Sport

Kultúra, sport, szabadidő

Kulturális élet Szegeden

A fesztiválváros változatos rendezvényei közül kiemelkedik a nemzetközi hírű Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szeged napján rendezett Hídi Vásár, a gasztronómiai palettát színesítő Halászléfesztivál vagy a Borfesztivál. A hangulatos udvarokban és a várban tartott nyári színházi bemutatók – és még sorolhatnánk azokat az alkalmakat, melyek remek kikapcsolódást és szórakozást jelentenek – szintén hozzátartoznak Szeged miliőjéhez. A Szegedi Tudományegyetem nem csupán a saját, de a város polgáraira is gondol akkor, mikor Szeged színes kulturális életéhez programjaival hozzájárul. A fesztiválok sorát egészíti ki az egyetem által 1995 óta minden évben megrendezendő Őszi Kulturális Fesztivál, és a hagyományait követő, 2004-ben indult Egyetemi Tavasz. Az egyetemi fesztiválok repertoárján a hangversenyektől az öntevékeny színházi csoportok bemutatójáig minden megtalálható.

 

A Szegedi Tudományegyetem kezdeményezésére a Mindentudás Egyeteme rendezvénysorozatot vidéki helyszínként először Szegeden rendezték meg. Öt félév során több mint 50 magas színvonalú előadást hallgathattak meg az egyetem és a város polgárai az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában. A rendezvény sikere bebizonyította, hogy igény van a tudományt népszerűsítő, értékes előadásokra. Ezt az igényt felismerve a Szegedi Tudományegyetem ezután is szélesre tárja kapuit, és szívesen látott vendégként fogadja a tudományok iránt fogékony közönséget. Az előadás-sorozat 2008-tól önállóan, SZTE Szabadegyetem címmel folytatódik.

 

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem hagyományosan jó együttműködést ápol. A színház prózai, balett- és operaelőadásaira a hallgatók kedvezményesen vásárolhatnak bérleteket, és a színház ad otthont az SZTE NKI Kulturális Iroda olyan kezdeményezéseinek, mint 2004-ben a hallgatók szereplésével színpadra vitt István, a király bemutatója, az Utazás című rockopera 2006-os premiere, vagy a 2014-ben bemutatott 12 dühös ember.

 

A városban található híres cukrászdák és kávéházak irodalmi estjei, kiállításai és koncertjei, a művészmozi programjai az egyetemisták kedvelt találkozóhelyei, csakúgy, mint az egyetemi klubok rendezvényei. A JATE Klub kari és szakestjei, nagy egyetemi bulijai hétről hétre várják az egyetemi ifjúságot és velük együtt oktatóikat.

A Szegedi Tudományegyetem kulturális életéről az SZTE Kulturális Iroda oldalán olvashat.


Sportolás a Szegedi Tudományegyetemen

Az egyetemista élet nem lenne teljes sportolási lehetőségek nélkül. A kötelező testnevelési órák kínálata oly széles, hogy a felsőoktatásban töltött idő nem is elegendő minden lehetőség kipróbálására. Az órák keretében ingyenesen kipróbálható például a korcsolyázás, a kick-box, a fallabda, az ejtőernyőzés vagy a jóga – csakhogy a legkülönlegesebbeket említsük. Részben vagy teljesen önköltséges programként lehet lovagolni vagy sítáborokon, vízi táborokon és turisztikai táborokon részt venni. Az Universitas bajnokságban többek között kézilabda, labdarúgás, jégkorong, vízilabda és kajak-kenu sportágakban indulhatnak mindkét nem bátor képviselői. A hétköznap esténként sorra kerülő egyetemi kispályás labdarúgó-bajnokság, ahol nem ritkán hallgatók és oktatók vívnak ádáz csatát, több évtizedes hagyománnyal bír. A testnevelés órákon az egyetem létesítményei mellett Szeged sportlétesítményeit is igénybe veszik a hallgatók, ahogy az egyetemi sportpályák is nyitva állnak a város rendezvényei előtt.

Az egyetem nevét viseli több szegedi sportcsapat is, melyekben javarészt szegedi egyetemisták szerepelnek: az NB I/A-ben indulnak az SZTE-Szedeák férfikosarasai, az OB I/B-ben az Universitas Szeged női vízilabdásai, az NB II-ben az Universitas Szeged futsalosai. Egy újabb megállapodás értelmében az SZTE Vívó Klub szárnyai alatt egyesülnek a legjobb szegedi vívók, köztük az SZTE diákjai.

Az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságban rendszeresen az élmezőnyben végeznek az egyetem csapatai és egyéni indulói. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemet több élsportoló, olimpiai és világbajnok választotta és választja felsőfokú tanulmányai helyszínéül.

Szeged város rendszeresen ad otthont nemzetközi sporteseményeknek, ezek közül is kiemelkedik a 2006-os Kajak-Kenu Világbajnokság. Örömünkre szolgál, hogy 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem révén újabb rangos viadalok helyszíne lehetett Szeged: augusztusban egyetemünk rendezte az Egyetemisták és Főiskolások Squash Világbajnokságát, emellett 2010. augusztus 13-15 között Szeged adott otthont – a Szegedi Tudományegyetem szervezésében – a 11. Egyetemi Evezős Világbajnokságnak is, ahol 19 ország 400 evezőse vett részt.

A sportolási lehetőségekről és az SZTE Sportkapcsolatairól itt olvashatnak.

Kövess minket

Facebook YouTube Linked in


Google Plus icon_instagram
Latest News RSS

Legújabb híreink

nyito_GTK_IPAG_egyuttmukodes

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara a francia IPAG Business School-lal kötött szerződést október 16-án. A kar hallgatóinak a jövőben lehetősége lesz arra, hogy csereprogramon keresztül a neves francia intézményben végezzék el tanulmányaikat és sajátítsák el a diplomához szükséges tudást.

Kiemelt_informatika_rangsoron_SZTE

A Times Higher Education (THE) legfrissebb tudományterületi listáján is szerepel az SZTE. Az informatika területén a világ legjobb 749 felsőoktatási intézményét rangsorolták idén októberben, melyek közé az SZTE is bekerült a 601+ helyen, egyetemben egy másik magyar egyetemmel.

Eseménynaptár

Rendezvénynaptár *

  • október 21. 09:15 - 25. 17:00
    The BIOMAT 2019 International Symposium will be held at University of Szeged, Bolyai Institute and Hungarian Academy of Sciences, Hungary. The participation in the BIOMAT 2019 International Symposium is another great opportunity for research students and young postdocs to exchange scientific feedback with their colleagues from several countries, in the best tradition of the BIOMAT Symposium Series.
  • október 21.
    12:10 - 12:20
  • október 21.
    16:30 - 18:30
    Az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete és a Mentor(h)áló az új tanévben is folytatja közkedvelt műhelysorozatát.
    A műhelyfoglalkozáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
  • október 21.
    18:00 - 19:00
    Beszélgetőtárs: Bene Zoltán író
    Mi köze van az ellopott, tömör arany Fabergé-tojásnak a Patyomkin páncéloshoz? Túlélheti-e valaki a 20. század három legnagyobb közlekedési katasztrófáját? Mi történik, ha Nikola Teslának rossz napja van? [...] És egyáltalán, miért ír egy zeneszerző képzeletbeli családregényt?
  • október 21.
    18:00 - 19:00
    Megnyitja: Tóth István ezredes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettes
    Tordai Kamilla az egyetemi évek után a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében kezdett el dolgozni, ahol immár két éve dokumentálja a Zrínyi Miklós Laktanya falai között a különböző harcászati foglalkozásokat, gyakorlatokat, városi rendezvényeket. Fotóválogatása a katonák mindennapjait, izgalmakkal teli életüket mutatja be.
    Megtekinthető október 31-ig, hétköznapokon 08.00-22.00, szombaton 09.00-20.00 óráig.