Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóarchívum 2020. február

2020. február 27.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Honvédelmi Minisztérium az oktatás, a kutatás területén korábbra visszanyúló eredményes együttműködését intézményesítette 2020. február 27-én. Az együttműködési megállapodás részeként szeptembertől az SZTE valamennyi képzésén meghirdetik a honvédelmi alapismeretek kurzust, ezzel is támogatva a katonai pálya ismertségét és népszerűsítését.

2020. február 26.
2 perc

Megállapodás aláírásával erősítette meg az elmúlt évek együttműködését a GE Healthcare Magyarország Kft. és a Szegedi Tudományegyetem 2020. február 26-án. A közös munkával biztosítják a szakember-utánpótlást, az SZTE szakember-képzésének, továbbképzésének és működésének támogatását, továbbá az egészségipari kutatás és fejlesztés, illetve az ennek eredményeképpen létrejövő technológiák, szellemi termékek innovatív hasznosítását.


2020. február 26.
3 perc

A Kínában felbukkant koronavírus okozta fertőzés terjedésével kapcsolatban újabb intézkedéseket rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen. A mintegy 30 ezres egyetemi közösség egészségének megóvása érdekében rektori és kancellári körlevelet adtak ki, amelyben – többek között – a veszélyeztetett területről visszaérkezők munkavégzés és óralátogatás alóli mentesítését és a kiutazások mellőzését kérik. Az egyetemen felállított szakmai stáb tájékoztatása szerint azonban Szegeden eddig nem azonosítottak koronavírussal fertőzött beteget.

2020. február 24.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a GE Healthcare Magyarország Kft. és a Szegedi Tudományegyetem közötti együttműködési megállapodás aláírására 2020. február 26-án, szerdán 11 órára. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal 2. emeleti rektori tárgyaló (6720, Szeged, Dugonics tér 13.)

2020. február 20.
3 perc

Bizonyos daganatos és autoimmun betegségekben már eddig is megoldást nyújtottak a modern biológiai terápiás kezelések, azonban ezek a hatóanyagok csak a sejteken kívüli célpontokat tudják támadni. Új irányt jelenthet a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak friss eredménye. Egy olyan speciális hordozó molekulát fejlesztettek, ami képes a sejtbe juttatni a biológiai terápiás hatóanyagokat, például a kóros folyamatok megállítására képes antitesteket. A kutatást címlapján közli az egyik vezető tudományos folyóirat, az Advanced Science.

2020. február 12.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem – a Debreceni Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel és a Semmelweis Egyetemmel konzorciumban – az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 3.6.2 pályázati konstrukcióján a Támogató 2017. május 25-i döntésével 1.470.046.015 forint támogatást nyert el a „Modern orvostudományi diagnosztikus eljárások és terápiák fejlesztése transzlációs megközelítésben: a laboratóriumtól a betegágyig” című projekt megvalósítására. A projekt az Európai Szociális Alapból és a hazai költségvetési előirányzatból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesül.

2020. február 11.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar tisztelettel meghívja Önt az I. Informatikai Duális Képzési Börzéjére 2020. február 14-én, pénteken 9 órára. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem központi épület átriuma  (6720 Szeged, Dugonics tér 13.)

2020. február 11.
1 perc

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztályának határozata alapján a járványküszöböt meghaladó influenza aktivitás miatt az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó egységében 2020. február 12-től Prof. dr. Lengyel Csaba, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke látogatási tilalmat rendelt el.

2020. február 10.
1 perc

2020. április 14-én lesz 70 éve, hogy megszületett Esterházy Péter, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara ebből az alkalomból háromfordulós irodalmi és kultúrtörténeti versenyt hirdet középiskolásoknak.

2020. február 10.
3 perc

Változatos témák tudományos megközelítését kínálja az SZTE Szabadegyetem XXV. szemesztere is. A Szegedi Tudományegyetem közkedvelt ismeretterjesztő programjában főszerepet kap az egészségtudomány. Az SZTE TIK kongresszusi termében 2020. február 12-től szerdánként 18 órakor kezdődik a tudománynépszerűsítő előadás-sorozat.

2020. február 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt sajtónyilvános eseményére, amelyen a Szegedi Tudományegyetem kifejezi támogatását a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés és az ezt támogató aláírásgyűjtés témakörében. Az esemény időpontja: 2020. február 7., péntek, 12.00 óra. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Rektori Tárgyaló (Szeged, Dugonics tér 13.)

2020. február 05.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt szülői értekezlettel egybekötött nyílt napjára 2020. február 8-án, szombaton 10.30-ra. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem központi épület (6720 Szeged, Dugonics tér 13.)

2020. február 04.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara tisztelettel meghívja Önt a Mezőgazdasági drónok szerepe a digitális agráriumban címmel szervezett gazdásztalálkozóra 2020. február 7-én, pénteken 10 órára. Helyszín: Takács Ferenc Képző Központ, 6800 Hódmezővásárhely 47. számú főút 195. km  (a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítás területén)

2020. február 03.
2 perc

Sikeresen zárult a Pharmahungary 2000 Kísérletes és Klinikai Kutatásfejlesztési Kft., a Szegedi Tudományegyetem és az indiai partner, Ashok & Rita Patel Institute of Integrated Study and Research in Biotechnology & Allied Sciences (ARIBAS) közös kutatása, amelynek célja a szívizom infarktus és az annak következtében kialakuló szívelégtelenség terápiájának előmozdítása volt mátrix-metalloproteináz (MMP) gátló molekulák fejlesztésével.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek