Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2010. október

2010. október 26.

Információs Napot szervez a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal. „Ötlet-projekt-pályázat: Hogyan legyünk sikeresek az FP7 konstrukcióban?” címmel 2010. október 29-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (Szeged, Ady tér 10).

2010. október 25.

Kiemelkedő Európai Uniós támogatást kapott Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának adjunktusa. A Matematikai Tanszékcsoport - Bolyai Intézet Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékén dolgozó fiatal oktató azon öt magyarországi kutató között van, akik 2 millió euró támogatást kaptak.

2010. október 19.

A Művelődés hete - tanulás ünnepe 2010 jegyében Felnőttképzési Kerekasztal Road Show-t szervez a Magyar Pedagógiai Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézete. A szegedi állomás egy országos rendezvénysorozat része, amelynek célja kerekasztal beszélgetés a felnőttképzés aktuális kérdéseiről a felnőttképzés budapesti és helyi szakértőivel. A rendezvényt 2010. október 22-én (pénteken) 10.00-13.00 óra között rendezik meg az SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézetében (6723 Szeged, Szilléri sgt.12.).

2010. október 18.

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül 2010. szeptember 20-án, szerdán 18.00 órától Dr. Szabó János, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg "Magzati genetikai diagnosztika" címmel.

2010. október 13.

Magyarország 2011 januárjától első alkalommal tölti be az Európai Unió elnöki szerepét és ezen alkalom kapcsán Integrációs Klubot rendez újságíróknak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Európa- tanulmányok Központja (Szeged, Tisza Lajos krt. 54., III. emelet), 2010. október 20-án, 17 órai kezdettel.

2010. október 11.

Tangyógyszertárat avatnak 2010. október 14-én 10.00 órától az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának Dékáni Hivatalában (Eötvös u. 6.).

2010. október 11.

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül 2010. szeptember 13-án, szerdán 18.00 órától Dr. Somfay Attila, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg "COPD - az alattomos gyilkos" címmel.

2010. október 08.

A 2010. évi Faludy-díj átadására október 12-én 15 órakor kerül sor az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Ady tér 10. Rektori Tárgyaló).

2010. október 05.

Az elmúlt években az Őszi Kulturális Fesztivál szerves részévé váltak a Bolyai Intézet által szervezett népszerű matematika előadások. Ebben az évben a Bolyai Intézet, az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet és az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának Matematikai és Informatikai Intézete közösen rendezi meg 2010. október 9-én, szombaton 10.00 órai kezdettel a Természet és Matematika az Őszi Kulturális Fesztiválon című interdiszciplináris előadássorozatot és tudományos „játszóházat” a Bolyai Intézet termeiben (Aradi vértanúk tere 1), amelyre minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat, tisztelettel és szeretettel meghívunk.

2010. október 04.

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül 2010. szeptember 6-án, szerdán 18.00 órától Sipos Pál, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi docensének előadását tekinthetjük meg "Az alternatív tudományok Kész Átverés show-ja" címmel.

2010. október 01.

Mesterképzésekről tart nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem 2010. október 7- én csütörtökön, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. (Szeged, Ady tér 10.)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek