Bezár

Hírarchívum

Ő is SZTE-s volt: Márton Anita

Ő is SZTE-s volt: Márton Anita

2017. július 22.
2 perc

Márton Anita a JGYPK-n gyógypedagógusként végzett, emellett élsportoló, olimpiai bronzérmes, kétszeres fedett pályás Európa-bajnok magyar súlylökő, kiegészítő sportágában, a súlyemelésben pedig többszörös magyar bajnok.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Mi határozta meg a pályaválasztását?

- Mindig is tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni, csak azt nem tudtam milyen szakon. Amikor párommal megismerkedtem, az után döntöttem el, hogy gyógypedagógus szeretnék lenni, ugyanis a párom öccse Down-szindrómás.


- Mennyiben segítette az Szegedi Tudományegyetem a karrierje építésében?

- A Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógia szakát levelezőn kezdtem meg. Nagyon sokat segítettek a pedagógusaim és csoporttársaim, hiszen az edzőtáborok és a versenyek miatt nem mindig tudtam részt venni az órákon, előadásokon. A gyakorlati idő alatt pedig sokkal rugalmasabban kezelték a napi beosztásomat, így nem kellett kihagynom az edzéseket, ha esetleg hosszabb időre kellett elutaznom, később bepótolhattam mindent.


- Milyenek voltak az egyetemi évei az SZTE-n?

- Nagyon szép éveket töltöttem az egyetemen, szerettem oda járni. Sok érdekes és hasznos dolgot tanultam meg a képzés során. Olyan ismeretségeket kötöttem a 4 év alatt mind az oktatóimmal, mind a csoporttársaimmal, melyek a mai napig tartanak.


További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:

2016

Prof. Dr. Szecsődi Ferenc

Sárközy Bence

Karkas Mihály

Kollár Árpád

Kecsmár Zsuzsanna

Márton Anita

„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András

Molnár Gyula

2017

Menyhei Szabolcs

Kurucz Éva

Wodala Márk

Vincze Veronika

Kopasz Katalin

Prof. Dr. Széll Márta

Dóczi Attila

Kondor Vilmos

Thuróczy Szabolcs

2018

Szilassi Péter

Antoni Rita

Angyal Dorottya

Kiefer Ferenc

Szilasi László

Seres Erika

Bató Ágnes és Gera Judit

Sun City Brass

2019

Tóth Icó

Dr. Roszik Melitta

Gál Béla

Lábas Viki

Szabó Dominika

Hajnal Dániel

„I am Soyuz” Lili

2020

Dr. Zolnay Kriszta

Cser Krisztián

Dr. Letoha Tamás

*

az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:

Miklósa Erika

Fool Moon Énekegyüttes

Grecsó Krisztián

Vedelek Balázs és Viktor

Prof. Dr. Széll Márta

Kecsmár Zsuzsa

Ádám Zsuzsanna

Lobó-Szalóky Lázár

*

az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:

Daru Orsolya

Bodó Réka és Bodó Angéla

Horváth Dóri

Pekár Tamás

Szita Szilvia

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek