SZTE Info

Sajtóarchívum 2010. december

2011. február 21.

A Szabadegyetem Szeged VII. előadássorozat keretein belül 2011. február 23-án, szerdán 18.00 órától Dr. Viskolcz Béla, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főiskolai tanárának előadását tekinthetjük meg "Tudáskapu - egy interaktív természettudományos kiállítás születésének története" címmel.

2010. december 20.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2010. december 20-i ülésén megtárgyalta az egyetem rektorhelyettesi tisztségeire benyújtott pályázatokat.

2010. december 14.

Ötödik alkalommal tartják kísérletes „koncertjüket” a fizikusok december 20-án, hétfőn, 17 órakor Szegeden, a Kiss Árpád tanteremben (Rerrich Béla tér, Béke épület) A hangok világa – a világ hangjai (a táncoló lángoktól a suttogó növényekig) címmel. A szokásosan egy téma köré csoportosított kötetlen, családias hangulatú bemutatón a klasszikus kísérletek mellett újdonságok, tankönyvekből nem ismert látványos kísérletek is szerepelnek. A házigazdák, az SZTE Fizikus Tanszékcsoport és az ELFT Csongrád megyei Csoportja, elsősorban közép- és általános iskolásokra számítanak, akik kíváncsiak a tapasztaláson alapuló természettudományra.

2010. december 13.

A Szegedi Tudományegyetem és a Ferroép Zrt 2010. december 15-én, szerdán nyílt napot szervez a Dugonics téri főépületben, ahol az érdeklődők megtekinthetik a műszaki átadás előtt álló műemlék épületet.

2010. december 13.

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül 2010. december 15-én, szerdán 18.00 órától Dr. Szónoky Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi docensének előadását tekinthetjük meg "Az ásványok és kőzetek, mint a képzőművészetek és kultúra hordozói" címmel.

2010. december 10.

Tisztelt egyetemi és szegedi polgárok!

 

Béreljenek karácsonyfát az idei ünnepre, melyet, ha az ünnepek végén épségben visszahoznak, kiültetünk a Füvészkertbe, felajánlunk óvodáknak, illetve az egyetem területének parkosítására használunk.

A bérlés időpontja: 2010. december 18 (szombat) 9-13 óra között

Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Ady tér 10.) előtt.

2010. december 09.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hallgatói Centrum és a Dél-alföldi HEURégió Pont Egyesület, 2010. december 10-én a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjában (6725 Szeged, Hattyas sor 10.) ÖQ-Klub című öko-sportnapot rendez, ahol csapat és sorversenyek keretében megválasztásra kerül „Szeged legkörnyezettudatosabb középiskolája”.

2010. december 09.

Szeretettel meghívjuk a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ 2010. december 12-én, 20 órakor a Szegedi Dómban megrendezésre kerülő Jótékonysági Gála Koncertjére, mely egyben a Gyermekgyógyászati Klinika dolgozóinak Karácsonyi Estje. A Jótékonysági Koncertet Mága Zoltán hegedűművész meghívott vendégeivel tartja meg.

2010. december 06.

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül 2010. december 8-án, szerdán 18.00 órától Dr. Szabad János, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg "Mikor érzik jól magukat sejtjeink?" címmel.


esza_felso

SZTEmagazin

2020. szeptember 26.

Szte_Rovatfejek_konyv_B-BT_20200923

Egy írói életmű rejtett titkaira, az irodalomtörténész nyomozáshoz hasonló kutatási módszereire is fény derült a 91. Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvény-sorozatának egyik csúcspontján. A „Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei” című kötet szerzőjével, Bíró-Balogh Tamással, a Szegedi Tudományegyetemen oktató irodalomtörténésszel Újszászi Ilona újságíró beszélgetett „az SZTE utcára viszi a tudományt” mottó jegyében.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.