Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2014. március

2014. március 31.
2 perc

A Környezetvédelem a határon átnyúló területeken című szerb-magyar projekt sajtótájékoztatóval egybekötött zárókonferenciáját a DEAK Kooperációs Kutatási Nonprofit Zrt. 2014. április 02-án (szerdán) 11 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Szeged, Ady tér 10.) tartja.

2014. március 31.
1 perc

A „Szeged belvárosi geotermikus kaszkádrendszer kiépítése” című (KEOP-4.10.0/B/12-2013-0035 azonosító számú) projekt DOORSTEP SAJTÓTÁJÉKOZTATÓját a Geotermikus Szolgáltató Kft. – Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szabó Gábor, az SZTE rektora jelenlétében – 2014. április 1-jén (kedden) 12 óra 30 perctől tartja az SZTE Klinikakertben, a Gyógyszertári központ melletti szegedi termelő kút gépházánál (megközelíthető az Oldal utca felől, a teherkapun keresztül).

2014. március 26.
3 perc

Az elismerést a 19. SZTE Tavaszi Állásbörze és az 5. Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje megnyitóján adták át. A 2014. március 26-án megtartott börzére több mint ezerötszázan látogattak el a József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

2014. március 24.
1 perc

Szalay Istvánt, az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet Matematika Szakcsoport főiskola tanárát 70. születésnapja alkalmából köszöntik az SZTE és az SZTE JGYPK vezetői, munkatársai. A sajtónyilvános programot 2014. 03. 28-án (pénteken) 14 órától az SZTE JGYPK Boldogasszony sugárúti épületének dísztermében tartják.

2014. március 20.
1 perc

A Magyar Fulbright Bizottság 2014-ben is meghirdeti az Egyesült Államokba szóló tanulmányi, oktatói és kutatói ösztöndíjakat. A Szegedi Tudományegyetemen ismertető előadását tartanak a Fulbright-programról és a pályázási folyamatról.

2014. március 19.
1 perc

2014. március 26-án közel 40 kiállító fogadja és tájékoztatja az érdeklődőket a 19. SZTE Tavaszi Állásbörzén a József Attila és Információs Központban.

2014. március 18.
1 perc

A neves osztrák író, Christoph Ransmayr életműve kerül középpontba a 2014. március 24. és 26. közötti jubileumi tudományos tanácskozáson.

2014. március 17.
1 perc

UNIÓS TÁMOGATÁSSAL VALÓSUL MEG A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT HŰTÉSI-FŰTÉSI TECHNOLÓGIÁJÁNAK KORSZERŰSÍTÉSE

2014. március 14.
1 perc

Az egyetemi klinikák közül elsőként a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ vezette be, majd tanúsíttatta az Információbiztonsági Irányítási Rendszerét.

2014. március 05.
1 perc

Időpont: 2014. március 6. (csütörtök) 11:00

Helyszín: SZTE Regionális Tudástranszfer és Szolgáltató Központ, földszint 5. terem (Szeged, Dugonics tér 13.)

2014. március 04.
1 perc

Szeretettel meghívjuk Önt az Intelligens teledermatológiai rendszer prototípusának kifejlesztése cím projekt zárórendezvényére és az azt követő állófogadásra az SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Könyvtárába (6720 Szeged, Korányi fasor 6-8.) 2014. március 5-én 13:30 perctől.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek