Az MTA közelmúltban lezajlott szakmódszertani kutatásokat ösztönző pályázatán a 19 támogatásra érdemes kutatócsoport közül 6, azaz a nyertes pályázatok közel harmada az SZTE valamely karának, illetve valamely dolgozójának vezetésével valósul meg.
A várandós nők magzatának legújabb genetikai tesztvizsgálatát Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja és az UNI-Med Kft. végzi. A vérvételen alapuló, az esetleges genetikai károsodását kimutató Veracity teszt eredményét a szülők számára az SZTE szakemberei segítenek értelmezni.
A SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika második emeletén alakították ki azt a három szobás anyaszállót, amelyen egyszerre négy olyan anyuka lakhat átmenetileg, akinek gyermeke a koraszülött osztályon van. A szobákat kedden adták át.
A Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó osztálya és a Csongrád Megyei Kormányhivatal terve szerint hamarosan elkészül Csongrád megye defibrillátor-térképe.
A tudós Szent-Györgyi Albert politikai pályafutásának, emberi tartásának megítéléséhez kapunk újabb szempontokat egy eddig nem ismert leveléből. Ungváry Krisztián történész az általa felfedezett dokumentumokat az mno.hu oldalon tette közzé. A levélről és a cikkről szegedi kutatókat is kérdeztünk.
A kutatásban az SZTE munkatársai is részt vettek
A Kék Pont Alapítvány a Szegedi Tudományegyetem és az ELTE kutatóival elsősorban azt szerette volna megérteni, miért ennyire népszerűek a dizájner szerek, és miért olyan nehéz lejönni róluk. A kutatás során hat egykori herbálhasználóval készítettek interjút, a beszélgetések pedig fokozatosan felrajzolták a drog személyiségét. Az origo.hu tartalmas és sokatmondó cikkben dolgozta fel a témát.
A Párbeszéd a polgárokkal elnevezésű uniós programsorozat 79. rendezvényének a Szegedi Tudományegyetem adott otthont 2016. június 24-én. Navracsics Tibor uniós biztos és Novák Katalin államtitkár közel húsz – az oktatást, az innovációt, a munkahelyteremtést, az EU jövőjét érintő – kérdésre válaszolt.
Elsőként a Szegedi Tudományegyetem klinikáin kérik a látogatókat kézfertőtlenítésre, az SZTE az országban elsőként csatlakozott az orvostanhallgatók és a rezidensek kampányához, amelynek célja a kórházi fertőzések számának visszaszorítása. A látogatókat a kihelyezett plakátokon is erre buzdítják. A kézfertőtlenítő berendezéseket heteken belül felszerelik a fekvőbeteg-intézetekben, a bejáratnál lehet majd kezet fertőtleníteni.
Színes kulturális programokkal, koncertekkel, növénybemutatóval, kézműves termékekkel és gasztronómiai finomságokkal várják az érdeklődőket a harmadik szegedi Levendula Napokon. A 2016. július 2-3. közötti rendezvényen az SZTE-s kötődésű Fool Moon együttes is fellép.
Gyakorlati és elméleti szakemberek adják tovább tudásukat, szakterületük aktualitásait az SZTE Gazdaságtudományi Kar hagyományos nyári egyetemén. 2016 nyarán négy előadás foglalkozik a makro- és mikroszintű gazdasági kérdésekkel, a régió életében fontos témákkal és a legújabb kutatási eredményekkel.
Július első hétvégéjén rendezik meg a Hungarikum utca és Nyári Egyetemet a IV. Kanizsa Feszten. A magyarkanizsai rendezvényen a SZTE oktatói is előadnak.
Tábla jelzi a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium bejáratánál, hogy az intézmény francia-magyar két tanítási nyelvű tagozata elnyerte a Label France Éducation címet. A kitüntetéssel a világ 85 legkiválóbb francia nyelvet oktató iskolája közé került az intézmény.
Június 24-én megkezdődnek a nyári diplomaosztók az SZTE-n.
Közel 500 kötetet, mesekönyveket, foglalkoztatókat és játékokat is gyűjtött az SZTE Klebelsberg Könyvtár a Könyvtári Éjszakán az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ részére.
Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) végrehajtása a Szegedi Tudományegyetemen
2016/17
Jó hírünk van a szegedi egyetemisták számára: a nappali tagozatos SZTE-s hallgatók az elővételes bérlet áránál is olcsóbban, 12990 forintért juthatnak hozzá SZIN belépőjükhöz.
Számítástechnikai újítások segítik a gyorsabb betegellátást a Szegedi Tudományegyetem telemedicina központjában. A távdiagnózis hatékonyan alkalmazható a radiológiában, a fül-orr-gégészetben és számos kardiológiai vizsgálatnál.
A feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai felsőoktatási intézmények listáján a 15. helyre rangsorolta a Quacquarelli Symonds a Szegedi Tudományegyetemet. Ezzel a legjobb tíz százalékba került az intézmény. A top 30-ba négy magyarországi intézmény jutott, közülük a legjobb eredményt érte el az SZTE.
Hiénák a betegágy körül című ismeretterjesztő könyvét az Akadémia Kiadó, míg a regénybe ágyazott tudománynépszerűsítő, San Diego 2032 című művét – az internetes megjelenést követően – az Amazon Kiadó dobta piacra. Boldogkői Zsolt professzort, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet vezetőjét - többek között - az idézettség hatalmáról és a médiaharcról kérdeztük, a 87. Ünnepi Könyvhéten is.
8 hónap alatt 24 ország diplomatáit fogadta az SZTE rektora. Szegeden vendégeskedett 8 európai, 7 afrikai, 4 ázsiai, 3 közel-keleti, 2 latin-amerikai ország képviselője.
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium 50. évfordulója alkalmából szervez kiállítást az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság SZTE Alma Mater, valamint az SZTE Gazdaságtudományi Kara 2016. június 15-én a TIK Caféban.
A 87. Ünnepi Könyvhét szegedi programjait Spiró György Kossuth-díjas író, irodalomtörténész nyitotta meg. Solymos László szegedi alpolgármester adta át a Szegedi Egyetemi Kiadónak az Év könyve díjat a Szegedi Egyetemi Tudástár sorozatért.
Pedagógusnap alkalmából kiemelkedő munkájuk elismeréseként Apáczai Csere János-díjat és Szent-Györgyi Albert-díjat vehetett át a Szegedi Tudományegyetem két oktatója.
Csaknem kétszáz rózsafajta virágzik a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, az évről évre gazdagodó gyűjteményben idén először mutatnak be történelmi rózsákat - közölte Németh Anikó igazgató az MTI-vel.
A hallgatóközpontú képzésért oktatási innovációs műhely második találkozóját 2016. június 13-án, hétfőn 14 órától tartják az SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézetében. A találkozón azokat a problémákat és lehetőségeket vitatják meg, amelyek a szakmai gyakorlat megszervezéséhez kapcsolódnak.
Könyvbemutatókkal, tudománynépszerűsítő beszélgetésekkel, egyetemtörténeti sétával várja az SZTE a látogatókat a 87. Ünnepi Könyvhéten. Az ötnapos könyvkavalkád megnyitóján, június 9-én adják át az Év Könyve díjat, amelyet a nyolc kötetes Szegedi Egyetemi Tudástár is elnyert.
Az Oktatási Hivatal 2015/2016. évi megyei tanulmányi versenyeinek díjazottjait köszöntötték 2016. június 1-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézete a British Council Vizsgaközponttal működő IELTS angol nyelvvizsga vizsgahelyévé vált. Első vizsganapjuk 2016. június 25.
Őexellenciája Adil Bashir Hassan BASHIR, Szudán magyarországi nagykövete 2016. május 31-én kísérete társaságában a Szegedi Tudományegyetemre látogatott. A vendégeket fogadta, prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora és prof. Dr. Nagy Katalin nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes.