Bezár

Egyetemi élet

Hallgatok_a_TIK-ben

Hallgatói élet a Szegedi Tudományegyetemen

Hallgatói élet a Szegedi Tudományegyetemen

2009. március 30.
4 perc


A Szegedi Tudományegyetem nem lenne Magyarország egyik legjobb hangulatú egyeteme, és sokoldalú emberek képzésére alkalmas intézmény, ha polgárainak nem kínálna változatos programokat a tantermeken kívül is. A legendás szegedi egyetemi életnek éppúgy része a sportesemények és a fesztiválok látogatása, a bálokon való részvétel, az egyetemi klubok bulijain töltött éjszakák, mint az előadótermi vagy laboratóriumi órák munkája.


Az SZTE Klebelsberg Könyvtár az egyetem oktatási tevékenységének és kutatási területeinek megfelelő könyvállományt, könyvtári szolgáltatásokat és mindezek igénybevételéhez szükséges infrastruktúrát teszi elérhetővé az SZTE polgárai számára, ingyenesen biztosított könyvtári tagság keretében.

Az ország egyik legnagyobb befogadóképességű tanulási tereként az olvasótermekben egyidejűleg több mint ezer fő tud egyszerre tanulni. A négy szabadpolcos térben tematikusan elrendezve mintegy 350.000 kötet kapott helyet, valamint további 1,2 millió kötet és folyóirat található a raktárakban. Ezeket a hagyományos könyvtári szolgáltatásokat kiegészítve kutatástámogató szolgáltatások széles köre, e-könyvek és e-források gazdag kínálata segíti a tanulást és a tudományos kutatómunkát.


A Szegedi Tudományegyetem büszkesége, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (SZTE TIK), az integrált Szegedi Tudományegyetem első nagyberuházása, ami immáron több mint 10 éves. Létrehozásakor a tervezők nem csupán egy építészetileg kiemelkedő művet álmodtak meg – melyet az elmúlt években több elnyert építészeti nívódíj is igazol -, hanem egy egyetemi szolgáltató központot is. A régióban egyedülálló Kongresszusi Központ hazai és nemzetközi konferenciáknak, egyetemi és üzleti rendezvényeknek, valamint kulturális és karitatív programoknak (hangverseny, kiállítás), fogadásoknak, báloknak kínál ideális helyszínt.

A Központ előadó- és szemináriumi termei az egyetemi órákhoz biztosítanak kiváló oktatási helyszínt hétfőtől szerdáig. A nagy előadásokhoz (kb. 700 fő) magas színvonalú audiovizuális technikai felszereltséggel rendelkező termeket kínál, melyek mindegyike légkondicionált.

A Szegedi Tudományegyetem sportoló egyetemként a sportolási lehetőségek olyan széles választékát kínálja, hogy a felsőoktatásban eltöltött esztendők nem is bizonyulnak elegendőnek mindegyik kipróbálásához. Csak a legkülönlegesebbeket említve: aerial jóga, gerinctréning, küzdősportok, jóga, falmászás, korizás – a teljesség igénye nélkül - lehetősége van minden hallgatónak kurzusként felvenni, nem beszélve az egyetem sportegyesületeiről, ahol a vívástól a kosárlabdáig számos sportágban versenyezhetnek. Az egyetemi férfi kosárlabdacsapat, az SZTE-SZEDEAK 2007-ben kivívta feljutását az NB I. B- csoportjába, 2010-ben pedig megnyerve az alapszakaszt, a legmagasabb osztályba léphetett, ahol azóta is küzd a legjobbakkal.

 
Büszkék vagyunk rá, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választotta tanulmányai helyszínéül több olimpiai- és világbajnok sportoló is. Nemzetközi sporteseményeknek is rendszeresen otthont ad Szeged.
 
A JATE KLUB bulijai és koncertjei sokak számára jelentenek tartalmas és felhőtlen kikapcsolódást. A szegedi hallgatói élet elképzelhetetlen ezek nélkül a rendezvények nélkül, ahogy a kollégiumokban szervezett események nélkül is. Legyen szó filmklubról, táncról, kórusról, a Szegedi Tudományegyetem öntevékeny szervezetei között mindenki talál kedvére valót. Az Őszi Kulturális Fesztivál és az Egyetemi Tavasz rendezvényei, a TIK programjai rendre ízelítőt adnak ebből az aktivitásból akár a kívülállóknak is.

A hallgatók sikeres elhelyezkedését az SZTE Karrier Iroda munkatársai segítik.

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ pszichológiai, pályaorientációs, tanulásmódszertan tanácsadással (személyes  és online  módon), tréningekkel, kreatív közösségi programokkal segíti a hallgatókat. A Központ külön szolgáltatások csoportjával segíti a fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének megteremtését, személyre szabott, igényeiknek megfelelő megoldásokat kínál önálló életvitelük biztosításához.


A farsangi szezonban minden kar megrendezi a maga zenés-táncos mulatságát. Nem csoda, hogy az első diploma megszerzése után sokan hiányolják a Szegedi Tudományegyetemen töltött évek programjait. Hogy az egyetemi polgárság egész életében érezhesse és élvezhesse az intézmény támogatását, az egyetemi közösség örömeit, az Alma Mater szervezeten keresztül folyamatos maradhat a kapcsolat az egyetem és egykori hallgatói között. A másoddiplomás képzések börzéjén, a szakmai és évfolyam találkozókon, ünnepi rendezvényeken, így különösen az Alma Mater Mikuláson, illetve az Alma-weekenden és egyetemi sportnapon szeretettel várnak mindenkit, akinek fontos, hogy a szegedi egyetemista élet eseményei a diplomaszerzés után is megtalálják.


Az Alma Mater szervezethez az SZTE Alma Mater oldalon lehet csatlakozni.

Kapcsolódó tartalmak:
 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek