Bezár

Hírarchívum

2017. Január

2017. január 31.
1 perc

Az Alumni Mentorprogram hetedik ciklusára újabb, olyan volt SZTE-s szakemberek jelentkezését várja az SZTE Alma Mater, akik önkéntesként szívesen mentorálnának jelenlegi, illetve frissen végzett SZTE-s diákokat. Az érdeklődők február 7-ig küldhetik el szándéknyilatkozataikat a márciustól induló programra.

Kiemelt_BTK
2017. január 30.
5 perc

Információözön és jelmezbe bújt hostesek a standokon, érdeklődőktől zsúfolt folyosók. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 2017. január 28-i nyílt napján, a kerekasztal-beszélgetésen a legdinamikusabban fejlődő iparág, az angolul SSC-nek rövidített szolgáltató központokban szükséges, a kreatív bölcsészképzéseken megszerezhető készségekről is szó esett.

Kiemelt_SZTE_MGK_UNKPosztondijasok

2017. január 26.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar 6 hallgatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját. Az SZTE 122 ÚNKP-ösztöndíjasát köszöntő ünnepség végén arról is beszélgettünk a mezőgazdászokkal, hogy miként segíti a kutató a mentoráltját.

kiemelt_dualis

2017. január 25.
4 perc

Közös duális képzés indításáról írt alá megállapodást a Szegedi Tudományegyetem és a Coca Cola HBC Magyarország. Az együttműködés értelmében a szegedi egyetem élelmiszermérnök szakos hallgatói szerezhetnek tanulmányaik alatt munkatapasztalatot a cég dunaharaszti üdítőital-palackozójában.

2017. január 24.
1 perc

SZTE-s dolgozói napot hirdet a Móra Ferenc Múzeum a Pompeji-kiállításon 2017. február 2-án, csütörtökön 10-18 óra között. Ezen a napon SZTE Egyetemi Azonosító Kártya felmutatásával a kiállítás sétálójegye kedvezményes áron, 1100 Ft-ért váltható meg. A belépőjegyek mellé ajándék tárlatvezetéseket is kínálnak.

2017. január 23.
3 perc

Fotópályázatot, vers- és prózamondó versenyt, képzőművészeti- és verspályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája nappali tagozatos hallgatók számára.

nyiltnap_kiemelt

2017. január 23.
2 perc

Képzéskínálattal, felvételi tudnivalókkal és tippekkel vár Téged is a Szegedi Tudományegyetem nyílt napján, 2017. február 4-én 9 órától az SZTE Rektori Hivatalában. Az egyetem teljes szakkínálata mellett tájékozódhatsz a határon túli diákokat érintő felvételi követelményekről, a tanulmányi és szociális ösztöndíjakról, tehetséggondozási- és karrier lehetőségekről és segítséget kapsz az online felvételi jelentkezés leadásában is.

Kiemelt_magyar_kultura_napja

2017. január 23.
3 perc

A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett városi ünnepségeken a Szegedi Tudományegyetem többszörösen is képviseltette magát. A Kölcsey-szobornál 2 koszorúval tisztelgett az SZTE, míg a díjátadó ünnepségen elismert 15 alkotó és közösség kétharmada különböző módon, de kötődik az egyetemhez.

2017. január 22.
11 perc

A SZEM sorozatában külföldön élő volt SZTE-sek számolnak be tapasztalataikról. Most egy testvérpár, Bodó Réka és Bodó Angéla mutatkozik be, akik mindketten a GTK volt hallgatói és jelenleg Belgiumban élnek.

2017. január 20.
1 perc

A Fizika Napján látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal és labortúrákkal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara január 28-án.


Kiemelt_Asztalos_K

2017. január 18.
4 perc

A zenei képességek tudományos igényű megismerésével foglalkozik Asztalos Kata. A Szegedi Tudományegyetem egyik legújabb PhD-sát a „philosophiae doctor”, azaz „a filozófia tanítója” tudományos fokozat megszerzéséről is kérdeztük.

Kiemelt_Krisztin

2017. január 16.
12 perc

A matematikus Krisztin Tibor a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a dinamikus rendszerek és késleltetett differenciálegyenletek nemzetközi elismertségnek örvendő szakértője. A Szele Tibor Emlékéremmel kitüntetett professzort az első tudományos közleménye ihlette festmény alatt, egy jordániai diák vizsgáztatását követően kérdeztük problémákról és megoldásokról, mesterekről és tanítványokról, munkáról és kedvtelésekről.

_MG_0565

2017. január 16.
7 perc

Először vették át közös ünnepségen oklevelüket a habilitált és a PhD fokozatot szerzett avatandó doktorok a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE Szenátusa 2017. január 13-án tartott ülésén 20 habilitált oktatót és 61 PhD-st ünnepeltek.

2017. január 12.
3 perc

A 2017/2018-as tanévben megvalósítható teljes- és részképzésre, rövid és hosszú tanulmányútra valamint nyári egyetemi kurzusokra hirdet külföldre szóló államközi ösztöndíjakat a Tempus Közalapítvány.

kiemelt_szte_hobre

2017. január 12.
2 perc

Stratégiai megállapodás aláírásával erősítette meg eddigi együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és az online mérőműszereket gyártó és forgalmazó Hobré Instruments BV. A holland vállalat támogatja az SZTE tehetséggondozási törekvéseit és részt vesz a duális képzésben is.

Menyhei_Szabolcs_nyito

2017. január 07.
5 perc

Ezúttal Menyhei Szabolcs mutatkozik be, aki rajztanárként diplomázott, ma Londonban az ILM-nél mozifilmek vizuális effektjeivel foglalkozik. Olyan nagysikerű produkciókon dolgozott már, mint a Star Wars legújabb epizódja, az Ant-Man és a Thor 2.

Kiemelt_AMM

2017. január 06.
3 perc

„Színes összefoglalók, érdekes interjúk a Szegedi Tudományegyetem életéről, az SZTE jelenlegi és egykori hallgatóiról, munkatársairól!” Így ajánlja az olvasó figyelmébe a szerkesztő a nyomtatásban és online változatban is lapozgatható SZTE Alma Mater Magazint.

educatio_kiemlet

2017. január 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem összes kara képviselteti magát a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet 2017. január 19-21. között rendeznek Budapesten. A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléjén keresd az SZTE standját, ahol első kézből kapsz választ kérdéseidre és megnézheted az egyetem legújabb beiskolázási kisfilmjét is.

2017. január 06.
1 perc

A Naturtex-SZTE-Szedeák NB. I. A csoportos férfi kosárlabdacsapata rendkívül kedvező lehetőséget kínál továbbtanulni vágyó 18-22 éves játékosok számára. A sportolók önköltséges szakon tandíjátvállalással tanulhatnak, és lehetőségük van ösztöndíj, lakhatási és étkezési támogatás igénybevételére is.

2017. január 05.
2 perc

A Figyelő 2016-os Év embere díját a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Senator Honoris Causa címével is kitüntetett Bogsch Erik nyerte el.

2017. január 05.
3 perc

Alapszintű újraélesztés laikusoknak – ez a címe annak a youtube-ra is feltöltött filmnek, amely majd négy percben mutatja be, mit kell tenni, ha valakinek leáll a szíve. A filmet a Sürgősségi Betegellátó Osztály szakemberei készítették egy szakmai pályázatra. A forgatás helyszíne a TIK és a sürgősségi osztály volt.

kiemelt_ivaskolivia

2017. január 05.
8 perc

Magyarországon évente 40-50 ezer ember kap stroke-ot, minden 10. percben valaki kórházba kerül stroke miatt. Az agyi érkatasztrófát túlélők közel fele részben vagy teljesen mások segítségére szorul, a szélütés egyik következménye lehet az aphasia, vagyis a beszédzavar. A Szegedi Tudományegyetem két kutatója, Ivaskó Lívia és Tóth Alinka által kidolgozott beszéd-rehabilitációs eljárást a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Díjjal ismerte el.

zoldintezmeny

2017. január 05.
2 perc

Továbbra is Magyarország legzöldebb felsőoktatási intézménye a Szegedi Tudományegyetem a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben. Az Indonéziai Egyetem által készített legújabb rangsorban a szegedi egyetem Európán belül a 45. helyen végzett. A belvárosokban fekvő és működő intézmények közül világviszonylatban a 14. legzöldebb az SZTE.

kiemelt_hangyak_eszkozhasznalat

2017. január 04.
2 perc

A folyékony táplálék elszállításához a legkönnyebben kezelhető eszközt választják egyes hangyafajok egyedei – derül ki az SZTE TTIK kutatóinak kísérleteiből. Az eredményekről az Animal Behaviour folyóiratban számoltak be.

2017. január 04.
1 perc

Magiszteri, doktorandusz és más posztgraduális tanulmányi és kutatási projektekhez nyújt támogatást a Visegrádi Ösztöndíj Program. Az aktuális felhívásokra 2017. január 31-ig lehet pályázni.

kiemelt_kutatopar_FK_MJ

2017. január 03.
8 perc
A L’Oreál Unesco díjas Farkas Klaudia és a Junior Príma díjat elnyert Maléth József orvosházaspár, a 8 hónapos Marci boldog szülei. Mindkét díjazott az SZTE Általános Orvostudományi Karhoz és az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozó I. számú Belgyógyászati Klinikán dolgozik: egyikük gyógyítóként, a másikuk kutatóorvosként. A párra hulló díjeső után beszélgettünk. Kiderült: félszavakból is értik egymást, így aztán a kérdező is csak hívószavakkal „operál”.

Kleb_oklevel

2017. január 03.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 78 osztatlan tanárképzésben részt vevő hallgatója részesül a 2016/2017-es tanévben Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban. Ezzel az eredménnyel a vidéki pedagógusképző intézmények között az SZTE teljesített a legjobban.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek