A Szabadegyetem Szeged VII. előadássorozat keretein belül 2011. május 4-én, szerdán 18.00 órától Dr. Juhász Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar címzetes egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg A bibliai idők emberének növényei címmel.
Távcsöves bemutatást tartanak az égbolt szépségeiről a sötétségbe boruló Dóm téren a szegedi csillagászok május 7-én.
2011. május 07-én (szombat) 13.00-17.00 óra között nyílt napot rendeznek az SZTE Erzsébet Ligeti Teniszközpontban, ahol az érdeklődőket ingyenes programok és játék-lehetőség vár.
Az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési időszakának egyik fő célkitűzése a határon átnyúló, transznacionális és régióközi együttműködés fejlesztése. E célkitűzés keretében az EU pályázatot hirdetett Magyarország és Románia egymással határos területeinek gazdasági és társadalmi felzárkóztatását elősegítő programok pénzügyi támogatására.
A Szegedi Tudományegyetem, a Temesvári "Luis Turcanu" Sürgősségi Kórház és az Aradi "Vasile Goldis" Nyugati Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikái Csongrád, Temes, valamint Arad megyék egészségügyi ellátási színvonalának emelése céljából közös pályázatot nyújtottak be. A határon átnyúló együttműködéssel a ritka, súlyos örökletes betegségek (anyagcsere-zavarok, vérzékenység, izombetegség és cisztás fibrózis) korai diagnosztikájának és a jelenleginél szélesebb populáció számára való egyenlő hozzáférésének biztosítását tűzték ki célul. A magyar-román menedzsement csapat hatékony együttműködésének köszönhetően a „Ritka betegségek újszülöttkori szűrése és molekuláris genetikai diagnózisa: eurorégionális infrastruktúra és együttműködés kialakítása” című pályázatot az EU elfogadta és a 2011-2012 évekre összesen 1 933 810,21 euró támogatásban részesíti.
A Szabadegyetem Szeged VII. előadássorozat keretein belül 2011. április 27-én, szerdán 18.00 órától Dr. Nagy Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg Szabadságvesztés-büntetés és börtön címmel.
Az Állami Számvevőszék és a közpénzek hatékonyabb felhasználása a vidékfejlesztésben címmel tart előadást Domonkos László, az Állami Számvevőszék elnöke 2011. április 27-én (szerda) 14:00 órai kezdettel a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán (6724 Szeged, Mars tér 7.) a III. előadóteremben.
A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara 2011. április 27-30-ig, hetedik alkalommal rendezi meg a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt.
A Külügyminisztérium tisztelettel meghívja Önt a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázati lehetőségeit bemutató tájékoztatóra.
Az egészségügy, a kultúra és az oktatás területére kiterjedő együttműködést kötött a Szegedi Tudományegyetem és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az erről szóló megállapodást az egyetem felújított központi épületének első hivatalos eseményeként írta alá Szabó Gábor rektor és Lázár János polgármester.
A Szegedi Tudományegyetem és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az egészségügy, a kultúra és az oktatás területén olyan együttműködésre törekszik, amely hosszú távon segítheti és biztosíthatja a város, az egyetem és a Dél-Alföldi Régió fejlődését. Az erről szóló megállapodást 2011. április 21-én 10.00 órakor írja alá Szabó Gábor, az SZTE rektora és Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a SZTE Központi épület Aulájában.
Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképző karán a Juhász Gyula Napok.
Ifjúság, ifjúságpolitika – Új kihívások címmel rendeznek nemzetközi konferenciát 2011. április 22-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Szeged, Ady tér 10.).
A Szabadegyetem Szeged VII. előadássorozat keretein belül 2011. április 20-án, szerdán 18.00 órától Dr. Visy Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg az Elektromosságot vezető szerves polimerek – a XXI. század „műanyag fémei” címmel.
A Dél-Alföldön évek óta nem rendeznek nagyszabású kertészeti bemutatót. Ezt a hiányt pótolja a kétnapos, vásárral egybekötött kiállításunk.
A Szegedi Tudományegyetem az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül 168 millió forint támogatást nyert Regionális Természettudományos Diáklaboratórium létesítésére. A projekt nyitó rendezvényre 2011. április 20-án (szerda) 10.00-15.00 között kerül sor a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Dísztermében (Szeged, Szentháromság u. 2.).
A Szegedi Tudományegyetem az ország második legjobb networkegyeteme a Budapesti Corvinus után, a Műegyetemmel holtversenyben, vagyis a vidéki egyetemek közül a szegedin a legjobbak a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségek.
A korszerű esztétikai fogászat módszereiről rendeznek háromnapos nemzetközi konferenciát csütörtöktől a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. A tudományos fórumon neves hazai és külföldi előadók és több mint harminc kiállító mutatja be a szakma újdonságait.
Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre 2011. április 14-től május 14-ig a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Iroda által szervezett Egyetemi Tavasz rendezvénysorozat.
Előrébb lépett a Quacquarelli Symonds által készített egyetemi világrangsorban (QS University Ranking) a Szegedi Tudományegyetem: míg az előző 2 évben az 500-600-as csoportban foglalt helyet, idén a 451-500-as csoportba került az intézmény. A világrangsorban a szegedin kívül egyetlen magyar egyetem, az ELTE szerepel.
Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéke, valamint az SZTE ÁJTK Karrier Iroda szervezésében 2011. április 11-én 16 órai kezdettel kerül sor a IV. Polgári Jogi Activity Versenyre.
AZ Egyesült Nemzetek Szervezetének működését modellezi több mint százötven hazai és külföldi egyetemi hallgató azon a háromnapos konferencián, amely szerdán kezdődik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.
Újra az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja adott otthont a nagysikerű Ecosim Diák Menedzsment Bajnokság regionális selejtezőjének, melyet a három GTK-s hallgatóból álló Bong Team nyert meg.
Kerékpáros póló edzőtábor kerül megrendezésre 2011. április 9-10-én (szombat - vasárnap) a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjában a Gazdaságtudományi Kar dolgozói és szegedi kerékpárosok szervezésében. A rendezvényre, mely felkészülés a Tavaszi Bike Polo Bajnokságra az ország minden tájáról érkeznek csapatok, de a rendezők szeretettel várnak miden, a sportággal csak most ismerkedő érdeklődőt is.
Az 1941-es, híressé vált szegedi diák-Hamlet előadásnak állít emléket „A legenda” című film, melyet órára pontosan 70 évvel az egyetemisták Hamlet-előadása után, 2011. április 1-én 19.30-kor mutat be a Szín-Tér-Kép Alapítvány a szegedi Belvárosi Mozi Nagytermében. A bemutatót a Szegedi Tudományegyetem és Szeged Város Önkormányzata támogatja.