2014 őszétől új, az országban egyedinek számító képzést indított el az SZTE-n a Fogorvostudományi Kar és Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar: a szájüregi betegségek megelőzését segítő szakembereket képeznek.
2014. október 1-jén az SZTE Karrier Iroda ismét megrendezi az SZTE Őszi Állásbörzét és Szolgáltatók Börzéjét, valamint az SZTE Mesterképzések Nyílt Napját. A hallgatók szeptember 29-től három napon keresztül előadások és tanácsadások segítségével készülhetnek fel, hogy a börzén kiállító cégek standjainál a legjobbat hozzák ki magukból.
A legkorszerűbb szívsebészeti terápiás eszközök, műtőfelszerelések és diagnosztikai eszközök beszerzésével zárul az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0008 projektjének orvostechnológiai eszközbeszerzése – hangzott el a Szegedi Tudományegyetem 2014. szeptember 30-i sajtóreggelijén.
A Tempus Közalapítvány 2014. október 7-én Europass-Erasmus Karriernapot szervez Budapesten, amelyre volt külföldi ösztöndíjas hallgatók jelentkezését várják. A programon előadások és tanácsadások nyújtanak segítséget a karrierépítésben, önéletrajzírásban, külföldi munkavállalásban.
2014. szeptember 1-jén kezdetét vette a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Tisza-parti universitas hallgatóit 2014. október 2-án 13 órától 18 óráig között ismét önkéntes véradásra várják az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Ünnepi előadással tisztelegtek az Állam- és Jogtudományi Kar oktatói a 80. életévét betöltő Molnár Imre professzor előtt, akinek a római jog területén végzett munkássága nemzetközi és hazai szinten is elismert.
A Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek mutatkoznak be hónapról hónapra a Somogyi-könyvtár klubteremében. 2014. október 1-jén, szerdán 17 órakor Tóth Andrea Sófi-ösztöndíjas neurobiológussal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
„Évfordulós művészek” címmel 2014. szeptember 29-30-án 15. alkalommal rendezi meg nemzetközi zenei konferenciáját az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Ének-Zene Tanszék. A rendezvényen a 150 éve meghalt Madách Imrére is emlékeztek.
A Zene Világnapján, 2014. október 1-jén 14 órától fesztiválköszöntő térzene várja az érdeklődőket a Dugonics téren. Fellépnek az SZTE ZMK Koncertfúvós Zenekara, a Sanzon Trió, a Szeged Jazz Trió, a Deák Big Band és a StandUp! Zenekar.
Ingyenes próbanyelvvizsgák, nyelvtanulást segítő játékok, előadások, keresztrejtvényfejtő-verseny, sportkvíz, országismereti vetélkedő, filmvetítés és könyvvásár fogadta az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézetében 2014. szeptember 26-án.
A klinikakertben bűnügyi helyszínelésbe lehetett bekapcsolódni, a Gazdaságtudományi Karon az érdeklődők ökolábnyomát mérték meg. A 2014. szeptember 26-i éjszaka rendezvényei ismét sokakat vonzottak.
2014. szeptember 26-án a SZAB székházában mutatták be Vezendi Klára Transzfúzió című könyvét.
Nagy sikert arattak az első alkalommal megrendezett Konfuciusz Intézetek Napja programjai a Szegedi Tudományegyetemen.
2014. szeptember 18-án este különleges vendégeket fogadott a szegedi Millenniumi Kávéház: Szegedre látogattak ugyanis az erdélyi Székelyföld folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és a lap munkatársai, Markó Béla és Fekete Vince költők.
A Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karával közösen tanulmányi versenyt hirdet a szegedi közgazdászhallgatóknak. A pályamunkákat 2014. október 7-ig várják.
Különös bolygóegyüttállás a Földtani és Őslénytani Tanszék kozmológiájában: nemcsak a korábbi legendás tanszékvezető professzor emléke előtt tisztelegtek, de három születésnapost is köszöntöttek.
Mélykút díszpolgárává választották Ignácz Ferencet, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének oktatóját. A kitüntetésről és a városhoz fűződő viszonyáról kérdeztük a neves lézerfizikust.
A Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) ösztöndíjas program keretében a Magyarországon tanuló csaknem 1500 brazil diákot köszöntötték 2014. szeptember 22-én ünnepélyes keretek között a Budapesti Gazdasági Főiskolán. A rendezvényen a Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magá.
2014. szeptember 27-én, szombaton 9-17óra között az SZTE polgárai, családtagjai ismét díjtalanul használhatják az SZTE Sportközpont Hattyas sori szabadtéri pályáit és kondicionálótermét.
Petri Gábor állami díjas sebész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja születésének 100. évfordulója alkalmából ünnepi tudományos ülést tartanak az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházban 2014. szeptember 27-én 10 órától.
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézet Ének-Zene Tanszék és Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégium 2014. szeptember 29-30-án „Évfordulós művészek” címmel 15. alkalommal rendez nemzetközi zenei konferenciát a Hattyas sori campuson.
Családi napot tart az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 2014. szeptember 28-án, vasárnap 10 órától a Topolya sori sportcsarnokban.
Rendhagyó szemináriumot hallgathattak meg az érdeklődők 2014. szeptember 23-án az SZTE Klebelsberg Kunó Könyvtárban az egyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös szervezésében.
2014. szeptember 24-én különleges kiállítás nyílt meg a TIK átriumában. A Svájci Nagykövetség, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtár és a Szegedi Alliance Française szervezésében megvalósult október 10-ig várja a látogatókat, hogy egy talán mindennél közelebbi élményt nyújtson a háborúk áldozatainak sorsáról, bemutatva életüket, megpróbáltatásaikat.
A Magyar Helsinki Bizottság cikkíró versenyt hirdet egyetemistáknak „A külföldiek integrációja a magyar társadalomba” témában. A pályaműveket 2014. december 7-ig várják.
Az Antall József Tudásközpont szervezésében 2014. október 2-3-án Budapesten rendezik meg a SUSCO – Fenntartható Fejlődés Konferenciát, valamint a SUSCO Youth Forumot.
Fedezd fel a világot! Erre biztatta az SZTE polgárait a Nemzetközi Mobilitási Iroda által idén is megszervezett Ösztöndíjas börze, erre ösztönöz az alábbi honlapon elérhető információözön. Például Erasmus programmal 281 szegedi hallgató 23 ország 140 egyetemére látogatott el.
Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató ismertette a Szegedi Szabadtéri Játékok 2015-ös programját. Több mint egy évtized után ismét Shakespeare-dráma és Verdi-opera is szerepel az előadások között.
A munkaerőpiac nehézségeinek leküzdésében ad tanácsot Fizel Natasa a nemrég megjelent kétkötetes írásában. A 2014. szeptember 24-én tartott könyvbemutatón szó esett arról, hogy miért fontosak a kompetenciák, és a sikeres interjúval kapcsolatban is rengeteg tanács hangzott el.
Szegeden, az SZTE Dugonics téri épülete előtt rendezik meg az I. Konfuciusz Intézetek Napja programot. A 2014. szeptember 27-i szabadtéri kulturális eseményre önkéntes segítők jelentkezését is várja az SZTE Konfuciusz Intézet.
Idén számos újdonsággal érkezik az SZTE Őszi Állásbörzéje, melyre az egyetem Karrier Irodája 2014. október 1-jén várja a jelenlegi hallgatókat és a friss diplomásokat. Többek között virtuális börze is indul, és lesz Mesterképzések Nyílt Napja.
Egy héten keresztül a büntetőjog lesz a központi téma az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében tartott nemzetközi kurzuson, melyet külföldi Erasmus-hallgatók és szegedi jogászok egyaránt felvehettek.
Az universitas egykori rektoráról az előző évek hagyományaihoz hasonlóan 2014-ben is hőn szeretett sportágával emlékeztek meg az SZTE polgárai.
Már több napja elérhető a SZEM 2014. szeptemberi száma, keressék a jól megszokott terjesztési pontokon, az egyetemi épületekben és a kávézókban, vagy töltsék le az SZTE hírportáljáról, ahol virtuálisan a korábbi magazinokba is belelapozhatnak.
Felsorolni nehéz lenne minden programot, amellyel a Kutatók Éjszakáján Szegeden és Hódmezővásárhelyen várják az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem munkatársai 2014. szeptember 26-án, pénteken.
Az SZTE Kulturális Irodája idén októberben tizenkilencedik alkalommal rendezi meg az egyetem összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált, amely 5 héten át 50 helyszínen 220 programmal jelentkezik.
A cél a Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyék területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása.
2014. november és 2015. március között emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamat hirdet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata egyetemi oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók közreműködésével.
„Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem” – egy Szerb Antaltól vett idézet a mottója a Kutatók Éjszakájának, amely több száz programmal várja az érdeklődőket országszerte és egész Európában, kilencedszer, és amelyhez hagyományosan a Szegedi Tudományegyetem is csatlakozik Szegeden és Vásárhelyen.
A keleti nyitás stratégia keretében a magyar kormány a felsőoktatás külföldi hallgatóinak Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot hirdetett. A programnak köszönhetően az idei tanévben a világ több országából 60 diák kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen.
Magyar mentorhallgatók segítik a Szegedi Tudományegyetemre Stipendium Hungaricum és a Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) ösztöndíj programmal érkezett külföldi hallgatókat. A mentorrendszert az SZTE Nemzetközi Koordinációs Iroda (NKI) fogja össze.
A brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) programba 2013-ban kapcsolódott be Magyarország. A Szegedi Tudományegyetemre 2014 januárjától kezdve 40 brazil hallgatók érkezett.
A Nyelvek Európai Napja alkalmából a Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézete (IKI) 2014. szeptember 26-án 8-15 óra között nyelvi napot tart.
„International Week of Criminal Law” címmel nemzetközi kurzust szervez az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 2014. szeptember 23–26. között számos külföldi partnerintézmény közreműködésével.
A nagy sikerre való tekintettel idén is folytatódik a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék szervezésében a „Nyitott Bíróság” program, melyben a részt vevő öt szegedi középiskolával együttműködve alapvető jogi ismeretekkel látják el a diákokat.
A nyári pihenő után új adással jelentkezik az SZTE Média Centrum SZTEtv egyetemi magazinja. A SzemeSZTEr szeptemberi adása öt témát dolgoz fel.
Jel – kép – tár címmel készül rádiós műsor-sorozat a Szegedi Tudományegyetem berkeiben. Pál József, az SZTE irodalomtörténész professzorának ötlete nyomán született meg és irányításával csordogál a világ elemeinek és az év ünnepköreinek jelképeihez kötődő beszélgetésfolyam, melynek eddig elkészült 7 szakasza az SZTE Hírportáljáról is elérhető.
Tizenkettedik alkalommal „Régiók a történelemben” címmel szemeszternyitó előadások várták az érdeklődőket az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dísztermében 2014. szeptember 18-án. A rendezvényen köszöntötték a kar köztársasági ösztöndíjas hallgatóit is.
Kettős jubileum alkalmából köszöntötték az SZTE BTK-n 2014. szeptember 18án Fried István emeritus professzort: három évtizede tanít a szegedi egyetemen, és augusztusban töltötte be 80. életévét. A rendkívül szeretetteljes ünnepségen – amely az ebből az alkalomból rendezett konferenciát nyitotta – a professzor tanítványai, kollégái és tisztelői is megjelentek.
Öt salakos teniszpálya, egy salakos kézilabdázásra vagy kispályás focizásra alkalmas terület, két aszfaltozott kosárlabda pálya, teniszgyakorló fal biztosítja a szabadtéri sport lehetőségét az SZTE déli klinikakertjében. Az SZTE ÁOK megújult sportlétesítményét Bari Ferenc köszöntő szavakkal adta át a mozgás szerelmeseinek.