Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2020. május

2020. május 30.
3 perc

A XXI. századi legprofesszionálisabb orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a június elsejével újrainduló Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinikán. Az elmaradt vizsgálatokra a betegeknek új beutalót kell kérniük, az új időpontok kérését pedig az új betegirányítási rendszer lényegesen leegyszerűsíti.

2020. május 27.
1 perc

2020. június 6-án, szombaton 10 órától online szülői értekezletet tartanak a Szegedi Tudományegyetemen. Az érdeklődő középiskolások, tanáraik és szüleik mindent megtudhatnak a felvételivel kapcsolatos teendőkről, az SZTE képzéseiről, az intézmény nyújtotta lehetőségekről és arról, hogy miért érdemes a Szegedi Tudományegyetemet választani.

2020. május 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Novi Sad Egyetemmel, valamint Business Incubatorral együttműködésben katalizálta a határon átnyúló, a CB régió két legnagyobb felsőoktatási központjához köthető kutatásokat és ipari együttműködéseket olyan közös módszertani, szolgáltatási portfoliófejlesztésekkel, amelyek alkalmassá teszik a kutatóhelyeket az iparban közvetlenül alkalmazható új technológiák, folyamatok, prototípusok, termékek fejlesztésére. A tevékenység fejlesztése az IkNNOw, HUSRB/1602/41/0158 „Cross-border Knowledge and Technology Transfer Platform to support young researchers and innovative SMEs and to catalyze their business-academia type cooperation” projekt része, az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság szakmai koordinációjában valósult meg.

2020. május 26.
3 perc

Az elmúlt években különböző pályázati forrásokból frissítette szoftverállományát a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, amelynek köszönhetően mára világszínvonalú kereskedelmi geoinformatikai, képfeldolgozási szoftverekkel, térképszerverekkel rendelkezik az egyetem oktatási, kutatási célú felhasználással.

2020. május 22.
4 perc

Hazai előállítású, öntisztuló, fotokatalikus hatáson alapuló reaktív intelligens bevonat alapanyagaként hasznosult iparilag a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak fejlesztése. Ez a vegyszermentes antibakteriális technológia forradalmasíthatja a fertőzések elleni védelmet: egy olyan nanotechnológiai eljárásra épülő fertőtlenítési módszert fejlesztettek ki Prof. Dr. Dékány Imre kutatócsoportjában, amely látható fény hatására alkalmas a felületeken és a levegőben lévő mikroorganizmusok, valamint allergének inaktiválására.

2020. május 22.
1 perc

Altatógépeket, ultrahang berendezéseket, mobil CT-t, nukleinsav izoláló automata készülékeket és endoszkópot is kapott az elmúlt időszakban a járványügyi védekezéshez a Szegedi Tudományegyetem. A mintegy 840 millió forint értékű eszközöket szükség esetén a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ járványügyi egységeiben és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet területén kialakított járványügyi ellátó központban alkalmazzák.

2020. május 20.
2 perc

Heteken belül a betegellátás szolgálatába állnak azok a legmodernebb radiológiai és képalkotó berendezések (CT, MR, MRi), amiket a Szegedi Tudományegyetem 4,8 milliárdos kormányzati támogatásból vásárolt meg. A jelentős léptékű fejlesztés XXI. századi színvonalra emeli a térség betegeinek ellátását.

2020. május 15.
1 perc

Ma este 8 óráig várják az I. sz. rendelőben mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. Május 16-án, szombaton két autó járja a várost, és gyűjti a mintákat azoktól, akik – egészségi állapotuk miatt – nem tudták felkeresni a szegedi mintavételi pontokat.

2020. május 12.
2 perc

Kecskeméten, Baján, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Lajosmizsén is végeznek mintavételt a Szegedi Tudományegyetem munkatársai az elkövetkező napokban. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

2020. május 12.
2 perc

Pro Talentis Áthidaló ösztöndíjjal segíti a Szegedi Tudományegyetem azon hallgatóit, akik a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt elveszítették munkájukat, jövedelmüket, és ennek következtében egyetemi tanulmányaik finanszírozása is veszélybe került.

2020. május 12.
1 perc

2020. május 14-én, csütörtökön 8 és 18 óra között a Nagyörvény utcai orvosi rendelőbe várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem mindenkit, aki értesítést kapott, arra kér, hogy vegyen részt a vizsgálatban és menjen el a mintavételi pontra.

2020. május 12.
1 perc

2020. május 13-án, szerdán és május 14-én, csütörtökön 10 és 18 óra között a Csabagyöngye Kulturális Központba várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem mindenkit, aki értesítést kapott, arra kér, hogy vegyen részt a vizsgálatban és menjen el a mintavételi pontra.

2020. május 11.
1 perc

2020. május 12-én, 13-án és 14-én, 12 és 18 óra között a szegedi 2. sz. Rendelőintézetbe (Vasas Szent Péter u. 1-3.) várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem mindenkit, aki értesítést kapott, arra kér, hogy vegyen részt a vizsgálatban és menjen el a mintavételi pontra.

2020. május 11.
2 perc

Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem munkatársai által üzemeltetett Magyar Adatszolgáltató Kérdőívet (MASZK), amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók. A kérdőívet minden nap érdemes kitölteni, ezt most már mobiltelefonon is megtehetjük.

2020. május 09.
1 perc

2020. május 11-én, hétfőn 10 és 16 óra között a Hódtói Sportcsarnok melletti parkolóban lévő szűrőbuszhoz várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem mindenkit, aki értesítést kapott, arra kér, hogy vegyen részt a vizsgálatban és menjen el a mintavételi pontra.

2020. május 08.
1 perc

2020. május 10-én, vasárnap 9 és 15 óra között a szegedi Dugonics téren várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre.

2020. május 07.
5 perc

Két hónap alatt harmincnál is több orvos- és élettudományi projektet kezdeményeztek a Szegedi Tudományegyetemen a koronavírussal kapcsolatban. Az SZTE részt vesz egy ígéretes antivirális szer klinikai vizsgálatának előkészítésében, emellett az intézmény átfogó genetikai kutatást indított és tömeges szűrési módszerek fejlesztésében is közreműködik. A kutatások a betegség minden szakaszára kiterjednek, kezdve a megelőzéstől és a diagnosztikától a korai és intenzív terápiákon át egészen a rehabilitációig.

2020. május 05.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma” pályázati konstrukcióján a támogató 2019. november 4-ei döntésével 150.000.000 forint támogatást nyert el a „Hatékony egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztése és működtetése a Szegedi Tudományegyetemen” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesül.


2020. május 01.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem ma reggel, az országos járványügyi kutatás részeként, megkezdte a mintavételeket. Az országos szűrővizsgálat több tízezer fő bevonásával, reprezentatív minta alapján zajlik, a mintákat a Szegedi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik be Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékből. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. Ez nemzeti érdek, hiszen ez alapján lehet meghatározni a szükséges járványügyi intézkedéseket.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek