Vendégségben Törökország címmel tematikus napot tart a közmédia 2014. október 29-én. Ezen a napon megismerkedhetünk többek között a Törökországban élő magyarokkal, a török ételekkel, kultúrával és szó lesz a két ország oktatási kapcsolatairól is.
Számos török diák tanul hazánkban, de sokan a török felsőoktatásban ismerkednek Magyarországgal és a magyar nyelvvel. Emellett a magyar diákok is szívesen látogatnak Törökországba. A Szegedi Tudományegyetem valamely karán jelenleg több mint 80 török hallgató tanul, a Tisza-parti universitas 53 törökországi egyetemmel áll kapcsolatban.
„Azért Törökországot választottam tanulmányutam céljául, mert úgy éreztem itt valóban egy új kultúrát ismerhetek meg. Nem okozott csalódást, valóban rengeteg új élménnyel és nem utolsó sorban új barátokkal gazdagodtam – mondta Varga Kristóf, az SZTE Mérnöki Kar hallgatója, az SZTE Média Centrumának gyakornoka Hírportálunknak. – Leginkább a külön külföldieknek szervezett programokat, kirándulásokat, és bulikat kedveltem. Elég nehéz volt tájékozódni, hogy milyen kurzusokat hirdettek meg és mit vehetek fel, és leginkább hogy hogyan. Valószínűleg a helyi hallgatóknak volt is ilyen, de aki éppen bele csöppen egy ismeretlen ország ismeretlen szokásaiba, nagyban megkönnyítené a dolgukat. Nehézséget okozott, hogy a kurzusfelvétel papíron történik, tanári egyeztetés, aláírás-pecsét, és rektori engedély után.”
2014. október 29-én ünneplik Törökországban a köztársasággá válás 91. évfordulóját, a török nap viszonzásaként 2015. március 15-én, az 1848/49-es szabadságharc 167. évfordulóján magyar napot tartanak Törökországban.
A közmédia számos műsorában találkozhatnak a nézők és a rádióhallgatók török témájú műsorokkal 2014. október 29-én, szerdán – közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-vel. A Magyar Televízió M1 magazin- és hírműsoraiban kiemelt helyet kapnak a török társadalommal, kultúrával és gazdasággal kapcsolatos témák, a tematikus napon bemutatják a magyarországi törökfürdőket, szó lesz a II. Szulejmán szultán türbéje utáni szigetvári kutatásokról és megismerkedhetnek a nézők a magyar-török együttműködésben felújított pécsi török emlékekkel is A műsorfolyamban foglalkoznak a török festőművészek bemutatásával és szó lesz a novemberi isztambuli könyvvásárról, amelynek Magyarország a díszvendége. Látható lesz egy beszélgetés Mészöly Kálmánnal, aki 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. A török nemzeti ünnep alkalmából tartott napon a Duna televízió délután élőben jelentkezik a tavaly átadott Andrássy úti Yunus Emre Török Kulturális Intézetből. A tavaly átadott központban a beszélgetések mellett tervezik például az "ebru" festési technikája és a híres török teázási, kávézási szokások bemutatását is, a műsorfolyam pedig egy török játékfilmmel zárul.
A sok-sok megszólaló között Kincses-Nagy Éva, az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Altajisztika Tanszék adjunktusa az Ankarai Egyetemen vendégtanárként szerzett tapasztalatairól, a magyar nyelv törökországi oktatásáról is beszél.
A televíziós csatornák mellett a Kossuth és a Bartók Rádió kínálatában is kiemelt helyet kapnak a török témák 2014. október 29-én.
SZTEinfo