Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Sárközy Bencét 1998-ban olvasás iránti vágya hozta a JATE Bölcsészettudományi Karára, magyar szakra. Szerkesztői pályafutása a Magvetőnél 2003-ban kezdődött, 2011 óta a Libri Kiadói Csoport egyik vezetője. 2016. februárjában ő volt a Hónap Alma Mater tagja. A Bölcsészettudományi Kar januári nyílt napján megtudtuk tőle, hogyan lesz az albérletben olvasó egyetemistából az évek során az ország legnagyobb kiadójának vezetői székében olvasó szakember.
- Hogyan emlékszel vissza a szegedi évekre?
- Azért is jöttem Szegedre, mert egészséges, ha az ember 18 évesen elköltözik otthonról. Cegléden születtem, ahonnan Szeged már van akkora távolságra, hogy ne legyen praktikus bejárni. Számomra az is fontos volt, hogy ne kollégista legyek, és ebben a városban elérhető áron voltak albérletek. A magyar szak úgy jött, hogy mást nem is csináltam komolyan soha, csakis olvastam. Sportoltam is, mindig, de sosem azzal a céllal, hogy ez legyen az életem. Borzasztó bizonyítvánnyal érettségiztem, volt tanárom, aki a szakmunkásképző felé terelt volna tapintatosan, hogy ne csalódjak az életben… itt pedig a komparatisztika szakirányon Summa Cum Laude végeztem, ami annak köszönhető, hogy az egyetemen végre azt csináltam, amit mindig is akartam. Az a típusú ember vagyok, aki nem csak nem érti, mért fontosabb szerves kémiát tanulni, mint Csehovot vagy Raymond Carvert olvasni, hanem nem is fogadta ezt el soha. Ettől függetlenül felnőttem.
Az én időmben irodalomelméletet olyanok tanítottak Szegeden, mint Hódossy Mary, Müllner András, Kiss Attila Atilla, Fogarasi György, Kovács Sándor és sorolhatnám. A „Fried-tanszéken” (1999-ig Fried István vezette Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéket – a szerk.) töltöttem az időm nagy részét, nagyon jó tanáraim voltak.
Minden a régi magyarral kezdődött Szilasinál, aki meghatározó volt a kortárs magyar irodalom iránti érdeklődésemet illetően is. Manapság, ahogy az én időmben is, a diákok úgy kerülnek ki a középiskolából, hogy szinte semmit nem tanultak a kortárs írókról. Én azért voltam előnyösebb helyzetben, mert jó magyartanárom volt, de ténylegesen a privát délutáni beszélgetésekből tudtam meg, hogy napjainkban is élnek még írók. Az egyetemi éveim alatt a kortárs lett a fókuszom, mellette nagyobb részében angolszász gótikával és olyan határterületekkel foglalkoztam, ahol a szerzők szépirodalmi eszközökkel közelítenek kommersz zsánerekhez.
2003-ban diplomáztam, de az év márciusától már a Magvetőnél dolgoztam, és ősszel elkezdem a PhD-t az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéken. Az, hogy már a Nobel-díj előtt kutattam és írtam Kertész Imréről jó alap volt, hogy bekerülhessek a legnagyobb presztízsű kortárs magyar szépirodalmi kiadóhoz. Az Odorics Ferencék által szervezett Dekonferenciáknak köszönhetően pedig személyesen is megismerhettem olyan írókat, mint Kukorelly, Hazai, Garaczi, és találkozhattam Esterházyval is. Nagy szerencse, hogy mindez megtörténhetett egy vidéki egyetemen.
Sok időt töltöttem a Mojóban, Grecsó Krisztiánnak vannak emlékei arról, amint irodalomelméleti terminusokat magyarázok neki sűrű sörözgetések közepette. Koncertekre jártunk a JATE Klubba, az én itt töltött időm egybeesik a Nyers zenekar pályafutásának legszebb éveivel. A Regős Bendegúzban is sokat éjszakáztam.
Az utolsó évben már csak három napra jártam le, a Sárgán laktam egy nagyszerű barátomnál. Csodálatos az a városrész, főleg árvíz idején.
- Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy szerkesztést magyar szakon az országban sehol nem tanítottak. Hogyan alakult mégis, hogy ezt a pályát választottad?
- A történetben sok a véletlen. Az apósom szólt, hogy a Magvető igazgatója, aki az ő ismerősének ismerőse, munkatársat keres, mert az egyik szerkesztő szülési szabadságra készül. Elmentem, Morcsányi Géza beszélgetett velem, azután három hónap próbaidő alatt kellett bizonyítanom. Tőle tanultam nagyjából mindent, rengeteget foglalkozott velem és maximalizmust vert belém. Sokat köszönhetek annak, hogy akkortájt sodort vele össze az élet, amikor ő a legaktívabb volt. Amit itt az egyetemen tanultam, abból annyit tudtam használni, hogy tisztában voltam vele, milyen írók műveit adja ki a kiadó, hogyan kell helyesen írni és használni a kézikönyveket. Rengeteget olvastam, de arról fogalmam sem volt, mit kell és mit szabad csinálni egy szöveggel. A 15 éves pályám alatt a mai napig nem találkoztam olyan intézménnyel, ahol konkrétan ezt oktatták volna. Ehhez a jelenleg aktív kiadók komolyabb bevonására volna szükség. Vannak egyetemi szakemberek, akik mellékállásban külsős korrektorként, szerkesztőként dolgoznak, ők talán átadhatnak valamit ebből a világból, hiszen tudják, hogy a kiadók mit várnak el tőlük, de ebben az esetben még mindig csak a szöveggondozásról beszélünk, amit ha szorgalmas diákként végignyálazod a Gyurgyák János féle Szerkesztők és szerzők kézikönyvét, magadtól is el tudsz valamilyen szinten sajátítani.
Az egyetemi világ logikájának nincs köze a könyvkiadás belső logikájához. Ahhoz, hogy a ma befutott írók mögött milyen tudatos építkezés zajlik, a könyveik megjelenését milyen trükkök és befektetések támogatják, hogy a kritika ma Magyarországon mennyire reménytelenül súlytalan, emiatt reklám nélkül a szépirodalom is életképtelen, hogy hogyan jutunk el a kézirattól a kiadásig és a kiadástól a fizetett polchelyig, hogy milyen esztétikum(ok)nak kell megfelelni, hogy az értelmiségi ováció mellett kaszacsengés is kísérje a könyv útját… Az egyetem távol esik sajnos attól a valóságtól, amelyben a könyv megszületik. Ez nem feltétlenül baj, de nem is feltétlenül jó. Ha elmész például New Yorkba, megtapasztalhatod, hogy a kortárs kiadói élet teljes mértékben jelen van az egyetemeken, a bölcsészképzésben. Nálunk is nagyon sok területe van a könyves világnak, amikhez jó előképzés a bölcsészkar, de mindegyik olyan, amit aztán tovább kell tanulni egy munkahelyen.
- Mi javasolsz azoknak, akik ma a magyar szakot, a BTK-t választják? Milyen célokkal vágjanak bele?
- Én nem azért jöttem ide, hogy később legyen egy jól fizető állásom. Így ez nem megy. Azért kell a magyar szakot választani, mert olvasni akarsz, mert többet akarsz tudni az emberről és az általunk eddig ismert legösszetettebb és legemberibb nyelvhasználatról: a szépirodalomról. Számomra nagyon érdekes volt, hogy amíg a mi évfolyamunkban kvázi „mindent” el kellett olvasni, addig már a PhD-m idején utasításokat kaptam arra nézve, hogy mennyi olvasnivalót adhatok ki a hallgatóknak. Ezt azért nem értettem, mert mi mást csinálnál magyar szakosként azon kívül, hogy ülsz és olvasol. Bemész a napi pár órádra, a többi időt pedig a haverokkal beszélgetve, cigarettázva, italozva töltöd valahol. Nem kérdés, hogy el tudod olvasni a kiadott anyagokat. Csak az a kérdés, hogy akarod-e.
Egy szerkesztőnek ennél még sokkal többet kell olvasni, és ha ez számodra nem öröm, akkor ne ezt a pályát válaszd.
A kiadói csoportunk (Libri, Kolibri, Helikon, Park, Jelenkor) az idén 600 új könyvet ad ki, de több ezer kézirat fut át a szűrőinken. Majdnem annyit foglalkozunk azzal, amit nem csinálunk meg végül, mint azzal, amit megcsinálunk. Könyvkiadónak lenni 24 órás feladat, és ez mindenkire igaz a cégnél. Mindenről a könyv jut eszünkbe, így és ebből élünk. Azt keressük, hogy mit akarhatnak az emberek, vannak-e új hangok, új szakemberek, akik képesek ezeket a hangokat meghallani, hogy milyen utakon tudjuk az érdeklődést felkelteni az újdonságok iránt. De ehhez rendkívül sok ismeretanyagra van szükség, a magyar és a világirodalom átfogó ismeretére, amiben csak akkor lehet valamennyire is jártas az ember, ha örömmel olvas mindig és mindent. Aki meg akarja ezt úszni, aki praktikus okból szeretne kezdeni valamit a bölcsészkarral, az szerintem pont nem fog vele semmit kezdeni. Aki viszont azért jön az egyetemre, mert szeretne néhány olyan évet, amikor minden lehetséges könyvet elolvashat, jó tanárok iránymutatásával, az a megszerzett tudásával alkalmas lesz arra, hogy válasszon.
SZTE Alma Mater - Vass Viktória
Fotó: Libri Kiadó - Németh Dániel
További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:
2016
„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András
2017
2018
2019
Lábas Viki2020
*
az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:
*
az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:
