Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2010. július

2010. július 29.
2 perc

Nem kell csüggednie annak, aki a július 22-i vonalhúzáskor azzal szembesült: nem jutott be arra a képzésre, amelyet korábban megjelölt! A Szegedi Tudományegyetem tíz kara számos szakon kínál pótfelvételi lehetőséget azok számára, akik most nem nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem, vagy nem is nyújtottak be jelentkezést.

sajtotajekoztato_felveteli_2010

2010. július 23.
2 perc

Jól „vizsgázott” a Szegedi Tudományegyetem, összességében mintegy háromszáz hallgatóval többet sikerült felvennie az intézménynek, mint tavaly.

2010. július 22.
1 perc

2010. július 23-án, 10:00-kor a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ rektori tárgyalójában sajtótájékoztatót tartunk a ponthatárokról és a felvételi eredményekről.

2010. július 15.
1 perc

A Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése (TIOP-1.3.1-07/2/2F-2009-0004) című pályázat keretében hamarosan kezdődik a Szegedi Tudományegyetem Dóm téri épületeinek felújítása. (Dóm tér 7., 8. és 9. szám alatt épületek). Az egyetem nevében Szabó Gábor rektor és Hernádi Klára, a Természettudományis és Informatikai Kar dékánja 2010. július 15-én átadta a munkaterületet a kivitelezőnek, a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt.-nek.

2010. július 13.
1 perc

2010. július 15-én csütörtökön 10 órakor kerül sor a TIOP-1.3.1-07/2/2F-2009-0004 számú A Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése c. pályázat keretében a „Szegedi Tudományegyetem Dóm téri épületeinek felújítási munkái” tárgyú közbeszerzési eljáráshoz (Dóm tér 7., 8. és 9. szám alatti épületek) kapcsolódó sajtónyilvános munkaterület-átadásra. A beruházás nyertes ajánlattevője a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt.

A munkaterület-átadás helyszíne: Dóm tér 9. (Budó Ágoston tanterem bejárata)

Az eseményre tisztelettel meghívjuk, megjelenésére számítunk.

2010. július 12.
1 perc

Az SZTE Hungarológia és Közép-Európa Tanulmányok Központja Szőnyi György Endre professzor vezetésével 2010 nyarán tizedik alkalommal rendezi meg hungarológiai nyári egyetemét.

Cimkék: HírekBTK

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek