Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Dr. Szilassi Péter a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken tanít és kutat, valamint részt vett a 2012-es expedíció első szakaszán. Most, 2018. januárjában egy emlékexpedíció - élén Szilassi Péterrel – a tragédia helyszínén, az Erta Ale vulkán lábánál emléktáblát állított az elhunyt kutatóknak.
Szilassi Péterrel többek között Etiópiáról, kutatásairól és a 2018-as januári emlékexpedícióról beszélgettünk.
- Kinek az ötlete volt az emlékexpedíció megszervezése, és kik vettek részt rajta?
- Az expedíció úgy indult, hogy Gruber László barátommal kezdtünk el közösen gondolkodni róla, hiszen mi is részt vettünk a hat évvel ezelőtti tragikus végezetű utazáson. 2012-ben Etiópia legszebb tájait és legérdekesebb kulturális, történeti emlékeit kerestük fel. Akkor úgy terveztük,hogy az utazás legvégén mi is ellátogatunk az Erta Ale vulkánhoz, azonban részben időszűke, részben pedig anyagi okok miatt nem tudtuk vállalni az utolsó néhány napot. Mi csak később értesültünk a tragédiáról, ami a társainkat érte.
- Ekkor már Magyarországon voltak?
- Mi a támadás napján indultunk el Mek’eléből, ami Etiópia egy nagy városa. Addisz-Abebában szálltunk át a Magyarországra tartó gépre, ami Kairón keresztül ment Budapestre. Addisz-Abebában már a becsekkoláskor értesültünk arról, hogy valamilyen fegyveres támadás történt a Danakil-mélyföldön, de ekkor még nem tudtuk, hogy magyarok is voltak az áldozatok között. Hogy Tamást és Gábort is megölték, csak itthon tudtuk meg, amikor már hazaérkeztünk.
- Milyen viszonyban volt Fábián Tamással és Szabad Gáborral?
Fábián Tamással nagyon jóban voltunk, tanszéki kollégám volt itt, az egyetemen. Neki jó barátja volt Dr. Szabad Gábor, aki az SZTE Bőrgyógyászati Klinikáján dolgozott kutatóorvosként, de őt én csak az utazásunk alatt ismertem meg. Egy nagyon közvetlen, barátságos, szimpatikus fiatalember volt. Két napig túráztunk együtt a Mek’ele város környéki homokkő hegyekben.
- Veszélyes volt akkoriban Etiópiába menni?
- Abszolút nem. Semmiféle előzetes jelzés, vagy negatív információ nem jutott el hozzánk, ez egy példátlan fegyveres támadás volt. Akkor is és most is tudtuk, hogy az Afar területekre engedély kell, amivel rendelkeztünk is. Azt is tudtuk, hogy fegyveres kíséret is szükséges, amivel szintúgy rendelkezett Gábor és Tamás, illetve mi is – szóval mindannyian felkészültek voltunk, de ezt a támadást nem lehetett kivédeni, és semmiféle előzménye nem volt neki.
- Az idei utazás során milyen helyeket látogattak meg Etiópiában?
- Idén december 22. és január 8. között tartózkodtunk kint, és ezt a két és fél hetet igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a lehető legtöbb mindent láthassuk az országból. Etiópia nagyon gazdag ország természeti és kulturális látnivalókban - a kint töltött idő alatt hat világörökségi helyszínt láttunk és két nemzeti parkba látogattunk el. Természetesen ezek közül volt olyan, ahol már másodjára voltunk, de azok is tudtak valami újat adni. Különleges állatokat láthattunk például a Semien-hegységben, 4000 méter feletti magasságban, ahol találkoztunk etióp farkassal és abesszín kőszáli kecskével, amelyek itt őshonosak és csupán néhány száz példányuk él az egész világon. Ezek az állatok annyira védettek, hogy tíz év börtönt kap az, aki megöli őket. És ezeket az állatokat mindössze néhány 10 méteres távolságból tudtuk filmezni!
A kulturális értékek közül Lalibelát emelném ki. Ezek sziklába vájt templomok, amiket 800 évvel ezelőtt faragtak, fentről lefelé haladva. Direkt úgy időzítettük a látogatásunkat, hogy karácsonykor voltunk ott, a kopt keresztények ünnepén. Tudni kell azt, hogy a helyet második Jeruzsálemnek is hívják, mert amikor az iszlám vallás terjedése miatt nehézzé vált a zarándokok útja a Etiópiából a Szent Földre, kiépítettek maguknak egy saját sziklatemplom-együttest, ami páratlan látvány. Ilyenkor, karácsonykor 200 000 zarándok látogat el ide, énekelnek, táncolnak és dobolnak az ősi szertártások szerint. Egy egészen különleges kulturális élményben volt tehát részünk.
A legkiemelkedőbb élményem azonban, ami, mondhatni érzelmileg is megrázó volt, de mégis, lezárta lelkileg az előző utunkat, az az Erta-Ale vulkán volt.
- Kik vettek részt az utazáson?
- Négyen voltunk az úton, Gruber László barátom, aki a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium földrajztanára – és aki az SZTE mesteroktatója címet nyerte el nemrég, mivel már több mint 20 éve részt vesz a levelező oktatásban – Bodor Tibor, a Verseghy Ferenc Gimnázium földrajztanára Szolnokról, illetve Novák-Kovács Zsolt, aki a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium földrajztanára.
Földrajztanárok voltunk mindannyian, összeköt minket a barátság, összeköt minket a szakmaszeretet. Illetve az, hogy kicsit máshogy látjuk a természetet, a földrajzot, mint egy átlagturista. Azokat a jelenségeket, amiket tankönyvből tanultunk vagy tanítunk, itt láthatjuk élőben is. Egy vulkán működését meg lehet tanulni könyvekből, rajzok, vagy képek alapján, de igazából megtapasztalni, hogy milyen is ez, csak terepen lehet. Ez egy fantasztikus élmény! A vulkánnak szaga van, a vulkánnak hangja van, a vulkán három dimenzióban mozog, egy „élő” valami.
Amikor első alkalommal lementünk a kráterperemhez, szinte azonnal kaptunk egy hatalmas gázfröccsöt. Akkor a rosszabbik „arcát”mutatta a vulkán, fulladozott mindenki. A könnyünk folyt, köhögtünk, semmit sem láttunk a kráterből. Velünk együtt körülbelül száz turista volt a kráterperemen, hiszen nagyon frekventált turisztikai célpont ez. Menekülőre kellett fogjuk, hiába volt néhányunknál maszk, semmit sem ért. Később, hajnali négy óra tájban mentünk le ismét a kráter peremére. Ekkor óriási szerencsénk volt, mert egy tartósan egyirányból fújó szél kisöpörte a mérgező gázokkal teli füstöt a kráterből, és elénk tárult egy pazar látvány, egy olyan lávafolyam, melyet egész életemben nem fogok elfelejteni.
- Mennyiben járulnak hozzá az egyetemi tanításhoz ezek az utazások?
- Nagyon jelentős mértékben! Az, hogy mi földrajzos szemmel látjuk a világot, az azt is jelenti, hogy földrajzos szemmel utazunk, és hogy nem csak magunknak gyűjtögetjük az élményeket. Ez nem egy öncélú dolog, nem azzal zárul az utazás, hogy otthon rendezgetem a képeimet a magam örömére! Nagyon fontos az, hogy megosszuk ezeket másokkal: hallgatóinkkal, diákjainkkal. Ez sokkal élőbbé, érdekesebbé teszi a földrajzot, közelebb hozza, és maradandóbb élményeket tudunk így átadni. Egy hallgatónak jobban megmarad a fejében az, hogy hogy néz ki egy bazalt vulkán, hogy születik egy óceán, hogyha ilyen formában is látja.
- Tehát a saját képeit mutatja be az egyetemi előadásain?
- Természetesen! Igazából most még nem zárult le ez az Emlékexpedíció, most kezdődik az a szakasza, ami az úti élmények, szakmai tapasztalatok feldolgozásról szól. Ez több hónapos munka. Gondoljon bele: tízezer felvétel! Több, mint hétszáz videó! Ezekből rengeteg előadást fogunk tartani, nem csak Szegeden, hanem az ország többi részén is. Szegeden március 1-én 17.00 órától tartok képes beszámolót az Emlékexpedícióról az SZTE Bölcsészkari épületében (Egyetem utca 2.) a Földtudományi nagyelőadóban. Gruber László barátom és útitársam pedig március 4-én, délután a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány Emlékestjén tart majd beszámolót erről az útról az Agorában. Mindkét rendezvényre a belépés ingyenes!
Az, hogy a múltkori útról is írtam egy könyvet, mindenképpen azt példázza, hogy mindannyian fontosnak tartjuk az élményeket megőrizni, megfogalmazni és rögzíteni, a közönség, az átlagemberek nyelvén is átadni ezeket a jelenségeket.
Mert Etiópiáról keveset tudnak az emberek!
Etiópia kapcsán sokaknak csupán az éhínség, szegénység jut az eszébe…sokan nem tudják azt, hogy ez egy százmilliós ország, ami tele van természeti csodával, kulturális, és történelmi értékkel. Fantasztikus élményeket tapasztalhatunk ott meg.
- Történtek érzékelhető változások Etiópiában a hat évvel ezelőtti és a mostani utazás során tapasztaltak alapján?
- Óriási változások történtek! Etiópia egy nagyon ellentmondásos ország, mert egyszerre van benne jelen a középkor, az ókor, sőt, még a kőkorszak is. Jártunk olyan falvakban, ahol amikor megmutattuk a gyerekeknek a róluk készült fényképet a digitális képernyőn, akkor ott látták meg magukat életükben először. A tükör luxuscikknek számít. Voltunk olyan faluban is, ahol az állatok a fűtőtestek. Nincs központi fűtés, villanyáram, vagy vezetékes víz, hanem az emberek az állatokkal együtt laknak. Egy kis paravánnal van elválasztva az jószágok része, és a testhőjük az, ami az éjszakai hidegtől megvédi a lakókat. Hiszen – bár ez Afrika – de mégis két-háromezer méter magas hegyvidékekről beszélünk. Ott éjszakánként azért hűvös szokott lenni.
De visszatérve a kérdésre: Mi változott?
Leginkább a fővárosban, Addisz-Abebában tapasztaltunk változást. Ez akkoriban (2012-ben) olyan 3 millióra becsült lakosságszámú város volt, most már olyan 5-6 millió körül van. Elképesztő a népességnövekedés. Gondoljunk bele, naponta 8500 etióp gyerek születik. Évente 2,5 millióval vannak többen. Hat év alatt közel 20 millióval. Egy majdnem százmilliós lakosságszámnál ez elképesztő népességrobbanás.
Miben nyilvánulnak meg még a változások? Például hatalmas toronyházak építésében, a japán Sinkanszenhez hasonló villamos vonalak kialakításában. Többsávos autópályarendszerek épültek ki ott, ahol hat éve még csak aszfaltúton döcögtünk.
Hatalmas beruházások vannak az országban, főként kínai pénzből. Amikor vidéken jártunk, a gyerekek közül sokan akkor láttak először fehér embert, és kiabáltak nekünk, hogy „chinese, chinese!” – tehát, hogy kínaiak. Annyi a kínai befektető, és mindenütt azt lehet olvasni, hogy kínaiak vannak jelen az országban, hogy minket is annak néztek. Mondtuk, hogy mi egy kicsit más fizimiskával rendelkezünk, mint a kínaiak, de ők csak hajtogatták tovább.
Másik különbség: a koldulásról a gyerekek leszoktak, vagy leszoktatták őket az iskolában. Hat évvel ezelőtt még odajöttek hozzánk, és „money money”, mondták, kérték tőlünk a pénzt. Most pedig „pen”, ezt mondogatták, tollat kérnek inkább, tehát rászoktatták őket arra, hogy valamilyen kis eszközt, ajándékot kérjenek inkább, ne pénzt. Egyébként nagyon kedvesen fogadják a gyerekek az utazókat, amerre mentünk, szerte az országban, mindig integetve, kiabálva, mosolyogva fogadtak minket.
A különbség a szállodák közt is elképesztő, most már 3 csillagos, európai színvonalú hotelek is vannak Etiópiában. Wifi kapcsolat is rendelkezésre áll ezeken a helyeken, de hat éve még internet kávézóba kellett mennünk, ahol nagyon gyatra internetkapcsolattal tudtunk csak kommunikálni az itthoniakkal, most ez a szállodai szobából is minden további nélkül működött.
Nagyon nagy ellentmondás, hogy a világ egyik legszegényebb országa, de közben az egyik leggyorsabban fejlődő állam is a világon. Az éves GDP 10% felett növekszik. Nagyon mélyről indulnak, de rendkívül látványos a fejlődés. Láttunk szélerőmű parkokat, és bambusz viskókat is. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Etiópiában egyszerre van jelen a kőkorszak és a 21. század.
- Vannak még fővároson kívül hasonlóan fejlett helységek?
- A legfejlettebb városa Etiópiának, ami talán még Addisz-Abebánál is korszerűbb, Tigré tartomány fővárosa, Mek’ele. Azt tudni kell, hogy Etiópiában 84 nemzetiség él, akik egymás nyelvét nem beszélik. Az első alkalommal amhara sofőrünk volt. Az amhara a hivatalos nyelve az országnak, de amikor 20 kilométerrel arrébb mentünk a fővárostól, az oromo törzs területén a sofőr nem tudta magát megértetni a helybéliekkel.
- Nincs egy közös nyelv, amit mindenki beszél az országban?
- Elvileg az amhara lenne, de az iskolákban nem ezt, hanem angolt tanulnak. Egyébként az oktatás is elképesztően fejlődik, rengeteg pénzt fektetnek bele, új egyetemek nyílnak évről-évre. Az óriásplakátokon is az oktatást népszerűsítik.
A fényképésznél nem esküvői fotók, hanem diáksapkában lévő, diplomázó hölgyek és fiatalemberek vannak kitéve. Ott sikk tanulni! A felemelkedésnek az egyetlen lehetősége, annak, hogy a mélyszegénységből, a nyomorból kijöjjenek, az az oktatás, a tanulás. Ezt felismerte a kormányuk, és az analfabetizmust most már majdnem teljesen fel is számolta. Kötelező iskolába járnia mindenkinek, igaz, hogy ötven-hatvan fős osztályok vannak, és hogy két etapban, délelőtt és délután is van tanítás ugyanabban az iskolában – mert csak így lehet azt a hatalmas gyermekmennyiséget oktatni – de büszkék rá, hogy tanulhatnak! A gyerekek mutatják a könyveiket, fogják a kezükben, egyenruhába öltözve mennek, és sokszor több tíz kilométert gyalogolnak azért, hogy iskolába járhassanak.
Visszatérve a közös nyelv kérdésére – Tizenegyedik osztályig angolul tanulnak, de helyi nyelven tanulják az összes többi tantárgyat. Tizenkettediktől már angol nyelven tanulnak mindent. Addig kell, hogy megtanuljanak angolul annyira, hogy onnantól kezdve, a következő osztályokban, illetve a felsőoktatásban minden tantárgyat ezen a nyelven tudjanak tanulni.
Érdekes még az, hogy Etiópia vallás tekintetében is egy nagyon színes ország. A lakosság 40%-a kopt keresztény, de vannak protestánsok is, illetve nagyon sok, 40% körüli a muszlimok aránya. Békében élnek egymással. Példát vehetne a világ arról, hogy itt egymás mellett él 40 millió keresztény és 40 millió muszlim ember, úgy, hogy abszolút semmiféle vallási konfliktus nem adódik.
- Tehát alapvetően egy békés ország Etiópia?
- Az etnikai konfliktusok azok, amik néha előjönnek, és ezek aggasztóak is az ország jövőjére nézve. Ahogy említettem, 84 nép él itt együtt, tehát nem olyan egyszerű a helyzet, de reméljük, hogy ezt is meg fogják tudni oldani.
Szilassi Péter Szegeden végzett a Radnóti Gimnáziumban, majd 18 éves korában biológia-földrajz szakon szeretett volna tovább tanulni. Az akkori JATÉ-n azonban nem indult ilyen párosítású szak, ezért Debrecenbe felvételizett a Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Öt év után, 1994-ben jött vissza tanítani az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, 2009-től pedig a TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén dolgozik.
- Honnan indult az érdeklődése a földrajz iránt?
- A gimnáziumban volt egy kiváló földrajztanárom, Rimóczy Károly, akinek nagyon szerettem az óráit, mert igazán tudta lelkesíteni az embert. Főként a természetföldrajz érdekelt engem, a vulkánok, a különleges tájak. Gyerekkoromban rengeteget olvastam, leginkább Vernét. Az ő könyvei tele van földrajzzal, gondoljuk például a Nyolcvan nap alatt a Föld körül-re. Mindben van valamilyen kaland, földrajzi információk elrejtve, és én faltam ezeket a könyveket. Rimóczy tanár úr, amellett, hogy fanatizálni tudott engem a földrajz területén, elkísért és felkészített versenyekre, amik megadták az első lökést, az első sikert: például a Lóczy Lajos verseny Kaposváron, ahol harmadik, majd az OKTV, ahol negyedik helyezést értem el. A verseny végén annyira büszkék voltak rám az osztálytársaim, hogy a vállukon vittek végig a szegedi vasútállomáson, a peronon.
Tehát egy jó osztályközösségben voltam, ahol tudtunk örülni egymás sikereinek . Ezek mind-mind lendítettek abban, hogy földrajztanárként tanuljak tovább a későbbiekben.
És ha már a középiskolai földrajzversenyeknél tartunk: engem nagyon lelkesítettek a középiskolás koromban elért sikerek, és immár egyetemi oktatóként is fontosnak tartom, hogy megszólítsuk a középiskolásokat. Ezért Nyári Diána kolléganőm ötletére 2011-ben indult útjára a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny, amit már 7. alkalommal szervezünk meg. Nagy örömömre szolgál, hogy 126 csapat indul el idén a versenyünkön, a határainkon túlról is, Ukrajna területéről, Vajdaságból, Erdélyből is jönnek szép számmal csapatok. Szeretnénk ezt a fajta lelkesedést tovább adni, nem csak a hallgatóinknak, hanem középiskolásoknak is.
- Mi legfőbb kutatási területe?
- Én tájföldrajzzal foglalkozom, tájkutatással, magyarországi mintaterületeken. Azt vizsgáljuk meg, hogy a felszínborítás – tehát erdő, gyep, legelő, szántó – mintázata mit árul el a táj működéséről. Ha biológiai oldalról nézem, bizonyos fajok kedvelnek bizonyos típusú, alakú és felszínborítási foltokat. Emellett a felszínborítás mintázatát leíró tájmetriai mutatók alkalmasak arra, hogy megmutassák, mennyire természetes, vagy kevésbé természetes egy terület.
Hangsúlyozom, hogy manapság a kutatásban nem a magányos farkasoké a jövő és a jelen sem. Egy nagyon széles kutatógárdával dolgozom együtt. A kutatásban az is vonzó a számomra, hogy mindig újabb és újabb tudományos kérdéseken dolgozhatom... Például most indult egy közös projektünk az Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal: aszály és belvíz, valamint a klímaváltozás és hatásai témákban. Ez napjaink egyik legégetőbb problémája, melyre tudományos választ csak a földrajztudomány komplex szemléletével adhatunk. Öröm számomra az is, hogy ezek a kutatási irányok szervesen kapcsolódnak a mindennapi élethez is, hiszen a természetvédelmi gazdasági szakemberek fel tudják majd használni eredményeinket. Nagyon jó érzés a közös munka a kollégákkal, hiszen a földrajzban csak úgy lehet komplex módon egy tájat vizsgálni, ha valaki a talajokhoz, más kutató a vízrajzhoz ért, egy harmadik pedig a műholdas felvételeket tudja elemezni, és így tovább. Ezért van szükség team munkára ahhoz, hogy sikereket érhessünk el nemzetközi porondon is. Én igyekszem ezen munkálkodni.
További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:
2016
„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András
2017
2018
2019
Lábas Viki2020
*
az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:
*
az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:
