
Dr. Róna-Tas András akadémikus, Széchenyi-díjas nyelvész, orientalista kapta az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíját a Szegedi Akadémiai Bizottság idei éves közgyűlésén. Az eseményen Dr. Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke köszöntötte a tagságot, majd Dr. Tamás Gábor, az SZTE idegtudomány professzora tartott előadást az emberi agysejtek kutatásában elért világszínvonalú eredményeiről.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatóit szólítja meg a Holtzer-Horváth-Lindberg Alapítvány pályázati felhívása. Ezzel az alapítvány felelevenít egy hagyományt: az SZTE egy kiváló, emberi és kisebbségi témákkal vagy jogokkal foglalkozó hallgatóját támogatja. A pályaműveket 2024. április 30-ig várják.

A Forbes minden évben összeállít egy listát a legsikeresebb magyar fiatalokról. A „30 sikeres magyar 30 alatt”-ban szereplők az üzlet, a kultúra, a sport, a gasztronómia és a tudomány világából kerülnek ki. Utóbbi kategóriában a Szegedi Tudományegyetem alumnája, az űrorvos, űrkutatási szakértő Babócs Dóra is a listán szerepel.

A Szegedi Tudományegyetem minden évben meghirdeti az Innovációs Díj pályázatot, amellyel azokat a kutatókat és hallgatókat jutalmazza, akik olyan tudományos eredményt, innovatív megoldást dolgoznak ki, amelyek szellemi alkotásnak minősülnek és üzleti szempontból hasznosíthatók. Sorozatunk következő részében bemutatjuk Dr. Kozma Gábort, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézet Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének egyetemi adjunktusát. Kutatómunkája a műszaki tudományok területén ért Innovációs Díjat.

A Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb szakértőinek részvételével megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat – hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő és tökéletesen tudják pozícionálni a világpiacon.

A Szegedi Tudományegyetem két hallgatója, Karácsondi Réka (SZTE JGYPK) és Miklós Alexandra (SZTE-JGYPK), valamint Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője is részt vett a 14. kick-box Európa-kupán Zágrábban, ahol szép eredmények születtek. A dobogós helyezések biztatóak az idei EUSA Egyetemi Európa-bajnokság szempontjából is.

Miért mesélünk egymásnak történeteket? Hogyan viszonyulunk a mesehagyományhoz? Miért és hogyan dolgozza fel különböző népek és régiók mesekincsét egy kortárs magyar (határon inneni és túli) író? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, ha ellátogat a Bolygó bogozó író-olvasó találkozóira.

Több mint 40 éves példaértékű szakmai munkájának elismeréseként az SZTE Mérnöki Kar Prof. Dr. Hodúr Cecília részére Pro Facultate oktatói nívódíjat adományozott. Ez alkalomból oktatói-kutatói pályájáról kérdeztük.

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) két kutatónője volt az idei HCEMM Science Café sorozat első estjének vendége a Radnóti Caféban. Dr. Juhász Szilvia az emberi mikrobiom hasznos és káros populációjáról, Dr. Farkas Eszter pedig a sztrók kutatásáról, felismerési és gyógyítási esélyeiről tartott előadást.

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia apropóján hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Parasport Napját február 22-én a „Lélekmozgató” programon keresztül. A kezdeményezéshez idén a Szegedi Tudományegyetem is csatlakozott. A Topolya sori sportcsarnokban diákok, tanárok, illetve volt és jelenlegi egyetemi hallgatók gyűltek össze a hagyományteremtő céllal rendezett interaktív sportórán.

A nukleárisenergia-felhasználás műszaki, természettudományos, jogi és gazdasági területeinek összekötése jegyében rendezett Interdiszciplináris Energetikai Konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézete, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) és a Magyar Atomfórum Egyesület az ELI ALPS lézeres kutatóintézetben. Az eseményen az SZTE, az ETE és az ELI ALPS háromoldalú együttműködési megállapodásban kötelezte el magát az energetika közfeladataival kapcsolatos kutatási és alkalmazási területek közös segítésére.

Az első, online forduló után, - amelyben csaknem 1000 diák mérettette meg magát - kialakult a döntő 108 főből álló mezőnye a 13. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A tanulmányi verseny páratlan népszerűségnek örvend a tanulók és felkészítő tanáraik körében. Mi a titka annak, hogy rekord számú, közel ezer tanuló jelentkezett a versenyre? Hogyan készülnek a szervezők a szegedi döntőre? Erről kérdeztük a kárpát-medencei megmérettetés szakmai vezetőjét, Dr. Szilassi Pétert, aki révén betekinthettünk a verseny kulisszatitkaiba is.

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói, vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. De hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Interjúsorozatunkat folytatjuk: a gyógytornász Dr. habil. Nagy Editet, az SZTE ETSZK főiskolai tanárát arról kérdeztük, hogy a központi idegrendszer sérüléseinek a kezelése hogyan függ össze a „Lélek árnyalatok” című fotótárlatával.

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

A Magyar Ápolók Napját Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésének évfordulóján ünnepeljük. A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezete 2024. február 22-én, a Szegedi Tudományegyetem legmodernebb egészségtudományi képzési központjában rendezte meg a Magyar Ápolók Napi ünnepségét. Átadták a kamara elismeréseit azoknak, akik több évtizedes oktatói, vezetői tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a szakdolgozói utánpótlás neveléséhez. A Magyar Ápolási Egyesület Ezüst Kitűzőjét és oklevelét is átvehették a díjazottak.

Az utóbbi években az óceáni tengeráramlatok szerepét kiemelten kezdték el vizsgálni a tudósok és maguk is meglepődtek az eredményen. Az elmúlt bő egy év kutatásaira alapuló modellezések szerint a legkritikusabb terület a Grönland előtti bukóáramlat, amely olyan mértékben lassul, hogy leállása 2025-2095 között várható. Dr. Gál Tamás, az SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének tanszékvezető docense magyarázta el, mi és miért várható a leállással kapcsolatban globálisan, illetve Európában.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar a már jól bevált, hagyománynak számító Duális és Kooperatív Börzéjét idén februárban is megrendezte, mely több mint 200 látogatót vonzott.

Februán 27-én, jövő kedden este érkezik Szegedre a Mentorháló 2022-es évadának legsikeresebb előadója, Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb család- és párterapeuta szakembere: Kozma-Vízkeleti Dániel.

A burnout szindróma, azaz „kiégés” lelki betegségének tünetegyüttesével foglalkozik Töreki Annamária. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály (SBO) egészségszakpszichológusát a hazánkban egyedülálló foglalkozásáról, kilencféle képzettségéről és a mozgás iránti szenvedélyéről is kérdeztük, amikor megtudtuk: a Richter Anna Díjra könyvtervvel pályázik. Sikerességéhez mindenki hozzájárulhat egy vokssal itt.

Élettudományi és anyagtudományi kutatásokban is alkalmazható az a csúcskategóriás Leica mikroszkóp, amelyet a közelmúltban szerzett be az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja. A tudományos munka elősegítésében nagy szerepet játszó felszerelés használatára az SZTE és a HCEMM kutatói valamint külsős partnerek is pályázhatnak.

Az SZTE TTIK Biológia Intézet, a Magyar Biotechnológus-hallgatók Egyesülete és a Doktoranduszok Országos Szövetsége Biológiai és Kémiai Tudományok Osztály közös szervezésében Biotechnológiai Szakmai Napot rendeznek március 1-én 10 órától az SZTE TTIK Biológia Intézetében.

Új megoldásokat keres a járomspórás gombák által kiváltott betegség gyógyításában, miközben a tehetséges hallgatókat támogatja és jelenleg a HUN-REN-SZTE Gombafertőzések Patomechanizmusai Kutatócsoport tagja Dr. Nagy Gábor, aki egyike a Szegedi Tudományegyetem Bolyai János Kutatási Ösztöndíjas fiatal kutatóinak.

Az egyetemi szorgalmi időszakkal együtt a bölcsészkar Radnóti-estek elnevezésű rendezvénysorozata is elindul. A mostani, ötödik évadban, a szerda esti, kávéházi beszélgetések középpontjában a meghívott vendégek és az ő életútjaik lesznek. Ellátogat a Café Radnótiba Szilasi László író, Földényi F. László Széchenyi-díjas esztéta, Baráth Katalin, Mészöly Ágnes és Patkó Ágnes krimiírók és visszatér Szegedre az egykori bölcsészhallgató, mára már ismert íróvá lett Grecsó Krisztián is. A rendezvények bárki számára látogathatók, a belépés minden alkalommal ingyenes.

Az egyre sikeresebb egyetemi sportprogram, a SZTEsi Maraton a tavaszi félévben is várja a mozogni vágyókat. A programsorozatban mindenki találhat magának olyan mozgásformát, amelyet már szeret vagy éppen most próbálna ki. A szervezők a tavaszi félévben három új programmal is várják az érdeklődőket.

Az SZTE IKIKK Digitális Társadalom Kompetenciaközpont keretein belül működő Kulturális Örökség és Digitális Társadalom kutatócsoport ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő podcast-sorozatot indít.

Karikó Katalin kutatói portréját 2021 tavasza óta párját ritkító életrajzi és kutatástörténeti kiállítás mutatja be az SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtár weboldalán. Élő kutatóról ilyen gazdag és fejlődő gyűjtemény a tudósaik dokumentálásában hagyományosan erős amerikai egyetemeken sem igen található. Az elmúlt években a kiállításból szakmai előadásokon bemutatott könyvtárosi projekt fejlődött.

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Új, szabadon választható kurzus indult az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon, melynek címe: Űrtevékenység: űrélelmezéstől az űrfinanszírozásig. A tantárgy első előadását Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos tartotta február 15-én.

A szegedi művészképzés két nagy festőművész alakja, Vinkler László és Fischer Ernő képeiből, grafikáiból nyílt Egyensúly és áhítat címmel párhuzamos kiállítás az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-művészettörténet Tanszékén. Az esemény egyben névadó ünnepség is volt: Dr. Döbör András, a kar dékánja Vinkler Lászlóról nevezett el kiállítóteret a tanszéken.

67 végzett hallgató ünnepelt családtagjaival és barátaival az SZTE Mezőgazdasági Kar 65. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén.

A hagyományos SZTE Véradás következő eseményére február 19-én a TIK-be várják azokat az egyetemi polgárokat, akik szívesen segítenének másokon. A jótett természetesen nem marad jutalmazás nélkül ezúttal sem.

A Queen „Don't stop me now!” örökzöld slágerére elkészített videoklip egyik főszereplője Karikó Katalin mRNS-kutató. Ferenc pápa a vatikáni akadémia tagjává választotta a felfedezőt. Kutatóprofesszorát a díjait bemutató kamarakiállítással köszöntötte az SZTE az egyetemi Füvészkertben, ahol hozzá kötődően alakítják ki a Tudós nők ösvényét. Folytatódik a Nobel-díjas Karikó Katalin ünneplése.

2024. február 14-én, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalban jelentették be a szervezők, hogy az „ÁGOTA futás - fuss értük Szegeden!” című rendezvény a tavasz egyik első nagy élményfutása lesz a Tisza-parti városban, ahová több ezer sportoló jelentkezését várják, a bevételekből pedig az ÁGOTA Alapítvány által gondozott fiatalokat támogatják majd.

A Szegedi Tudományegyetemen megrendezték a 2023-2024-es tanév második félévére érkezett új Erasmus+ hallgatók orientációs napjait. A hallgatók egybehangzóan mondják, hogy az első napok után tetszik nekik a környezet és várakozással tekintenek a következő félév elé. Legtöbben először járnak Szegeden, a Szegedi Tudományegyetemet jó híre miatt választották.

Virtuális sétán mutatja be a EUGLOH (European University Alliance for Global Health),- azon belül a kutatásokra fókuszáló EUGLOHria - a kilenc egyetem kutatási infrastruktúrájának legkiemelkedőbb bázisait. A Szegedi Tudományegyetem Biobankja és Funkcionális sejtbiológia és immunológia központja is bekerült az exkluzív válogatásba. A Biobankról még teljesebb képet kaphatnak az érdeklődők, a világszínvonalú létesítmény vezetőjével, Dr. Veréb Zoltánnal készült, angol nyelvű interjú segítségével.

Az önhipnózis miként segítheti egy tudós nő munkáját? Erről is beszélt Pikó Bettina, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet egyetemi tanára, akit – a február 11-i „tudós nők világnapja” alkalmából – kedves témáiról és munkamódszeréről kérdeztünk. Az orvos és szociológus diplomáját egyaránt hasznosító professzor a legfiatalabb szegedi kutatónő, aki helyet szerzett magának a research.com nemzetközi ranglistáján.

Az ENSZ 2015-ben nyilvánította február 11-ét a Nők és Lányok a Tudományban Világnappá. Célja, hogy felhívja a figyelmet a nők és lányok tudományhoz való teljes és egyenlő hozzáférésére.

Az első amerikai népautó, a Ford T-modell egyik tervezője, Galamb József emléke előtt tisztelgett az SZTE Mérnöki Kar. Egyetemi oktatók és kutatók koszorúzták meg a világhírű mérnök és konstruktőr emléktábláját az SZTE MK főépülete bejáratánál.

Az SZTE Szabadegyetem XXXIII. szemeszterének előadássorozata a 2023/2024-es tanév második félévében február 14-én startol, szokás szerint a Házasság Hetén. A szerdánként, 18:00 órától, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében megtekinthető prezentációk sorát Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Mi ketten és a pénz című előadása nyitja.

A Richter Anna Díjra sikeresen pályázók terveit 2024. február 12-én hozták nyilvánosságra. Az online szavazáson március 10-ig Te is voksolhatsz és így segítheted sikerre a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő két projekttervet!

Az első magyar Nobel-díjas nő, Karikó Katalin néhány korábbi kitüntetését is megtekinthetik az egyetemi Füvészkert látogatói. A Szegeden most először megcsodálható díjakból rendezett kamarakiállítással köszönti az SZTE a „Nők és lányok a tudományban nemzetközi napot”. Február 11. az ENSZ kezdeményezésére vált a tudós nők világnapjává. Alább felvillantjuk, hogy a szegedi kutatónők közül napjaink három felfedezője miként járult hozzá ahhoz, hogy fenntartható legyen a világunk.

Modern, letisztult stílussal és hetente frissülő tartalmakkal várja látogatóit a Coursera for SZTE megújult weboldala.

A megszokott helyen, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában modern arculattal és bővített kínálattal nyitott újra több mint 2 és fél éves kihagyás után az SZTE SHOP, a Szegedi Tudományegyetem hivatalos ajándékboltja.

Kurzusteljesítés kényelmes moziszékben, pattogatott kukoricával? Időutazás a közel- és régmúltba korszakos filmekkel 2 kreditért a szabadon választható órák terhére? Igen, az SZTE-n ez is lehetséges!

Idén már jelentkezni lehet a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének újonnan induló fizikus-mérnöki alapszakjára. Az új alapszak a magyar felsőoktatási palettán úttörő módon mérnöki szemléletű fizikusokat képez majd, folytatásaként pedig már engedélyezés előtt áll a fotonikai mérnöki mesterszak terve is. A fizikus-mérnöki alapszak céljairól, felépítéséről az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén beszélgettünk Dr. Bozóki Zoltán tanszékvezető egyetemi tanárral, Dr. Kovács Attila adjunktussal, a Fizikai Intézet oktatásért felelős intézetvezető-helyettesével és a képzés mérnöki tartalmának tervezésében részt vevő Podolcsákné Dr. Ailer Piroska tudományos főmunkatárssal, gépészmérnökkel, repülőmérnökkel, az SZTE IKIKK Fotonika, Lézerfizika és Feltörekvő Technológiák Kompetenciaközpont szakmai vezetőjével.

A napokban zajlott az SZTE Mérnöki Karán a „Drónos felmérés az okos várostervezéshez” program, amelyen előadás hangzott el a Mérnöki Kar hallgatóinak innovatív térinformatikai megoldásokról. Lézerszkenneres pontfelhő felmérésekről, és a drónnal készített fotogrammetriai vizsgálatokról Márkus Lőrincet, az Airscan vállalkozás ügyvezetőjét kérdeztük.

A C-IDEA Design Award a világ egyik legfontosabb dizájn versenye. Célja tehetségek felismerése a kommunikációs tervezéstől az ipari formatervezésig, az építészeten, a belsőépítészeten, a divattervezésen és a média új formáin át. Nagy Boglárka, az SZTE JGYPK képalkotás BA szakos hallgatója a C-IDEA Design Award 2023 versenyen oklevél díjazásban részesült. A díjat az alkotónak a „Csitkenye” című, rókabábukat bemutató diplomamunkájáért ítélték oda.

„Könnyen felfedezhetővé tesszük a minőségi kutatást” – ígéri a Research.com. „Az első számú kutatási portál” szerint kik a toplistás szegedi tudósok? Melyek a kurrens kutatási területek a Szegedi Tudományegyetemen? A válasz sokak sokféle döntését, például a fiatalok továbbtanulási irányát is befolyásolhatja.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara adott otthont a „Drónos felmérés az okos várostervezéshez” címet viselő rendezvénynek. Az Archenerg Klaszter és az SZTE képviselői érdekes információkat nyújtottak az épületek energiahatékonyságának javításához és a környezetbarát tervezéshez.

Újabb szakrendelések indultak 2024 januárjában az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozó szentesi centrumban: gyermeknefrológia és gyermek gasztroenterológia rendelésre is lehet már időpontot kérni.







