Bezár

Hírarchívum

2019. November

1 2 

IMG_0212

2019. december 02.
2 perc

Négy rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás együttes az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában. A 2019. november 29-i programon a diákok megtapasztalhatták a zene fölpezsdítő erejét.

77375237_455089805146880_5048893803461607424_n

2019. december 02.
2 perc

Szegedi egyetemista szórakoztatta a várakozó utazóközönséget december 2-án reggel a vasútállomáson. A zongorát a Szeged Tarjánvárosi Szent Gellért Plébánia TÉKA Alapítványa ajándékozta a szegedi MÁV Igazgatóságnak azért, hogy az utazók, zongorázni tudók szabadon zenélhessenek.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

2019. december 02.
5 perc

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

2019. december 02.
2 perc

Az internet és a közösségi média egyik legsekélyesebb, legfeleslegesebb tartalmának nevezik gyakran a macskákról készült videók tömegét. Z. Karvalics László információs társadalomkutató azonban leszámol ezzel az előítélettel – sok másik mellett az SZTE Junior Akadémiai Estek első, 2019. december 4-én 18 órakor kezdődő előadásán.

VII_veradas

2019. december 02.
1 perc

A rendkívül sikeres SZTE véradások után Mikulás előtt is segíteni hívják az egyetemi polgárokat: december 5-én 9 és 17 óra között várnak minden jelenlegi és leendő véradót az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

2019. november 29.
1 perc

Mintegy 150 egyetemi polgár vett részt az Országos Vérellátó Szolgálat és az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság közös véradásán. November 27-én, a Magyar Véradók Napján értékes ajándékcsomaggal várták az önkénteseket az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

IMG_9821-001

2019. november 29.
4 perc

Hatalmas érdeklődés övezte a Szegedi Tudományegyetem november 28-i nyílt napját. Az SZTE NKI Közkapcsolati Iroda rendezvényén több mint 4500 középiskolás ismerkedett meg a Szegedi Tudományegyetem képzéseivel és szolgáltatásaival.

IMG_0095

2019. november 29.
1 perc

Közel 60 autó fér majd el a Semmelweis utcai parkolóban, amelyet azért hozott létre a Szegedi Tudományegyetem, hogy bővítse a jelenlegi „A” és „B” Klinikakertben található parkolóhelyek számát.

SZTE_THE_2020
2019. november 29.
2 perc

A világ legjobb egyetemeinek top 2 százalékába tartozó SZTE a Paris-Saclay Egyetemmel, a Lundi Egyetemmel, a Portói Egyetemmel és a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemmel konzorciumban adta be a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) pályázatot, amely 3 évre nyert támogatást az Európai Egyetemi Szövetségek programban.

2019. november 29.
1 perc

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ 15. születésnapja alkalmából „Életem a TIK-ben” címmel fotópályázatot hirdet. Az alkotásokat december 3-ig várják.

IMG_0043-001

2019. november 28.
3 perc

Együttműködési megállapodást írt alá 2019. november 28-án az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. (OFFI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A megállapodásnak köszönhetően lehetőség nyílik közös tananyagok kidolgozására, képzésfejlesztésre és szakmai rendezvények szervezésére is.

nyito_DA

2019. november 28.
1 perc

Az országban egyedülálló módon csak a Szegedi Tudományegyetemen fizethetnek bankkártyával a DreamApply online platformon az egyetemre jelentkező külföldi hallgatók.

2019. november 27.
3 perc

Országos jelenkor-történeti és politológiai konferencia egyik szervezője és házigazdája a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Politológiai Tanszék. Az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei című, 2019. november 28-30. közötti programnak a szegedi Szent-Györgyi Albert Agora ad otthont.

harfaverseny3

2019. november 27.
2 perc

Huszonöt ország mintegy hatvan versenyzője vesz részt a Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen, amely 2019. november 27-től december 1-ig tart Szegeden, a Reök-palotában.

nyito_TIP

2019. november 26.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Területi Innovációs Platformot hozott létre 2019. november 26-án Szegeden. Az egyetemi tudásbázisra épülő térségi szerveződés új szemlélettel segíti elő az információáramlást, a tudástranszfert, valamint az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést.

nyito_China_Law_Society_20191115102236

2019. november 25.
1 perc

A China Law Society meghívására 2019. november 8-15. között Kínában járt Dr. Görög Márta, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, Dr. Kovács Péter, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint Mohr Richárd, a Konfuciusz Intézet igazgatója. A Guangzhou városban mintegy 150 nemzetközi és 400 kínai szakember részvételével rendezett, háromnapos, “Egy övezet egy út nemzetközi jogi fórumon” Dr. Görög Márta is előadást tartott.

Kiemelt_Fulop_prof_SZAB_elnok

2019. november 23.
4 perc

Magyar tudomány kategóriában jelölt a Prima Primissima díjra az akadémikus Fülöp Ferenc, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar professzora, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke is, Ádám Veronika farmakológus és Szász Domokos matematikus mellett. A közönség díjra szavazni 2019. december 4-ig lehet.

IMG_8979
2019. november 22.
4 perc

13 cikket publikált Hatvani László akadémikus a szegedi Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban. E teljesítmény elismeréseként vehette át az egykori főszerkesztő tiszteletére alapított Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet az SZTE Bolyai Intézetben tartott ünnepségen.

US-News-and-World-Report

2019. november 22.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem több területen is felkerült a U.S. News & World Report Education 2020. évi felsőoktatási tematikus világrangsorára. A Szegedi Tudományegyetem világszinten a 688. helyezést érte el, Európán belül pedig a 301. intézmény. A gyógyszerésztudomány területén hazánk legjobb egyeteme lett az SZTE.

nyito_start_20191

2019. november 22.
1 perc

A legjobb vidéki egyetem a Szegedi Tudományegyetem a HVG legújabb felsőoktatási rangsora szerint. A szegedi egyetem mind az intézményi, mind a képzési területi rangsorokban előkelő helyeken szerepel.

2019. november 22.
1 perc

Az „Év Egyetemi Sportolója” díjban részesült a Szegedi Tudományegyetem három hallgatója a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség november 21-i díjátadó gáláján.

IMG_0161

2019. november 22.
2 perc

Tizenöt középiskolai kutatócsoport pályázott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kutatóiskolája címre. A nyerteseket november 29-én hirdették ki – 100 és 200 ezer forint közötti támogatást kapnak.

nyito_VI_november_veradas_2019

2019. november 22.
1 perc

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban a Véradók Napján, november 27-én, 8.00 és 15.30 óra között ismételten számítanak az egyetemi polgárok önzetlen segítségére, hogy ezúttal is megmenthessenek legalább 300 életet.

2019. november 22.
1 perc

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a hallgatók körében az NKI Kulturális Iroda versmondó versenye iránt. A jelentkezők között találni elsős egyetemistákat, de visszatérő hallgatók is vannak a mezőnyben. Az irodalom jegyében telik a november 25-én 17 órakor kezdődő verseny az egyetem központi épületében.

2019. november 22.
10 perc

Lobó-Szalóky Lázár Pro Arte-díjas dalszerző, énekes-gitáros, a Dirty Slippers zenekar frontembere 2014-ben végzett a szegedi bölcsészkar magyar szakán. Jelenleg a hazai médiában az egyik legtöbbet szereplő fiatal zenész. Most új, ’89 című szólólemezén dolgozik, és a munkába két világhírű producer is bekapcsolódott.

IMG_8665

2019. november 22.
2 perc

Egyetemi hallgatók és kutatók mutatták be innovatív ötleteiket a Szegedi Tudományegyetemen 2019. november 20-án. A 2020 márciusában tartandó nemzetközi fordulóba három csapat jutott tovább.

nyito_francia_diakok

2019. november 21.
2 perc

Erasmus+ programmal 18 középiskolás diák és 3 tanár érkezett az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolába Franciaországból. A magyar és francia diákok az egy hét alatt közösen vizsgálják meg a franciaországi Nîmes és Szeged vízgazdálkodását fenntarthatósági szempontból.

Kiemelt_ETSZK_dualis

2019. november 21.
4 perc

Duális képzésben vehetnek részt a Szegedi Tudományegyetem szociális munka alapszakos hallgatói is. E lehetőséggel e fiatalok 75 százaléka élt a 2018-2019. tanév második szemeszterétől. A tapasztalatok összegzésére az SZTE ETSZK Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék vezetőjét, dr. Vida Anikót kértük.

nyito_juttatas_2019

2019. november 21.
2 perc

Az Egyetemi Érdekegyeztető Tanács Munkáltatói és Munkavállalói Oldal képviselői megállapodtak a 2019. évi béren kívüli juttatásokról, amelyre a szegedi egyetemen – az intézmény gazdasági lehetőségeit figyelembe véve – a 2019. évi költségvetésben összesen bruttó 205 millió forintot különítettek el.

nyito_matematika_kepzes

2019. november 21.
1 perc

A matematika tagozat 50 éves évfordulóját ünnepelték az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában november 20-án. Ebből az alkalomból nyugdíjas matematika tanárokat köszöntöttek, és Huhn András díjjal ismerték el a tehetséges matematikus diákokat.

2019. november 21.
1 perc

November 27-én, 18 órakor prof. dr. Maitz Péter nyelvészt, a Berni Egyetem Germanisztika Intézetének szociolingvisztika professzorát látja vendégül a szegedi bölcsészkar az AudMax Esték - Mindennapi bölcsészet című programsorozatán. A Svájcban élő és tanító professzor korábban az SZTE BTK oktatóival több közös kutatásban és publikálásban is részt vett.

Pedagogiai-estek-logo-szlogennel-hosszu-1024x434

2019. november 21.
3 perc

November 25-26-án, valamint december 2-3-án is dupla előadást kínál több százfős törzsközönsége számára a szegediek közkedvelt sorozata, a Mentor(h)áló Pedagógiai esték.

SZTE_THE_2020
2019. november 20.
2 perc

Új tudományterületi listákat tett közzé a brit Times Higher Education (THE) 2019. november 19-én. A Szegedi Tudományegyetem az egészségtudomány, az élettudomány, és az élettelen természettudományok listán is a világ legjobb 600 egyeteme közé került.

2019. november 20.
1 perc

Az idei tanévben több mint negyvenen jelentkeztek az SZTE NKI Kulturális Iroda által meghirdetett zenei versenyre. Az egyetem hallgatói szakmai zsűri előtt csillogtathatják meg a tehetségüket. Szólisták és együttesek is színpadra állnak november 21-én a rektori épület dísztermében.

Jubileumi_Konferencia_289_of_316

2019. november 20.
2 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kara 20 éves jubileumának tiszteletére Társadalmi és Gazdasági Folyamatok elemzésének kérdései a XXI. században címmel szervezett nemzetközi konferenciát 2019. november 7. és 9. között.

IMG_8267-2

2019. november 20.
10 perc

A XXVI. Szent-Györgyi Napok nyitányaként az SZTE Általános Orvostudományi Kar és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elismeréseit adták át a november 28-ig tartó programsorozat központi ünnepségén.

DSC_0680-001

2019. november 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete 2019. november 19-én, immár negyedik alkalommal rendezte meg az Informatikai Szakmai Napot a Szent-Györgyi Albert Agórában.

KIR_MIR

2019. november 19.
1 perc

Az SZTE Mérnöki Kara és a Konformitás Tanúsító Kft. KIR Környezetirányítási rendszer belső auditor képzést hirdet.

IMG_7919

2019. november 19.
2 perc

Egy szívfejlődési rendellenességgel született, hatéves nagyváradi kisfiú életmentő szívműtétét végezte el az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika a Gift of Life „Ajándékozz életet” program keretében, amelyet a Szent-Györgyi Albert Rotary Club támogatott.

nyito_SZTE_AbbVie

2019. november 15.
2 perc

Megerősítette élvonalbeli helyzetét a klinikai vizsgálatok területén a Szegedi Tudományegyetem. Az AbbVie Gyógyszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társasággal 2019. november 15-én aláírt együttműködési megállapodás jelentősen megkönnyíti a közös klinikai vizsgálati projektek indítását, amelyek elsősorban onkológiai, immunológiai és neurológiai kórképekben szenvedő betegeknek jelenthetnek új terápiás lehetőségeket.

Cover_Mikulas_2019_

2019. november 15.
1 perc

Közeleg az időszak, amikor ideje kifényesítenünk csizmáinkat, papírra vetni kívánságainkat és felkészülni a Mikulás érkezésére. Idén december 3-án várják a volt hallgatókat, régi és jelenlegi dolgozókat csemetéikkel az Alma Mater Mikulás ünnepség szervezői.

DSC_0963
2019. november 15.
4 perc

Kari tájékoztatókkal, friss felvételi tudnivalókkal és a teljes képzéskínálattal várja a Szegedi Tudományegyetem a nyílt napján az érdeklődő középiskolásokat 2019. november 28-án, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

AudMax_Estek_2019
2019. november 14.
2 perc

Az SZTE BTK és a Pro Philosphia Szegediensi Alapítvány közös rendezvénysorozata, az AudMax Esték - Mindennapi bölcsészet következő vendége november 18-án, hétfőn 18 órakor prof. dr. Kampis György evolúció- és mesterséges intelligencia kutató, aki „A mesterséges intelligencia és mi magunk” címen tart előadást a bölcsészkaron.

klaszter

2019. november 14.
1 perc

Az Agrárinformatikai Klaszter megtartotta 2019-es éves közgyűlését, ahol 5 új taggal – köztük a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával – bővült a szervezet.

nyito

2019. november 14.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem matematikusa, Maróti Miklós (SZTE TTIK) is tagja annak a csapatnak, amely második helyezést ért el Los Angelesben a 2019-es Spectrum Collaboration Challenge versenyen. A csapatoknak arra kellett megoldást találniuk, hogyan lehet a leghatékonyabban megosztani a rádióspektrumot a mesterséges intelligencia alkalmazásával.

kiemelt_sport

2019. november 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem pályázatot hirdet nappali tagozatos hallgatóknak "Jó tanuló - Jó sportoló" cím elnyerésére. Az akár 50 ezer forintos támogatásra 2019. november 19-ig lehet pályázni.

KemenyLajos_nyito

2019. november 13.
4 perc

Prof. dr. Kemény Lajos, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika igazgatója, az SZTE korábbi tudományos és innovációs rektorhelyettese ebben az évben több, a tudományos teljesítményét elismerő kitüntetésben és elismerésben részesült.

2019. november 13.
1 perc

November 9-én tartották meg a szegedi Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület első Karate Dojo ünnepélyes átadó rendezvényét a Cserzy Mihály utca 30/b. szám alatt. A jövőben a karate sportág kötelező testneveléskurzusként a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára is elérhetővé válik.

71942315_2275534199242210_6626405600173490176_o

2019. november 12.
6 perc

Az Alumni Uni Tudásműhely előadássorozat legutóbbi vendége Zanin Éva társadalomtörténész és divatkutató, illetve Lakatos Márk stylist, újságíró és műsorvezető volt. A 2019. október elsejei rendezvényen a két neves szakember a divat fenntarthatóságáról és a stílusról beszélgetett a JATE Klubban.

IMG_7724-001

2019. november 12.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen tartott előadást 2019. november 11-én Iain Lindsay, az Egyesült Királyság Magyarországra akkreditált nagykövete. A nagykövet előadásában kitért arra, hogyan alakulnak a brit-magyar kapcsolatok, mi várható a Brexit után, és hogyan érintené ez az oktatást, a már kint élő, tanuló és dolgozó magyarokat.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek