Bezár

Hírarchívum

2020. Augusztus

szte_the_202021
2020. augusztus 31.
2 perc

A külföldről történő beutazással kapcsolatos jogszabályok változása miatt az alábbiakról értesítjük.

kiemelt_mikromuanyagok

2020. augusztus 31.
3 perc

A Tiszán átlagosan 3200 mikroműanyag-szemcse található 1-1 kilogramm partmenti üledékben a Szegedi Tudományegyetem kutatói szerint. Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársai a Tisza teljes hosszán és a nagyobb mellékfolyók torkolat-közeli szakaszain a folyóvízi üledékben található mikroműanyag-szennyezést vizsgálják.

Desktop9
2020. augusztus 31.
3 perc

A Magyar Nemzeti Bank és az MNB Oktatási Klub közös tanulmányi versenyt hirdet. A verseny egyik fontos célja, hogy ösztönözze a hallgatókat saját kutatásuk megkezdésére vagy folyamatban lévő kutatásuk folytatására.

2020. augusztus 29.
2 perc

Negyvenhárom országból 433 kutató vett részt az ELI Nyári Iskoláján, amelyet 2020. augusztus 26-28. között, virtuális térben rendezett meg a Lézeres Kutatóintézet. A kurzus célja az volt, hogy a kutatók és hallgatók minél szélesebb körében átfogó áttekintést nyújtson a nagyintenzitású lézerimpulzusok és lézerrel meghajtott részecske- és sugárforrásokról és bemutassa a szegedi kutatóintézetet.

nyito_Del-alfoldi_Fejlesztesi_Zona

2020. augusztus 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem koordinálásával, 3 munkacsoportban dolgozzák ki a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig tartó gazdaságfejlesztési stratégiáját és gazdaságélénkítési tervét. A szakemberek 2020. augusztus 25-én, a Szegedi Tudományegyetemen tanácskoztak.

Alma_Mater_mentorprogram_2019

2020. augusztus 28.
1 perc

Megújult formában indítja el az egyetem öregdiák szervezete, az Alma Mater az Alumni mentorprogram 14. ciklusát a 2020/2021-es őszi szemeszterben. A mentorok jelentkezését 2020. szeptember 4-ig várják.

veradas

2020. augusztus 28.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemen 2020. augusztus 31-én kezdődik a beiratkozási hét, a gólyák a József Attila Tanulmányi és Információs Központban iratkozhatnak be. Az SZTE vezetősége arra kéri az elsőéveseket, hogy adjanak vért, ezzel segítve a régiós vérhiány csökkentését.

potfelveteli

2020. augusztus 28.
2 perc

Tovább növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem. A 2020-as általános felvételi eljárásban felvett 5906 új hallgató mellett 387 jelentkező került be a pótfelvételi eljárás során az SZTE valamely képzésére. A gólyákat 2020. augusztus 31. és szeptember 5. között, előre egyeztetett időpontban, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba várják beiratkozásra.

2020. augusztus 27.
1 perc

Értesítjük a betegeket, hogy 2020. augusztus 1-től a Belgyógyászati Klinika Korányi fasor 8-10. szám alatti telephelyéről betegellátó tevékenységét a Nyugati Telephelyre, Kálvária sgt. 57. helyezi át.

Hungarian_Startup_University

2020. augusztus 27.
1 perc

A Virtus program egyik általános célkítűzése a startup kultúra kialakítása a Szegedi Tudományegyetemen. Ennek támogatására csatlakozott az SZTE a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hungarian Startup University Programjához, ami egy gyakorlatorientált, kétszemeszteres kurzus keretében támogatja a hallgatók megoldás központú gondolkodásmódját és fejleszti innovatív készségeiket.

Desktop7
2020. augusztus 27.
11 perc

Mennyit ér egy nemzetközi listán elért 501. hely? Mi abban a jó, ha egy genetikai kutatáshoz nyert szerver épp a digitális átállás stratjára érkezik? Számít-e, hogy idén kit, hány ponttal vettek fel - és tényleg nyitva áll-e őszre a Szegedi Tudományegyetem? Erről is kérdezte a napi.hu Prof. Dr. Rovó Lászlót, az SZTE rektorát és Dr. Fendler Judit kancellárt.

covid-test

2020. augusztus 26.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem az országba történő beutazást követően egy alkalommal térítésmentesen biztosítja a karanténkötelezettség alóli mentesítéshez szükséges két darab PCR teszt elvégzését a 2020/21-es tanév első félévében azon nemzetközi és határon túli magyar hallgatóknak, akik részére az országba történt belépésekor karanténkötelezettséget állapítottak meg.

2020. augusztus 25.
6 perc

A tanév kezdetének közeledtével, annak érdekében, hogy a hallgatók Magyarországra, illetve a Szegedi Tudományegyetemre történő eljutása akadálymentesen megvalósulhasson, információs csomagot nyújtunk az egyetemistáknak, amely további hasznos információkat tartalmaz az utazásról, a szállásról, az önellátásáról és a félév kezdetéről.

Mora_kiallitas

2020. augusztus 24.
2 perc

Négy új kiállítással és panoráma-kilátóval várják az érdeklődőket a megújult Móra Ferenc Múzeumban. A látogatók megismerhetik Móra Ferenc író, költő életútját és munkásságát, a Tisza élővilágát, a Honfoglalást bemutató Munkácsy festményt és Gábor Áron rézágyúját is.

SZTE_Alma_Mater_Dij_cover

2020. augusztus 19.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater pályázatot hirdet azon szervezetek részére, amelyek az SZTE-vel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, támogatják céljainak megvalósítását és kiemelt foglalkoztatói a Szegeden végzett hallgatóknak. A pályázat beadásának határideje: 2020. szeptember 30-a.

nyito_ARWU

2020. augusztus 17.
1 perc

Idén is a 601-700. helyre rangsorolták a Szegedi Tudományegyetemet a sanghaji Academic Ranking of World Universities listán. Ezzel az eredménnyel az SZTE Magyarországon holtversenyben az első.

onkentesek_nyito

2020. augusztus 14.
6 perc

A Szegedi Szabadtéri Játékok minden évben tárt karokkal várja az önkénteseket. Aki szereti a színházat és a kultúrát, egy remek közösség tagjává válhat. Lelkes hozzáállással bárki megtalálhatja azt a feladatkört, amiben otthonosan tud mozogni. A „Szabadtéri” négy önkéntesével Moliére: Úrhatnám polgár című darabja főpróbáján beszélgettünk.

THEALTER30

2020. augusztus 13.
6 perc

Közel harminc előadással, 9 napon át és kilenc helyszínen várja a nézőket a 30. THEALTER. A szegedi nyári színházélményhez tartozó, 2020. augusztus 14-22. közötti fesztiválhoz a THEALTER művészeti tanácsadójától, Jászay Tamástól, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusától kértünk iránytűt.

nyit_pszichiatria

2020. augusztus 12.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem egyértelműen vállalt célja, hogy fokozatosan, a Pszichiátriai Klinika valamennyi betegellátó egységét visszaköltözteti a Klinikai Központ területére. A helyzet megoldására a Klinikai Központ egyeztetéseket tartott valamennyi érintett bevonásával, és ennek megfelelően a Pszichiátriai Klinika vezetőségének támogatása mellett elkészítette a teljes visszaköltözési ütemtervét.

osztondij

2020. augusztus 11.
3 perc

A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány ösztöndíj pályázatot hirdet a területfejlesztéshez, kiemelten a határon átnyúló fejlesztésekhez, EGTC-khez kapcsolódó témakörben a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A programra magyarországi, valamint határon túli államokban működő felsőoktatási intézményekben 4. és 5., illetve MSc évfolyamon tanuló hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek pályázhatnak 2020. szeptember 30-ig.

2020_FISU_World_Forum

2020. augusztus 10.
1 perc

Rendhagyó különkiadásban számol be az UniSport az augusztus 12-14. között megrendezett digitális 2020 FISU World Forum részleteiről, mely eseményre eddig 6 kontinensről, 93 országból regisztráltak!

Ajtk_diploma_2020

2020. augusztus 10.
1 perc

A hagyományos diplomaosztó ünnepség elmaradása miatt az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Görög Márta videoüzenetben köszönti a végzett hallgatókat és dr. Zsurzsa Zsolt volt jogász szakos hallgató búcsúzik hallgatótársai nevében a kari közösségtől, az Alma Matertől.

nyito

2020. augusztus 07.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem két oktatója is színre lép Moliére Úrhatnám polgár című komédiájában. A 2020. augusztus 7-én és 8-án a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán látható produkció érdekessége, hogy azt dalszerzőként jegyzi a világzene különös művésze, az SZTE alumnusa: Szirtes Edina Mókus; míg a rendező, Herczeg T. Tamás az SZTE címzetes főiskolai docense lett.

2020. augusztus 07.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, valamint az MTA konzorciumában alakult meg egy új kutatócsoport, mely a globalizációtörténetet kutatja. A Tomka Béla vezetésében működő kutatások célja, hogy napjaink egyik legsűrűbben használt társadalomtudományi fogalmát, a globalizációt, történeti perspektívában is megvizsgálják.

Urhatnam_polgar_nyito

2020. augusztus 06.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem két oktatója is színre lép Moliére Úrhatnám polgár című komédiájában. A 2020. augusztus 7-én és 8-án a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán látható produkció érdekessége, hogy azt dalszerzőként jegyzi a világzene különös művésze, az SZTE alumnusa: Szirtes Edina Mókus; míg a rendező, Herczeg T. Tamás az SZTE címzetes főiskolai docense lett.

covid-szures

2020. augusztus 06.
3 perc

Az SZTE az elmúlt hónapokban mintegy 5000 koronavírus-tesztet végzett el: a klinikák egészségügyi dolgozói mellett az Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. A dél-alföldi régióban egyedüli akkreditált laboratóriumként költségtérítéses szűrést is kínál a Szegedi Tudományegyetem. A genetikai és szerológiai vizsgálatot az egyetem szűrőpontján végzik, de igény esetén kiszállással is leveszik a mintákat.

hallgatoi_elegedettseg

2020. augusztus 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem jó hírneve töretlen: ez is kiderül abból a hallgatók körében végzett idei felmérésből, amely során a 2019-ben és a 2015-ben végzett hallgatókat kérdezték. A Szegedi Tudományegyetem rendszeresen felméri végzett hallgatói véleményét, az eredmények alapján pedig folyamatosan fejleszti szolgáltatásait.

lezerfizika

2020. augusztus 04.
1 perc

A EUGLOH projekt égisze alatt született meg a fizikus mesterképzésre épülő, négy európai egyetem közreműködésével megvalósuló program. A Large Scale Accelerators and Lasers (LASCALA) elnevezésű integrált képzés az olyan nagyberendezések, mint az ELI-ALPS tudományos bázisaival együttműködve képezi a jövő szakembereit.

2020. augusztus 04.
1 perc

Az American Councils Alapítvány 18-26 éves felsőoktatásban tanuló résztvevőket keres bármely tudományterületről az Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, aktivista, egyetemi tanárról elnevezett tanulmányútjára. Olyan jelentkezőket keresnek, akiket érdekel a II. világháború, a történelem általában és az emberi jogok, valamint szívesen tennének a közösségükért. Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 9-én éjfél.

Szte_Rovatfejek_konyv_20200803_Kiss_A

2020. augusztus 03.
7 perc

A bagoly válaszol címmel rendezte kötetbe Adrienne Kennedy öt egyfelvonásos drámáját dr. Kiss Attila, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet Angol Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Adrienn Kennedy posztmodern memóriaszínházába enged bepillantani a JATEPress által kiadott, kritikai bevezetővel ellátott kötet, amelyben a darabok visszatérő témája a fajgyűlölet, a kirekesztés. A téma manapság nagyon aktuális: az Egyesült Államokban hónapok óta tartó megmozdulásokra és zavargásokra is felhívhatja a figyelmet a válogatás.

IMG_6428

2020. augusztus 03.
2 perc

Több száz hidraulikus, multifunkciós betegágyat kapott a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ. A közel kétszáz millió forint értékű eszközfejlesztés jelentős mértékben növeli a betegbiztonságot és az ellátás színvonalát, valamint az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit.

2020. augusztus 03.
2 perc

A PatikaPlus Gyógyszertárak pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára felvételt nyert hallgatóknak azzal a céllal, hogy támogassa azon leendő gyógyszerészeket, akik a középiskolai tanulmányaik során kimagasló tanulmányi eredményt értek el és céljuk a végzettség megszerzését követően közforgalmú gyógyszertárban elhelyezkedni.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek