SZTE Info

Angyal_Dorottya_nyito

A hónap Alma Mater tagja márciusban: Angyal Dorottya

A mexikói Yucatán állam barlangjai telis-tele vannak csodálatos élőlényekkel. Angyal Dorottya volt SZTE-s hallgató jól tudja ezt, hiszen zoológusként munkája során nap mint nap találkozhat velük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Angyal Dorottya 2006-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, biológia szakon, jelenleg pedig a mexikói Yucatán állam víz alatti barlangjainak gerinctelen élőlényeit kutatja. A közelmúltban kutatócsoportjával találtak egy új fajt, a felfedezés körülményeiről és a munkájáról interjúnkban mesélt.

 

- Mikor és milyen szakon végeztél az SZTE-n?

- 2006-ban végeztem az SZTE-n biológia szakon.


- Miért választottad ezt a szakot? Honnan jött az érdeklődés ez iránt a különleges világ iránt?

- Kiskorom óta állatokkal szerettem volna foglalkozni, az állatorvosi és a zoológus pálya vonzott leginkább. Érettségi után egy évig egy állatorvosi rendelőben dolgoztam asszisztensként, majd felvételiztem az állatorvosira és biológia szakra is. Úgy alakult, hogy Szegedre vettek fel. Közben elkezdtem barlangkutatással foglalkozni és szép lassan megtaláltam a helyem Szegeden az Ökológiai Tanszéken. Nagyon megtetszett a zoológus légkör, az állatrendszertan, a természetvédelmi biológia, az ökológia. Sosem felejtem el mindenkori kedvenc tanárom, Gallé László tanár úr szupervidám óráit és azt, hogy mindenkihez volt egy jó szava. A bugaci terepi kiszállásainkat a jó beszélgetésekkel és éneklésekkel, a kifulladásig táncolós tanszéki bulikat és a Molnár Gyulával együtt tartott jazz kurzusokat, ahol szinte még a csillárról is diákok lógtak a nagyelőadóban, akkora volt az érdeklődés.

 

- Nemrég találtatok meg és írtatok le egy tudományra új fajt, a Mayaweckelia troglomorpha barlangi vakrákot. Tudnál mesélni nekünk a felfedezés körülményeiről?

- A hazai karsztterületeink barlangjai mellett a mexikói Yucatán állam víz alatti barlangjainak gerinctelen faunáját is kutatom kollégáimmal, a Mexikói Nemzeti Független Egyetem biológusaival. Ezen belül fő érdeklődési témám a „felemáslábú rákok” (Amphipoda) rendszertana és ökológiája. A 2016-os expedíciónkon az egyik kutató merülés során egy olyan rákfajra lettem figyelmes, amit korábban még nem láttam és a szakirodalomból sem volt ismerős. Később három további ’cenotéban’ (a Yucatán-félszigetre jellemző karsztképződmény) találtunk példányokat 20 méteres mélység alatt, a bejárattól távoli, sötét barlangi zónában. A leírás alapjául szolgáló példányokat fénymikroszkóp és pásztázó elektronmikroszkóp segítségével vizsgáltuk. A belőlük kivont DNS alapján meghatároztuk „genetikai vonalkódjukat”, és yucatáni rokon rákcsoportok vizsgálatával információkhoz jutottunk az új faj leszármazási kapcsolatairól. Az állat nevében a „troglomorpha” tag a barlangi környezethez való alkalmazkodás magas fokára utal: a 10 mm testhosszúságú, törékeny, vak, színtelen állat csápjai és járólábai (pereopod) szélsőséges módon meghosszabbodtak, a végtagokon számos érzékszőr és érzékszemölcs fedezhető fel, melyek a mechanikai és kémiai ingerek érzékelésére szolgálnak a fény nélküli barlangi környezetben.


- A bioszpeleológia a szakterületed. Mit jelent ez pontosan?

- A bioszpeleológia vagy barlangbiológia a barlangok élővilágával foglalkozó tudományág. Magában foglalja a barlangi mikroorganizmusok, flóra és fauna kutatását taxonómiai, ökológiai, élettani, filogenetikai és természetvédelmi megközelítésben. Magyarországon korábban nagy hagyománya volt a bioszpeleológiának, de nagyjából az 1970’-es évektől kezdődően nagyon háttérbe szorult. Éppen ezért gondoltam arra, hogy sok még a felfedezni való a hazai barlangokban. 2010-ben, doktori munkám kapcsán fogtam bele a kutatásokba.


- A kutatásaiddal kapcsolatban rengeteget utaztál. Az utazásaid során van időd arra, hogy körülnézz egy-egy városban? Mi volt eddig a legmeghatározóbb élményed az utazások alatt?

- A városoknak nem vagyok nagy barátja, a természet közeli vidékeken sokkal inkább megtalálom a helyem. Európában eddig a balkáni országok, főként Albánia szabadsága, vadsága ragadtak magukkal. Ott a hegyvidékek szinte teljesen érintetlen tájakat rejtenek, olykor az ember napokig nem találkozik másokkal. A kis hegyi falvak lakói a mai napig is teljes összhangban vannak a természettel, és a meglehetős szegénység ellenére szemlátomást harmóniában és megelégedettségben élnek. Legkedvesebb élményeim mégis a yucatáni expedíciókhoz kötődnek. Az ősi maya civilizáció ugyan elpusztult, de a mayák leszármazottai mai napig a félszigeten élnek és életben tartják gazdag kultúrájukat. Terepi kiszállásaink során olyan falvakban is jártunk, ahol a gyerekek a spanyol mellett maya nyelven tanulnak az iskolában. Egyik legmeghatározóbb élményem az volt, amikor az egyik kis falu (ahová véletlenül tévedtünk) vezetője vendégül látott minket egy éjszakára a családjánál. A helyi ételeket főzték nekünk, függőágyakat és szobát kínáltak éjszakára és óriási érdeklődéssel kérdeztek minket a kutatásunkról és az életünkről.


- Mielőtt kutató lettél, operaénekesnek készültél. Miért adtad fel ezt az álmod? Jelenleg énekelsz valamilyen zenekarban? Ha igen, melyikben?

- Operaénekes akkor szerettem volna lenni, amikor az általános iskola utolsó évében gyerekszínészként két operában, a Parasztbecsületben és a Bajazzókban énekeltem a Pécsi Nemzeti Színházban. Akkor már a Herman Ottó megyei biológia verseny második helyezettjeként felvételt nyertem a város legerősebb gimnáziumába biológia tagozatra, de nekem annyira megtetszett a színházak, az opera világa, hogy inkább mégis ének-zene tagozatos gimnáziumba felvételiztem és nem is bántam meg. A következő négy évben az ország egyik legjobb kórusában, a Bartók Béla leánykarban énekeltem, sokat utaztunk Európán belül és sorra nyertük az énekversenyeket. Közben folyamatosan megmaradt az állatok, biológia iránti érdeklődésem is és a biológia órákon kívül is képeztem magam, madarász és denevérész táborokba jártam, ismeretterjesztő előadásokat hallgattam és sokat olvastam. A gimi elvégzése után az éneklés és a zenélés megmaradt örökös hobbynak (vagy inkább szenvedélynek), de a kenyeremet nem ezzel szerettem volna keresni. Egyetem alatt jó néhány zenekarban énekeltem, volt, hogy egyszerre háromban… A Jeffo’s Dream-mel évekig jártuk a hazai, sőt néha a külföldi zenei fesztiválokat, azokban az években a zenekar töltötte ki az életem. Imádtam a stúdiózást, a koncertezést, amit kicsit nehéz volt összeegyeztetni a tanulással és a reggel nyolc órás előadásokkal. Legutóbbi zenekarom a folkrockot játszó Madrass volt, de egy ideje már „csak” egy zenekarom van, a barlangkutatókból álló Speleo Band. Barlangász rendezvényeken (pl. esküvő, konferencia, karácsonyi koncert) játszunk a főként a saját barátainkból álló lelkes közönségnek.


- Kutatóként mennyire volt nehéz nőként érvényesülni és dolgozni?

- Mint a legtöbb kutatótársamat, engem is értek negatív élmények a pályám elején, de ezek nem kifejezetten a női mivoltomhoz köthetőek. Volt, aki nem hitt bennem és volt, aki megpróbált lebeszélni a kutatási témámtól. De én szerencsére nem hagytam magam eltéríteni az utamtól. Sok segítséget kaptam külföldi barlangbiológusoktól. A taxonómus munka inkább férfias beállítottságot igényel: egy dologra fókuszálsz és mélyedsz el, odafigyelsz a legapróbb részletekre is, nem csoda, hogy az állatrendszertannal foglalkozó kollégáim többsége férfi. A terepmunka során néha megtapasztalom a fizikai határaimat: egy yucatáni expedíció egy napja például úgy néz ki, hogy reggel palackokat töltök kompresszorral, az autót telerakjuk barlangász és búvár felszereléssel, aztán jöhet az utazás, a barlang megtalálása, cipekedés, a kötélrendszer beszerelése, a palackok vízbe juttatása, saját magunk vízbe juttatása, merülés a sokszor ismeretlen barlangban, életben maradás, közben mintagyűjtés, adatok felvétele, videófelvételek készítése, dekompressziós megállók, kijutás a barlangból, felszerelés szárazföldre juttatása, pakolás, cipekedés, autózás, minták kezelése és adatbázisba vétele, ökológiai kérdőív kitöltése sörözéssel egybekötve, felszerelés rendbetétele, és ekkor már hajnali két óra van… Másnap mindez kezdődik elölről. Egyszer ketten voltunk erre a munkára öt napig, utána kellett pár nap, hogy magamhoz térjek.


- Mit szeretsz legjobban a munkádban?

- Azt hiszem, hogy mindent.


További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:

2016

Prof. Dr. Szecsődi Ferenc

Sárközy Bence

Karkas Mihály

Kollár Árpád

Kecsmár Zsuzsanna

Márton Anita

„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András

Molnár Gyula

2017

Menyhei Szabolcs

Kurucz Éva

Wodala Márk

Vincze Veronika

Kopasz Katalin

Prof. Dr. Széll Márta

Dóczi Attila

Kondor Vilmos

Thuróczy Szabolcs

2018

Szilassi Péter

Antoni Rita

Kiefer Ferenc

Szilasi László

Seres Erika

Bató Ágnes és Gera Judit

Sun City Brass

2019

Tóth Icó

Dr. Roszik Melitta

Gál Béla

Lábas Viki

Szabó Dominika

Hajnal Dániel

„I am Soyuz” Lili

2020

Dr. Zolnay Kriszta

Cser Krisztián

Dr. Letoha Tamás

*

az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:

Miklósa Erika

Fool Moon Énekegyüttes

Grecsó Krisztián

Vedelek Balázs és Viktor

Márton Anita

Prof. Dr. Széll Márta

Kecsmár Zsuzsa

Ádám Zsuzsanna

Lobó-Szalóky Lázár

*

az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:

Daru Orsolya

Bodó Réka és Bodó Angéla

Horváth Dóri

Pekár Tamás

Szita Szilvia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.