SZTE Info

Kurucz_Eva_nyito

A hónap Alma Mater tagja februárban: Kurucz Éva

Kurucz Éva jelenlegi Család-barát műsorvezető, egykori kormányszóvivő, volt Hír TV-s szerkesztő-műsorvezető februárban a Móra Szakkollégiumba látogatott vissza, ahol a "Mórások a médiában" sorozat keretein belül mesélt egyetemi-kollégiumi éveiről, sokoldalú pályájáról, a sikereihez vezető útról és izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokról. Öregdiákunk Kovács Attila, szakkollégiumi igazgatóval beszélgetett a Mórások a médiában sorozat kezdő alkalmán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Hogyan kerül egy hallgató Nyugat-Magyarországról, esetedben Budapestről a szegedi egyetemre a ’90-es években? Ma ez sajnos ritkábban fordul elő.

- A nagybátyámtól hallottam egyszer, hogy igazi egyetemista abból lesz, aki kollégiumban lakik, hogy a kollégiumi létet meg kell tapasztalni. A gimnáziumban eldöntöttem, hogy magyar szakra fogok jelentkezni, és bár a szüleim és a magyartanárnőm is az ELTE-t javasolta, hiszen oda is felvettek volna a pontjaim alapján, én mégis a szintén nagyon jó hírű szegedi egyetemet választottam. Szerettem Pestet, de kicsit valahol mindig vidéki lánynak tartottam magam. Anyukám vidéki, sokat voltunk Salgótarján környékén gyerekkoromban a nagyszüleimnél, ki akartam próbálni, hogy milyen egy vidéki nagyvárosban élni. A JATE-ra felvettek ugyan, de pici porszem került a gépezetbe, mert akkor kollégiumba bekerülni szinte nehezebb volt, mint a magyar szakra, így két évig albérletben laktam, de minden hónapban próbálkoztam, hogy bekerülhessek a kollégiumba.
 

- Amikor a kérvényedet bíráltuk, közéleti és tanulmányi tevékenység alapján vettünk fel, hiszen aktív emberre mindig szükség van a Mórában.

- A közéleti tevékenység akkor a HÖK-öt és a Diákcentrumot (a mai Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központot) jelentette. Ekkorra már annyira megkedveltem az albérletet és a társaimat, hogy komoly dilemma volt, hogy két év után beköltözzek-e, végül mégis kikötöttem a 34-es szobában. Az első lány, akit megismertem, elsős történelem szakos volt, Zitának hívták, majd jött egy másik magyaros, Anna. A B szobában inkább a töris vonal képviseltette magát Mariannal és Krisztával, akikkel még ma is tartjuk a kapcsolatot, de nyilván folyamatosan cserélődött is a társaság.

 

- ’97-ben elindítottunk a JATE Móra Ferenc Társadalomtudományi Szakkollégiumát, ami ebben a formában már nem működik. Ebbe Te is bekapcsolódtál. Hogyan emlékszel vissza?

- Magyar és finnugor nyelvész szakon tanultam, de érdekeltek a pszichológiai témák is, nyilván a Diákcentrum miatt is, ahol kortárs segítőként dolgoztam. A Párkapcsolatok szociálpszichológiája volt a kurzus, amelynek szervezőjévé váltam. Hívtunk hozzá oktatókat az ELTE-ről, például Urbán Róbertet, és természetesen Szegedről is, például Szabó Évát, Szenes Mártát, de vendégül láthattuk Kánya Katát is, akinek azóta is sikerrel működik "társtaláló irodája". Jó hangulatú beszélgetések voltak, nagy közönséggel, hiszen ez a téma valahol mindenkit érint.

 

- Az egyetemi, Mórás évek hogyan befolyásolták a későbbi magánéletedet?

- Idén lesz 20 éve, hogy az akkor szintén a Mórában lakó férjemet megismertem, ami egyébként a kollégiumi választásoknak köszönhető. Emlékszem, hogy egy nagyon jóképű srác fotóját láttam kitéve, a felhívással, hogy szavazzunk rá. Úgy éreztem, érdemes lenne vele megismerkedni. Egyszer még arra is gondoltam, hogy hajnalban leszedem magamnak ezt a fotót a folyosón, aztán mégsem volt hozzá bátorságom, de a kollégiumi bizottsági választásokon rá szavaztam. A történet így kezdődött, ma pedig 16 éve vagyunk házasok, két gyermekkel.

 

- Milyen szerepet töltött be az életedben a finnugor nyelvész szak?

- Nagyon komoly finnugor képzés zajlott Szegeden. Ha jól tudom, az országban elsőként itt volt Phd- képzés ebben a tudományágban. Nem akármilyen rangot vívott ki magának a finnugor szak országos, sőt még nemzetközi viszonylatban is, ami elsősorban Mikola Tibor professzor úrnak volt köszönhető.
 

A terület akkor kezdett el érdekelni, amikor magyar szakon első félévben kell fel kellett vennünk a Bevezetés az uralisztikába című tárgyat, majd a második félévben egy uráli nyelvet is hallgattunk. Nyilván mindenki a finnre jelentkezett, de én valamiért az erza-mordvint választottam. Mészáros Edit tanárnőnek is köszönhető, hogy nagyon beleszerettem ebbe a nyelvbe, és a finnugrisztikába. Később, negyedévesként demonstrátorként oktattam is a tanszéken elsős magyar szakosokat.
 

Nagyon meghatározó volt számomra, hogy az első magyar emberek között lehettem, akik Csuvasföldön, egy erza-mordvin faluban jártak. Óriási dolog volt, hogy heten, erza-mordvinul tanuló hallgatók ezt összehoztuk, pályázatot nyertünk, és elutaztunk Mordóviába, A főváros, Szaranszk, a bázis, ahol az egyetemen van finnugor szak, ahol magyart lehet is tanulni. Innen utaztunk kisebb falvakba kutatni, népdalokat gyűjteni. Az akkor általam szerkesztett "Finnugor Világban" több gyűjtésünk is megjelent. Sőt, a több mint 100 oldalas szakdolgozatomat is az erza-mordvin közmondásokból írtam. Nagyon izgalmas évek voltak ezek, de később rájöttem, hogy nem vagyok annyira kutató alkat, mint amennyi elmélyült munkát ez a tudományterület igényel.


Kurucz_Eva_1


- Szeged után Budapesten kezdtél tanítani…

- Igen, időközben felvettek német szakra is. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem a nyelv szakot, addigra már a magyar és finnugor szakos egyetemi diplomám megvolt. A tanulmányok befejeztével felköltöztünk Pestre, eldöntöttük, hogy ott fogunk élni, és a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnáziumban kezdtem el magyart és németet tanítani.

 

- Majd jött egy váratlan felkérés…

- 2002 decemberében indult a Hír TV. A férjem említette, hogy indul egy új tévé, miért nem küldöm el az önéletrajzomat. Mondtam, hogy jó, elküldöm, leírhatom a mordvin kutatásaimat, azt, hogy tanítok, de sem tapasztalatom, sem ismerősöm nincs, soha nem tanultam ilyesmit. De ő biztatott... Hát jó. Megírtam az önéletrajzomat, és mivel szerettem szavalni, mellékeltem mellé egy olyan VHS kazettát, amelyen a Tajtána levele Anyeginhez felvétele volt az én előadásomban. Felhívtak telefonon, hogy lesz egy casting. Egy csütörtöki napon kellett bemennem, miután hat órát megtartottam az iskolában. A meghallgatáson ott ült többek között Pörzse Sándor, Gulyás István, Eckhardt Balázs, és kérték, hogy olvassak a súgógépről. Sosem láttam azelőtt súgógépet, így azt gondoltam, biztos nem voltam túl meggyőző. Eltelt legalább két hét, amikor csörgött a telefonom, és Pörzse Sándor hívott azzal, hogy kiválasztottak.

Szeretem az ilyen váratlan dolgokat, és azt mondtam, én ebbe belevágok, engem ez annyira izgatott, annyira képtelennek tűnt. A telefont november 19-én kaptam, december 2-án indult a Hír TV, úgyhogy azonnal mennem kellett. Nehéz volt otthagyni a gyerekeket az iskolában, pláne év közben, de ők megértették. Azt mondták: szurkolnak, ha nem jön be a tévézés, ígérjem meg, hogy visszamegyek tanítani.

 

- Hogy érezted magad a Hír TV-nél?

- Azt hiszem, azóta tudom, hogy bármit meg lehet tanulni, csak nagyon kell akarni. Sem a sporthoz nem értettem, sem újságírói tapasztalatom nem volt, ráadásul két hét múlva már a sporthíreket mondtam élő adásban... Hihetetlen tanulóidőszak volt ez számomra. Ugyanakkor a tévé vezetőinek koncepciója volt, hogy sok fiatalt (akik nem feltétlenül rendelkeztek újságírói tapasztalattal), is válasszon be a csapatba. Így mi egymást is erősítettük, és nagyon sok támogatást, biztatást kaptunk a főnökeinktől, a profi, tapasztalt kollégáktól. Túlzás nélkül mondhatom, hogy médiatörténeti pillanat volt Magyarország első hír televíziójának elindulása.
 

Egy évvel az indulás után pedig a tévé megkapta a Prima Primissima közönségdíját. 2003 év végére olyan mértékben futott fel a nézettsége, hogy mi magunk is meglepődtünk.
 

A sportból aztán átkerültem a híradóba. A hírolvasás is egy különleges kihívás volt, különösen azért, mert míg más televízióknál napi 1-2 hírműsor volt, addig a Hír TV-nél értelemszerűen folyamatos hírszolgáltatással dolgoztunk. Én egy híradós műszak alatt 16-szor jelentkeztem be élőben a híradó stúdiójából.
 

Elképesztő pörgésben dolgoztak a riporterek, a hírolvasók, a szerkesztők: olyan rutint szereztek, mint máshol évek alatt.

 

- Később beszélgetős műsorokban dolgoztál. Hogyan történt a váltás?

- Bátor módon én voltam a Hír TV első kismamája, 2004. október 23-án született Emese lányom. A "bátor" szót azért használom, mert ma sokat beszélünk arról, hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a családot, a gyermekvállalást és a karriert egy nőnek. Nyilván nem volt egyszerű kisgyermek mellett helytállni a munkában. De számomra soha nem volt kérdés, hogy fiatalon szeretnék gyermeket vállalni. Mikor néhány hónappal a szülés után visszatértem, ugyanazt a feladatot már más csinálta, de nem is bántam, mert új kihívás jött, a műsorvezetés. Persze ebbe is bele kellett jönni, sőt az ember mindig úgy érzi, hogy mindig, folyamatosan tanulnia, fejlődnie kell. De mégis elég hamar egyértelművé vált, hogy ez az én igazi terepem.


Következtek a gazdasági műsorok, aztán a Hír Tv reggeli, információs magazinja, a Reggeli járat, amit nagyon élveztem, hiszen a politikától, a gazdasági vagy éppen kulturális témákig minden volt benne. Ezek a másfél- két órás élő műsorok sok felkészülést igényeltek, mivel úgy gondolom, az igazán jó műsorvezető a saját kérdéseit teszi fel, mert így hiteles, nem akkor, ha a szerkesztők rakják elé a kérdéseket.


Volt egy Különkiadás című kulturális kétórás műsor is szombatonként, melyet Ókovács Szilveszterrel vezettünk felváltva. Nagyon szerettem ezt a műsort, mert ott előtörhetett a magyar szakos énem, a bölcsész mivoltom. Szerintem az a mai napig egyedülálló műsor volt a magyar médiapalettán.


Azért ne felejtsem el, hogy a Hír TV-s időszak alatt még egy gyermekem született, Ancsa, 2008. június 5-én. Amikor visszatértem, megint sok mindent újra kellett kezdeni, de sikerült. Kétgyermekes anyaként talán érettebb lettem, és mindez új lendületet tudott adni a munkában is.
 

- Egyszer csak továbbléptél, mert ugye érkezett egy felkérés.

- 2014 májusa volt, a választások utáni időszak. Egyik nap felhívtak telefonon, hogy másnap fáradjak be a Miniszterelnökségre. Fogalmam sem volt, miért hívtak, nem is gondolkoztam rajta. Bemenetem, és nagy meglepetésemre felkértek kormányszóvivőnek. Állítólag több név is szerepelt a kalapban, mérlegeltek, figyelték a munkámat. Több szempontot vettek figyelembe, és végül engem választottak.

 

- Ki javasolhatott?

- Ez nem derült ki konkrétan, de azt gondolom, hogy Giró-Szász András, előző kormányszóvivő az ötletgazdák között lehetett, mivel ő tolmácsolta a felkérést is, amire egyébként szerintem nincs igen vagy nem válasz, ezt nem lehet nem elfogadni, hiszen akkora megtiszteltetés, hogy rám gondoltak. Teljesen váratlanul ért, fel sem fogtam, néhány napot adtak, hogy átgondoljam. Az akkori főnököm, Liszkay Gábor is úgy vélte, ez nem kérdés, menjek, csináljam, ameddig tudom. Elég hamar be is dobtak a mélyvízbe. Május 30-án, a születésnapomon kértek fel, és június 6-án már ott ültem a kormány alakuló ülésén.

 

- Milyen érzés, milyen tapasztalat ott ülni a kormányüléseken?

- Rendkívül érdekes és tanulságos volt látni azt, hogy a politikusok hogyan dolgoznak, és hogy milyen sokat dolgoznak. Az ülések reggel 9-kor kezdődtek, és volt, hogy este 11-ig is eltartottak. Rengeteget tanultam és tapasztaltam ebben az időszakban.
 

- Kikérték a véleményedet?

- Természetesen a kommunikációs csapattal összeültünk, megbeszéltük, mi az, amit kommunikálni kell, és hogyan. A kormányszóvivőség egyébként több szempontból is érdekes pozíció, ami nincs teljesen kitalálva Magyarországon. Szerintem a szóvivő híd az újságíró, a közvélemény és a politikusok között. Egy nagyon nagyfokú nyitottságot akartam képviselni, hogy soha ne maradjon kérdés válasz nélkül, hogy mindig legyünk együttműködők az újságírókkal, mert az nem megoldás, hogy valamire nem válaszolunk, vagy csak később.


Ha kormányszóvivői sajtótájékoztatót tartottunk egy miniszterrel vagy államtitkárral, akkor értelemszerűen ők válaszoltak a szakpolitikai kérdésekre, de nekem mindig számolnom kellett azzal, hogy a kormányszóvivőt bármilyen egyéb témáról is meg lehet kérdezni, ami lehet, hogy nem is az adott sajtótájékoztató témája.

 

A nyitottság, amit képviseltem, nem könnyű dolog, mert én egy készülős típus vagyok, pláne hogy mindig minden témában topon kellett lennem. Emlékszem, külön mappákba írtam, gyűjtöttem a különböző szakterületekhez tartozó anyagokat. Ez a fajta összetettség nehéz, ugyanakkor nem szabad elvonatkoztatni a személytől sem. Borókai Gábor - aki négy évig volt kormányszóvivő az első Orbán kormányban, mesélte nekem egyszer, hogy egy felmérés szerint ha egy közéleti személyiség kiáll a nyilvánosság elé, akkor a megítélésénél 93%-ban számít a vizualitás, azaz hogy mit sugall, hogy néz ki, hogy beszél, mit gondolsz róla, és csak 7% a tartalom. Ez egy elképesztő dolog. Tudom, hogy amikor engem felkértek, egy nőt kerestek, aki nem megosztó, nem támadó habitusú vagy nagyhangú, inkább lágyabb, akár szerethető. Én alapvetően tényleg ilyen típusú ember vagyok, de a nem mindig barátságos közéleti közegben bizony nem volt egyszerű megőrizni ezt az imaget.
 

- Mit mutattak a mérések?

- Természetesen hozzám is eljutottak a mérések eredményei, amelyek alapvetően pozitívak voltak. Ez adott némi visszaigazolást, hogy talán nem csináltam olyan rosszul ezt a feladatot. Még akkor is, ha egy értelmiségi, alkotó ember folyamatosan kétkedik önmagában, és mindig jobban és jobban szeretne teljesíteni. Összességében azt hiszem, mindvégig jó volt a kapcsolatom az újságírókkal, talán mert látták rajtam a nyitottságot és az együttműködési készséget.
 

- Hogyan lehet az ellen védekezni, hogy esetleg kiforgassák, másképp értelmezzék a mondandódat?

- Ez az egyik legnyomasztóbb és legnehezebb ebben a feladatban. Újságíróként, riporterként is sokszor gondolsz arra, hogy élő adásban ülök, x ezer ember előtt, mi lesz, ha mondok valami butaságot. De ha szóvivőként állsz ki, minden szónak óriási jelentősége van. Előfordult, hogy behívtak egy reggeli beszélgetős műsorba, és nem az volt a téma, amit előre megjelöltek. Többször mondták a kollégáim, hogy ha nem újságíró lettem volna, akkor könnyen elvérezhettem volna, de így szinte ráérzel, hogy ténylegesen mit fognak kérdezni. Talán ezért nem kerültem olyan nehéz helyzetbe, hogy ne tudjak válaszolni.


Hogy gondolkodik az újságíró? Reggel feltérképezi az aktualitásokat az interneten, hiszen mindig van egy-két téma, ami aznap érdekes. Az újságíró, a híradó a mának él, az aktuális hír az ma hír. Hiába volt más a témája egy sajtótájékoztatónak, nagyjából rá kellett érezni, hogy mi az, ami aznap fontos, mert aki eljön, arról fog kérdezni, amikor sor kerül az „egyéb kérdésekre”. Ez 99%-ban bejött.


Nagyon naprakésznek kell lenni, pláne ma. Megesik, hogy mész fel a lépcsőn, lépsz be a terembe a sajtótájékoztatóra, azalatt kijön egy hír, amit én már nem tudok megnézni, mert nyilvánvalóan nem a mobiltelefont nyomkodom a sajtótájékoztató alatt, de azért kérdezhetnek ezzel a témával kapcsolatban is.
 

- A miniszterelnök mennyit kommunikál a kormányszóvivővel?

- A heti kormányüléseken mindig találkoztunk, és voltak egyéb egyeztetések is. Legtöbbet a vele való találkozásokból tanultam. Az adott témákban kapott írásbeli felkészítőanyagok mellett hihetetlen sok útravalót tudtam magammal vinni a hétköznapi munkába is a miniszterelnökkel való beszélgetésekből.

 

- Mennyire volt teher ez a munka a család mellett?

- Nem tehernek mondanám, mert szép feladat volt, nagy kihívás. Ugyanakkor ez egy nagyon összetett feladat, amelyben mindig úgy érzed, hogy még nem készültél fel eléggé. Egy műsorvezető, újságíró tud tervezni a munkájával, de ez alatt a 8-9 hónap alatt, amíg kormányszóvivő voltam, bizony nem sokat láttak a gyerekeim. Reggel indultunk, este 11-kor még ott ültem például egy kormányülésen, másnap hajnalban pedig mentem egy reggeli interjúra vagy egy vidéki sajtótájékoztatóra. Talán ha pár évvel később jön ez a felkérés, már lennének annyira nagyok és önállóak a lányaim, hogy nem viselné meg őket ennyire a távollétem. Ez a feladat tényleg teljes embert kíván, és nem szabad hibázni. Nyilván, ha az ember felelősségteljesen végzi a munkáját, akkor ez minden szakmára igaz, de itt az első hiba után szerintem vége. Nem lehet egy olyan mondatod, amit nem úgy gondoltál. Szóvivőként politikusi nyilatkozatot kell tenned, úgy, hogy bármikor vissza tudják idézni a mondataidat, hiszen nem csupán a te hitelességedről, hanem az egész kormány hitelességéről van szó.

 

- Ezért is fejezted be és léptél tovább.

- Tulajdonképpen igen. Megértették. Bátorság volt, mert nem magától szokott valaki elmenni egy ilyen pozícióból. Én az őszinteségben hiszek, így elmondtam a miniszterelnök úrnak, ő pedig sajnálta, de azt mondta, hogy ezt meg kell érteni, mert a család az család. Egyedüli nőként álltam a sarat, ameddig lehetett. Kevés nő van Magyarországon a politikában, ellentétben például a skandináv országokkal. Ebben nagyon komolyan kellene fejlődni, mert egy nő teljesen más minőséget tud belevinni a politikába, a közéletbe.

 

- A szóvivőség után a Magyar Televízió következett

- Igen, a Család-barát című műsor, ami a műsorvezető számára is családbarát, 9 éve fut hétköznap 10-től fél 12-ig élőben, hétvégén pedig reggel fél 8-tól 9-ig a Duna Tv-n. A produkció, bár könnyedebb témáiban, rendkívül pörgős, 90 perc egyfolytában, szünet és megállás nélkül, 9-10 téma, rengeteg helyszínnel. Rendkívül érdekes szakmai kihívás, amiben van kultúra, egészségügy és egy meghívott társ-műsorvezető, akit végig segítened kell abban, hogy például ismert művészként vagy sportolóként egy kicsit másik oldalát is meg tudja mutatni. Másfél órán keresztül arra is oda kell figyelned, hogy ő ne érezze magát kellemetlenül, hogy bevond, hogy elmondhassa a véleményét. Ettől izgalmas. A visszajelzések alapján a nézők nagyon szeretik, és nekünk is jó érzés egy ilyen pozitív hangvételű műsorban dolgozni.
 

- Hogyan tovább?

- Ezt a műsort most már két éve vezetem, nem mondom, hogy egyszer nem váltanék. Fontos, hogy az ember addig csinálja, ameddig úgy gondolja, hogy tud beletenni valami újat, valami érdekeset, nem unja a saját kérdéseit, mert utána más is unni fogja azokat.
 

- Milyen műsort vezetnél szívesen?

- Amit még nagyon szívesen csinálnék, az egy igazi mélyinterjús, beszélgetős műsor, ahol két ember ül egymással szemben, és nem történik más, csak beszélgetnek. Ez mindig nagyon érdekelt, mert érdekelnek az emberek, nagyon szeretek felkészülni. Ez a nagy vágyam, elképzelhető, hogy egyszer teljesül.


Kovács Attila, Vass Viktória


További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:

2016

Prof. Dr. Szecsődi Ferenc

Sárközy Bence

Karkas Mihály

Kollár Árpád

Kecsmár Zsuzsanna

Márton Anita

„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András

Molnár Gyula

2017

Menyhei Szabolcs

Wodala Márk

Vincze Veronika

Kopasz Katalin

Prof. Dr. Széll Márta

Dóczi Attila

Kondor Vilmos

Thuróczy Szabolcs

2018

Szilassi Péter

Antoni Rita

Angyal Dorottya

Kiefer Ferenc

Szilasi László

Seres Erika

Bató Ágnes és Gera Judit

Sun City Brass

2019

Tóth Icó

Dr. Roszik Melitta

Gál Béla

Lábas Viki

Szabó Dominika

Hajnal Dániel

„I am Soyuz” Lili

2020

Dr. Zolnay Kriszta

Cser Krisztián

Dr. Letoha Tamás

*

az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:

Miklósa Erika

Fool Moon Énekegyüttes

Grecsó Krisztián

Vedelek Balázs és Viktor

Márton Anita

Prof. Dr. Széll Márta

Kecsmár Zsuzsa

Ádám Zsuzsanna

Lobó-Szalóky Lázár

*

az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:

Daru Orsolya

Bodó Réka és Bodó Angéla

Horváth Dóri

Pekár Tamás

Szita Szilvia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. augusztus 31.

Desktop8-001

Jászay Tamás életében meghatározó szerepe van a színháznak. A 30. THEALTER-en művészeti tanácsadóként segítette a fesztivált, emellett a blog jr. szerkesztője és a fesztivál szakmai beszélgetéseinek egyik moderátora. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusát kérdeztük a színházhoz fűződő viszonyáról és a kritikaírásról is.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.