A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanuló hallgatók látogattak el 2014. október 22-én a szegedi megyeházán működő kormányablakba, hogy testközelből ismerjék meg az elektronikus ügyintézés gyakorlatát.
„Az elektronikus ügyintézés a gyakorlatban” című kurzus diákjait az integrált ügyfélszolgálaton a Csongrád megyei kormánymegbízott, Juhász Tünde fogadta. A látogatás során a diákok a kormányhivatal szervezeti felépítéséről, a hatásköréről és az ügyfelekkel való kapcsolattartás lehetséges módjairól kaptak tájékoztatást. A hallgatókat elsősorban a hivatal mint munkahely érdekelte, de számos kérdést tettek fel a kormányablak feladatairól, ügyintézők felkészítéséről és magáról az elektronikus ügyintézésről. Volt, aki konkrét ügyet is intézett, például ügyfélkaput létesített.
A kormánymegbízott elsősorban a közigazgatás szolgáltató jellegére, az ügyfélközpontúságra, ügyfélközeliségére és a digitalizált ügyintézés lehetőségére hívta fel a figyelmet, de külön kitért a munkatársakkal szembeni elvárásokra is. Mint mondta, a kormányhivatali dolgozók a kormánytisztviselők etikai kódexében foglaltak alapján és az Alaptörvény szellemében kell, hogy végezzék feladataikat. A méltányosság, visszaélés és részrehajlás nélküliség mellé újabb elvárásként fogalmazódik meg a kedvesség és a szolgálatkészség A látogatás végén minden hallgató egy Alaptörvényt kapott ajándékba – számolt be róla a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata.
SZTEinfo