Bezár

Hírarchívum

2019. Május

1 2 
Kiemelt_Varga_N
2019. június 02.
4 perc

A gazdasági verseny korlátozására kötött megállapodásokat, vagyis a kartelljog történetét vizsgálja dr. Varga Norbert. Az SZTE ÁJTK docensét és tudományos ügyekkel foglalkozó dékánhelyettesét, mint a Bolyai János Ösztöndíj és az ÚNKP Bolyai+ egyik nyertesét, a kutatásról és az azt támogató ösztöndíjról is kérdeztük.

IMG_5743

2019. május 30.
2 perc

Pintér Lajos az SZTE TTIK Bolyai Intézetének címzetes egyetemi tanára 2019. január 6-án, életének kilencvenedik évében hunyt el. Május 29-én, születésnapjának alkalmából családja, barátai és egykori kollégái idéztek fel közös történeteket. Pintér Lajos nevét a Bolyai Intézet könyvtári folyóirat-olvasó terme viseli.

2019. május 30.
2 perc

Idén is elismerték a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb tanárait. Pedagógusnap alkalmából 12 oktató kapta meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Díjazták az SZTE agrometeorológia és baromfitenyésztés területen tevékenykedő kiemelkedő kutatóit is.

szte_pneumobil

2019. május 29.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem két csapattal képviseltette magát az Egerben megrendezett Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. A hallgatók a középmezőnyben végeztek.

kiemelt_SZTE_mubillentyu_beultetes

2019. május 29.
4 perc

Bravúrosan végezték el május 20-án az első hibrid transzkatéteres aorta műbillentyű beültetést az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Invazív Kardiológiai Részlegében. A szívsebészeti osztály és az invazív kardiológiai részleg sikeres, hosszú ideje fennálló kooperációja, és a logisztikai nehézségeket is legyőző innovatív megoldása járult hozzá a Szegeden eddig egyetlen ilyen típusú beavatkozás sikeréhez.

IMG_5594

2019. május 29.
4 perc

Az emberi bőr legnagyobb részét képező hámsejtek szerepét vizsgálják a bőr immunrendszerének működésében valamint egy gyakori gyulladásos bőrbetegség, a pikkelysömör kialakulásában a Szegedi Tudományegyetem szakemberei. A kutatócsoport a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ jelentős anyagi támogatása mellett a European Molecular Biology Laboratory partnerségi programjában is részt vesz.

kiemelt_delvidekkonf

2019. május 28.
3 perc

Fejezetek a Délvidék múltjából címmel szerveztek tudományos konferenciát május 24-én az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. A történettudományi tanácskozáson a Délvidék egyház-, oktatás-, művelődéstörténetét és társadalmát érintő kutatások eredményeit ismertették a szakemberek.

nyito

2019. május 27.
3 perc

Digitális Jólét Fórumot szervezett az SZTE TTIK Szoftverfejlesztés Tanszéke május 24-én. A 30. Digitális Jólét Fórum a hazai digitális ipar fejlesztéséről című rendezvény napirendjén a „Nyílt megoldások és mesterséges intelligencia: a szoftveripar válaszai a holnap kihívásaira” tématerület szerepelt.

kiemelt_SZAKK_Gyerekklinika_adomany

2019. május 27.
1 perc

A Rotary Club Szeged-Tisza és a Karitáció Alapítvány jótékonysági, gyógyítást segítő, adományozó programjának részeként az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika rehabilitációs osztálya kapott egy gyógyulást segítő, fejlesztő játékokkal és székekkel ellátott, speciális játszósarkot.

2019. május 27.
2 perc

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egykori munkatársa, Dr. Viski Sándor nagylelkű adománya jóvoltából egy közel 20 millió forint értékű, a betegellátásban és a kutatásban is hiánypótló ultrahang készülékkel gazdagodott az intézmény.

2019. május 24.
1 perc

Szeretnél te is népszerű videókat posztolni, jó minőségben megörökíteni a számodra fontos pillanatokat vagy új készséggel gazdagítani marketing-eszköztárad? Jelentkezz május 31-ig az American Corner négyalkalmas kezdő videókészítő tréningjére!

2019. május 23.
2 perc

Innovatív kezdeményezésekkel támogatja a hallgatói ötletek kibontakozását a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság irányításával működő Virtus Vállalkozáskatalizátor Program a hallgatók és kutatók innovatív ötleteinek mentorálásával segíti a korai fázisú ötletek fejlesztését. Ezen felül a Virtus programban kialakították a Demola nemzetközi innovációs hálózat szegedi központját, amely program közvetlenül az iparból érkező problémaötletek, kihívások megoldásába vonja be a tehetséges hallgatókat.

SZTE_fejleszteseert_alapitvany

2019. május 22.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetemen folyó gyógyító, oktató és kutató munka javítását, az egyetem eszköz- és infrastrukturális fejlesztéseinek elősegítését támogatja a Szegedi Tudományegyetem Fejlesztéséért Alapítványt. A szervezet az 10300002-13043150-00014907 számlaszámon folyamatosan fogadja a felajánlásokat.

Kafkanyito

2019. május 22.
1 perc

A 2019-es Magyar Művek Szemléjének elismerései közt bronz minősítést kapott a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) társulata, Kárpáti Péter Én, a féreg – Kafka-kabaré című darabjának színre viteléért.

AJTK_kituntetes

2019. május 21.
2 perc

Rangos állami kitüntetésben részesült Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta, az ÁJTK Civilisztikai Tudományok Intézetének vezetője és Prof. Dr. Szabó Imre miniszteri biztos, egyetemi tanár, az ÁJTK korábbi dékánja. Az elismeréseket Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter adta át.

60650395_2045074812288151_4453447749521637376_o

2019. május 21.
1 perc

Nagy sikerrel zajlott le az Alumni Pedagógus Nagyköveti Rendszer első idei rendezvénye, a Tankönyveken túl - az SZTE ALma Mater szervezésében. Emelt szintű magyar szóbeli érettségi tételek hangzottak el vezető pedagógusok és egyetemi oktatók tolmácsolásában.

Miklosa_Erika_nyito

2019. május 21.
5 perc

Miklósa Erika nevét nem csak Magyarországon, de a tengerentúl is jól ismerik: a kiskunhalasi születésű operaénekes bámulatos pályát járt be, többek közt Kossuth-díjjal és Liszt Ferenc-díjjal is kitüntették. Miklósa Erika a szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban tanult, most pedig elkötelezett támogatója a fiatal tehetségeknek. A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Díjkiosztó Ünnepségének díszvendége volt december 5-én, ahol lehetőségünk nyílt interjút készíteni vele.

IMG_4284

2019. május 21.
2 perc

Az elővigyázatosság elvének értelmezésétől kezdve, a precíziós gazdálkodás jogi kérdésein át, a műanyag hulladék csökkentésének az új szabályrendszeréig, számos időszerű témát tárgyaltak a kutatók az SZTE ÁJTK Üzleti Jogi Intézet által szervezett szimpóziumon. Az „Új kutatási irányok az agár- és környezetvédelmi jog területén” című országos konferencia megalapozta a jogtudósok és a gyakorlati szakemberek párbeszédét.

2019. május 20.
1 perc

Május 7-én ismét tartalmas és jókedvtől hangos műhelyfoglalkozásnak adott otthont a JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete. A jelenlévők - többségében gyakorló pedagógusok - saját játékélmény megélésével kaptak ízelítőt és gondolatébresztő ötleteket a társasjátékok nyelvi készségeket fejlesztő hatásáról, a játékok nyújtotta differenciálás mikéntjéről, a készség- és képességfejlesztés sokszínű lehetőségeiről.

kiemelt_ELI-ALPS_SYLOS_avatas_20190515_3

2019. május 20.
4 perc

Ünnepélyes keretek között avatták fel május 15-én a szegedi lézeres kutatóintézet SYLOS 2A lézerrendszerét. A litván EKSPLA és Light Conversion cégek által tervezett, az ELI-ALPS munkatársai részvételével két fázisban kifejlesztett lézerrendszerrel változatos fizikai, kémiai, anyagtudományi, továbbá orvosbiológiai és ipari alkalmazások tanulmányozására nyílik lehetőség. A berendezés összértéke mintegy 4,9 millió euro, azaz közel másfélmilliárd forint.

2019. május 17.
1 perc

Az American Corner Szeged fotópályázatára olyan alkotásokat várnak, melyek valamilyen módon újra gondoljak, új környezetbe helyezik vagy kritikával illetik egy tetszőlegesen kiválasztott egyesült államokbeli fotós ikonikus művét, reflektálnak rá vagy párbeszédet kezdeményeznek vele. A pályamunkákat május 31-ig várják.

honvedseg

2019. május 17.
3 perc

Különböző ösztöndíjakkal támogatja a középiskolás és egyetemista hallgatókat a Magyar Honvédség. Az ösztöndíj havi összege a felsőoktatásban több mint 100.000 forint.

kiemelt_unkp_kivalosag

2019. május 17.
2 perc

Öt kategóriában hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjait. A pályázatokra a középiskolát befejező diákoktól kezdve a doktoranduszokig minden egyetemi hallgató adhat be kutatási tervet. A jelentkezési határidő 2019. június 6-a.

2019. május 17.
1 perc

A vízi turizmusra, azon belül is a sportturizmusra fókuszáltak az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon rendezett műhelymunkán május 16-án. A határon átívelő pályázat keretében megvalósuló workshopon a Tisza-völgyi sportturizmus jellegzetességei és fejlesztési lehetőségei kerültek terítékre.

IMG_4191_2

2019. május 17.
2 perc

Borkóstolós sajtótájékoztatón mutatták be május 15-én a „tudósok borait”. Az idei díjazottak az Áts Pincészet, a Dániel Pince, a Koch Borászat és a Maurer Pincészet.

bringazz_a_munkaba_SZTE

2019. május 16.
2 perc

Szeretnél ingyen egy bringát? És mit szólnál egy ajándék hétvégéhez a Balaton közelében? Az ajándékokért cserébe járj bringával a munkahelyedre május 31-ig, és ezt rögzítsd az erre szolgáló ingyenes applikációval. Ráadásul az SZTE külön nyereményjátékkal buzdítja az egyetemi polgárokat a programhoz való csatlakozásra.

IMG_3880

2019. május 16.
2 perc

A Summer Work and Travel programmal Amerikába kiutazott fiataloknak hirdetett fotóversenyt az Amerikai Nagykövetség. A 2018-as program résztvevőitől olyan képeket vártak, amelyek Amerika rejtett kincseit mutatják be. A pályamunkákból rendezett fotókiállítás az American Corner Szeged szervezésében a Szent-Györgyi Albert Agórában nyílt május 14-én.

IMG_3451

2019. május 16.
6 perc

Több mint 150 tehetséges hallgatót díjaztak május 9-én, a Szegedi Tudományegyetemen. Átadták a Szegedi Tehetséggondozó Tanács által kiosztott 2019. évi ösztöndíjakat, így például az SZTE Talent és Kiválósági díjakat, az SZTE Sófi ösztöndíjakat, valamint az egyetemi prezentációs verseny díjait és a vállalati partnerek elismeréseit.

2019. május 16.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem szervezeti egységeként működő Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézet (SZTE KÖVI) immáron 2 évtizede a hazai oktatási vezetés- és szervezetfejlesztés meghatározó, mértékadó szereplője, s ebben az évben ünnepli 20. születésnapját. Május 17-én és 18-án egy eredetileg Japánból származó, mára a világ minden táján alkalmazott módszerrel ismerkedhetnek meg az iskolavezetők és pedagógusok.

Kiemelt_ujraelesztes

2019. május 15.
4 perc

Újraélesztett egy idősebb, szabadidejében sportoló, az SZTE Topolya sori csarnokban összecsukló egyetemi oktatót három testnevelés szakos hallgató. A fiatalok életükben először, de szakszerűen és bátran alkalmazták az egyetemen sportszakosként az elsősegélynyújtásról tanultakat. Az életmentő egyetemisták közül Dina Dániel azt nyilatkozta: nem „hősök” ők, csak tették, ami a kötelességük…

Szekeres_Ildiko_SZTE_AJTK

2019. május 15.
2 perc

Az Európa-nap az európai béke és egység ünnepe, minden évben május 9-én tartják. Ezen a napon adták át a Magyarok Európáért díjat, amelyet idén Szekeres Ildikónak, az SZTE ÁJTK Europe Direct vezetőjének és a Tempus Közalapítványnak ítéltek oda.

2019. május 14.
1 perc

Az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete és a Mentor(h)áló érdekes műhelyfoglalkozást kínál gyakorló logopédusok, hallgatók és más érdeklődők számára. A május 27-i foglalkozáson a hangképzési zavarok kerülnek fókuszba.

2019. május 14.
1 perc

Ingyenes, nyári, élményalapú és beszédközpontú nyelvi foglalkozásokat kínál a Szegedi Tudományegyetem az intézménnyel együttműködő középiskolákban tanuló diákoknak. Az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvű foglalkozásokra május 20-ig lehet jelentkezni.

ELI_fenynapja

2019. május 14.
1 perc

Május 16-án az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet önálló intézményként csatlakozik a Fény napja rendezvénysorozathoz. Az érdeklődőket csoportos körbevezetéssel, kutatói és csillagászati előadásokkal és fényfestéssel várják.

IMG_3666-002

2019. május 13.
8 perc

Időutazásra indultak az SZTE 2019. május 13-i Egyetemtörténeti rendezvény-sorozatának a résztvevői. A Báthory István által 438 éve alapított kolozsvári jezsuita „academia” kultúrtörténeti jelentőségére koszorúzási ünnepségen is emlékeztek. A tudományegyetem nagyságát és küldetését összegző tablókiállítás nyílt. Az intézmény 100 évvel ezelőtti kolozsvári száműzésének részleteit a készülő egyetemtörténeti kötet szerzői konferencián mutatták be.

kiemelt_kezmosas

2019. május 13.
2 perc

A kézhigiénés világnapra emlékeztek május 10-én, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében, ahol egy éve használják a kézfertőtlenítés hatékonyságáról visszajelzést adó Semmelweis szkennert. A tudomány mellett a humor és a színház nyelvén is megismerkedhettek az érdeklődők a kézmosás szerepének fontosságával.

kiemelt_FOK_Konf

2019. május 13.
2 perc

A Magyar Fogorvosok Egyesülete május 9. és 11. között tartotta Szegeden a Perspektívák a Paro-Implantológiában és a Komprehenzív Fogászatban című konferenciáját. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban számtalan nemzetközi szaktekintély mutatta be tudományos munkásságát.

2019. május 13.
2 perc

Az idén 65 éves Prof. Dr. Szecsődi Ferenc hegedűművész, az SZTE Zeneművészeti Kar Vonós Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára ünnepi koncerttel és beszélgetéssel tekint vissza eddigi pályafutására az SZTE Dugonics téri központi épületében május 15-én, szerdán 19 órától.

Kiemelt_20190512

2019. május 10.
2 perc

Egyetemtörténeti megemlékezés-sorozattal idézi föl az SZTE 2019. május 13-án délelőtt históriájának fontos fordulópontjait.

kiemelt_veradas

2019. május 09.
2 perc

A véradás fontosságára való figyelemfelkeltés és példamutatás céljából a Szegedi Tudományegyetem legutóbbi véradásán az intézmény hallgatóin és a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségügyi dolgozóin kívül több intézményvezető professzor és orvos is megjelent. A klinikai központnak éves szinten közel 22 ezer vörösvérsejt koncentrátumra van szüksége, ami pontosan ugyanannyi véradót jelent.

2019. május 09.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara együttműködési megállapodást kötött a BP Business Service Centre Kft.-vel, így a BTK hallgatói részt vehetnek a British Petrol gyakornoki programjában.

2019. május 09.
2 perc

Dr. Péczely György, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének egykori vezetője tiszteletére avattak emléktáblát május 4-én a BTK Egyetem utcai épületében.

2019. május 08.
3 perc

Mechatronikai és ipari automatizálási regionális innovációs laboratóriumokat alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetem és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola közös projektjében. A laboratóriumok az egyetemi hallgatók mellett, azon a magyar-szerb határ menti régióban működő kis- és középvállalatok számára is elérhetők lesznek, amelyek ipari automatizálással és ipari robotikával foglalkoznak.

2019. május 08.
1 perc

Minden évben nagy számban vesznek részt a Szegedi Tudományegyetem hallgatói statisztaként a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorain. Május 19-ig az Aidára jelentkezhetnek a vállalkozó kedvű fiatalok.

2019. május 08.
1 perc

A Demola szegedi központjának első esetmegoldásainak kick-off rendezvényeit tartják május 9-10. között a Szegedi Tudományegyetemen. A hallgatói csapatok két üzleti kihíváson dolgoznak 8 héten keresztül facilitátorokkal és az esetmegoldást szolgáltató vállalkozások vezetőivel közösen. Az első esetmegoldás a fenntartható csomagolás, míg a második a robotika és az automatizálás területéhez kapcsolódik. A projektmunka eredményét a csapatoknak pitchelnie kell a megbízó cég képviselőinek.

IMG_2984_2

2019. május 08.
2 perc

A közbeszerzés aktuális kérdéseiről, a jövőbeni fejlesztési irányokról kaptak naprakész tájékoztatást a régió vállalatai, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Szegedi Tudományegyetem közös szakmai napján, május 7-én.

kiemelt_SZTE-T-system_verseny

2019. május 08.
2 perc

24 órás hackathont rendezett a T-Systems Magyarország és innovációs laborja a Kitchen Budapest (KiBu) a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karával közösen. A kilenc döntőbe jutott megoldás közül kettő okos méhkaptáron dolgozott és a győztes megoldás is az agráriumból érkezett: az almamoly rajzásának előrejelzésével csökkenti a szükséges vegyszerek mennyiségét, növelve ezzel a termesztés eredményességét is.

2019. május 08.
1 perc

Az SZTE ÁOK Népegészségtani Intézete felmérést végez az SZTE nappali és levelezős hallgatói körében az influenza vakcinációs hajlandóságával kapcsolatban.

2019. május 08.
1 perc

Az egyetemi könyvtár munkatársai összefogtak, és közösen örökbe fogadtak egy szakállas baglyot (Strix nebulosa) a Szegedi Vadasparkban.

MTA

2019. május 08.
1 perc

Az Akadémikusok Gyűlése zárt ülésén megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A 102 új tag között a Szegedi Tudományegyetem 6 oktatója kapott kinevezést.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek