Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2014. november

2014. november 28.
2 perc

Közel száz tehetséges középiskolás mérte össze tudását, az ország minden részéből és a határon túlról 29 csapat érkezett a Szegedi Tudományegyetemre a 2014. november 28-án megrendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre. A vetélkedő aranyérmese a szegedi Radnóti gimnázium RMG 3.0 csapata lett.

2014. november 28.
2 perc

A Középiskolások pénzügyi kultúrája kutatás 2014-es eredményeit 2014. november 27. mutatta be a kutatócsoport vezetője, Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK általános dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens Budapesten az Econventio Egyesület, az Állami Számvevőszék, a Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériuma részvételével szervezett Econventio Konferencián.

A kutatásról rövid összefoglaló készült, bemutatva a felmérés paramétereit, megállapításait és a kutatócsoport javaslatait.

2014. november 26.
1 perc

Az Szegedi Tudományegyetem összegyetemi nyílt napja (ahol a továbbtanulást tervező középiskolások kapnak friss információkat a felvételiről, az SZTE 12 kara által kínált szakokról) 2014. november 27-én (csütörtökön) 8 óra 45 perckor Szabó Gábor rektor köszöntőjével kezdődik az SZTE József Attila tanulmányi Központban (Szeged, Ady tér 10.).

2014. november 25.
1 perc

Martonyi János professor emeritus (SZTE ÁJTK Nemzetközi Magánjogi Tanszék), volt külügyminiszter két sajtónyilvános előadást tart az SZTE ÁJTK épülete (Szeged, Tisza Lajos krt. 54.) kari tanácstermében: 2014. november 27-én (csütörtökön) 17 órakor Az Európai Unió megújult intézményei a növekvő kihívásokkal szemben címmel; 2014. november 28-án (pénteken) 11 órától Globális gazdaság – Univerzális jog? címmel.

2014. november 25.
1 perc

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar 2014. november 28-án (pénteken) 10 órától rendezi meg hagyományos és nagy sikerű, „Az SZTE TTIK Kutatóiskolája” elnevezésű sajtónyilvános rendezvényét - az ország különböző pontjairól és az országhatáron túlról érkező középiskolások részvételével - az SZTE TTIK Bolyai Épület (Szeged, Aradi vértanúk tere 1.) II. emeleti Bolyai termében.

2014. november 24.
1 perc

A XXI. Szent-Györgyi Napokról, az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről, valamint a Szegedi Tudós Akadémia tehetséggondozó programjáról, a Tehetséges Diákok Találkozójáról közös sajtótájékoztatón számolnak be a szervezők 2014. november 27-én (csütörtökön)14 órakor az SZTE Szent-Györgyi Klinikai Központ Elnöki Hivatal Tanácstermében (Szeged, Tisza Lajos krt. 107., I. emelet).

2014. november 23.
1 perc

A stadionépítések gazdasági vonatkozásairól és a stadionok működtetésének kulisszatitkairól sajtónyilvános programon beszélget 2014. november 26-án (szerdán) 16:30 órától Szabados Gábor sportközgazdász és Szekeres Tamás ügyvezető, a Ferencváros stadionját üzemeltető LUSS Kft. vezetője az SZTE GTK épülete (Szeged, Kálvária sgt. 1.) aulájában.

2014. november 21.
1 perc

2014. november 26-án 8.30-12.00 óra között „A Horizon 2020 Európai Uniós kutatás-fejlesztési keretprogram kutatói pályázatai” című workshop helyszíne a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Díszterme
(Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet); 14.00-tól 18.40 óráiig „Az Osztrák-Magyar Monarchia szellemi vizsgálata és kutatási témái a Szegedi Tudományegyetemen” elnevezésű workshop helyszíne
a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának Székháza (6720 Szeged, Somogyi u.7.)

2014. november 20.
1 perc

Hasnyálmirigy világkongresszust (International symposium on alcoholic liver and pancreatic diseases and cirrhosis (www.alpd2014.hu) konferenciát) szervez az SZTE ÁOK 2014. november 22-23. között. A nemzetközi programról a konferencia megnyitóját követően, 2014. november 22-én (szombaton) 8 óra 30 perctől a szegedi Novotel Hotelben (Szeged, Maros u. 1.) tájékoztatja a sajtó munkatársait a Szegedi Tudományegyetem nevében Prof. Dr. Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes, az SZTE Általános Orvosi Kara részéről Prof. Dr. Bari Ferenc dékán, illetve az SZTE ÁOK I. számú Belgyógyászati Klinika képviseletében Prof. Dr. Ábrahám György tanszékvezető egyetemi tanár.

2014. november 19.
2 perc

Az újszegedi geotermikus kaszkádrendszer átadásával a Szegedi Tudományegyetem öt épülete állhat át gázalapúról környezetkímélő energiával történő fűtésre.

2014. november 19.
1 perc

„ÉRTÉKTEREMTÉS ÉS ÉRTÉKKÖZVETÍTÉS” címmel a Bolyai Klub tudományos ülést tart 2014. november 21-én (péntek) 13 órától az MTA SZAB Székházben (6720 Szeged, Somogyi u. 7.)

2014. november 19.
1 perc

Az SZTE roma integrációs tanulmányokról tart sajtótájékoztatót Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes, Kiss Mária Rita, az SZTE roma integrációs rektori munkacsoport megbízott vezetője, valamint Mészáros Ferenc SzOKeReSz szegedi roma szakkollégium igazgató 2014. november 21-én (pénteken) 9:10 - 9:20 óra között az MTA SZAB székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) a VIII. Ifjúság, ifjúságügy – új kihívások és válaszok című konferencia nyitányaként.

2014. november 18.
2 perc

Az AIDS világnapja alkalmából prevenciós napot szervez a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete (SZOE). A 14-25 éves korosztályt sokoldalúan megszólító, a figyelemfelhívásra és a megelőzésre hangsúlyt helyező, újszerű módszereket is alkalmazó hallgatói kezdeményezésről, a rendezvényről, illetve az AIDS elleni harc pillanatnyi állásáról a SZOE medikusai és az őket támogató SZTE oktatók sajtótájékoztatón számolnak be 2014. november 20-án (csütörtökön) 14 órakor az SZTE Általános Orvostudományi Kar bőrgyógyászati klinikája könyvtárában.

2014. november 18.
1 perc

2014. november 20-án (csütörtökön) 10 órakor az SZTE Rektori Hivatal dísztermében (Szeged, Dugonics tér 13.) rendezik meg a Lézerek és Alkalmazásai Oktatás Klaszter ünnepélyes létrehozásával egybekötött szakmai konferenciát. Köszöntőt mond - többek között - Szabó Gábor, az SZTE rektora és Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonpropfit Kft. ügyvezető igazgatója.

2014. november 18.
1 perc

Az "Újszegedi geotermikus kaszkádrendszer kiépítése" projekt bemutatóval színesített és állófogadással egybekötött, sajtónyilvános ünnepélyes záró rendezvényét 2014. november 19-én (szerdán) 11 órától az SZTE Herman Ottó Kollégium "A" épület (Szeged, Temesvári körút 50-52.) földszinti nagytermében tartják.

2014. november 17.
2 perc

PROJEKTNYITÓ sajtótájékoztatót tart Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem főigazgatója a TIOP-2.2.6-12/1A-2013-0003 – Struktúraváltás támogatása az onkológiai centrum fejlesztésével a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban című projektről az MTA SZAB székházban 2014. november 19-én (szerda) 10 órától

2014. november 15.
1 perc

A 25 évvel ezelőtti történelmi jelentőségű eseményekről, a magyar-osztrák határnyitásról a kor főszereplői elmondják emlékeiket az SZTE Rektori Hivatal dísztermében 2014. november 17-én délután öt órától rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Házigazdaként Pál József rektorhelyettes (Szegedi Tudományegyetem) vezeti a beszélgetést, megszólalnak az SZTE volt oktatói: Németh Miklós miniszterelnök (1988-1990), Bíró Zoltán, az MDF elnöke (1987-1989), jelenleg a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Budapest) főigazgatója, valamint Raffay Ernő, országgyűlési képviselő (1989-1994), történész. A sorsfordító idők főszereplői válaszolnak az érdeklődők kérdéseire is.

2014. november 13.
2 perc

2014. december 12-én 14 órakor ismét TOEIC (Test Of English for International Communication) angol nyelvű próbavizsgát rendez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet (IKI).

2014. november 13.
1 perc

2014. november 14-én (pénteken) 9 órától egyetemtörténeti konferenciát és 13 órától kiállításmegnyitót tartanak az SZTE Tanulmányi és Információs Központban a Kolozsvári egyetem háborús hétköznapjai (1914-1918) címmel.

2014. november 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem rektora, prof. dr. Szabó Gábor, és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Lukács János r. dandártábornok együttműködési megállapodást ír alá 2014. november 13-án 13 órakor a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületének (Szeged, Dugonics tér 13.) rektori tárgyalójában.

2014. november 13.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem egyetem napi ünnepsége - amelyen díszdoktorokat avatnak, kitüntetéséket adnak át - 2014. november 15-én (szombaton) 11 órakor kezdődik az SZTE TIK (Szeged, Ady tér 10.) kongresszusi termében.

2014. november 11.
1 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar és a Szegedi Akadémia Bizottság szervezésében 2014. november 13-án (csütörtökön) 10 órától rendezik meg a Gazdasági és társadalmi elemzések és fejlesztési lehetőségek; az ELI társadalmi, gazdasági megalapozása és multiplikátor hatása című sajtónyilvános konferenciát. A plenáris ülésen - amelyet az SZTE GTK épületének (Szeged, Kálvária sugárút 1.) aulájában rendeznek - előadást tart: Prof. Dr. Rechnitzer János, Széchenyi István Egyetem, Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola vezetője, valamint Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, az Innovációs Szövetség elnöke.

2014. november 11.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem FuturICT.hu projektjének zárórendezvénye és szakmai konferenciája 2014. november 13-án (csütörtökön)
10 órakor az SZTE Rektori Hivatal épületének (Szeged, Dugonics tér 13.) dísztermében Szabó Gábor, az SZTE rektorának köszöntőjével kezdődik, majd 11:10 órakor a programban részt vevő kutatók tájékoztatják a sajtó képviselőit az SZTE Rektori Hivatal, 1. emeleti 113. számú tárgyalójában.

2014. november 11.
1 perc

2014. november 12-én (szerdán) 14.00 órakor a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján (Szeged, Semmelweis u.1.) sajtótájékoztató keretében Dr. Balogh István, a KRIO Intézet tudományos igazgatója és Dr. Németh Gábor docens átadja a kórház felújított és növényekkel újraültetett udvarát.

2014. november 07.
1 perc

A szegedi Szent Imre Katolikus Egyetemi Szakkollégium rendszerváltás utáni újraalapításának 20. évfordulóján tartott ünnepség részeként, 2014. november 7-én 19 órakor a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében (Szeged, Dóm tér 6.) együttműködési megállapodást ír alá Prof. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem Rektora valamint Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, és Serfőző Levente egyetemi lelkész.

2014. november 05.
2 perc

Természettudományos családi napot, nyitott laboratóriumi programot tart 2014. november 8-án az SZTE gyakorló gimnáziumában berendezett SzeReTeD, amely e napra a szegedi Agorába költözik.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek