SZTE Info

nyito_matematika_kepzes

50 éves a matematika oktatás az SZTE Gyakorló Gimnáziumban

A matematika tagozat 50 éves évfordulóját ünnepelték az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában november 20-án. Ebből az alkalomból nyugdíjas matematika tanárokat köszöntöttek, és Huhn András díjjal ismerték el a tehetséges matematikus diákokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Matematikus délutánon ünnepelték az öt évtizedes matematikai tagozatot az SZTE Gyakorló Gimnáziumban 2019. november 20-án. Az ünnepélyes eseményen jelenlegi és volt matematikus tanulók, és nyugdíjas matematika tanárok is részt vettek.


50_eves_matematika_kepzes


– 1969-ben 7 intézmény kezdte meg a speciális matematika oktatást az akkori kormány és a Matematikai Kutatóintézet támogatásával. 50 év alatt generációk sokasága nőtt fel az iskola falai között, ezalatt pedig nagyon eredményes és sikeres tagozattá alakult a matematikai – mondta el Dr. Dobi János, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, aki megnyitó beszéde után köszöntötte Pintér Lajosnét, Seres Lászlónét, és Némethné Varga Évát, akik egykor az intézményben tanítottak.


matematika_50_eves
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.


A matematikus délutánon, az ünnepélyes megnyitó után, átadták a Huhn András díjakat. Idén Somogyi Dalma és Varga Zalán nyerte holtversenyben az első díjat, Ludányi Levente pedig a harmadik díjat vehette át.


SZTEinfo

Fotó: Csukás Alexandra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. május 26.

IMG_9666

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.