Bezár

Hírarchívum

SZTE BBMK Egyetemi Tavasz

Az emberi hang – Meszlényi László előadása a legcsodálatosabb hangszerről

Az emberi hang – Meszlényi László előadása a legcsodálatosabb hangszerről

2023. április 24.
1 perc

Meszlényi László neve fogalom a zenekedvelő körökben. A művész 25 évadon keresztül állt a Szegedi Szimfonikus Zenekar oboa szólamvezetői pultja mögött, emellett 44 tanéven keresztül dolgozott főiskolai tanárként - többek között ezekről az évekről is szó esik majd azon a zenés, beszélgetős esten, amelyet 2023. 04. 27-én az Egyetemi Tavasz programsorozatának részeként hallgathatnak végig az érdeklődők 19:00 órától a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Dísztermében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Meszlényi László az elsők között alakított historikus együttest Magyarországon, 25 évadon keresztül állt a Szegedi Szimfonikus Zenekar oboa szólamvezetői pultja mögött, emellett 44 tanéven keresztül dolgozott főiskolai tanárként, egykori növendékei közül számosan ma már a világ vezető régizenei együtteseiben muzsikálnak abban a szellemben, amelyet Meszlényi tanár úr beavató próbáin ismertek meg első ízben.

A muzsikálásról, az oktatásról és a legcsodálatosabb hangszerről szóló, zenével egybekötött előadást Marton Árpád, kulturális újságíró moderálja.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek