Bezár

Hírarchívum

2020. Július

IMG_5353

2020. július 31.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem egy olyan ifjúsági életpályamodell kidolgozását kezdeményezte a dél-alföldi szakképzési centrumok vezetőivel, amely értelmében a fiatalok már 13-14 éves korban betekintést nyerhetnek bizonyos szakterületekbe és szakmákba – a középiskolai elindulásától az egyetemi képzésen át egészen a munkaerőpiaci betagozódásig. A kezdeményezés első lépéseként a közelmúltban tartottak szakmai megbeszélést a dél-alföldi szakképzési centrumok vezetőivel.

szte__potfelveteli_2020

2020. július 31.
3 perc

Az SZTE 12 kara és Tanárképző Központja hirdet pótfelvételit 2020-ban, alap, mester, osztatlan és felsőoktatási szakképzéseken, államilag finanszírozott és költségtérítéses helyekre. Azok, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, 2020. augusztus 9-ig jelentkezhetnek az SZTE képzéseire.

SZTE_

2020. július 30.
2 perc

Az öt partneregyetemet számláló EUGLOH Szövetség sikerrel pályázott a Horizon 2020 keretprogram felhívására, amely segítségével az eddig oktatási együttműködést kutatási és innovációs dimenziókkal bővíthetik. A projekt a nemzetközi, tudományterületek közötti kutatási és innovációs együttműködést támogatja a globális egészségügyi krízisek elleni küzdelemben, különös tekintettel a COVID-19 járványra.

nyito_junior_akademai_mentor

2020. július 28.
3 perc

Dr. Blahó János és Dr. Dobi János kapta az első SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat. A két intézményvezető az akadémia céljainak támogatásáért vehette át az elismerést. Az egyetemmel való együttműködésből a középiskolások profitálnak.

Desktop6
2020. július 28.
3 perc

Az ország legnagyobb bölcsészettudományi karainak összefogásával alakult meg a Magyar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kamara. A szakmai szervezet létrejöttét az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta. A szervezet elnöki tisztét Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja, alelnöki tisztét Gyenge Zoltán, az SZTE BTK dékánja tölti be.

Talent_Dijatado

2020. július 28.
1 perc

Nagy népszerűségnek örvend a Talent Díjátadó film: több mint 10 ezren tekintették meg a Szegedi Tehetséggondozó Tanács virtuális díjkiosztóját július 10-e óta. Bár a hagyományos esemény megszervezését a járvány meghiúsította, mégis hozott némi pozitívumot a kényszerű helyzet: filmként nemcsak a díjazottak, hanem a családtagok, barátok és rokonok is részesei lehettek az ünnepi alkalomnak – amely továbbra is megnézhető az SZTE Junior Akadémia Facebook oldalán vagy Youtube-on.

2020. július 24.
4 perc

Az SZTE NKI Kulturális Iroda minden évben alkotói pályázatokat és előadói versenyeket ír ki. Az őszi szemeszterre egyetemi zenei versenyt-, dráma-, verspályázatot és egyetemi vers-és prózamondó versenyt hirdet.

SZTE_felveteli_eredmenyek_2020

2020. július 23.
5 perc

Megőrizte kiváló hallgatói létszámát a 2020-as központi felvételi eljárásban az SZTE: a tavalyi létszámmal csaknem megegyező létszámú, összesen 5906 új hallgatót vett fel az intézmény. A folyamatban lévő felvételi eljárások lezárását követően, várhatóan több mint 8000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2020 szeptemberétől az SZTE-n.

parnak

2020. július 23.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológia Tanszékének professzora, Dr. Vágvölgyi Csaba vezetésével innovatív projekt indult a Naturtex Kft.-vel együttműködésben. A közös munka célja olyan minőségi paplan és párna töltet kifejlesztése, amely ezeket a mindennap használatos termékeket még kedvezőbb tulajdonságúvá teszi, egyben az újrahasznosítás és a környezetvédelem szempontjaira is figyelemmel van.

Rektori_panorama

2020. július 22.
3 perc

A Dékáni Kollégium az alábbi " Állásfoglalás a Szegedi Tudományegyetem egységének megőrzéséről” c. dokumentumot a 2020. július 20-án tartott rendkívüli ülésén megtárgyalta, azt elfogadta.

kerdoiv

2020. július 22.
2 perc

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba érkező betegek ellátását gyorsítja, ha az érintettek már otthon kinyomtatják és kitöltik az úgynevezett pretriázs kérdőívet, mert így a betegellátásra való előkészítés fázisaiból már csak a legrövidebb kettőn kell átesniük a pácienseknek az egészségügyi intézménybe való belépéskor.

2020. július 21.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem vezetése körlevélben hívta fel dolgozói figyelmét a járványügyi készültség időszakára vonatkozó külföldre utazással kapcsolatos szabályok fokozott betartására. A külföldi utazásokat a Szegedi Tudományegyetem a jelenlegi helyzetben nem javasolja.

IMG_5222

2020. július 17.
4 perc

Centralizált, racionálisabb gyógyszerfelhasználást és ezáltal átlátható, költségtakarékos gyógyszergazdálkodást tesznek lehetővé a Szegedi Tudományegyetem Központi Gyógyszertárában a járványhelyzet idején élesben tesztelt automatizált gyógyszeradagoló berendezések. A rendszer elindításával a gyógyszerek „útja” nyomon követhető, ezáltal pedig a betegek gyógyszeres terápiája is transzparensé vált, ami jelentősen növeli a betegbiztonságot.

strandkezilabda_MEFOB

2020. július 16.
2 perc

Habár sporteredmények terén aligha volt erős az utóbbi időszak, most újra visszatérni látszik a sportélet, nem is akárhol, az EFOTT-on! A Strandkézilabda MEFOB-ra már várják a lelkes csapatokat, tudj meg többet és #Kattanj_rá a 20. UniSportra!

nyito_eu-ben_dolgozok_mintavetel

2020. július 16.
3 perc

A társadalmi felelősségvállalás jegyében az SZTE júniusban mintegy 5000 koronavírus-tesztet végzett el ingyenesen. A klinikák egészségügyi dolgozói mellett a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. Egyetlen pozitív esetet sem találtak, és a fertőzésen átesettek száma is alacsony.

IMG_5439

2020. július 15.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszéke tavaly a Kutatók Éjszakáján mutatta be kottalapozó applikációját, de ez csak egy a számos innovációjuk közül. Dolgoznak mezőgazdasági és egészségügyi területre is. Mivel már ismerik őket, sokszor ipari szereplőktől érkezik felkérés egy-egy probléma megoldására. Az Informatikai Intézet legtehetségesebb hallgatói közül ma már többen dolgoznak a Google-nél, az Amazonnál és a Facebook-nál.

grad2020uniszeged_1

2020. július 14.
2 perc

Az SZTE Alma Mater újabb kezdeményezéssel igyekszik kedveskedni az SZTE végzős hallgatóinak – az „Emeljük poharunkat az SZTE friss diplomásaira”” kihívás mellett most egy, az Instagramon használható filterrel is buzdítják közös ünneplésre a friss diplomásokat.

IMG_5279-002

2020. július 13.
2 perc

Kettős diploma kiadásáról szóló megállapodást írt alá 2020. július 13-án a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Gyenge Zoltán és Céline Meslier, a Limoges-i Egyetem rektorhelyettese. Az aláírás csak az első lépése egy hosszú távú együttműködés kiépítésének.

nyito_videouzenet

2020. július 13.
2 perc

A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a hagyományos diplomaosztó ünnepségek a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE mintegy 3500 végzett hallgatóját videóüzenetben köszöntik az intézmény vezetői.

2020. július 13.
2 perc

2020. július 10-én adták át a Szegedi Ítélőtáblán a Sélley-díjakat, mellyel egy bíró és egy bírói tisztviselő kiváló munkáját ismerték el. Idén a díjazottak között van dr. Hegedűs István bíró, az SZTE ÁJTK címzetes egyetemi docense, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetője is.

onvezeto_auto

2020. július 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Önvezető Jármű Társadalomtudományi Kutatócsoportja elektroenkefalográfiás (EEG) és szemmozgáskövetéses méréseket végez 2020. július 22-23-án az önvezető autóban átélt pszichés folyamatok feltérképezésére. A kutatók azt vizsgálják, hogy az emberek milyen érzelmi reakciókat élnek át, miközben megtapasztalják az önvezető autóban történő utazást.

Nyito_Agrippina

2020. július 10.
5 perc

Operával nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok a koronavírus-pandémia miatt rendhagyó 2020-i évadban. Händel: Agrippina című műve szegedi bemutatóján három olyan művész – Görbe Norbert, Gyüdi Eszter, Varga Anna – is fellép, aki a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója – derült ki a REÖK-beli, jó hangulatú, nyári színházra hangoló közönségtalálkozón.

Szte_Rovatfejek_konyv_paszka

2020. július 10.
9 perc

Miként hatottak a társadalomra a járványok? Többek között ezt kérdeztük dr. Pászka Imrétől, az SZTE BTK nyugalmazott professzorától, aki most készülő, „Együtthatások – reprezentációk II.” című kötetében az úgynevezett kis jégkorszakbeli pandémiákkal foglalkozik. Az erdélyi írót, Cserei Mihályt idézve – „a contagiot, a fertőzést a communicatio, az érintkezés okozza” – állítja: míg nincs vakcina, addig a járvány elleni védekezés eszköze ugyanaz, mint több száz éve: kordon, karantén, vesztegzár...

2020. július 09.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán tavaly ősszel egy merőben újszerű, a drónos monitoringot fókuszba állító képzést, a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indították kiemelkedő sikerrel. Idén ősszel egy rendkívül újító és hatékony oktatási módszert, a blended learning-et (online levelező oktatás) alkalmazva igazodik a Kar a jelen helyzet kihívásaihoz.

Nyito_reok_acelszobraszat

2020. július 08.
2 perc

Különleges, acélszobrászati alkotásokkal nyitja újra kapuit a járványhelyzet után a REÖK. Az „Acélos történetek” című tárlaton – a K-ARTS Művészeti Alapítványnak köszönhetően – az érdeklődők csaknem félszáz különleges, acélból és egyéb fémötvözetből készült művet láthatnak a palota összes kiállítótermében.

nyito_talent_dijatado

2020. július 08.
2 perc

Díjátadó filmmel pótolja a Talent ösztöndíj és Kiválósági lista helyezettjeinek minden évben megrendezett gálát a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia. Idén mentor díjakkal és Áthidaló ösztöndíjjal is bővül a díjeső. A Talent Díjátadó filmet július 10-én, pénteken 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők az SZTE Junior Akadémia Facebook oldalán.

Nyito_4_kutatono

2020. július 07.
6 perc

A gyermeket nevelő kutatónőknek és a 14 év alatti gyermeküket egyedül nevelő kutatóknak kíván segítséget nyújtani az Akadémia az MTA doktora cím megszerzéséhez. A második alkalommal kiírt pályázati támogatást, a bruttó 1 millió 800 ezer forint ösztöndíjat 11 – közte 4 szegedi – kutatónő nyerte el.

woman-writing-on-notebook-3803242

2020. július 07.
5 perc

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet és az ezt követően elrendelt óvintézkedések új kihívások elé állították a felsőoktatási intézményeket. A kormány által elrendelt digitális távolléti oktatás megvalósítása a Szegedi Tudományegyetem valamennyi érintett munkatársának és szervezeti egységének együttműködését igényelte. Az SZTE jól vizsgázott a szorgalmi és a vizsgaidőszakban is.

2020. július 07.
3 perc

Nagyáteresztő-képességű szolgáltatáscsomag kifejlesztése táplálék-kiegészítők felszívódásának és transzporterfehérje mediált gyógyszerkölcsönhatásainak korai, in vitro tesztelésére nyert 1,3 milliárd forint támogatást a Szegedi Tudományegyetem és a Solvo Biotechnológiai Zrt. A kutatásban az SZTE GYTK Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetével és a Farmakognóziai Intézetével működnek együtt.

EUGLOH_Summer_School_nyito

2020. július 06.
1 perc

Öt egyetem oktatói és kollégái találkoznak virtuálisan Szegeden 2020. július 6-10. között. A téma az adatfeldolgozás az orvosbiológiai kutatásokban és a COVID-19 járvány aspektusai – nemcsak szakértőknek, hanem a témai iránt érdeklődő laikusoknak is.

rektori_kiemelt_nagy

2020. július 02.
2 perc

Nyilvánosságra hozta legújabb szakterületi listáit az Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsort publikáló ShanghaiRanking. Idén a fizika és a klinikai orvoslás szakterületi listákra került fel a Szegedi Tudományegyetem.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek