3468

2019. október 08.
3 perc

Az élethosszig tartó tanulás jegyében, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó, magas minőségű képzések biztosítása is része annak a stratégiai megállapodásnak, amelyet 2019. október 8-án írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola rektora, az SZTE kancellárja, valamint Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, a GFF nagykancellárja.

IMG_3329

2019. október 08.
7 perc

Rekordidő, azaz mindössze öt hónap alatt készült el az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikán kialakított világszínvonalú hibrid műtőkomplexum, amelyet október 5-én ünnepélyes keretek között adtak át.

2019. október 07.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara hosszas előkészületek után a 2020/21-es tanévben elindítja a turizmus-vendéglátás közgazdász alapszakot, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság jóváhagyott. Az újonnan induló szakra 2020. február 15-ig jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyó fiatalok. A képzés magyar és angol nyelven is elérhető lesz mindazok számára, akik a turizmus iránt érdeklődnek.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek