Augusztus 31-én megkezdődtek a Beiratkozási Gólya Napok a Szegedi Tudományegyetemen. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban zajló beiratkozást sokszínű kulturális és szabadidős programok kísérik.
A Szegedi Tudományegyetem az idei tanévben is meghirdeti a nemzetközi együttműködésben kialakított UI GreenMetric Online Course on Sustainability szabadon választható online kurzusát. A hat külföldi intézménnyel közösen fejlesztett angol nyelvű fenntarthatósági kurzus a 2021/22-es tanévben indult először, a sikert követően pedig idén újra meghirdetésre kerül, abba alap- és mesterképzésben tanuló hallgatók egyaránt becsatlakozhatnak.
Tizenötágyas, klimatizált, televízióval és internettel ellátott fekvőbeteg osztályt adtak át a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban augusztus 30-án. Az egy és kétágyas szobák a 21. század trendjeit követve teszik gördülékenyebbé a privát fekvőbeteg ellátást Szegeden. A megújult kórtermekben heteken belül fogadják a betegeket. Az osztály bejárásával egybekötött sajtótájékoztatón az egyetem vezetősége is részt vett.
A szülőszobára is könyvet vitt magával Lázárné Csernus Anikó, az SZTE Alma Mater munkatársa, aki a szervezet Facebook oldalán heti rendszerességgel ír recenziókat. Önkéntes kolléganője, a könyvmoly Czibolya Marietta 11 ezer fős követőtáborral büszkélkedhet. Bognár Edmond, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar magyar szakos hallgatója saját YouTube oldalán osztja meg gondolatait olvasmányairól. Kovács Annabella, az SZTE ÁJTK volt hallgatója szakácskönyvekről blogol. "Falják" a könyveket, befotózzák, videókat készítenek és írnak is olvasmányélményeikről – az SZTE olvasásnépszerűsítőivel missziójukról beszélgettünk.
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen a „Sapiens Ubique Civis – PhD Student and Young Scholar Conference on Classics and the Reception of Antiquity” című konferenciát. A 2022. augusztus 31. és szeptember 2. közötti program főszervezőjét, Nagyillés Jánost, az SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék docensét kérdeztük a konferenciáról, a kutatási területekről és a latin nyelvről is.
Az SZTE Mezőgazdasági Kar egykori hallgatójával, az aranydiplomás Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével, a MAGOSZ elnökével beszélgettünk.
A Tisza-parti fesztivál egyedi hangulata, a nemzetközi sztárok sora és a hazai zenei élvonal legjobb koncertjei a koronavírus-járvány előtti hangulatot idézték meg augusztus 24-e és 27-e között Szegeden, sőt a látogatószám meg is döntötte a 2019-es korábbi rekordot – írták vasárnap kiadott közleményükben a szervezők.
Hogyan függ össze a levegőben található szálló por mennyisége a közlekedéshálózat sűrűségével? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Szegedi Tudományegyetem geográfusai, akik a közlekedési hálózatok térbeli jellemzőinek levegőminőségre gyakorolt hatásait mutatják be egy rangos nemzetközi folyóiratban publikált tanulmányukban.
2022. szeptember közepéig várja az SZTE Karrier Iroda népszerű Alternatív Gyakornoki Programja a hallgatók jelentkezését. Ebben a félévben is szuper gyakornoki pozíciókkal készültek a fogadóhelyek. Marketing, PR, mentori, irodai, programszervezői, fordító, és még rengeteg gyakornoki pozíció vár a hallgatókra.
593 diákot vett fel pótfelvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem, vagyis a legtöbb hallgatót a magyarországi egyetemek közül. Állami ösztöndíjas helyre 277, önköltséges képzésekre 316 hallgató jutott be, így az általános felvételi eljárásban már felvett hallgatókkal együtt összesen 6667 gólya kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.
Óriási népszerűségnek örvend a 2022-es Szegedi Ifjúsági Napokon a Szegedi Tudományegyetem futurisztikus gömbsátrában felállított Szabadulószoba – nemcsak hallgatók és fiatal baráti társaságok, hanem családok is örömmel vetik bele magukat a Nobel-díjas küldetésbe.
A ReFilamer projektjének lényege egy olyan költséghatékony eszköz, amely a háztartásokban található műanyag hulladékból - elsősorban műanyag palackokból - állít elő 3D nyomtatáshoz használható filamentet, ezzel a bolti filament vásárlásához képest akár 90%-kal is csökkenhetnek a kiadások. Ez az ötlet kiválóan illeszkedik a ZÖLD SZTE vonulatba, mivel környezetbarát technológia. Az SZTE-ről indult projekt a hazai sikerek után már nemzetközi porondon is egyre több elismerésben részesült.
A Szegedi Ifjúsági Napok minden évben keres önkénteseket a fesztiválmunkálatok segítésére. Az önkéntesek csapatát több SZTE-s hallgató is erősíti. Idén második éve vállal önkéntes feladatokat a SZIN-en Gödör Nóra Anna biológia mesterszakos hallgató. Motivációjáról, feladatairól, élményeiről kérdeztük.
Az idén 128 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2022. szeptember 22–23-án Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és In-formációs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést.
Színes programokkal és játékos feladatokkal várják az elsőéves hallgatókat 2022. augusztus 31. és szeptember 2. között az SZTE-n. A Beiratkozási Gólya Napokon Szeged belvárosa megtelik SZTE-s állomásokkal, ahol az új hallgatók megtudhatják, hogy a tanulás mellett mennyi lehetőséget kínál az egyetem, legyen szó karriertervezésről, idegennyelv-tanulásról, ösztöndíjakról, vagy sportolási lehetőségekről.
Különdíjas lett Klucsik Edit, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék televíziós szakirányú vezetőjének zenés ifjúsági filmje a Bujtor István Filmfesztiválon.
A Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci és a Soproni Egyetem az új félévben is meghirdeti közös kurzusait.
A SZIN második napján, augusztus 25-én, csütörtökön éjfélkor lép fel a BufferState rockzenekar a Jampec Party színpadon. Az SZTE Herman Ottó Kollégiumból indult csapat külsős tagokkal kiegészülve nyerte el jelenlegi formáját, és már saját albumot is terveznek. A zenekar tagjai az indulásról, a zenéről és a SZIN-en való fellépésükről is meséltek.
A kajak kettesek 500 méteres versenyszámában lett Európa-bajnok Nádas Bence, az SZTE Mérnöki Kar élelmiszermérnök szakos hallgatója, a müncheni multisport Európa-bajnokságon, Kopasz Bálinttal. Hamarosan itt a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációs időszaka, amire eddig nagyon sikeres a sportoló felkészülése.
2022. augusztus 22-én váratlanul elhunyt Szegfű László nyugalmazott főiskolai tanár, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, majd a Szegedi Tudományegyetem Pedagógusképző Kar Történettudományi Tanszékének vezetője.
Kiváló tanárokkal, magas színvonalú oktatással, online és tantermi részvételi lehetőséggel ismét indulnak emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok a Szegedi Tudományegyetemen.
A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriuma hozzájárult az SZTE szenátusának határozatához, amely jelentősen átalakítja a hallgatók átsorolásának feltételeit. Az új rendszerben könnyebb lesz megtartani a támogatott státuszt és kevesebben kerülnek majd át az önköltséges finanszírozási formára.
A Kövér Béla Bábszínház 2022. augusztus 27-én és 28-án rendezi meg Szeged egyetlen gyermekfesztiválját. Bábelőadásokkal, interaktív játékokkal és sok más színes programmal várja az érdeklődőket a SZINkópé az Erzsébet-ligetben.
A nemzeti ünnep alkalmából, augusztus 20-án állami kitüntetéseket adtak át. A Szegedi Tudományegyetem polgárai közül többen részesültek elismerésben.
Az SZTE kutatói minden segítséget megkapnak, hogy a munkájuk eredménye közvetlenül egy gazdaságilag és társadalmilag is hasznosítható innovációvá váljon. Az IKIKK lesz a Szegedi Tudományegyetemen belül az a szervezeti egység, amely a kutatások arculatát meghatározza és sugározza a közvélemény felé.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar büszkélkedhet Magyarország legerősebb, egyetemi szintű, mesterséges intelligenciához kapcsolódó képzésével. Ennek is köszönhető, hogy a Kar Informatikai Intézete által meghirdetett Mesterséges Intelligencia Nyári Táborra, az ország minden területéről, sőt még Szerbiából is jelentkeztek középiskolás csapatok. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Mesterséges Intelligencia Nyári Tábor megnyitóját 2022. augusztus 22-én, az SZTE TTIK Bolyai épület díszelőadójában tartották.
Az SZTE TTIK Informatikai Intézete 2022. augusztus 22. és 24. között Mesterséges Intelligencia Nyári Tábort szervez középiskolásoknak és tanáraiknak.
Ötven éve mit jelentett az egyetemen „f”-esnek lenni? Hogyan hidalta át a köz- és a felsőoktatás közötti szakadékot a Studium Generale rendszere? Miként segítették a Szegedi Tudományegyetem elődintézményei a tehetségeket? Mit fotózott a gimnazista Karikó Katalin első szegedi látogatásán? Az SZTE tehetséggondozós mozaikképéből most a ’70-es évek elejének cserepeit mutatjuk.
Az SZTE idén is felkerült a világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsorló Academic Ranking of World Universities listára. Az intézmény világviszonylatban a 701-800. helyen végzett a sanghaji rangsorban, ezzel idén harmadik lett a magyar egyetemek között.
Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Mire cserélik a fehér köpenyt munka után? Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Dr. Gyimóthy Tiborral, a Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszékének alapítójával és egyetemi tanárával beszélgettünk.
Oktatás, kultúra, sport, minden egy helyen az SZTE futurisztikus sátrában 2022. augusztus 24-27. között a SZIN-en! Két gömbsátor és az SZTE saját színpada várja majd a fesztiválozókat az idei Szegedi Ifjúsági Napokon, az IH Rendezvényközpont és a Szegedi Tudományegyetem egyedülálló kooperációjának köszönhetően.
A 10 milliárd dollárt érő James Webb-űrteleszkópra szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is nyertek kutatási időt. Az eszköz 2022. július 11-én kezdte meg tudományos ciklusát, segítségével az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd.
Egyetemisták írnak blogbejegyzéseket minden színházi előadásról. Ez a THEALTER Fesztivállal egybekötött blog jr. műhely, amelyet kilenc éve vezet Jászay Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatója. A színikritikusi szerepről Bálint Zsófiát, a műhely tagját, a közös munkáról Jászay Tamást kérdeztük.
Lázban tartja a tudományos világot az emberiség történelmének eddigi legfejlettebb űrtávcsővének üzembe állása, amelynek adataival való kutatásra a Szegedi Tudományegyetem is nyert pályázati időt. A James Webb-űrteleszkóp válaszokat adhat többek közt a galaxisok keletkezéseinek kérdéseire és az exobolygókutatás problémáira is; az űreszköz első, lenyűgöző fotóit nemrég közzétette a NASA. A témáról Gáspár Andrással, az SZTE egykori csillagász hallgatójával, az Arizoniai Egyetem munkatársával beszélgettünk.
A felvételi eljárás végével beköszöntött a gólyatáborok időszaka. Idén a Szegedi Tudományegyetem szinte összes hallgatói önkormányzata megrendezi az egyetemi élet talán leggyakrabban emlegetett rendezvényét. Sőt, az EHÖK jóvoltából három év után az Összegyetemi Gólyatábor is visszatér. Az SZTE Állam- és Jogtudományi kar gólyatáboráról szervezőkkel és gólyával is beszélgettünk.
Több sportolási lehetőség a külföldi hallgatóknak, szorosabb együttműködés a régió sportegyesületeivel, aktívabb kommunikáció. Ezek a témák is szóba kerültek azon az egyeztetésen, amelyen Dr. habil. Fritz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Testkultúra Koncepciójának rektori és kancellári megbízottja, Dr. Tokodi Margaréta, az SZTE Sportközpont vezetője és a projekt kommunikációjába bevont hallgatók vettek részt.
Prof. dr. Csendes Tibor programtervező matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Optimalizálás Tanszékének egyetemi tanárát, kiemelkedő optimalizálás elméleti kutatása és alkalmazásai területén elért, nemzetközileg is elismert eredményei, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesítették. A professzor urat elismerése kapcsán kérdeztük.
A Szegedi Szabadtéri minden évben foglalkoztat önkéntes segítőket, köztük az SZTE több hallgatóját. Zsámboki Dóra magyar-történelem tanár szakos hallgató idén már második éve dolgozik a szabadtérin. Élményeiről kérdeztük.
Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika munkatársai szomorúan és mély fájdalommal értesültek arról, hogy a Klinika volt tanszékvezető egyetemi tanára 2022. augusztus 8-án, 88 éves korában elhunyt. A professzor urat a Kar saját halottjának tekinti. Emlékét tisztelettel és alázattal megőrizzük! - olvasható az SZTE SZAOK honlapján.
Négy produkcióról külön is beszámolva érzékeltetjük, milyen volt a 32. THEALTER fesztivál, amelynek szervezői és közreműködői több szállal is kötődnek a Szegedi Tudományegyetemhez. A 2022. július 29. és augusztus 6. közötti programsorozaton a hazai független szcéna legizgalmasabb színházai és alkotói mutatkoztak be. A 9 nap alatt, 7 helyszínen látható 31 produkció közül a romániai Yorick Stúdió, illetve a Freeszfe Egyesület – Gólem Színház, a KV Társulat, a SzínMűHely Produkció előadásán járva tapasztaltuk, amit a THEALTER záró közleménye is kiemelt: „A független színház él és az életünkről beszél”.
Káprázatos színek. Erőteljes üzenetek. Minden előzetes elvárást felülmúló képek… Megnyitotta kapuit a 2021-es PSYCHART 24 festőmaratonon készült képekből összeállított kiállítás. A szegedi Fekete Házban rendezett tárlaton bemutatott alkotások között dr. Kálmán János professzor, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika igazgatója és Higyisánné Magyar Anikó művészetterapeuta társaságában sétáltunk.
Zenei, vers-és prózamondó versenyt, vers- és színikritika pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája.
Stressz, unalom, izgalom? Minden bizonnyal sokan keressük napjainkban a választ arra, hogy miért is eszünk, ha nem vagyunk éhesek. A megoldásról Dr. Csajbók Évát, az SZTE SZAKK Belgyógyászati Klinika belgyógyászát, endokrinológusát, diabetológusát és egyben obezitológusát kérdeztük.
Világbajnok az SZTE hallgatója. Nádas Bence, az SZTE Mérnöki Kar hallgatója a férfi kajak párosok 500 méteres versenyszámában győzött a kanadai kajak-kenu világbajnokságon, Kopasz Bálinttal. Ez a versenyszám szerepel az olimpia műsorán is.
Antiókhiai Anna (1153-1184), III. Béla magyar király első feleségének csontjai után, Szent László király (1040-1095) földi maradványait, továbbá Halicsi Endrét (1210-1234) vagyis András magyar királyi herceget is sikerült azonosítani annak a projektnek az eredményeként, amelyet Dr. Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének munkatársa vezet.
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya és az SZTE Biológia Intézet szervezésében Biológus Tábort rendeztek az Intézetben. A középiskolás diákoknak meghirdetett háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés. Az idei évben először megrendezett tábort július 11-13. között tartották meg 20 középiskolás tanuló részvételével. A háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés, érkeztek diákok Győrből, Dunaújvárosból, Kőszegről és Budapestről is.
A Szegedi Tudományegyetemre 2022-ben felvételt nyert legidősebb hallgató 67 éves, a legfiatalabb 18, de 23 ikerpár is megkezdheti az új tanévet. Az intézmény összesen 6074 új hallgatót vett fel, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően idén több mint 8000 új diák kezdhet el tanulni az SZTE-n, köztük a Vass lányok is. A három lánytestvérrel a szegedi egyetemmel kapcsolatos tapasztalatikról, jövőbeli terveikről beszélgettünk.
Első helyezést ért el a „Kezdetben volt” című költeményével 2022-ben Biszak Borbála, az SZTE BTK pszichológia szakos hallgatója az Egyetemi Verspályázaton. A 100 éves SZTE Füvészkert tiszteletére meghirdetett pályázat fő témája a természethez való kapcsolódás volt - erről és az emberi természetről, továbbá az irodalom ehhez való viszonyáról beszélgettünk a győztessel.
Kéri Martin, az SZTE Gazdaságtudományi Kar gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója, tanulmányai mellett kommentátorként is komoly kihívásokkal néz szembe. Hangját hallhattuk az idei FINA Vizes Világbajnokságon és az asztaliteniszezők legrangosabb budapesti versenyén, a WTT Championson is.
Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hungarológia Központ első alkalommal rendezte meg a kanadai Manitoba Egyetem diákjai számára a Magyar kultúra és magyar, mint idegen nyelv Nyári Egyetemét. A rendezvény lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy élmény alapon váljanak aktív figyelőkké és magyar kultúra értőkké. A kurzus 2022. július 26-án indult és augusztus 14-én zárul. A 3 hetes programon a diákok egy hetet töltenek Budapesten, kettőt Szegeden.