A zene a végtelen világról szól – mondja a 90 éves Meszlényi László

Meszlényi László kíváncsisága, érdeklődése a régi. Ma is megragadóan értelmez és előad, ha kell, felkiált, ha kell, vallomást tesz, bohém módon kimosolyog, mély és lelkes tónussal beszél ezer évvel korábban élt szerzetesek istenszeretetéről, mai divatoknak kijáró elragadtatással múlt század eleji előadók énektudásáról, egyszóval 90 évesen is mindent megtesz, hogy a közönség a muzikalitást gyönyörű adománynak tekintse.

Meszlényi Lászlónak a zenehallgatás, sőt, minden egyes zenedarab olyan, mint amikor a mitológiai hős egyszerre teljesen másik világban találja magát, lehunyt szemmel körül tudja írni a zenemű belső környezetét, természetrajzát, pszichológiáját, ha szükséges matematikáját is. Meglepő asszociációkkal köt össze látszólag távoli fogalmakat, és előadása ésszerű, de azért távol van az értekezéstől, és még távolabb a zeneismertetésekben oly sokszor nevetségessé vált patetikus dikciótól. Egyszóval Meszlényi László ma is saját zeneélményeivel sodorja magával a közönséget.

Fotó: Zentai Péter

Meszlényi László csütörtök esti előadását és lejátszott zenéit az emberi énekhang szépségére építette. Kedvelt barokk zeneszerzője Georg Philipp Telemann írta egykor, hogy az éneklés az alapja mindenféle zenének. Meszlényi szerint az emberek tudatában már évszázezrekkel ezelőtt megerősödhetett a felismerés, hogy vannak különösen beszédes hangközök, mint a hívogató kisterc vagy a lezáró nagy terc. E hangközök egymásutánja pedig nem más, mint a zene, a zenében pedig még több jelentés van. Minden éneklésnek is ez az alapja: a hangközök egymás mellé éneklése, a dallam, már valóságos zenei cselekmény. És milyen változatos cselekmény! Mivel a dallam jelentése előre nem meghatározott, ugyanazok a hangközök egyik műben boldogságot, másikban levertséget jelenthetnek. Ez az oka annak az elképesztő gazdagságnak, amit a zene nyújtani tud. Olyan ez, akár a matematikai kifejezésmód, amely szintén számol azzal, hogy a világ végtelen elemből áll: a zene is képes visszaadni a világban átélhető érzelmek, színek, fordulatok sokaságát – fejtegette Meszlényi László.

Az esten megszólaltatott felvételek az egyszólamú gregoriánoktól indultak. - Azok a szerzetesek, akik gregoriánt énekeltek, apait-anyait beleadtak, mert mélyen hittek, és napról napra Isten dicsőségére énekeltek. Tudtak is énekelni, mert sokat gyakoroltak, megjegyezték a legjobb módszereket, átörökítették a fiatalokra, és az énekük egyre jobb lett. A szerzetesek újabb és újabb szépnek tartott elemeket vezettek be az éneklésbe, állandóan díszítették a dallamot; olyan díszítések szóltak, amilyeneket mi el sem tudunk képzelni” – mondta a historikus zene kiváló ismerője.

Ebben a közegben jelentkeztek az első zeneszerzői művek; közülük Guillaume de Machaut (1300-1377) többszólamú miséjének egy részletét hozta el Meszlényi László.

Ezután az énekhang hangszeres kiemelésének ábrázolására Georg Friedrich Händel egy részlete hangzott fel, női énekhangra és trombitára, majd Orlande de Lassus (1532-1594) reneszánsz zeneszerző Missa Suzanne un jour miséjének Credo tétele következett.

A következő felvételről Mozart Don Giovanni Leporello-áriáját Alexander Kipnis (1891-1978) előadásában hallgatta meg a közönség.

Mozart kapcsán Meszlényi László felidézte a zeneszerző római látogatásának történetét; a 14 éves Mozart a Sixtus-kápolnában elragadtatással hallgatta Gregorio Allegri Miserere mei, Deus című művét, de a vatikáni szabályzat miatt nem kaphatta meg a darab kottáit. Ekkor ő meghallgatta még egyszer, majd otthon emlékezetből leírta a 8-9 perces művet. Meszlényi László a Miserere első részében felhangzó magas C-re hívta fel a közönség figyelmét.

A kiváló barokk zenei szakértő ezután Christoph Willibald Gluck Il Parnaso confuso című operájára tért rá, amelynek szövegkönyvét ugyan marhaságnak tartja - „na de, aki énekli!” - Cecilia Bartoli olasz mezzoszoprán viszont szerinte a jelenleg élő talán legnagyobb zenész. „Úgy énekel, ahogyan akkoriban énekeltek; kiterjesztették a hangterjedelmet a lehető legnagyobbra, a leggyorsabb skálázást is tudja, tud minden díszítést, gyönyörű hangja van és olyan intellektus, hogy 2012-ben a salzburgi ünnepi játékok művészeti vezetője volt. Szerepléseiben ezernyi lelkiállapot van, énekhanga pedig ámulatba ejtő” – így Meszlényi László.

A különlegesen képzett hang után egy kísérleti zene következett: Cathy Berberian (1925-1983) mezzoszoprán énekesnő, aki férjének, Luciano Berio (1925-2003) olasz zeneszerzőnek Sequenza III. című, hangra írt művét adta elő.

Ezek után okkal tette fel a kérdést Meszlényi László, hogy vajon a zenétől miért várják azt az emberek, hogy megnyugtasson. Szerinte a zene nem erre való – hanem mindenre való: a világot tükrözi, amely megszámlálhatatlan érzelemből és állapotból áll. Történetesen azonban számára Johann Sebastian Bach Jesu, meine Freude (BWV 227.) című motettája valóban a megnyugvást hozza el.

Meszlényi László aktív éveiben több zenekarnak is betanította Pergolesi Stabat Mater című művét, amely Jacopone da Todi szerzetes-költő szívbe markoló himnuszára született. „Valahányszor elindítottam a darabot, a lépegető basszus már a negyedik lépésnél jelezte azt a világot, amelyben érezni lehet, hogy egy anya a gyermeke holtteste előtt áll” – mondta Meszlényi László a műről, amely Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól.

A következő darab is egy fájdalmas életsorshoz kapcsolódott: Thomas Quasthoff német bass-baritonista előadásában hangzott el Felix Mendelssohn Éliás oratóriumának egy részlete. Quasthoff az azóta betiltott Contergan nevű gyógyszer hatása miatt végtagfejlődési rendellenességgel született, mindössze 1,34 méter magasra nőtt, de a világ egyik legszebb hangján és nagy hatású muzikalitással énekelt.
Ráadásul Mendelssohn oratóriumának próféta főszereplője is folyamatosan Istenhez fordul, hogy meddig kell még vállalnia a rá szabott feladatot, míg a végén felhangott az Es ist genug! című dal.

Ezután Meszlényi László Bobby McFerrin amerikai jazzénekes Mañana Iguana című dalát játszotta le, és kiderült, hogy McFerrin zenei zseninek tartja.

Az est végére Maszlényi László gyönyörű mediterrán darabot és előadást tartogatott: Beniamino Gigli olasz tenor az 1920-as években énekelte Nadir románcát Georges Bizet Gyöngyhalászok című operájából.

Meszlényi Lászlótól a közönség vastapssal köszönt el.

Meszlényi László estjét Marton Árpád kulturális újságíró vezette; nemrég megjelent interjúját a 90 éves zenésszel a Parlando oldalán érdemes elolvasni.
Fotó: Zentai Péter

Panek Sándor

Borítókép: Meszlényi László az SZTE Egyetemi Tavaszán. Fotó: Zentai Péter