Bezár

Hírarchívum

Jogismereti előadásokkal és színházi szereppel várja a középiskolásokat a „Nyitott Bíróság”

Jogismereti előadásokkal és színházi szereppel várja a középiskolásokat a „Nyitott Bíróság”

2014. szeptember 21.
2 perc

A nagy sikerre való tekintettel idén is folytatódik a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék szervezésében a „Nyitott Bíróság” program, melyben a részt vevő öt szegedi középiskolával együttműködve alapvető jogi ismeretekkel látják el a diákokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A „Nyitott Bíróság” program immár több mint két éve sikeresen működik a Szegedi Ítélőtábla, a Szegedi Törvényszék, valamint a programban részt vevő gimnáziumok közös együttműködésének köszönhetően. Célja a felnövekvő generáció tájékoztatása a legalapvetőbb jogi ismeretekről, a bírósági szervezetrendszerről, a perbeli jogokról és kötelezettségekről, az őket foglalkoztató jogintézményekről, az eljárások menetéről.

– A 2012 óta folyó „Nyitott Bíróság” programsorozata egyre nagyobb népszerűségre tesz szert – mondta Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Ítélőszék elnöke a 2014. szeptember 19-én rendezett sajtótájékoztatón. A programban jelenleg öt szegedi középiskola vesz részt: a Deák Ferenc Gimnázium, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázim, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, valamint a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium. – Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok belelássanak a jog világába. Ennek érdekében idén is számtalan érdekes témáról lesz szó, melyek közt a diákcsíny, a diákjog, valamint az agressziókezelés is szerepel – tette hozzá Tárkány-Szűcs Babett.

A 2014-es „Nyitott Bíróság” egyik különlegessége, a szegedi középiskolások számára biztosítja az országosan egyedülállónak ígérkező „Tizenkét dühös ember” színházi produkcióban való részvételt is. – Mi azt szeretnénk, hogy a fiatalok megtanulják, hogy miként tartsák vissza magukat a jogtalan cselekedetektől – mondta Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke, rámutatva arra, hogy az ilyen programoknál létfontosságú, hogy az érintett középiskolások is motiváltak legyenek. – Ez a színházi darab, melyen nemcsak a diákok, de szegedi bírák is részt vesznek, egy „ajándék”, melyet a színházi produkció támogatásáért ajánlottak fel a Szegedi Ítélőtáblának és a Szegedi Törvényszéknek –tette hozzá.

A sajtótájékoztatón a középiskolák képviselői is felszólaltak, röviden ismertetve, hogy miként is fog megvalósulni az együttműködés az iskolák és a bírák között. Elmondásuk alapján a rugalmas, a tanulók igényeihez alkalmazkodó jogi előadásoknak hatalmas sikerük van, és nemcsak a diákok, de a nevelőtestület és a szülők részéről is. Fontos azonban kiemelni, hogy a „Nyitott Bíróság” programja túlnyúlik a középiskolások jogi ismereteinek bővítésén. – A Szegedi Törvényszék mindig is elkötelezetten támogatja a szegedi jogászképzést, hiszen a bírák 90%-a a Szegedi Tudományegyetemen végzett. Azzal, hogy a diákok felismerik, hogy a bírói vagy ügyvédi munka nem egy elérhetetlen elefántcsonttorony, egyben felnyitjuk a szemüket a jogászi pálya szépségeit illetően – jelentette ki a szegedi jogászok utánpótlása kapcsán Tárkány-Szűcs Babett.

 

SZTEinfo – Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek