„Kiváló Klinikai Központ” elismerésben részesült a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, amelyet október 8-án adtak át Budapesten a Magyar Kórházszövetség és a Medicina Fórum szervezésében rendezett XI. Medicina Konferencián.
A XI. Medicina Konferencián az egészségügyi ágazat vezető tisztségviselői tartottak megbeszéléseket az egészségügy, az egészségpolitika és az egészség gazdaság aktuális kérdéseiben. A rendezvényen emellett bemutatták a Medicina évkönyvet, és a Medicina Fórum által előzőleg meghirdetett kiválósági pályázat eredményeit díjátadó gálaesten ismertették.
A bíráló szakmai zsűri átfogó szempontrendszer alapján pontozással értékelte a kórház, a városi kórház és a klinikai központ kategóriákban az egészségügyi szolgáltatókat, többek között a fekvőbeteg ágyak száma, az emelt szintű hotelszolgáltatás elérhetősége, az intézmény minőségbiztosítási rendszere, az ellátó orvosok szakképesítése és minősítése, és a diplomával rendelkező szakdolgozók számát illetően. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Klinikai Központ az összehasonlításban minden területen kiemelkedő eredményt ért el.
A gálaesten elhangzott méltatás szerint: „A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja lett a négy orvosegyetem közül idén a legjobb a kórházi-klinikai működés elemeinek komplex vizsgálatakor. Gazdálkodása stabil, minőségirányítási rendszere kiemelkedő. Szakorvosainak és szakképzett ápolóinak száma és képzettsége, valamint szakmai szervezettsége is elismerést érdemel.”
A díjat dr. Németh László, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke vette át prof. dr. Kovács Árpádtól, a Magyar Közgazdasági Társaság, valamint a Medicina TOP 200 zsűri elnökétől, és Nógrádi Tóth Erzsébettől, a Medicina TOP 200 alapító főszerkesztőjétől.
SZTEinfo