SZTE Info

2016. Április

2016. április 29.

Az SZTE 2016. április 28-án rendezte meg a már hagyományosnak számító Innovációs Napot. Az idei programban olyan kérdések megvitatására nyílt lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell. Idén első alkalommal osztották ki az SZTE Innovációs Díjakat.

2016. április 28.

Közösen fedezték fel Szeged látnivalót a Szegedi Tudományegyetem magyar és kínai hallgatói. A II. Tisza-Jangce napon a magyar és kínai diákok jobban megismerhették egymást, a várost és az egyetem nyújtotta lehetőségeket.

2016. április 28.

Az Amerikai Nagykövetség 2016 tavaszán migráció témájú panelbeszélgetés-sorozatot szervez Magyarország hat nagyvárosában a Szubjektív Értékek Alapítvánnyal és az Amerikai Kuckókkal együttműködésben. A sorozat utolsó, hatodik eseményét 2016. május 12-én 17:30-19:00 óra között rendezik meg Szegeden, az SZTE Rektori Hivatal 5. termében.

2016. április 27.

Zenei csemegét és az SZTE dolgozóinak kedvezményes koncertbelépőt kínál a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete. A 2016. május 4-i kínai cimbalom hangversenyen díjnyertes művészek lépnek föl.

2016. április 27.

Idén is megméri olvasóinak az elégedettséget a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár. A kérdőívek kitöltésének a határideje: 2016. május 11.

2016. április 26.

A hétvégén a Szegedi Tudományegyetem adott otthont az Országos Irinyi János Kémiaverseny döntőjének, amelyen - itthonról és határon túlról - mintegy háromszázan vettek részt. Az idei Irinyi-díjasok: Mihalicz Ivett és Jedlovszky Krisztina.

2016. április 25.

2016. április 28-án, csütörtökön 11 órakor a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központban mutatják be az Országismertető - Közép-afrikai Köztársaság című könyv francia nyelvű kiadását.

2016. április 25.

A Szegedi Tudományegyetem dolgozói 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az Alma együttes április 30-ai szegedi koncertjére egyetemi dolgozói kártyájuk felmutatásával. 20% kedvezményben részesülnek az Alma Mater tagkártyával rendelkezők is.

2016. április 21.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a szegedi egyetemi hallgatók arc szépségversenyét. Idén az SZTE JGYPK testnevelés-edző szakján tanuló Kékegyi Szimonetta fejére került a korona.

2016. április 21.

SZTE-s hallgató vagy? A Szegedi Tudományegyetem Közkapcsolati Igazgatósága fotózásra és filmforgatásra várja jelentkezésed.

2016. április 19.

Az SZTE és a SZAB hatodik bormustráján a Vinum academiae at Universitatis címet elnyert borok közül a legtöbb pontot, ezzel együtt a különdíjat a Villányi Csanád Cuvée 2012 (Koch Csaba Vin Art Pincészet) kapta.

2016. április 19.

Az egyiptomi Beni Suef-i Egyetemmel kötött megállapodást a Szegedi Tudományegyetem. Az oktatási és kutatási együttműködés a nanotechnológia, a lézer technika és a növénybiológia területére terjed ki.

2016. április 19.

Több mint kétszáz szegedi jogászhallgató részesült az Igazságügyi Minisztérium 2016-ban életre hívott, a jogászképzés színvonalát emelő ösztöndíjaiban. A 2016. április 16-i ünnepségen 69 fiatal az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját, 169 hallgató az IM Tanulmányi Jogászösztöndíját vehette át.

2016. április 18.

Mi ma a fiatal értelmiség szerepe? címmel közéleti vitaest szerveznek 2016. április 20-án 19 órakor az SZTE Eötvös Loránd Kollégiumban.

2016. április 18.

Az SZTE 2016-ban is kitárja kapuit és várja az innováció iránt érdeklődőket 2016. április 28-án a TIK-ben. Az SZTE Innovációs Nap idei programjában olyan kérdések megvitatására nyílik lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell mindennapjaik során.

2016. április 14.

A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete idén 14. alkalommal rendezi meg a Pedagógiai Értékelési Konferenciát (PÉK) április 21–23. között a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának Székházában.

2016. április 13.

A nanomedicina és az olajipari nanotechnológiai kutatások területét érintő tudományos együttműködési lehetőségekről tanácskoztak szaúdi kutatók és az SZTE vezetői. A delegáció tagjai találkoztak az SZTE-n tanuló szaúdi orvostanhallgatókkal, és ellátogattak az egyetem és az SZBK intézeteibe.

2016. április 13.

Közel nyolcszázezer forint értékű, nagyteljesítményű kékfény lámpát adományozott a Szeged Első Lions Club a szegedi újszülött osztálynak. A készülék az újszülöttkori sárgaság kezelési idejét csökkenti és javítja a betegellátás színvonalát.

2016. április 12.

Eszközsimogató, hackerverseny és hazai informatikai cégek szakmai előadásai várták az informatikus hallgatókat a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete 2016. április 12-én, kedden szakmai napot szervezett.

2016. április 11.

Megkezdődött a szegedi lézeres kutatóközpont megvalósításának második szakasza. Az ELI kiemelt partnere a Szegedi Tudományegyetem – a két intézmény kutatásokban, képzési programok kidolgozásában, tudományos programok szervezésében is együttműködik.

2016. április 07.

Minden idők legrészletesebb tartalomfejlesztését készítette el a matematika, az olvasás-szövegértés és a természettudományok területén az 1.-6. évfolyamon az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoportja. A Diagnosztikus mérések fejlesztése című projektben elkészült könyvek bemutatóját április 6-án tartották a SZAB-székházban.

2016. április 07.
A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája 13. alkalommal rendezi meg Egyetemi Tavasz elnevezésű programsorozatát, amely hagyományosan egyetemünk korábbi névadója, József Attila születésnapján, a Költészet Napján kezdődik.
2016. április 07.

A Fulbright Bizottság 2017-2018-as tanévre meghirdetett ösztöndíjairól és a pályázási folyamatról tartottak előadást az SZTE-n. Az ösztöndíjra pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet, az Egyesült Államok bármelyik felsőoktatási intézményébe.

2016. április 06.

Prevenciós előadásokkal, leszokást segítő tanácsadással, a füst káros hatásait szemléltető kísérletekkel várják az érdeklődőket április 7-én, csütörtökön a TIK-ben a Füstmentes napon.

2016. április 05.

Idén 111 162-en jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe - 5 százalékkal többen, mint tavaly. A Szegedi Tudományegyetemre 15 ezer 207 fiatal pályázott. Ezzel az SZTE a második legnépszerűbb vidéki képzőhely.

2016. április 04.

Baracskai Judit, az SZTE opera mesterszakos hallgatója és Kovács Éva volt SZTE-s hallgató vehette át a nemzetközi énekverseny második korcsoportjának megosztott első díját. Kálnay Zsófia különdíját és a Szegedi Operabarátok Egyesülete elismerését Major Attila bariton, SZTE-s hallgató kapta.

2016. április 01.

A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az ISO 9001 szabvány követelményeinek megfelelő minőségirányítási rendszer (MIR) működtetésének, felülvizsgálatának és fejlesztésének módszereit. A kétnapos képzésre 2016. április 8-ig várják a jelentkezőket.


esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • január 21.
    18:00 - 19:00
    Nyáry Krisztián nem akármilyen témával tér vissza Szegedre a Magyar Kultúra Napjának előestéjén: a Himnusz (talán kevésbé ismert) történetével!
    Jegyárak: kedvezményes 1.600 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.300 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/event/NYARYKRISZTIAN200121 weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • január 22.
    18:00 - 19:00
    Irán – régi nevén Perzsia – mindig befolyásolta múltunkat, és jelenünket is. A több mint 2500 éves kultúra rányomta bélyegét a mai társadalmunkra. A klasszikus európai műveltséggel mindig szoros kapcsolatban élt. Az ősi selyemút révén nem csak árucikkek jutottak hozzánk, hanem az eszmék cseréje is fontos lépés volt. Az iráni és hazánk történelme között – annak ellenére – hogy nagy a távolság, sok közös vonás van. Csodálatos paloták, városok, terek és a régmúlt emlékeiről, és ami a legfontosabb, az ott élő emberekről szeretnék majd beszélni.
  • január 23.
    09:30 - 13:00
    Országos konferencia a tanfelügyeleti és pedagógusminősítési rendszer tapasztalatairól, jövőjéről és fejlesztési lehetőségeiről, a Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézete (SZTE KÖVI) szervezésében
    Előadók: dr. Szikora Ágnes főosztályvezető (Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály); Ritter Attila intézményvezető, szakértő (Janus Pannonius Gimnázium, Pécs); Málnási-Szász Myrtill igazgató, szakértő (ÉSZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma); Szabó Győzőné tréner, ICF coach, a KÖVI oktatója; dr. Keczer Gabriella egyetemi docens (SZTE JGYPK), a KÖVI oktatója
  • január 23. 09:30 - 24. 16:20
  • január 24.
    09:00 - 15:00
    Program:
    09:00 A résztvevők köszöntése
    09:15 Közérthetően a vastagbélrákról – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    09:45 Rizikóbecslés – interaktív felmérés a részt vevők között – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:00 A vastagbélrák szűrés módszerei – Prof. dr. Molnár Tamás (SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:15 Colonoscopos modell bemutatása az Oktatási épületben – Prof. dr. Molnár Tamás, dr. Ruttka Mariann, dr. Szántó Kata és Dr. Pigniczki Daniella (I. sz. Belgyógyászati Klinika)
    10:45 Vissza a SZAB székházba
    11:00 Szendvicsebéd
    11:30 Mi okozza a méhnyakrákot? Milyen megelőzési lehetőségek vannak? Mit jelent a méhnyakrák szűrés? Interaktív helyzetelemzés, kérdés-felelet szekció – Prof. dr. Kahán Zsuzsanna és dr. Fábián Gabriella, valamint dr. Hodoniczki László (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    12:30 Sugárterápia: hogyan gyógyít, mik a veszélyei, és hogyan lehet e veszélyeket kivédeni? Interaktív bemutatás, kérdés-felelet szekció – Dr. Varga Zoltán és Deák Bence (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)
    13:30 A méhnyakrák kezelési lehetőségeiről. Gyógyítható-e? Mik a kezelési módok korai és előrehaladott méhnyakrák esetén? Gyakorlatias bemutatás videok segítségével, Kérdés-felelet szekció – Dr. Végváry Zoltán, Dr. Kószó Renáta és Dr. Együd Zsófia (SZTE SZAKK Onkoterápiás Klinika)