Bezár

Hírarchívum

2014. Január

1 2 

fuveszkert_kiemelt

2014. január 31.

Uniós pályázat keretében újították fel az SZTE Füvészkert meleg égövi növénygyűjteményének üvegházát. A két részre osztott üvegházban egy fűthető vizű tavat is kialakítottak, valamint korszerűsítették a botanikus kert teljes fűtésrendszerét.

2014. január 31.

Befejeződött az Európai Uniós támogatás segítségével megvalósított projekt, amelynek eredményeként új BSc képzés, a Dentálhigiénikus szakemberek oktatása kezdődhet meg a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési valamint Fogorvostudományi Karán.

2014. január 31.

A Szegedi Tudományegyetemen első alkalommal indít angol nyelvű nemzetközi tanulmányok mesterképzést Master in International Relations – Legal and Business Aspects (MIR-LBA) címmel. A kétéves képzésre az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete (NRTI).

2014. január 31.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen támogatási, ösztöndíj-lehetőségekkel számolhatnak azokra a hallgatók, akik önköltséges képzésre jutnak be.

2014. január 30.

Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium egyik osztálya betekintést nyerhetett egy bírósági tárgyalás kulisszatitkaiba a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös programjában.

2014. január 30.

Jegyzet-, fénymásolás-támogatást és taxiutalványt is igényelhetnek a Szegedi Tudományegyetem fogyatékossággal élő hallgatói. A támogatások igénybevételéhez az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban kell regisztrálni.

2014. január 29.

Kopasz Márta kisgrafikáinak és Nyilasy Sándor festményeinek szenteltek kiállítást a Reök-palotában. A két kiváló művész több szállal kötődött Szeged városához, illetve az egyetemhez, és jellemzően szerette megajándékozni környezetét a munkáival.

tappancs

2014. január 29.

2013. december közepétől 2014. január elejéig tartott az SZTE Tanulmányi és Információs Központ (TIK) és a Tappancs Állatvédő Alapítvány közös adománygyűjtése, az új karanténrészlegben 175 ezer forintból szigetelhetik és tehetik fűthetővé a betegszobát. A gyűjtést igazoló emlékplakettet 2014. január 29-én, Erdélyi Evelyn, az intézmény igazgatója adta át.

2014. január 29.

Az SZTE Füvészkert meleg égövi növénygyűjtemény üvegházát a KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0004 pályázat keretén belül újították fel. Az elkészült üvegház bejárásával egybekötött projektzáró rendezvényt 2014. január 31-én 11 órai kezdettel tartják.

2014. január 29.

2014. február 5-én, szerdán délután 5 órától folytatódik a Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden sorozata a Somogyi-könyvtár alagsori klubjában. Ez alkalommal Samu Gergely doktorandusz vegyész, az SZTE Kiválósági Lista Ezüst fokozatú tagja és az SZTE Sófi József Alapítvány fődíjasa mutatkozik be.

2014. január 29.

Egy új start-up projekt célja, hogy a hazai tudományos és innovatív intézmények keretein belül készült diplomamunkákat, doktori disszertációkat, kutatási és innovációs munkákat egységes, az interneten szabadon elérhető rendszerbe gyűjtsék.

2014. január 29.

A látogatásra a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Tudományegyetem közötti együttműködés keretében került sor.

2014. január 28.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen kulturális programokkal, szórakozási lehetőségekkel várja az SZTE és Szeged város az ide érkező fiatalokat.

Egyetemi élet

2014. január 27.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy alakulnak a képzési díjak az SZTE-n.

2014. január 27.

Január 23-án ismertté váltak 2014 februárjában induló felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárai. A Szegedi Tudományegyetem öt kara indít keresztféléves mesterképzéseket.

2014. január 27.

A közhasznú szervezet célja az SZTE-n tanulmányokat folytató tehetséges

hallgatók felkarolása, tehetségének fejlesztése, támogatása, a jelenlegi és végzett hallgatók

számára különféle szolgáltatások biztosítása.

2014. január 24.

Közép-Európa legnagyobb egyetemi könyvtárába, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtárába látogattunk, ahol a nyilvános olvasótermek és különgyűjtemények mellett betekintést nyertünk a bibliotéka zárt raktáraiba is.

2014. január 24.

Kellner-ösztöndíjat hirdet a 2014/2015-ös tanévre az amerikai Bard College és a Trinity College.

2014. január 24.

Látványos kísérletekkel, interaktív bemutatókkal, lézerlabor-látogatással várja az érdeklődőket 2014. február 1-jén, szombaton a Szegedi Tudományegyetem Fizikus Tanszékcsoportja. A Dóm tér 9. szám alatti épületben 9-től 14 óráig tartanak a programok.

2014. január 24.

Nemzetközi konferenciát tartottak 2014. január 23-án a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában szerb–magyar kapcsolatok múltjáról és jövőjéről. Az eseményen a Délvidék Kutatásáért Emlékérmet is átadták.

2014. január 23.

A Campus Hungary program TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 projekt keretein belül négynapos képzést rendeznek Szegeden „Honlapkezelési és honlapfejlesztési ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára a dél-alföldi régióban” címmel 2014. február 5-6-án és február 12-13-án.

2014. január 23.

Az idén alakulásának 40. évfordulóját ünneplő Szegedi Kertbarát Kör 2014-ben is színes programokkal várja régi és leendő tagjait.

két hallgató az irodában a telefon és laptop előtt

2014. január 23.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen diákmunka-lehetőségek közül válogathatnak a szegedi hallgatók.

SZTE_Zold_egyetem_sajtotajekoztato_kiemelt

2014. január 23.

A legjobb 12 százalék közé került a Szegedi Tudományegyetem a Zöld Egyetem Világrangsorban. 61 ország 301 felsőoktatási intézménye közül a 35. a Tisza-parti universitas. Ezzel hazánkban a legjobb-„legzöldebb”, Európában a 13. helyezett az SZTE.

2014. január 23.

Szabadkán és Zentán is rengeteg középiskolás fiatal érdeklődött a szegedi egyetemi képzési kínálata, a szegedi felsőoktatási lehetőségek iránt.

2014. január 23.

2014. január 25-én, szombaton 9 és 16 között az egyetem polgárai és családtagjaik díjtalanul használhatják Hattyas sori SZTE Sportközpont szabadtéri sportpályáit, kondicionálótermét.

2014. január 22.

Az SZTE-hez több szálon kötődő Kelda zenekar különleges helyszínt talált a Magányos keringő című dal klipforgatásához.

2014. január 21.

Szelfiversenyt hirdet középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központja. Nem kell mást tenni, mint ötletes szelfit készíteni Szent-Györgyi Alberttel, és részt venni a nyereményjátékban. A jobbnál jobb fotók beküldési határideje 2014. február 5.

2014. január 21.

Öt ország mintegy 40 hallgatója vesz részt a 2014. január 20-án kezdődött második téli egyetemen az SZTE Finnugor Tanszékén. A német, osztrák, finn, észt és magyar diákok a nyelvi dokumentációról, kontaktusnyelvészetről, valamint az egy-és többnyelvűségről is hallgathatnak előadásokat a két hét folyamán.

2014. január 21.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a Magyar Csapdázók Egyesületével, a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel és Hódmezővásárhely városával közösen rendez fogolygazdálkodási és fogoly-visszatelepítési szakmai konferenciát.

Kínai nyelvoktatás

2014. január 21.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen idegen nyelveken tanulhatnak a szegedi egyetemen a felvételt nyert hallgatók.

phd_avatas

2014. január 19.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2014. január 17-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében ünnepélyes keretek között doktorrá avatott 90 doktoranduszhallgatót.

2014. január 17.

Már elérhető a SZEM 2013. december – 2014. januári összevont száma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban, vagy töltsék le az SZTE hírportáljáról (a http://www.u-szeged.hu/sztemagazin címen virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak).

2014. január 17.

Már elérhető a Szegedi Egyetem Magazin negyedik Tudáskapu tudománynépszerűsítő különszáma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban!

2014. január 17.

Két új, open access elven működő tudományos folyóiratot is indít a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéke. A Corollarium az utánpótlás generáció publikációs platformja lesz, míg a Mneme a tudományos világ felnőtt tagjait szolgálja.

2014. január 17.

A Léleknavigátor internetes oldalt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézete hozta létre, a honlapon az online tanácsadást az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ működteti – most már harmadik éve. Az első évben a szegedi egyetem hallgatóinak nyújtottak szolgáltatást, egy évvel később azonban már kibővítették: a 12-29 éves korosztály keresheti meg a szakképzett munkatársakat a dél-alföldi régióból.

2014. január 17.

A felek két korábbi sikeres projektet követően immár harmadik alkalommal nyertek támogatást az IPA Magyarország–Szerbia Együttműködési Program keretében.

2014. január 17.

A szerb-magyar kapcsolat közös múltjáról és jövőjéről tartanak nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferenciát 2014. január 23-án.

2014. január 17.

Szemernyi esélyt sem hagyott az Alba Fehérvár a Szedeáknak a férfi kosárlabda NB I 13. fordulójából elhalasztott bajnokiján. A fehérváriak magabiztos játékot bemutatva gyűjtötték be az újabb hazai győzelmüket.

2014. január 17.

Középiskolásokat, szülőket, pedagógusokat tájékoztat folyamatosan a továbbtanulási lehetőségekről, a felvételi eljárásról a Szegedi Tudományegyetem. Például 2014. január 15-én a Baján megrendezett pályaválasztási kiállításon is képviseltette magát az SZTE.

educatio_2014_kiemelt

2014. január 16.

„Gondolkodom, tehát ott vagyok!” Ezzel a szlogennel indult útjára a 2014-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, amelyen hagyományokhoz híven a Szegedi Tudományegyetem is részt vett. A börze első napján is rengetegen érdeklődtek az SZTE képzései iránt.

Szabó István Oscar-díjas filmrendező és Prof. Dr. Szabó Gábor Rektor Úr átadja Szakács Eszternek a Sófi Ösztöndíjat

2014. január 16.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy a tavalyi évhez képest hogyan változott az állami ösztöndíjas helyek száma az SZTE-n.

2014. január 15.

Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék által vezetett kétéves közös magyar–szerb projektet zárt le a 2014. január 10-én megrendezett szakmai szeminárium.

kollegium

2014. január 15.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen szálláslehetőségek közül választhatnak a felvételt nyert hallgatók.

2014. január 15.

Korábban halasztott mérkőzáést pótolnak 2014. január 15-én az egyetemisták. Az Alba Fehérvár vendégeként a tisztes helytállás a cél.

Alma_Mater_weekend
2014. január 14.

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.). A továbbtanulásról szóló cikksorozatunk alábbi részében bemutatjuk, hogy milyen sportolási lehetőségek közül választhatnak a felvételt nyert hallgatók.

2014. január 14.

Keresztféléves környezetvédelmi szakjogász, valamint jogi szakokleveles környezetvédelmi szakemberképzést indít a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Mindkét képzésre 2014. január 31-ig lehet jelentkezni.

kerekasztal_kiemelt

2014. január 13.

Milyen ma és milyen legyen a hazai felsőoktatás nemzetközi képzési palettája? E kérdésre keresték a választ a „Nemzetköziesítés 2014” című nemzetközi képzés- és marketingfejlesztési workshop résztvevői. A Magyarországon egyedülálló programot az SZTE szervezte.

tik2

2014. január 13.

A Szegedi Tudományegyetem szenátusa 2014. január 17-én 11 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében tartja nyilvános ünnepi doktorrá avató ülését.

2014. január 13.

A férfi kosárlabda NB I 16. fordulójában a Naturtex-SZTE-Szedeák rendkívül gyenge napot fogott ki a sereghajtó Nyíregyháza otthonában, aminek rendkívül sima vereség lett a következménye. A Sitku Ernő vezette hazai csapat magabiztos játékkal szerezte meg az első otthoni sikerét a bajnoki évadban.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek