Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2012. január

rektori
2012. január 31.
4 perc

30 ország 297 városának 407 egyetemével él kétoldalú Erasmus-együttműködési megállapodása az SZTE-nek. A Szegedi Tudományegyetem egyik vonzerejéről, kiterjedt kapcsolatrendszeréről, a külföldi ösztöndíj lehetőségekről is friss információkat kapnak a február 4-én a szegedi Dugonics tér 13. szám alatti épületben tartott nyílt napra látogatók.

2012. január 30.
3 perc

A felvételi jelentkezések finisében, 2012. február 4-én (szombaton) 9-15 óra között tart nyílt napot a Szegedi Tudományegyetem. Az universitas rektori hivatalának felújított épületében (Szeged, Dugonics tér 13.) – többek között – az SZTE szakjairól, új ösztöndíjakról, kollégiumi helyekről, az állami támogatottságú helyekről és az önköltséges képzésekhez kapcsolódó helyi kedvezményekről kapnak információt a diákok, a még tanácstalan fiatalok. A rendkívüli szülői értekezleten Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes ad iránytűt az egyetemi felvételi szabályainak értelmezéséhez, a jelentkezési és továbbtanulási stratégia kialakításához.

 

2012. január 26.
3 perc

Nyilvánosságra hozták a 2012 februárjában induló felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait: 6300 felvételiző közül 4589 fiatalt vettek fel az egyetemek és főiskolák. A Szegedi Tudományegyetem 5 kara hirdetett, 4 kara indít 1 alap- és 16 mesterképzést. A 2012 szeptemberében induló képzésekről a frissített tájékoztató legkésőbb 2012. január 31-éig jelenik meg, ezekre február 15-ig lehet jelentkezni.

2012. január 23.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete és a Bolyai János Matematikai Társulat Csongrád Megyei Tagozata szemináriumán Prof. Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus tart könyvbemutató előadást A magyar matematikus-géniuszok – tények és rejtélyek című program 2012. január 26-án (csütörtökön) 15 órakor kezdődik az SZTE Bolyai Intézete (Szeged, Aradi vértanúk tere 1.) II. emeleti Bolyai termében.

2012. január 23.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) idén is megrendezik a fizika napját. A 2012. január 28-ai előadásokat bemutatók, kísérletek és totó követi. A program házigazdája – az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) Fizikus Tanszékcsoport – minden érdeklődőt szívesen lát a felújított Dóm téri épületében.

hallgatok_kopad_2

2012. január 21.
4 perc

Február 15-ig kell dönteni: válaszd az SZTE-t!

A vártnál kicsit jobban alakultak a felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetem: alapképzésben tavaly 2978, idén 2495 államilag finanszírozott helyet kapott, és újdonságként részösztöndíjas képzésre összesen 1235 hallgatót vehet fel az intézmény – mondja az SZTE oktatási rektorhelyettese. Homoki-Nagy Mária professzor fájlalja, hogy állami támogatást Szeged nem kapott a gazdaságtudományi és az osztatlan jogászképzés területén, valamint a bölcsészet- és a társadalomtudományi területen drasztikusan csökkent az ilyen keretszám. Az érintett karokon ösztöndíjakkal, a tanulmányi kiadások mérséklésével várják az önköltséges helyekre jelentkezőket. Mesterszakokon a tavalyi 1246-hoz képest 1728 állami ösztöndíjassal számolhat az SZTE.

educatio_2012

2012. január 20.
3 perc

Már az első nap első felében több mint ezren érdeklődtek a Szegedi Tudományegyetemről a 2012. január 20-án kezdődő, 21-én csúcspontjához érkező Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A felsőoktatás legnagyobb börzéjén, a Papp László Budapest Sportarénában az F11-es standon, rögtön a bejáratnál található a Szegedi Tudományegyetem. Az érdeklődőket itt Angyal és Ördög is várja…

Fabian-Szabad
2012. január 19.
4 perc

Fábián Tamás geográfus, valamint Szabad Gábor kutatóorvos hunyt el Etiópiában – közölte 2012. január 19-én reggel a Szegedi Tudományegyetemmel az etiópiai merénylet áldozatai azonosításának eredményét a Külügyminisztérium.

2012. január 19.
1 perc

Fábián Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanszéki munkatársa, valamint Szabad Gábor, SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa hunyt el Etiópiában – közölte 2012. január 19-én reggel az intézménnyel az etiópiai merénylet áldozatai azonosításának eredményét a Külügyminisztérium.

A Szegedi Tudományegyetem, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársaiból álló csoport egyéni szervezésű etiópai útjáról ma, 2012. január 19-én, 9 óra 30 perckor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Mezősi Gábor, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, valamint az etiópiai túráról tegnap hazatért Szilassi Péter, SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék főiskolai docense, továbbá Kemény Lajos, az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára. A rendkívüli sajtótájékoztató helye: az SZTE Egyetem utca 2. szám alatti épületében a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék I. emeleti tárgyalója.

2012. január 18.
1 perc

„Orbán Viktor miniszterelnököt az illetékes magyar kormányzati szervek tájékoztatták arról, hogy Etiópiában terrortámadásban életét vesztette egy magyar állampolgár. A miniszterelnök utasításának megfelelően a Terrorelhárítási Központ és a Külügyminisztérium – együttműködve külföldi partnereikkel – jelenleg további információk beszerzésén dolgoznak, hogy az eset összes körülményére fény derüljön, beleértve azt is, vannak-e további magyar érintettjei a terrortámadásnak” – közölte a Szegedi Tudományegyetem kérésére szerdán késő délután Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

tudomany
2012. január 16.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetemen szerzett diploma jó belépő a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon – fogalmazott az SZTE rektora, Szabó Gábor akadémikus, amikor arra kértük: a felvételizők szempontjából mérlegelje a továbbtanulás új szabályait és a lehetőségeket! Új ösztöndíjakkal, kedvezményekkel várják a hallgatókat – mondta az SZTE oktatási rektorhelyettese, Homoki-Nagy Mária professzor, mikor a keretszámok, az önköltségi díjak ismeretében vázolt stratégiai irányokat a családok, a diákok számára. A felvételizők dilemmáit vettük sorra.

2012. január 16.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem idén is megjelenik az Educatio kiállításon a Papp László Budapest Sportarénában az F11-es standon, rögtön a bejáratnál. A hazai felsőoktatás legnagyobb börzéjén, 2012. január 20-21. között a felvételizők első kézből szerezhetnek információkat a különböző nemzetközi rangsorokban előkelő helyen szereplő SZTE-ről, az egyik legnépszerűbb hazai tudományegyetemről. A diákokat meglepetés játék várja.

2012. január 12.
2 perc

A mobil újságírásban rejlő lehetőségeket kellett felderíteniük azoknak a diákoknak, akik részt vettek a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar IKT Kutatócsoportja és a Binga Kreatív Kommunikációs Ügynökség közös versenyén. A legtehetségesebb öt egyetemista 2012. január 12-én mutatta be fejlesztését – a „kiterjesztett valóságot”.

2012. január 11.
1 perc

Folytatódik a középiskolásoknak, az egyetemi felvételire készülődőknek hirdetett Junior Szabadegyetem előadássorozata a Szegedi Tudományegyetemen. 2012. január 12-én (csütörtök) 17 órától Borbényi Zita, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológia Osztályának professzora ad választ a kérdésre: Mit tudnak az őssejtek?

ZMK

2012. január 09.
2 perc

Bobanj Rebeka, a Szegedi Tudományegyetem friss diplomás énekművésze mutatkozott be 2012. január 6-án a Magyar Állami Operaház színpadán Musetta szerepében. A közönség Puccini Bohémélet című operája január 11-i és 14-i előadásán is láthatja és hallhatja az SZTE üdvöskéjét.

zold_egyetem

2012. január 05.
2 perc

Közép-Európa legzöldebb egyeteme a szegedi. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) második éve vesz részt az Indonéziai Egyetem felmérésében. A zöld egyetemek világrangsorát 2011-ben is összeállító kutatás eredményeként született listán az SZTE most előrébb lépett, mert a 178 versenyző közül a 67., a 70 európai részvevő közül a 21. helyen végzett.

2012. január 03.
2 perc

Közel 40 millió forintot spórolt a Szegedi Tudományegyetem azzal, hogy úgynevezett szénszünetet tartott 2011. december 23. délutánjától 2012. január 1-jéig. Egy esetleges nyári szünet is az energiatakarékosságot szolgálná.

honlap_kezdo

2012. január 02.
2 perc

Két magyar egyetem – közte a szegedi universitas – került a Leiden University 2011-2012-es európai rangsorára. Az oktatók kutatói tevékenysége, idézettsége és publikációi száma alapján összeállított listán az SZTE a 210. helyet szerezte meg. Az SZTE vidék-Magyarország egyetlen egyetemeként szerepel a sanghaji, és a QS rangsorban is.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek