Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Az SZTE hallgatói közül a diploma megszerzése után sokan külföldön próbáltak szerencsét. Ebben a számban Daru Orsolyát kérdezzük, aki német szakon végzett 2004-ben, az egyetem után Indonéziában, majd Balin próbált szerencsét, ahol búvártúrákat szervez, és egy magyar éttermet is üzemeltet. Ezekről a tájakról nagyon extravagáns elképzeléseink vannak, de vajon tényleg mindenki delfinekkel és tengeri teknősökkel úszkál szabadidejében? Erről mesélt nekünk Orsi.
- Minden országnak és kultúrának megvannak a saját szokásai, de olykor ezek egészen egyediek és számunkra furcsák (pl. Japánban cipővel lépni a lakásba illetlenség), de vannak egyszerű gesztusok is, melyek véletlen használata sértő lehet. Milyen számodra különös, érdekes szokásokat tapasztaltál Balin? (Pl. azt olvastam, hogy Indonéziában nagyon komolyan veszik a spiritualitást, és nem szabad hozzáérni senki fejéhez, mert a legszentebb testrésznek tartják.)
- Hirtelen nem is tudom, melyiket meséljem, mert annyi van! Egy igazi kultúrsokk, ami a mai napig kitart. Párom indonéz így első sorból figyelem az érdekesebbnél érdekesebb szokásokat. Persze néha összetűzésbe is kerülünk ezek miatt, hiszen a mi agyunkkal felfoghatatlanok a miértjeik. Legyen akármennyire is forró az idő, akkor is bezárják a házuk összes ablakát és ajtaját éjszakára, miközben egy lámpát égve hagynak a lakásban. A fény azért bír nagy jelentőséggel, mert a szellemeket távol tartja. Esténként minden ház bejáratánál vagy a garázsnál világítanak a lámpák, hiába nem várnak már senkit haza. A hangoskodás bármily furcsán hangzik is, szintén a kultúrájuk része és imádnak ünnepelni. Legkésőbb reggel hat-hét felé elkezdenek ordibálva beszélgetni egymással, hahotáznak, dudálnak, túráztatják a motort; mindezt, mintha rajtuk kívül nem létezne más ember. Amiért ezek a tevékenységek különösen idegesítőek lehetnek, hogy az ajtók, ablakok nincsenek szigetelve, sőt a ventilláció miatt igazából sok helyen minden szobában szépen faragott nyitott ablaknyílások vannak; minden zaj full decibelen áramlik be a napjainkba. A helyi tömegközlekedésben használt kisbuszokból sokszor úgy bömböl az indonéz diszkó, mint itthon egy fesztiválon este 8-kor és az is megér egy misét, amikor valamelyikük telefonál. Azt, hogy a bal kézzel ne nyújtsak át semmit, mert az tisztátalan (mind a hindu, mind a muszlim kultúrában), roppant nehéz volt megszoknom. Főleg, mert pl. ez a fajta felfogás egyáltalán nincs jelen a keresztények körében azon a szigeten, ahonnan a férjem származik (Manado). Amire Indonézia folyamatosan tanít az az, hogy elfogadjam a dolgokat úgy, ahogy vannak, és felül tudjak emelkedni azon is, ami kívül esik a tolerancia határomon. Persze van olyan, amit meg kell változtatni. Ilyen az állat- és környezetvédelem, de ez sajnos nagyon lassan megy, néha hiábavaló harcnak tűnik.
- A szokások mellett milyen kulturális különbségeket fedeztél fel, melyek eltérnek a hazaitól, vagy fordítva: meséltél nekik olyan magyar szokást, amit ők találtak furcsának, szokatlannak?
- A húsvéti locsolkodás pl. úgy ahogy van, jót mosolyogtak rajta. Kádban elnyúlva fürdeni, napi 4-5 villámtusolás helyett szintén érthetetlen a legtöbbjük számára. Magyar lagzik, azokon is a násznagy szerepe volt az egyik olyan magyar sztori, amit elég sokszor ki kellett már fejtenem társaságban.
- Mennyire volt nehéz a beilleszkedés, az idegen nyelv és kultúra elsajátítása? Szerinted bárki fel tudná találni magát külföldön, vagy ehhez sajátos találékonyság szükséges?
- Indonézia előtt már jó pár éve Ázsiában éltem, nem esett nehezemre a beilleszkedés. A nyelv igazán könnyen tanulható, szemben pl. a thai-jal, a kultúrájukat pedig külföldiként el kell, hogy fogadjam, ha ott akarok élni. Mégha nem is tetszik, ez egy ilyen dolog, mindig az alkalmazkodik, aki vendégként érkezik. Azt gondolom, bárki fel tudja találni magát bárhol, ha akarja és van vele célja (nyelvtanulás, tapasztalatszerzés, pénzkereset), de ismerek sok olyat, aki hátat fordított, mert nem neki való.
- Azok számára, akik még nem jártak olyan egzotikus helyeken, mint Bali vagy Dubai, külső szemmel nagyon idilli világnak tűnnek: minden lakásnak kilátása nyílik az óceánra, mindennapos szabadidős tevékenység a delfinekkel úszás. Valóban ilyen idilli a környezet és a lehetőségek, vagy ez csak egy turistacsalogató illúzió, „Instagram-világ”?
- A második.
- Van valamilyen különleges hatása egy ember életére, ha egy gyönyörű, egzotikus helyen, környezetben él?
- Megtanultam mindenben a szépet keresni, amit előtte készpénznek vettem. Elfogadtam, hogy emberi tulajdonság az állandó (el)vágyódás, és nem feltétlenül kell teret adnunk ennek az érzésnek, inkább magunk körül megpróbálni kialakítani azt a környezetet, ami álmainkban él.
- Biztosan sokan kérdezik, de nincs honvágyad?
- De, nagyon. Mióta édesanya vagyok, elmondhatatlanul feszít a honvágy, olyannyira, hogy nem kizárt, hogy pár évet Európában töltsünk.
- Mit üzennél azoknak, akik tervezgetik, vagy most készülnek hátukra venni a külföldi úti-batyut? Mire figyeljenek, ügyeljenek?
- Hajrá, egy örök élmény lesz! Minden örömet, kudarcot, mosolyt zsebre tenni és hagyni, hogy formáljon Benneteket az út, amin lépdeltek. Nem minden fekete-fehér, ne ítélkezzetek, tanuljatok mindenkitől!
- A legfontosabb kérdés:Úsztál már delfinekkel, vagy tengeri teknősökkel?
- Persze, 11 éven át ez volt a szakmám, hogy turistáknak mutassam meg ezeket az élőlényeket!
Korsós Brigitta
További cikkek az SZTE „A hónap Alma Mater tagja”sorozatában:
2016
„Sörények” csapata: Dr. Molnár Tamás, Dr. Tánczos Krisztián és Dr. Lovas András
2017
2018
2019
Lábas Viki2020
*
az „Ő is SZTE-s volt” című sorozatban:
*
az „SZTE-sek a nagyvilágban” című sorozatban:
