Bezár

Hírarchívum

jln

Televíziós riport az SZTE földrajzversenyéről

Televíziós riport az SZTE földrajzversenyéről

2023. április 24.
1 perc

A Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen idén a rekordszámú versenyző mellett az M5 televíziós csatorna Novum című műsorának stábja is ott járt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetben folyó kutatások és oktatás megismertetése is nagy hangsúlyt kapott azon a tanulmányi versenyen, amelyet több mint 10 éve rendeznek a Kárpát-medence legtehetségesebb középiskolás diákjai számára. A XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre idén rekordszámú jelentkezés érkezett: Magyarország minden vármegyéjéből és a határon túlról, Erdélyből és Délvidékről, is jelezték részvételi szándékukat a két fős középiskolai csapatok, akiket tanáruk segített a versenyre való felkészülés során. A döntőben versenyző csapatok három fordulóban mérték össze tudásukat: laborfeladatokat oldottak meg, szóbeli vitafeladatot adtak elő és kvíz is várta a versenyzőket.

Dobogóra állhatott az idei Jakucs László nemzetközi földrajzversenyen az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapata. Báló Dávidot és Géczi Dánielt, valamint felkészítő tanárukat, Izing Mátét tapasztalataikról, és arról is kérdeztük, miért éppen Bebekler lett a csapat neve.

A riportot Lévai Ferenc, az SZTE NKI újságírója készítette.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    júl
    18
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
  • *
    júl
    20
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
  • *
    júl
    21
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
  • *
    júl
    22

Kapcsolódó hírek