Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, valamint a térség kereskedelmi és iparkamarái által alapított Dél-alföldi Innovációs Díjra 2016. szeptember 30-ig lehet pályázni.
Az SZTE 10 kara és Tanárképző Központja hirdet pótfelvételit szinte minden olyan szakra, ahol 2016 szeptemberétől képzést indít. Az intézmény majdnem minden képzési szinten pótfelvételi lehetőséget kínál azok számára, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. Jelentkezni augusztus 7-ig lehet.
Távol-keleti hangulatú programokkal várják a látogatókat 2016. augusztus 6-7. között az újszegedi Füvészkertbe. A IX. Lótusznapokon hangfürdő, teaszertartás, harcművészeti bemutató, kézműves foglalkozások és vásár várja az érdeklődőket.
A 2016/2017-es tanévben 6234 elsős – a tavalyinál 89-cel több – kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Az osztatlan tanárképzésre felvettek száma 20%-kal nőtt, bővült a képzési kínálat, nőtt az idegennyelvű szakok száma. A gólyák közül körülbelül 1000 külföldi hallgatót fogad az SZTE.
Az együttműködés során az SZTE és a BHE Innovációs és Befektetési Kft. többek között az SZTE tulajdonát képező szolgálati találmányok és know-how-k értékesítésére külön licencia szerződéseket kötnek. A megállapodás értelmében a cég tulajdonában lévő, az egyetemnek továbbfejlesztésre átadott termékek értéknövekedése után az egyetemet meghatározott ellenérték illeti meg.
Ötödik alkalommal fogad tehetséges középiskolásokat a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara. Az EcoCamp Tehetséggondozó tábor programjai között statisztikai, marketing, menedzsment, pénzügyi és adózási ismereteket közvetítő játékos foglalkozások, szabadidős és fejlesztő tevékenységek szerepelnek.
Az SZTE ÁOK Szemészeti Klinikán szervez továbbképző kurzust a PTE Klinkai Központ Magyar Cochrane Tagozata 2016. szeptember 22-23. között. A kurzus a szisztematikus áttekintő közlemények kritikus olvasásához és eredményeik megfelelő értelmezéséhez nyújt segítséget.
Egyetemi zenei, vers- és prózamondó versenyt, fotó és verspályázatot hirdet az SZTE Kulturális Irodája nappali tagozatos hallgatók számára.
Szeged Art címmel rendez hagyományteremtő művészeti fesztivált a Szegedi Városkép és Piac Kft., amelyen megtekinthető az Egyetemi Pantheon, az SZTE Fogorvostudományi Kar és a Mérnöki Kar professzorainak arcképeiből rendezett kiállítás is.
Tizenhatodik alkalommal rendez nyári egyetemet a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieknek a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológia Központja. Idén mintegy 40 diák érkezik a világ különböző pontjairól Szegedre.
Az 1956. évi forradalom- és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplésére készül a Szegedi Tudományegyetem. Az emlékünnep kapcsán megalakuló SZTE-s bizottság első ülésén született döntés szerint az egyetem – többek között – konferenciákkal, egykori és mai hallgatók találkozóival, vers- és fotópályázattal, illetve a történelmi és egyéb helyszíneken tartott megemlékezésekkel tiszteleg 1956 hősei előtt.
A népszerű íróra, a szegedi egyetem egykori hallgatójára, Grecsó Krisztiánra sokan kíváncsiak voltak a 87. Ünnepi Könyvhéten is. A szegedi Dugonics téri színpadon Grecsó Krisztiánnal legújabb könyve, a Jelmezbál kapcsán Szilasi László író, irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem oktatója beszélgetett.
Negyedik alkalommal rendezte meg a szegedi egyetemhez is kötődő Belvedere Meridionale Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Táborát. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2016. július 7-10. között tartott találkozón jeles történelmi eseményeket, így – többek között – az 1956-os forradalom és szabadságharcot helyezték többféle megvilágításba.
Idén is felkerült a Szegedi Tudományegyetem a világ legjobb 1000 egyetemét rangsoroló Center for World University Rankings (CWUR) listára. A rangsorban a 708. az SZTE.
Problémamegoldó fizikusnak nevezi magát a 31 éves Tátrai Dávid. Az SZTE Innovációs Díját elnyert kutató a köztársasági elnöknek is elmagyarázta már, milyen műszert fejlesztenek a légkör vízgőztartalmának mérésére. Ugyanis a vízgőz nagyrészt felelős a klímaváltozást előidéző üvegházhatásért.
Örök időre szóló emléket állít a gránitdiploma, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar adományozott egykori hallgatójának, Pelle Pálnak a 100. születésnapján.
14 kutató nyert Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetemről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) összesen 170, PhD fokozattal rendelkező kutató munkáját támogatja az ösztöndíjjal idén. 850 pályázat érkezett a felhívásra.
Ünnepélyes keretek között adta át Szabó Gábor rektor 2016. július 8-án az egyetemi vezetői megbízásokat, kinevezéseket, habilitációs okleveleket, kitüntetéseket, díszokleveleket és a Magyar Felsőoktatásért Emlékplaketteket.
Az SZTE ötödik alkalommal hirdette meg az egykori rektorának nevét viselő Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, melyhez idén is szorosan kapcsolódik a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója. A 60 éves évfordulóra való tekintettel az idei téma: Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban.
A vízlepergető és az öntisztuló felület ötletes ötvözéséért Janovák László, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa saját kategóriájában elnyerte a 2016-ban először kiosztott SZTE Innovációs Díjat. A kutatót arról is kérdeztük, a Szegedi Tudományegyetem milyen eredményeit hasznosíthatja az ipar.
A napjainkban egyre komolyabb egészségügyi problémát jelentő patogén gombák okozta megbetegedések a témája az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának Mikrobiológiai Tanszéke által ötödik alkalommal megrendezett, 5. Közép-Európai Mikológiai Nyári Iskolának, amely 2016. július 2-től 9-ig tart.
Fennállásának félszázadik évfordulóját ünnepli az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium. Ennek alkalmából rendezik meg július 15-én és 16-án a Móra 50 találkozót, amelyre nemcsak azokat várják, akik laktak a kollégiumban, hanem azokat is, akik valamilyen módon kötődnek hozzá.
Kiemelkedő tudományos és tanulmányi teljesítményéért 12 tehetséges egyetemista kapta meg a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány ösztöndíját. A közel másfél millió forint értékű elismeréseket biológus, orvos, vegyész, zenész és tanár szakos hallgatók vehették át.
A női és a férfi agy különbözőségéről is szó esik a 9. Középiskolás Élettudományi Kutatótáborban. A 27 KÉK táborozó az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar laboratóriumaiban ismerkedik a biológia sokszínűségével, a szegedi egyetem nyújtotta lehetőségekkel, Szeged és környékének szépségeivel.