Bezár

Hírarchívum

Pályaválasztási nyílt napon az SZTE

Pályaválasztási nyílt napon az SZTE

2014. január 17.
2 perc

Középiskolásokat, szülőket, pedagógusokat tájékoztat folyamatosan a továbbtanulási lehetőségekről, a felvételi eljárásról a Szegedi Tudományegyetem. Például 2014. január 15-én a Baján megrendezett pályaválasztási kiállításon is képviseltette magát az SZTE.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kiállítók, így a Szegedi Tudományegyetem nagy örömére, a bajai Szent László Általános Művelődési Központjának tornacsarnokában rendezett pályaválasztási börzére a vártnál jóval több fiatal érdeklődő érkezett.

„ ... A tanulás sokszor nehéz, de megéri!” – idézte kissé átformálva Péchy Blankát a bajai rendezvény házigazdája, Keresztes József, a bajai Szent László Általános Művelődési Központ igazgatója megnyitó beszédében. Így vélekedett a Szegedi Tudományegyetem standjához látogató középiskolások zöme is, abban pedig többen biztosak voltak, hogy megéri a Tisza-parti felsőoktatási intézménybe kerülni.

A szegedi egyetem számos karáról, szakjáról érdeklődtek a bajai középiskolások. Az igényelt információk alapján megállapítható, hogy az SZTE gazdasági és műszaki képzései mellett az ETSZK (Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar) ápoló és szociális gondozó szakjai ugyancsak népszerűek a fiatalok körében. Különösen sok kérdést tettek fel a nemrég indult osztatlan tanári képzésről, valamint az egészségfejlesztés és rekreáció szak is nagyszámú diákot vonz. Sokan voltak kíváncsiak az említett szakokhoz kötődő felvételi eljárására. Akadt olyan középiskolás is, akit az egyes alkalmassági vizsgák menete érdekelt. Minden diák választ kapott a kérdéseire. A Szegedi Tudományegyetem standjától hamar elkapkodták a 2014-es Felvételi kiadványt, melyben az universitasról az összes fontos információ papírra vetve is megtalálható.

 

A bajai börzén az SZTE mellett jelen volt – többek között – a Magyar Honvédség kecskeméti kirendeltsége, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, és a dél-alföldi régió több felsőoktatási intézménye is.

B. R.

*


Az SZTE immár hagyományos februári, a felvételi jelentkezés határidejéhez közeli nyílt napjáról további információ itt olvasható.

Az SZTE kari nyílt napjairól további információ az alábbi linken olvasható. Az SZTE felvételizőknek szóló honlapja: http://www.u-szeged.hu/felveteli


Korábban írtuk:

Lézershow és információdömping az Educatio-kiállításon

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Nőtt az állami ösztöndíjas helyek száma

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? A kollégiumoktól az albérletekig

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Sportolj az SZTE-n!

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Tudnivalók határon túli jelentkezőknek

Miért a Szegedi Tudományegyetemet válaszd? Pontok és határok 2014-ben

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek