Színek és csöndek – Bakacsi Lajos jubileumi tárlata az SZTE Őszi Kulturális Fesztiválon

Mesterének Vinkler Lászlót és Cs. Pataj Mihályt tekinti Bakacsi Lajos, aki a szegedi Tábor utcai Képzőművész Körben Vlasics Károly irányításával indult az alkotói pályán.

Kettősségek sorozata

„Számomra a kettősség érzete a legelső, ami szembeötlő Bakacsi művészetében. Ez mutatkozik meg a lágyság és keménység, a pasztelles valőr és szilárd térformák, a konkrétság és elemeltség, a szerény méretek és monumentális arányok kettősségében” – mondta a Színek és csöndek című tárlatot megnyitó Marton Árpád. A színesztéta folytatta a kettősségek sorozatát: „geometrikus rend és lírai finomság; kontúros tömörség és fátyolos áttetszőség, zártság és képlékenység”. E kettőség-sorozat izgalmas játékra, „kalandra hívja a nézőt…”

Az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál kiállításának nyitányán Hart Gábor gitárművész a zene sokszínűségéből adott ízelítőt.

„…Egyetlen művészeti ágat sem fenyeget a realizmus kísértése oly mértékben, ahogyan a képzőművészeteket. Az irodalom, a költészet eredetétől fogva a képzelet, a képzelgés birodalmában tájékozódik, a metaforák világában bolyong. A zene – eltekintve egynémely kísérleti irányzattól – eleve a konkrétum fölötti létszférákat szólongatja. Az élményt látható valóságra váltó képzőművészeteket azonban anyaguknál fogva próba elé állítja a köznapi valóság…” – hangzott el a tárlatnyitón.

A kétértelműség csábítása

A szegedi tanárképző főiskolán földrajz-rajz szakon diplomát szerző, a város több iskolájában is rajzot tanító tanár, Bakacsi Lajos eddig 16 önálló kiállításon mutatkozott be.

„… Ősztanulmányai oly látomásosak, palackjai akár valamiféle város kontúrjátékaiképp is szemlélhetők, ezért csillan valami szívszorítóan égi fény hártyavékony jégmetszetén és ezért oly szívsajdító a leheletfinom kontúrok tűnő rebbenése, akár egy elnémult sikoly harsogó, örök hallgatása…” – fogalmazott Marton Árpád. A kétértelműség csábítása című vernisszázs szerzője szerint „…rendkívül őszinte, igazmondó művészettel van dolgunk. Bakacsit az anyag és a vizuális koordináták tisztelete minden munkájában megóvja az érzelgős, hatásvadász és retorikus hangvételtől. Munkái mindig roppant anyagszerűek, visszafogottak. (…) Alapmotívuma talán az áhítat: a színek játékában megcsillanó többértelműség, kimeríthetetlen sokszólamúság tetten érése. Vörösei rőtek, narancsok, lángolók, izzók és kihamvadók; narancs a lobogásuk és az okker kölcsönzi tragikus tónusukat; pirosan feleselnek és bíborban bölcselkednek, skarlát parázslásukban és rózsás áttetszőségükben – akár a húsban, akár a vérben; akár a pasztellszín kéz mögött lüktető érben valami vonz, valami szép, valami átjár…"

„…Az 1968 óta kiállító művész alkotókedve töretlen, a szegedi képzőművészeti élet jeles egyénisége...” – olvasható az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál műsorfüzetében. Bakacsi Lajos jubileumi tárlata 2019. október 24-én nyílt és november 10-ig tekinthető meg az SZTE Rektori Épület átriumában.

*

Bölcselkedő bíbor

„Magukban a dolgok csak absztrakt módon léteznek...” Bakacsi Lajos festőművésszel a Színek és csöndek kiállítása megnyitóján beszélgettünk.

– Mi volt az a pillanat, amikor rájött, hogy önnek ez az útja?

– Nekem a középiskolai rajztanárom Hemmert János volt. Mikor 14-15 éves koromban Hemmert János keze alá kerültem, az egy nagyon meghatározó élmény lett az életemben. Hallgattam a művészettörténeti előadását, láttam alkotni és ez nem az a megszokott iskolai rajzórának számított. Ő nagyon erősen hozzájárult ahhoz, hogy én ezt a pályát választottam.

– Sok meleg színt használ a festményein. Hogyan dől el, hogy mi lesz az, amit viszont láthatunk a képeken?

– Úgy tudom rendbe szedni a dolgaimat, ha viszonylag kevésszámú színből gazdálkodom. Nem tudnám megmondani, hogy miért ezeket a meleg színeket használtam. Szoktam mondani, hogy „egyszerűen ezek a festékeim voltak kéznél”. A vörös szín domináns nálam, és ezeknek a variációi és ellentétei. Bejön a zöld hozzá, vagy a vörösnek egy szolidabb, narancsos árnyalata. Én nagyon színesen nem tudok dolgozni, ez az a néhány szín, amelyeknek a segítségével meg tudom szerkeszteni a képeimet.

– Hogyan zajlik a munkafolyamat? Jön egy ihlet, aztán rögtön fest is, vagy az idő elteltével utólag próbálja megörökíteni azt a bizonyos pillanatot?

– Általában valamilyen látszat utáni képből indulok ki. Mondjuk a narancsból, a barackból, a körtéből. Ezekből és a környezetükből lesz valami, amit addig fejlesztek, amíg absztrakt képpé nem válik. Nem egy absztraktból indulok ki. Nem a nagy foltokból lesz egy látszati kép, hanem a látványból, az absztrahálás után, alakul ki egy egyensúly a képeimen.

SZTEinfo – Gergely Gabriella

Fotók: Kósa Boglárka; Marton Ferenc József