Időn túli üzenetek – Az SZTE MK 70 éves oktatója, Gyeviki János rekordjai

– Irányítástechnikát, elektronikát, hidraulikát és pneumatikát tanítok a mai napig a szegedi mérnök hallgatóknak. Mindig, ahol éppen hiány mutatkozik, ott vetnek be – mondta mosolyogva a 70. évét fotókiállítással is ünneplő dr. Gyeviki János. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Műszaki Intézet egyetemi docenseként nyugdíjba vonuló „tudományos főmunkatárs” 2019 őszén heti 4, az előző szemeszterben 17 órán át szaktárgyakat tanított a fiataloknak.

 

 

Az örök tanár

 

Gépészmérnöki oklevelét 1972-ben kapta a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, villamosmérnöki diplomáját 1978-ben a budapesti Műegyetemen szerezte a szegedi születésű Gyeviki János, aki a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar oktatója.

– A diákjaimat versenyekre is fölkészítettem. A pneumatikus pozicionálás a fő témaköröm, ebből doktoráltam. Ez a kutatási terület azt jelenti, hogy nagyon pontosan meghatározott helyen kell megállítani a dugattyút, közbülső helyzetben – magyarázta.

 

A ’90-es években kurrens témának számító kutatási területen elért eredményei közül leginkább arra büszke Gyeviki János, hogy 2004-ben a diákjai a tajvani mechatronika versenyen 3. helyet értek el.

 

– Sikerült néhány mikronos, vagyis egy hajszál vastagsága törtrészének számító pontossággal megállítani a dugattyút a tetszőleges helyzetben – emlékezett. – Ez izgatott, ezt szerettem volna a nanométer tartományban lejjebb vinni, de az idő eljárt fölöttem… A téma fölött nem, így ezt a kutatási területet fiatal kollégáim viszik tovább.

 

Fotográfiával 1970 óta foglalkozik Gyeviki János. – Miért? – kérdeztük, amikor az SZTE 24. Őszi Kulturális Fesztiválján bemutatott ÉLETképek tárlaton a fotói között beszélgettünk.

 

– Mindenkiben ott az érzés, hogy valamit megmutasson a bensőjéből – kezdte válaszát. – Mivel nekem rajzkészségem nincs, s a zenét szeretem ugyan hallgatni, de művelni nem tudom, megtaláltam a fotót, aminek a segítségével az érzéseimet át tudom adni.

 

Örök tanárként a fotózás szeretetét is továbbadta tanítványainak Gyeviki János.

 

– Fotós diákkört már nem vezetek, de minden ősszel fotópályázatot hirdetve ösztönzöm az egyetemistákat az alkotásra – tette hozzá. A javaslatára 2012 januárjában létrehozott kiállítóhelyen, az SZTE Mérnöki Kar D-épület Lépcső Galériában tavasszal az egyetemi oktatóknak, ősszel az egyetemistáknak szervez kiállítást.

 

Az SZTE MK hallgatói legközelebb 2019. október 29. és december 20. között vonultatják föl fotóikat a Lépcső Galériában. (A meghívó, a résztvevők névsora itt olvasható.)

 

– A technikai része elsajátítható a fényképezésnek – nyugtatta meg a kezdő fotósokat. – De nem lehet megtanulni, valahol érezni kell a kompozíciót és a pillanatot, amikor a minden résztvevő számára átélhető eseményből, a látványból KÉP, fotográfia lesz.

 

 

Családi(as) fotó- és futókörök

 

– Külön fényképezőgépet kaptunk mind a hárman. Így jártunk gyerekkoromban kirándulni – mesélte a három idősebb nővér közül a legfiatalabb. Gyeviki Zsófia kisbabájával, édesapja 8. unokájával, Noémivel együtt nézte meg az SZTE 24. Őszi Kulturális Fesztivál programjába illesztett ÉLETképek (Gyeviki70) című kiállításra válogatott 70 fényképet.

 

A 2019. október 14-i tárlatnyitó előtti délelőttön az SZTE Rektori Épület két átriumában beszélgető apához és lányához csatlakozhattunk. A fotók előtt meg-megállva a Gyeviki család életébe is bepillantást nyertünk.

 

– Gyerekként félóráknak tűntek azok a pillanatok, amelyekben édesapánk egy-egy beállítást gyakorolva fényképezett minket – idézett föl egy újabb emléket Gyeviki Zsófia.

 

A család, az ember a leginkább kézenfekvő téma a kezdő fotós számára. De Gyeviki János az országos kiállításokon is szép sikereket ért el ezekkel a fényképeivel, melyek közül néhányat a jubileumi kiállításán is bemutatott.

 

– Az Allegória című fotómmal nyertem a számomra legrangosabb elismerést, az Alföldi Fotószalon kilencedik tárlatán a Magyar Művelődési Intézet plakettjét – idézte föl egyik eredményét az alkotó. – Analóg géppel készült az a fénykép: meseszerű látványt nyújtottak a pici lányaimról készült fényképek egymásra montírozva, szinte fázisrajznak is tekinthetően – vázolta elénk a művet, amelyet most nem, de az 1980 óta sikeres szentesi kiállítás-sorozat nézői láthattak egykoron.

 

Jó tanárként és szülőként a tudását igyekezett átadni öt lányának is.

 

– Ha tanultunk, akkor is szemléletesen bemutatta, miként működik a valóságban például egy fizikai jelenség – emlékezett gyerekkorára Gyeviki Zsófia. – Vele megtanultunk fotózni is: a régi fényképezőgépek „napocska” vagy „felhő” beállításain túli mélységig mutatta meg a fotózás fázisait. Mert a zársebesség elmagyarázásától kezdve a fekete-fehér filmek előhívásáig bevont minket a munkába. A fényképkészítés egész folyamatát megtanultuk. Már alsó tagozatos korunkban, s ez akkoriban nagy szónak számított, egy-egy osztálykirándulásra magunkkal vittük a fényképezőgépet, és fotóztunk.

 

A kihívásokra reagálni, önmaga határait feszegetni. Ez hajtotta újabb és újabb teljesítményre Gyeviki Jánost. Például tíz éve, 60. szülinapi ajándékként a maratoni táv teljesítésével lepte meg önmagát és családját. Több mint egy évig készült a fizikai megmérettetésre. E próba teljesítésében az egyik lánya, Gyeviki Zsófia is társául szegődött – derül ki az egyik futással foglalkozó honlap híradásából.

 

– A verseny előtti fél év hónapjaiban minden másnap 15-20 kilométereket futottam reggelente a töltésen: túl Gyálaréten, az országhatárig és vissza. Nagyon jó érzés volt! – mesélt lelkesen Gyeviki János a mozgás öröméről. – Eleinte azt hittem, hogy 20 kilométer után egész nap fáradt leszek. De nem. Épp ellenkezőleg! A futás feltölti az embert energiával, ugyanakkor futás közben olyan csodás, meditációval felérő érzések, tiszta gondolatok támadnak az emberben, olyan megoldások születnek a problémáira, amelyekre hosszú ideje nem jött rá…

 

A képteremtésben legkisebb lánya, a kerámiatervező diplomával rendelkező Gyeviki Hajnal Csillag követi apja példáját: legutóbb 2019 nyarán a Somogyi-könyvtárban rendezett tárlatán mutatta be fényképeit és kerámiáit. A Földből vagy fényből című tárlattal utalt az otthonról hozott, így az édesanyjától, a többek között a szegedi megyeháza fali kerámiáját alkotó Tóth Magdolna Sárától örökölt vizuális látásmódra és anyagszeretetre is.

(Apa és legkisebb lánya fotója is falra került: a 2019. október 23-án nyílt, november 23-ig megtekinthető XXV. Alföldi Fotószalon tárlaton, Szentesen Gyeviki János: Időntúli üzenetek 4., illetve Gyeviki Hajnal Csillag: Átjáró, illetve Mikrokozmosz című fotója látható.)

 

 

Az analógtól a Minoltáig

 

A többszörösen díjazott neves fotóművész és a lelkes amatőrök egyaránt tagjai a több évtizedes múltú Szegedi Fotókörnek.

 

– Képbírálatokat tartunk, más fotókörök pályázatain veszünk részt. Mindenkit várunk a Szegedi Fotókörbe, aki szeret fényképezni. Régen a Bartókban volt a törzshelyünk, újabban keddenként az Szent-Györgyi Agórában találkozunk – invitált a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségéhez is csatlakozó Szegedi Fotókörbe az egyik legrégebbi tag, Gyeviki János. Az alkotócsoportot Judik Alex vezeti, tagja – többek között – Dobóczky Zsolt, a MAOE tagja is. – Én nem pályáztam a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, mert annyira zsúfolt az életem: korábban a kutatás és folyamatosan a család, a fotózás miatt – válaszolt kérdésünkre.

 

Közel 50 év fotóterméséből 70 fényképet válogatott ki Gyeviki János, amikor összeállította az ÉLETképek tárlatot.

 

– A kompozíció fogott meg leginkább. Például: ahogy az ember dolgozik egy Kötélen. Vagy: ahogy egy múzeumban a diákok szórakoztak. Érdekes látványnak találtam, ahogy a diákok az üvegfolyosón haladtak, ahogy én őket alulról fotóztam – mutatott a fekete-fehér fotókra az SZTE Rektori Épület jobb oldali átriumában fölfüggesztett képek között sétálva.

 

Emberarcok, köztük a szegedi szobrászokat bemutató kiadvány számára készített művészportrék. Táncos mozdulatok. Az anyaság és a családi meleg örömét fehéren-feketén és teljes színpompájában mutató fényes pillanatok uralták a Gyeviki János 2011-ig tartó alkotói korszakát bemutató fénykép-válogatást.

 

– A családom tagjai sok fényképen szerepelnek. Ezek közül a fotók közül nagyon sokat ki kellett hagynom, csak néhány kép kerülhetett most a tablókra – nézett körbe. – A lányaim élete is szolgáltatta a témákat: amikor táncolni jártak, akkor a tánc, amikor koncertekre, akkor a zene került lencsevégre. Amikor elkísértem őket egy-egy programra, mondták is: „Apa, jöhetsz, de nem ismerjük egymást…” – idézett föl egy családi anekdotát. – A lányaim kísérőjeként megörökített pillanatokból is adtam most válogatást.

 

Hangulatok köszönnek vissza ezekről a fotókról is. Például a Bárka a Tiszán a múlt század 70-es éveit, de a partra vetettség fájdalmát is fölidézi.

 

– Minoltával fotóztam hosszú éveken át. De amikor a mobiltelefonommal jobb minőségű képeket készítettem, mint a régi fotómasinával, akkor váltottam. Két éve vettem egy Sony 6000-est. Ez viszonylag kisméretű és elérhető árú gép – avatott be a fotós hétköznapi gondjaiba. – Mert nem vagyok híve a mobilos fotózásnak. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a mobil mindig kéznél van, s ez nagy előnye. Kiállításon viszont sohasem szerepeltetnék mobillal készült fotót.

 

 

Tiszta gondolatok

 

– A tanya kiszorítottra a futás élvezetét is az életemből – mesélte. – A tanyán töltöm az időmet 2011 óta, amikor csak tehetem. Mert igyekeztem én eleinte Üllés és Rúzsa között, a homokháti tanyavilágban, a napfelkelte gyönyörűségében futni, de induláskor megláttam a növényeket, s azok kiabáltak a segítségért, a gondozásért. Annyira lenyűgözött ez a tanyai lét, hogy én már csak akkor jövök a városba, amikor órát tartok az SZTE Mérnöki Karon.

 

Versekkel nyílt meg a 70 éves Gyeviki János jubileumi kiállítása is. Takáts Gyula: A látványon túl című mellett Oravecz Imre versei közül az Etető és Első hó című Fabulya Andrea előadásában is felidézte a tárlatlátogató számára azt a tanyai világot, amely új irányt adott a fotózó alkotónak. Az SZTE 24. Őszi Kulturális Fesztivál időszakában az egyetem rektori épülete bal oldali átriumában Időn túli üzeneteket kaptunk.

 

– Azt az emléket, érzést igyekeztem végre visszaadni, amit gyerekkoromban, amikor minden nyarat tanyán töltöttem, éreztem már. Korábban „teljes képeket” fotóztam, vagyis igyekeztem mindent – a tanya épületétől kezdve az ottani szerszámokon át a környező tájig – egyetlen fényképbe komponálni. De nem találtam meg azt a hangot, nem tudtam visszaadni, ami bennem megmaradt erről a tanyai világról. Ám ahogy szűkítettem a látószöget és rámentem a közeli részletekre, megéreztem: ez az, amit el szeretnék mondani a képeimmel.

 

A tárgyak, az épületek fölnagyított részletei az elmúlás szépségét is megmutatják.

– Rabul ejtett a tanyai világ varázsa. Az őseink keze nyomát érzem, ha megfogok egy-egy régi szerszámot… Mostanában csak ezeket a régi tárgyakat fotózom. Üzennek ezek a mának. Így érzem és tiszteletben tartom. Ezt szeretném a fotóimmal is visszaadni, hogy másokhoz is eljusson – mutatott az alkotó az Időntúli üzenetek című, sorszámokkal megkülönböztetett fotókra.

 

Életmű kiállításával a szépségről, a harmóniáról, az emberekről, a családról is „üzen” Gyeviki János, aki 2015 óta tagja az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Fotóművészeti Munkabizottságának. E testület elnöke, Dusha Béla fotóművész nyitotta meg az ÉLETképeket, az SZTE Rektori Épületben 2019. október 14. és 22. között megtekinthető, ám felkérésre vándorútra induló jubileumi tárlatot.

– Tartalmas, szemérmesen elrejtett, kódolt üzenetek felfedezésére hívja a tárlatlátogatót Gyeviki János – ajánlotta a fény és a fotózás szerelmeseinek figyelmébe a kiállítást Dusha Béla is. – ÉLETképek – ízlelgette a tárlat címét adó szót a fotóművész. – De mi az élet? Ajándék. De életkép-e a partra vetettség, az elmúlás? A rozsdás szög? A lepergett festék, ami az enyészetet, a megsemmisülést sugallja? – sorolta kérdéseit. Kisfaludy Károly: Mohács című verséből idézve válaszolt: „…Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet…” Majd Madách Imre: Az ember tragédiája Harmadik színéből ragadott ki egy luciferi sort: „… Örök levés s enyészet minden élet…” Összegzésképpen Dusha Béla kifejtette: – Gyeviki János optimistán az Enyészet szemébe mosolyog, mert megtalálja a múlandóságban a szépet. – Mindezt alázattal és tisztelettel, mert – az Emberekhez hasonlóan – a Tárgyakat, az ember hétköznapi eszközeit is megilleti a tisztelet. Így segítenek Gyeviki János fotói abban, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent…

 

Az Időn túli üzenetek fotósorozat néhány darabját már korábban is láthatták a tárlatlátogatók. Például 2017 augusztusában a Somogyi-könyvtárban, majd 2017 szeptemberében az SZTE TIK Caféjában, 2018 márciusában a győri Arany János Művelődési Ház (VOKE) galériájában. Ezek és a 2011 előtti alkotói korszakot idéző Gyeviki-fotók együtt alkotják a további bemutatkozási lehetőségre váró ÉLETképeket. Azt a jubileumi tárlatot, amelynek alkotóját Sir Alexander Fleminggel állította párhuzamba Dusha Béla. Idézte az anekdotát, mely szerint: 1945-ben, amikor átvette az orvostudományi Nobel-díjat, azt mondta a bakteriológus: „Isten akarta, hogy legyen penicillin, ezért lett Fleming”. – Mindannyian eszközök vagyunk a Mindenható akaratának a végrehajtásában – tette hozzá magyarázatként Dusha Béla. – Ezeket az értékeket fedezhetjük föl Gyeviki János fotóin, mert van küldetése, van számunkra Időn túli üzenete…

Az "ÉLET / KÉPEK GYEVIKI 70" című nyomtatott katalógus elektronikus változata itt elérhető.

 

Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna; Rómer János