A TÁMOP-4.2.3. pályázat keretében versenyt hirdetett a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara: a középiskolásoknak a kábítószerekkel és annak veszélyeivel kapcsolatos dolgozatokat kellett beküldeniük. A versenyre 27 pályamunka érkezett be belföldről és külföldről egyaránt.
A verseny ünnepélyes eredményhirdetését 2010. május 20-án 14:00-kor tartják a kar II. számú tanteremben.
Közel egymilliárdos beruházás indult az SZTE-n
Alig több mint 200 nap múlva állni fog a Szegedi Tudományegyetem új gyakorlati oktatási központja a Moszkvai körút 9. szám alatt, melynek építésében innovatív építészeti és gépészeti megoldásokat alkalmaznak majd.
Március 27-én fél kilenctől fél tízig sötétségbe borult a József Attila Tanulmányi és Információs Központ.
Nyolc országból érkeztek versenyzők a negyedik Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyre. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán március 23-tól 28-ig tartott a rangos zenei megmérettetés.
A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara két évfordulót is ünnepel az idén.
Egy órára teljes sötétségbe borul a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja március 27-én 20.30-tól.
Idén március 23-28. között rendezik meg a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt Szegeden a Zenemüvészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében.
Március 15-e alkalmából a Szegedi Tudományegyetem három dolgozója is magas állami kitüntetést kapott.
Idén március 17-én immár ötödik alkalommal rendezik meg a mindig több ezer látogatót vonzó Könyvtári Éjszakát, melynek 2010. évi mottója: „Időutazás: Antikvitás – Carpe noctem!”
A TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0030 számú, az „Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz” című projekt konzorciuma 2010. március 19-én 10 órától Szegeden, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartja nyitókonferenciáját.
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2010. március 8-án tartotta rektorválasztó szenátusülését. A rektori tisztségre ketten adták be pályázatukat: Prof. Dr. Szabó Gábor egyetemi tanár, az egyetem jelenlegi rektora és Prof. Dr. Wittmann Tibor egyetemi tanár.
Az Szegedi Tudományegyetem elkötelezett a környezettudatos magatartás meghonosításában, ezért nagy örömmel csatlakozott több egységével (Rektori Hivatal, TIK Igazgatóság, Hallgatói és Szolgáltató Iroda, Gazdaságtudományi Kar Dékáni Hivatal) a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért által meghirdetett 2010. évi Zöld Iroda Versenyhez.