Bezár

Hírarchívum

40 brazil hallgató a Szegedi Tudományegyetemen

40 brazil hallgató a Szegedi Tudományegyetemen

2014. szeptember 21.
2 perc

A brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) programba 2013-ban kapcsolódott be Magyarország. A Szegedi Tudományegyetemre 2014 januárjától kezdve 40 brazil hallgatók érkezett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Tudomány Határok Nélkül brazil állami ösztöndíjprogram keretében eddig 1888 brazil hallgató nyert el a brazil államtól magyarországi egyetemi tanulást biztosító ösztöndíjat. A közel 2000 hallgatót több mint háromszor ennyi jelentkezőből választotta ki a CAPES (a brazil állam felsőoktatásért és kutatásért felelős ügynöksége). A diákok jelentős része már megkezdte tanulmányait Magyarországon: 2013-ban 432-en, 2014 februárjában pedig további 1000 hallgató kezdte meg az egy tanéves részképzését. A Magyar Rektori Konferencia által koordinált és irányított programban Magyarország Európa 7. és a világ 10. legsikeresebb országa a kiadott ösztöndíjak számát figyelembe véve, ennél több hallgató csak Németországból érkezett eddig hozzánk – írja az mrk.hu.

A Magyar Rektori Konferencia által koordinált Science Without Borders (Tudomány határok nélkül) program a brazil egyetemisták számára biztosít külföldi tanulmányi lehetőséget, főleg műszaki, orvosi és természettudományi területeken. A program keretében eddig 40 hallgató érkezett Szegedre a Természettudományi és Informatika Karra, a Mérnöki Karra, az Általános Orvostudományi Karra, valamint a Mezőgazdasági Karra. A Tisza-parti universitason tanuló brazil diákok szakmai gyakorlatainak megvalósulásáról a Magyar Rektori Konferencia színes videót készített.

A programról további információ a http://csfhungary.hu/ oldalon.

 

SZTEinfo

 

Korábban írtuk:

Rövidfilm készült az SZTE-n tanuló brazil hallgatókról

Nagy népszerűségnek örvend Magyarország a brazil hallgatók körében

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek