SZTE Info

szecsodi_nyito

A hónap Alma Mater tagja januárban: Prof. Dr. Szecsődi Ferenc

A Liszt Ferenc-, Artisjus- és Weiner Leó-díjas Prof. Dr. Szecsődi Ferenc Érdemes Művész, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánhelyettese, fiatal és idős zenészek állandó támogatója, országos és nemzetközi koncertek szervezője, a Magyar Hegedűkészítők Társaságának felkarolója, mindezek mellett kiváló pedagógus. Eddigi, közel negyven éves tanári pályafutása alatt mindig azt tekintette fő célnak, hogy „boldog, egészséges embereket neveljen”. A Zeneakadémia utáni szegedi beilleszkedésről, művészi és oktatói munkásságáról beszélgettünk vele.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Miért döntött úgy 1977-ben, hogy Szegedre jön?

- Mindig az ösztöneimre hallgattam, és világ életemben tanítani szerettem volna. Amikor a Zeneakadémiára jelentkeztem, még voltak felvételi elbeszélgetések. Kovács Dénes, az akkori tanszékvezető rektor kérdezte tőlem, hogy ha felvennének, később mivel foglalkoznék. Erre azt mondtam, hogy tanítani szeretnék, amin az egész bizottság nagyon megdöbbent, mert a legtöbb felvételizőnek az volt a vágya, hogy világjáró művész legyen. Úgy látszik, hogy a Jóisten engem azért küldött ide a Földre, hogy taníthassak.

Amikor végzős voltam, tudtam, hogy a zeneakadémista kollégáim lejártak Szegedre tanítani, így én is elkezdtem volna errefele mozgolódni, de nem igazán akarták engedni, mert az akkori szakfelügyelő inkább egy saját növendékét küldte volna le. Pesten egyszer teljesen véletlenül futottam össze Weninger Richárddal, aki megkérdezte, hogy pontosan hogyan képzelném el a szegedi tanítást, amire én azt válaszoltam, hogy természetesen a városba költöznék. Ezután ő elkezdett harcolni értem, pedig nem is ismerte még a játékomat, de az édesapja, aki az Operaházban hegedült, meghallgatta egy koncertemet, majd azonnal telefonált neki, hogy ezt az embert szerezze meg Szegedre.

Utána minden rosszat elmondtak rólam, például, hogy emberileg alkalmatlan vagyok a tanításra, de mindennek semmi alapja nem volt, azon kívül, hogy mást szántak a helyemre. Később sikerült beilleszkedni, és örömmel mondhatom, hogy lassan már 40 éve tanítok itt, az egyetlen munkahelyemen. Még annyit megemlítenék, hogy akkoriban jött egy másik nagy lehetőség is: egy egyéves világ körüli útra hívtak koncertezni, de nem vállaltam el, mert tanítani szerettem volna.

 

- Emlékszik olyan gyermekkori élményre, ami miatt ilyen meghatározó lett az életében a tanítás?

- Nem volt semmilyen ide kapcsolódó gyermekkori élményem. Annyiszor tanácsoltak el a pályáról, hogy tulajdonképpen csoda, hogy itt vagyok. Volt a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán egy csodálatos tanárom, Bodonyi István, akinek tulajdonképpen mindent köszönhetek: a mesterségbeli tudást, a szakmai alázatot. Tőle emberséget tanultunk, szinte egy második szülő volt. Úgy gondoltam, hogy azt a sok szépet és jót, amit tőle kaptam, tovább kell adnom a következő generációnak.


Szecsodi


- Hogyan alakult a Szegedre költözés utáni időszak?

- A felségemmel friss házasként költöztünk ide. Weninger Richárdhoz csak annyi kérésem volt, hogy legyen valami lakhatási lehetőségünk. Az újszegedi garzonházban kaptunk egy 27 négyzetméteres lakást, ami akkor is nagyon nagy dolognak számított. Az első gyerekünk is oda született.

A kollégák mind nagyon kedvesen fogadtak, a szakfelügyelő hölgy kivételével. Elkezdtem dolgozni, ő változatlanul megkeserítette az életemet, mert állandóan kifogásolta a munkámat, de szakmailag nem tudott belekötni, csak olyanokba például, hogy miért nem csinálok egy évre előre tantervet a hallgatóknak. Elmondtam neki, hogy nem lehet addig, ameddig nem vagyok tisztában az adott diák fejlődésének mértékével, alkalmazkodnom kell a körülményekhez, hiszen borulhat egy teljes terv, ha például közbejön egy betegség. Elég sokáig tartott a harc, de aztán feladta, és nagyon jellemző, hogy amikor 1984-ben megnyertem a Cziffra György versenyt, akkor éppen ő újságolta mindenkinek, hogy ő már „akkoriban” megmondta.

Én tehát úgy jöttem Szegedre, hogy soha előtte nem jártam a városban. Megérkeztünk, elkezdtem a munkát, rengeteget dolgoztam már akkor is és most is.

 

- Milyen a kapcsolata a hallgatókkal?

- Mindig megemlítem, hogy nálam nem demokrácia, hanem szigorú diktatúra van, viszont a hallgatók jól érzik magukat ebben a helyzetben, mert nagyon kedves vagyok velük, viszont pontosnak, megbízhatónak, felkészültnek kell lenniük. Már hónapokra előre tudni szokták a programot, a feladatokat, nem érhetik őket meglepetések, nincs kiszámíthatatlanság, ami miatt bizonytalanok lennének. Azt hiszem, hogy csak a legjobbat mondhatom a kapcsolatunkról.

 

- Mely növendékei eredményeire a legbüszkébb?

- Nagyon sok híres tanítványom van. Fejes Tamás a Skót Királyi Nemzeti Zenekar koncertmestere, Várnagy Katalin a Londoni Filharmonikusok tagja, Szűcs Máté a Berlini Filharmonikusok szólistája, Szirtes Edina Mókus, akit 12 éven keresztül tanítottam, ma a könnyűzene, a világzene egyik legjelesebb képviselője.

A legbüszkébb arra vagyok, - amit mindig közlök az új növendékeimmel is - hogy csupán egy célom van, hogy boldog, egészséges embereket neveljek. Ez a legfontosabb, hiszen mit ér a hírnév, ha valaki nem találja meg a számítását a magánéletében. Legjobb példa erre az egyik volt tanítványom, aki a kisteleki zeneiskolában tanít. Felhívott engem, hogy elmondja, mennyire boldog, mennyire szereti a gyerekeket, milyen jó a családi élete, és hogy legalább havonta egyszer koncertet adnak a templomban. Egy másik tanítványom, amelyik a világot járja csalódott, mert nem igazán boldog. A végső lényeg az, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.

 

- Melyik saját sikerére a legbüszkébb?

- A kitüntetéseim mellett talán a legnagyobb boldogság számomra, hogy hatvanon túl is teljes fizikai és szellemi erőben vagyok. Egy volt tanáromtól mindig azt hallottam, hogy annyit szabad bevállalni, amennyit az ember tisztességesen meg tud oldani. Ehhez mindig tartottam magam. Nem hajszoltam túl magam, nem hajszoltam a pénzt, mint sokan mások, és tulajdonképpen azt mondhatom, hogy boldog vagyok.

 

- A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Mit jelent ez egy művésznek?

- Én voltam az első hangszeres előadóművész, akit a Magyar Művészet Akadémia tagjává választott, ami óriási megtiszteltetés számomra.

 

- Rendszeres fellépője az Alma Mater Classic koncerteknek. Miért fontos Ön szerint, hogy az egyetemi polgárok, az öregdiákok járjanak komolyzenei koncertekre?

- A legfontosabb talán az, hogy ismerjék meg a karunk életét. Manapság már nagyon lecsökkent azoknak a száma, akik komolyzenei koncertre mennek, pedig érdemes lenne, mert élőben olyan dolgokat hallhat a közönség, amilyeneket a televízión keresztül vagy a modern technikával felszerelt sportcsarnokokban nem lenne lehetősége. Miután az ember élőben is megismerkedik azon előadók játékával, akiket az összevágott, playbackkel teletűzdelt műsorokban látott, nagy csalódás érheti.

 

- Milyen tervei vannak a 2016-os évre?

- A tanítás és a koncertezés mellett idén is számos más kezdeményezést indítok útjára. Felkaroltam a Magyar Hegedűkészítők Társaságát, ahol felnőtt egy olyan generáció, amelynek tagjai valóban világszínvonalú munkát végeznek. Immár lassan egy évtizede lesz, hogy minden évben több alkalommal hangversenyt szervezek „Mesterhangszerek mesterkézben” címmel, amely alkalomból kiállítják az újonnan elkészült hegedűket, amelyeket én szólaltatok meg a koncerten. Az összes művet más hangszeren játszom. Mindez tényleg egyedülálló kezdeményezés a világon.

Májusra „A magyar hegedű ünnepét” szervezem Pesten a Vigadóba, ahol a fiatal generáció, és határon túli művészek is bemutatkoznak.

Az idős, 85., 90., 95 éves hegedűművész tanárok volt növendékeit, kollégáit immáron 11 éve hívom össze Budapestre a kerek évfordulókkor, hogy közösen köszöntsük fel az ünnepelteket.

Márciusban rendezem a középiskolai zenetanárok első országos hegedűversenyét itt, Szegeden, emellett hangszert szerzek a rászoruló fiataloknak. Éppen most jelent meg egy húsz évvel ezelőtt velem készült interjú, amiben elmondtam, hogy mindig is három ember helyett dolgoztam. Ez azóta sem változott. Büszke vagyok arra, hogy lassan már négy évtizede tanítok, és csak egy iszonyatosan nagy számmal tudnám kifejezni, hogy hány hangversenyt adtam eddig.

 

Díjak, elismerések:

 

Akadémiai Nagydíj (1977)

Magyar Rádió Művészeti Díja (1987)

Az év legjobb előadóművésze (1992)

Liszt Ferenc- díj (1993)

Artisjus-díj (1994, 1998, 1999)

Weiner Leó-díj (1996)

Érdemes Művész (2009)

2012-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja


További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:

2016

Sárközy Bence

Karkas Mihály

Kollár Árpád

Kecsmár Zsuzsanna

Márton Anita

„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András

Molnár Gyula

2017

Menyhei Szabolcs

Kurucz Éva

Wodala Márk

Vincze Veronika

Kopasz Katalin

Prof. Dr. Széll Márta

Dóczi Attila

Kondor Vilmos

Thuróczy Szabolcs

2018

Szilassi Péter

Antoni Rita

Angyal Dorottya

Kiefer Ferenc

Szilasi László

Seres Erika

Bató Ágnes és Gera Judit

Sun City Brass

2019

Tóth Icó

Dr. Roszik Melitta

Gál Béla

Lábas Viki

Szabó Dominika

Hajnal Dániel

„I am Soyuz” Lili

2020

Dr. Zolnay Kriszta

Cser Krisztián

Dr. Letoha Tamás

*

az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:

Miklósa Erika

Fool Moon Énekegyüttes

Grecsó Krisztián

Vedelek Balázs és Viktor

Márton Anita

Prof. Dr. Széll Márta

Kecsmár Zsuzsa

Ádám Zsuzsanna

Lobó-Szalóky Lázár

*

az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:

Daru Orsolya

Bodó Réka és Bodó Angéla

Horváth Dóri

Pekár Tamás

Szita Szilvia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. október 20.

Nyito_1956._oktober_20._AudMax

„A szövetség célja az, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, ne közönyös tömeg, vagy megfélemlített réteg legyen, hanem a népért, a hazáért, a boldogabb jövőért harcoló bátor, lelkes sereg” – idézte a helyi napilap a szegedi MEFESZ 1956. október 20-i nagygyűlésén elhangzottakat. A szegedi egyetemisták és oktatóik 64 évvel ezelőtti napjait az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszeréből kiemelt visszaemlékezéssel és újságcikkel, valamint fotókkal és hangképekkel is fölidézhetjük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.