Bezár

Hírarchívum

2014. Október

1 2 3 
2014. október 31.
3 perc

Végéhez közeledik a Szegedi Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem „Komplex geokronológiai és geofizikai laboratóriumok fejlesztése örökségvédelmi és környezeti vizsgálatok támogatása céljából” című projektje, ennek eredményeiről számoltak be 2014. október 31-én.

2014. október 31.
1 perc

A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttképzési Szakosztálya immár harmadik alkalommal rendez felnőttképzési roadshow-t , melynek keretében 2014. november 14-én 13 és 16 óra között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézetében tartanak konferenciát.

2014. október 31.
1 perc

Nemzetközi minikonferenciát rendez az SZTE Bolyai Intézet 2014. november 3-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.

2014. október 31.
2 perc

A Szabadegyetem – Szeged 2014. október 29-i alkalmán Nyúl László, az SZTE TTIK Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék vezetője beszélt a számítógépes képfeldolgozás gyakorlati hasznosításáról.

2014. október 31.
6 perc

Vendégségben Törökország: belehallgattunk a közrádió és belepillantottunk a köztévé 2014. október 29-i műsorfolyamába – a Szegedi Tudományegyetemhez is köthető kapcsolatokat kerestünk.

pikkelysomor_uszas_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

2014. október 29-én, a Pikkelysömör Világnapon profi úszók, vízilabdázók és lelkes önkéntesek úsztak együtt az újszegedi sportuszodában az elfogadásért és az egészséges életmódért. Az ország négy városában (Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged) egyidejűleg zajló eseményt immár harmadjára szervezték meg, és idén Brüsszel is csatlakozott, európai szintűvé emelve a megmozdulást.

2014. október 30.
2 perc

A Tempus Közalapítvány 2014. október 28-án tartotta meg motivációs „túlélő” tréningjét a szegedi hallgatóknak.

plussgyujtes_tik_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

2014. október 28-án az SZTE Károlyi Mihály Kollégium lakói plüssgyűjtést szerveztek a rászoruló gyerekek számára.

2014. október 30.
1 perc

Szerb harmonikás, magyar hegedűs, roma nagybőgős, sváb-magyar cimbalmos és gitáros, mindez egy sejtelmes női énekhanggal és egy dzsesszdobossal megfűszerezve – az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál keretében.

2014. október 30.
2 perc

A romantikus vígjáték és a tragédia William Shakespeare kedvelt témái. Ezt a kettőt ötvözi az „Ahogy tetszik” című művében. A közönség a szegedi Kisszínházban találkozhat a színdarabbal elsőként 2014. november 7-én.

2014. október 30.
1 perc

Az SZTE és a müncheni Technische Universität együttműködésének keretében Szegedre érkezik Peter J. Brenner germanistaprofesszor, aki az irodalomtudomány és az európai oktatáspolitika témakörében tart előadásokat 2014. október 30-án és 31-én.

egyetem_napja_kiemelt

2014. október 30.
2 perc

Ünnepi szenátusülést rendeznek a Szegedi Tudományegyetem Napja tiszteletére 2014. november 15-én (szombaton) 11 órakor.

2014. október 29.
2 perc

Több bemutatóval is várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház 2014. novemberben. A következő év elején egy új operettet is műsorra tűznek, amelynek szerzője az SZTE ZMK hallgatója.

2014. október 29.
2 perc

A Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek mutatkoznak be hónapról hónapra a Somogyi-könyvtár klubteremében. 2014. november 5-én, szerdán 17 órakor Papp Melindával, a Sófi Különdíj és az SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Díj nyertesével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

2014. október 29.
1 perc

Az SZTE Tehetségpont 2014. november 6-án 9 órától „Nők a tudományban” címmel konferenciát rendez a Szent-Györgyi Albert Agóra Kamaratermében.

2014. október 29.
2 perc

2014. október 28-án Nobel-díjasok a kémiában címmel tartotta meg előadását Erdélyi Miklós az SZTE Szent-Györgyi Albert Oktatási Központ előadótermében.

2014. október 29.
2 perc

Az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, valamint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Bálint Sándor Valláskutató Műhely 2014. november 4-én és 5-én Szegeden rendezi tudományos seregszemléjét.

2014. október 29.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar vezetése 2013-ban dolgozta ki a hallgatók beilleszkedését támogató tutori programot, majd 2014-ben is útjára indította azt.

2014. október 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar 2014. november 7-én rendezi meg gólyabálját a hagyományos programokkal: gólyaavatással, gólyaherceg- és gólyahercegnő-választással az MGK Kollégium éttermében.

2014. október 29.
2 perc

Nemzetközi szakmai konferenciát tartanak 2014. október 31-én 10 órától a Szegedi Tudományegyetemen az SZTE és a Temesvári Nyugati Egyetem „Komplex geokronológiai és geofizikai laboratóriumok fejlesztése örökségvédelmi és környezeti vizsgálatok támogatása céljából” című projektjének keretében. A fejlesztés az Európai Unió Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programja támogatásával valósul meg.

2014. október 29.
2 perc

Első alkalommal rendezte meg az Olasz Nyelv Hetét a Szegedi Tudományegyetem Olasz Tanszéke. A Festa della XIV Settimana della Lingua Italiana nel Mondo című programnak a Dugonics téri régi Olasz Központ adott helyet.

2014. október 29.
1 perc

Hans Höller 2014. november 4-én tartja meg előadását az SZTE Bölcsészettudományi Karán.

2014. október 29.
12 perc

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Diákcentrum, a 10.-et pedig a centrum utódja, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központja. A kettős jubileumot a szervezet egész napos konferenciával köszöntötte 2014. október 18-án.

2014. október 29.
2 perc

A holokausztra emlékeztető „Nekem szülőhazám!” című pályázatra készült két szegedi kisfilm díszvetítését tartják 2014. október 29-én 18 órától Szegeden, a Belvárosi Moziban.

2014. október 29.
1 perc

A tavaszi sorozat nagy sikerére tekintettel októberben folytatódik a szegedi Aranyklinika Egészségmegőrzés a családban programsorozata. Ezúttal az érdeklődők négy olyan szakemberrel találkozhatnak, akik közül többen a Szegedi Tudományegyetem orvosai, szakterületük egyes témaköreit körbejárva tájékoztatnak az adott betegségről, a megelőzésről, a terápiáról.

2014. október 29.
2 perc

Minden év október 29-én a Pikkelysömör Világnap alkalmából a Magyar Dermatológiai Társulat kezdeményezésére megrendezik az Úszók Éjszakáját. 2014-ben a tavaly összeúszott kilométerek túlszárnyalása a cél.

erdelyi_miklos_kiemelt

2014. október 28.
1 perc

A legújabb Nobel-díjasok közül több tudósnak a munkája köthető a Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatásokhoz. Erről is szó lesz az SZTE Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) kezdeményezésére és szervezésében megtartandó Nobel-előadáson. 2014- október 28-án 17 órakor Erdélyi Miklós (SZTE TTIK) tart előadást

2014. október 28.
3 perc

Vendégségben Törökország címmel tematikus napot tart a közmédia 2014. október 29-én. Ezen a napon megismerkedhetünk többek között a Törökországban élő magyarokkal, a török ételekkel, kultúrával és szó lesz a két ország oktatási kapcsolatairól is.

ballo_andrea_kiallitas_kiemelt

2014. október 28.
3 perc

A szegedi festőművésznő kiállítását Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész nyitotta meg 2014. október 27-én a Rektori Hivatal épületében Cser Krisztián, a Magyar Állami Operaház magánénekese közreműködésével.

2014. október 28.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar két oktatója, S. Dobos Márta hegedűművész és Klebniczki György zongoraművész „Változások” címmel, közös koncerttel várja az érdeklődőket 2014. október 29-én 19 órakor az SZTE Rektori Hivatal épületének dísztermében.

2014. október 28.
1 perc

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Kalungu Ütőegyüttes koncertezik 2014. október 30-án 19 órakor a Reök-palotában.

2014. október 28.
1 perc

A 19. Őszi Kulturális Fesztivál programsorozat részeként 2014. október 30-án 19 órakor Varga Laura fuvolaművész, Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész közös kamaraestje várja a zenebarátokat a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületének dísztermében.

2014. október 28.
1 perc

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Tudás útja futóversenyt, a rajt 2014. november 9-én 11 órakor lesz a Nagyvárad téren. A futók hat kilométerre és félmaratoni távra jelentkezhetnek rendkívül kedvezményes áron. A versenyen szegediek is rajthoz állnak.

2014. október 28.
2 perc

Aracsi Lászlót, a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola volt tanárát, igazgatóhelyettesét 85. születésnapja alkalmából Huszár Lajos zeneszerző köszöntötte.

2014. október 27.
1 perc

Az SZTE Őszi Kluturális Fesztiváljának egyik kiemelkedő programja Pukánszky Béla professzor és Dombiné Kemény Erzsébet közös koncertje 2014. október 28-án 18 órától.

2014. október 23.
3 perc

2014. október 21-én nyílt meg az SZTE Klebelsberg Könyvtárban a Tolnay Klári színpadi és filmszerepeiből összeállított fotókiállítás.

2014. október 23.
4 perc

A Belvárosi Moziban 2014. október 21-én a Tolnay 100 Emlékév keretében Tolnay Klári filmjeiből nyílt plakátkiállítás, majd a Tolnay 100 című könyv bemutatóján elevenedett meg a színésznő alakja, végül a Nem ér a nevem című film levetítése zárta az estet.

2014. október 23.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanuló hallgatók látogattak el 2014. október 22-én a szegedi megyeházán működő kormányablakba, hogy testközelből ismerjék meg az elektronikus ügyintézés gyakorlatát.

2014. október 23.
7 perc

A hónap öregdiákja címmel indított új sorozatot honlapján az SZTE Alma Mater. 2014. októberben elsőként Kaáli Gézával, a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatójával beszélgettek pályája indulásáról, a tőlük származó sok ezer gyerekről, a tulajdonosi szemléletről és a lombikbébi-kezeléseket illető jövőbeni reményeiről.

2014. október 23.
1 perc

2014. október 17-én a Szent-Györgyi Albert Agóra különös koncertnek adott otthont. Az SZTE Zeneművészeti Kar adjunktusa, Bozóki Andrea idén töltötte 50. életévét. Ez alkalomból a gitártanár volt és jelenlegi diákjai példás összefogással szerveztek ajándékkoncertet, amelyen egykori és jelenkori Bozóki-növendékek léptek fel.

2014. október 23.
1 perc

Dobozok borítják az egész színpadot. Egy íróasztal tele iratokkal, egy fogas, félhomály, vörös fények. Aztán egyszer csak két alak tűnik fel a pódiumon. A háttérben lövések, sikolyok, menetelés hangja hallatszik. A Borék című előadás kezdetét veszi. A Szegedi Egyetemi Színház premierjére 2014. október 21-én került sor az Agórában.

2014. október 23.
3 perc

Hatodik alkalommal rendezték meg Szegeden a nanotudománnyal foglalkozó nemzetközi kutatók találkozóját, a SIWAN konferenciát. A nagyszabású rendezvényhez a „TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0047 Új funkcionális anyagok által kiváltott biológiai és környezeti válaszok” című projekt vezető kutatói is csatlakoztak.

2014. október 22.
2 perc

Az Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Oktatási Központjának előadójában kezdődött meg a Nobel-díjjal jutalmazott felfedezések bemutatása az SZTE-n 2014. október 21-én.

gyermekszivmutet_kiemelt

2014. október 22.
1 perc

A nyitott szívvel született Ilyés Attilát 2014. október 14-én operálták meg az SZTE II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központban a Gift of Life – Ajándékozz életet! program keretében. A hatéves erdélyi kisfiú műtéte jól sikerült, lábadozik, és október 21-étől látogatható. További négy gyermek műtétét tervezik Szegeden ősszel.

2014. október 21.
2 perc

Játékfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek szerepeltek az idei Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon. A nyertes alkotók munkáit egyenként félmillió forintos fődíjjal jutalmazták.

2014. október 21.
2 perc

Előadásokkal, visszaemlékezéssel, filmvetítéssel és improvizációs darabbal köszöntötte 10. születésnapját az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, amelynek előfutárát, a Diákcentrum Universitas Alapítványt 20 éve hozták létre.

2014. október 21.
3 perc

2014. október 20-án az SZTE GTK Aulájában tartotta munkaerő-piaci mentorprogramja második szakaszának nyitórendezvényét az SZTE Alma Mater. Az eseményen átadták az SZTE Alma Mater kutatási kérdőívhez kapcsolódó nyereményt, és értékelték a mentorprogram sikeresen zárult előző szakaszát.

fotoszintezis_kiemelt

2014. október 21.
6 perc

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Biofizikai Társaság és az „Élet a Fényből” – Fotoszintézis Alapítvány szervezésében az ELI-ALPS jövőbeni alkalmazásai kapcsolódó nemzetközi tudományos tanácskozás folyik Szegeden 2014. október 18. és 23. között.

szabadegyetem_kiemelt

2014. október 21.
1 perc

Az SZTE Média Centrum SZTETv egyetemi magazinja, a SzemeSZTEr 2014. október havában is sok érdekes témával várja az érdeklődőket.

2014. október 21.
1 perc

A Dél-Alföld ítélkezési központját minden érdeklődő megtekintheti a Polgári Igazságszolgáltatás Napja alkalmából 2014. október 22-én.

1 2 3 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek