A nagy háború árnyékában – Tisza Istvánról az SZTE-n

Aranyi Zoltán, a Hadtörténeti Gyűjtemény vezetője virtuális kiállítás-látogatásra invitálta a közönséget, és bemutatta az 1914-es katonai történésekről készült új honlapot. Tisza Istvánról, a Vasgrófról Zakar Péter (az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék főiskolai tanára) és Bencsik Péter (a Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék adjunktusa) beszélgetett „A Vasgróf” című színházi ősbemutató apropóján.

Világhálón a gyűjtemény

– A háborút több szempontból is meg lehet közelíteni – ezzel a mondattal kezdték meg a rendhagyó szemináriumot, amely első körben a Klebelsberg Könyvtár külön gyűjteményei közül most a megújult Hadtörténeti Gyűjteményt volt hivatott bemutatni. Aranyi Zoltán elmondta, hogy ez a nagy értékű válogatás Király Béla magyar vezérezredes és hadtörténész könyvadományán alapszik, amelyet a hidegháború befejezése után szerzett meg az ország számára. Az eredetileg amerikai alakulati könyvek jelentős része került Szeged egyeteméhez. A gyűjtemény maga 1993-tól létezik hivatalosan, ekkor kezdődött feldolgozása. Mivel a szegedi egyetemi könyvtár addig sem szűkölködött történelmi könyvekből, két célt tűzött ki maga elé; a gyűjtemény könyveinek rendszerezését és feldolgozását, valamint kiegészítését a meglévő kötetekkel. A gyűjtemény fő rendeltetései közé tartozik az is, hogy ebből a „több szempont”-ból minél többet be tudjon mutatni, le tudjon fedni, és kellő információval szolgáljon a háborúról akár a vezetők, akár a katonák, akár a hátország szemszögéből. A szegedi egyetem az országban az elsők között rendelkezett honlappal, így a könyvtár és azon belül a gyűjtemények is hamarosan felkerülhettek a világhálóra.

A gyűjtemény rendszerezése és az internetre való feltöltése során a 2. világháború könyveinek feldolgozása jelentette a legnagyobb kihívást, mivel ez az időszak „igencsak túlprezentált”, rengeteg írásos emlék, dokumentum, feljegyzés, napló és szakirodalom készült erről az eseményről, nem véletlenül. A munka alapjául egy kronológiát készítettek az oldalra könyvtárosok, amelyben a háború minden eseményét feltüntették, és ehhez kapcsolták hozzá az életrajzokat, térképeket, dokumentumokat, valamint a nem kevés adatot jelentő haditechnikát. Ezeket az anyagokat szisztematikusan össze kellett rendezni, „össze kellett linkelni mindent mindennel”. Aranyi Zoltán szerint a gyűjtemény oldalán az egyik legfontosabb dolog a „Könyvespolc”, a téma összes könyvét tartalmazó katalógus, amely a szerző neve és a könyv címe mellett a tartalomjegyzéket is feltünteti, valamint az író egyéb köteteihez kínál fel linkeket.

Az első világháború kitörésének 100. évfordulójának alkalmából (is) került sor az ehhez kapcsolódó könyvek feldolgozása, melynek során Aranyi Zoltán elsősorban az ebből az időszakból származó forrásokra szerette volna felhívni a figyelmet, és a háborút a Monarchia szempontjából megközelíteni. A gyűjteményben így a „Monarchia fegyverben” címet kapta ez a rész, a háború eseményei évekre lebontva jelennek majd meg az oldalon, 1914 eseményei pedig már elérhetők a gyűjteményben, a frontok szerint tematizálva.

Tisza István ellentmondásos alakja

Aranyi Zoltán előadása után Tisza István igen ellentmondásosan megítélt alakjáról kezdte meg előadását Zakar Péter és Bencsik Péter. A Vasgrófként is emlegetett miniszterelnöknek már a saját korában is igen megosztott volt a megítélése. Tagadhatatlan, hogy egy tehetséges politikusról van szó, aki talán az egyetlen olyan 20. századi miniszterelnökünk volt, aki tudott, és mert is nemzetközi viszonyokban gondolkodni. Azonban olyan korszakban élt, ami bármelyik politikust próbára tette volna, és ahol a rossz döntések sokkal súlyosabb következményekkel jártak. Meg kellett küzdenie a munkásmozgalmakkal, a radikális eszmék terjedésével, és ugyanakkor a dualizmus megmentésére is kísérletet kellett tennie. Külpolitikailag a küszöbön álló háború szem előtt tartásával kellett döntéseket hoznia, és a lehetséges szövetségeseket sem volt szabad figyelmen kívül hagynia. Tisza István felismerte, hogy a háborúban csak akkor lesz esélyünk, ha komoly fejlesztéseken esik át a hadiiparunk, ennek támogatása érdekében már korán lépéseket is tett. Zakar Péter elmondta, téves dolog az a feltevés, hogy Tisza István békepárti politikus lett volna. Mindig is a háborút támogatta, ám a döntő pillanatban, a szarajevói merénylet után nem cselekedett elég gyorsan, ezzel követte el az első hibát. Azzal, hogy egy hónappal később üzent hadat Szerbiának, időt hagyott annak és nagy szövetségesének, Oroszországnak a felkészülésre. A hezitálás oka többek között valószínűleg az volt, hogy Tisza István átlátta, a háborúban egyetlen szövetségesünk lesz, Németország, amely azonban így zsarolhatja is. Berlin másik szövetségesének Romániát szánta, ám a románok egyetlen célja eddigre a magyar területek megszerzése volt, így nem lehetett a mi szövetségesünk, nélkülük viszont gyengék vagyunk Oroszországgal és a szláv nemzetekkel szemben. Másik oldalról azt is számításba vette, hogy ha le is győzzük Szerbiát, a németek valószínűleg annexióval hozzánk csatolták volna a szerb területeket, ami újabb problémákkal járt volna. Ebben az időben ugyanis Magyarországon a magyarok aránya csupán 54% volt, és egy jelentős szerb lakosság megjelenésével ez az arány csak romlott volna, további kisebbségi problémákat provokálva, és tovább bontva az amúgy is törékeny egységet. Ezenkívül fontos szempont volt az is, hogy nem volt kellően erős hátországunk egy háborúhoz. A Szerbia elleni háború célja csak a déli területek megóvása kell, hogy legyen. Ez pedig, a támadásokkal szemben, nagyon reálpolitikusra vall.

Tisza Istvánt intézkedései miatt a Monarchiában és Magyarországon is egyaránt támadták. Bár a magyar érdekeket kellett védenie, mégis a Monarchián belül, azzal egységben kellett döntéseit meghoznia. Így a magyarok „bécsinek” titulálták, Bécsben viszont a „magyar érdekek veszélyes képviselője”-ként tartották számon. Ady Endre is többször bírálta a miniszterelnököt. Kezdetben még támogatta őt, igazi magyar úrnak nevezte, aki tudja, mit kell tenni az országért. Ady mellett a nyugatos költők közül többen is ezen a véleményen voltak. Azonban amikor a koalíciós válság után felismerték, hogy Tisza István nem fogja bevezetni azokat a reformokat, amit vártak tőle, csalódtak benne, éles kritikusaivá váltak. Az uralkodókkal is hasonló volt a viszonya. Míg Ferenc Józseffel igen jó viszonyt ápolt, a bizalmasa volt, addig Ferenc Ferdinánddal mindvégig éles konfliktusok húzódtak kettejük között, IV. Károly reformjait pedig visszautasította, így vele sem volt meg a jó kapcsolat.

Nem szabott határt a kivondorlásnak

1914-ben a közvélemény még üdvözölte a háborút, ám a harcok a kezdeti népszerűség után, a betörésekkel, a rossz ellátással, a hátország egyre rosszabb helyzetével a népszerűtlenséget is elhozták Tisza István részére. Így ő is megutálta a háborút, felismerte, mekkora veszteségekkel jár, de küzdenie kellett azért, hogy az ország nyertesen kerülhessen ki, így tovább támogatta az iparfejlesztést, mellette pedig a városfejlesztést. Elsősorban Budapest ment át jelentős fejlődésen, míg a vidéket Tisza István igyekezett érintetlenül hagyni, megőrizni olyannak, amilyen. Többek között nem terjesztette ki az általános titkos választójogot, mert véleménye szerint csak annak lehet joga szavazni, aki független, nem lehet befolyásolni. Így próbált gátat szabni a radikális irányzatok térnyerésének. Ugyanakkor a vidék érintetlenül hagyása visszavezethető geszti származására. Két miniszterelnöksége között ide vonult vissza gazdálkodni, az itt meglévő patriarchális világ jelentette számára az ideális paraszti világot, amit meg akart őrizni a magyar vidéken.

A belpolitikában egyéb céljai közé tartozott a parlamenti rendszer helyreállítása. Ekkor ugyanis válságos volt a helyzet a parlamentben; elvesztette tekintélyét, és nem tudta ellátni funkcióját. Az ellenzék tagjai folyton akadályozták az ülések menetét, jelentéktelen, nem a tárgyhoz tartozó beszólásaikkal, javaslataikkal, panaszaikkal elhúzták az üléseket, elvonva az időt a lényegi részektől. Egyes viták egészen a tettlegességig fajultak, a képviselők a parlamentben estek egymásnak. A társadalom közben megváltozott, a parlament viszont nem követte ezt a változást, így a társadalmi problémák kiszorultak onnan. Tisza István rákényszerült, hogy erőszakkal törje le az ellenzéki akadályoztatást. Nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség el is fogadott. Az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. Ami szembetűnő volt az intézkedései között, hogy az ekkor egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlásoknak egyáltalán nem szabott határt, nem avatkozott közbe, pedig jelentős tömeg hagyta ekkor el az országot.

Győzelemre akarta vinni az országot

A szeminárium végén az utókor Tisza Istvánról alkotott véleményéről beszélt Zakar Péter és Bencsik Péter. „Ezt a háborút elvesztettük” – ez az egyetlen mondat, amit az utókor megjegyzett Tisza István beszédéből, melyben elismeri a vereséget, így azt vele azonosítjuk, őt hibáztatjuk érte, nemcsak most, de már az ő korában is. Bár az igazságot mondta ki, mégis sokan támadták kijelentése demoralizáló volta miatt. Védekeznie nem sok ideje maradt: kevesebb mint két héttel később, az őszirózsás forradalom alatt merénylet áldozata lett. Holott az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő végig győzelemre kívánta vinni az országot, és mikor már ez már reménytelennek látszott, igyekezett enyhíteni a vereség következményein. Rendkívül fontosnak tartotta meggyőzni a nyugati hatalmakat, hogy Benešék által „félre lettek informálva” és „az emberi haladás és szabadság fő érdekei is azt követelik, hogy a magyarság teljesítse küldetését a Duna-medencében”. Megindokolta az 1914-es eseményeket is: „a magyar nemzet (…) mindent elkövetett a béke fenntartására, elment a béketűrésnek olyan hosszú útján, hogy már jóformán világnevetség tárgyává kellett lennie, és csak akkor ragadott fegyvert a kezébe, midőn a bizonyítékok” meggyőzték, hogy „megalázzanak, aztán tönkretegyenek bennünket”. A Monarchia részéről Oroszországnak nem sokkal később küldött hadüzenetet az „agresszív, autokrata Orosz Birodalom törekvései ellen való védekezés szükségességével” indokolta. A háború egyetlen eddigi pozitívumaként az orosz fenyegetés megszűnését tartotta beszédében, amely eddig a két államot létében fenyegette.

Az előadás után a hallgatóság még feltehette kérdéseit Zakar Péternek és Bencsik Péternek, majd befejezésül egy sorsolásra került sor. Minden résztvevő kapott érkezéskor egy sorszámot, a szeminárium után pedig kisorsoltak közöttük egy szerencsés hallgatót, aki a Vasgróf ősbemutatójára nyert jegyet a Szegedi Nemzeti Színházba.

SZTEinfo – Ondrik Imola