Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium egyik osztálya betekintést nyerhetett egy bírósági tárgyalás kulisszatitkaiba a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös programjában.
Rendhagyó osztályfőnöki órában volt része 2014. január 30-án a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium 10/B osztályának. Részt vehettek ugyanis egy, a gimnázium falai közt szimulált bírósági tárgyaláson, így játékos formában tudhattak meg többet a jogról és az igazságszolgáltatásról. A több mint kétórás programot, melynek a „Jogom van tudni!” címet adták, a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fiatal csapata vezette. Tagjaik közt színészt, drámatanárt és jogi egyetemet végzett hallgatót egyaránt találhattunk. Meleg Gábor, a foglalkozás vezetője hangsúlyozta, hogy egy igen komoly szakmai háttérrel rendelkező eseményről van szó. – A foglalkozás előkészületei jó háromnegyed évet vettek igénybe. A jog, dráma-pszichológia és szociológia területén jártas csapatok közös munkájának eredménye ez a program, lévén szerettük volna, ha minél valósabb képet tudunk mutatni a fiataloknak a jog világáról. Így amikor már egy igazi tárgyaláson kell részt venniük, nem lesz akkora sokk számukra a helyzet.
A jelenlévő közel harminc diák a feszültségoldó játékokat követően egy tízperces rövidfilmet tekinthetett meg egy tragédiába torkolló születésnapi buliról. A vetítés végeztével a fiatalok egy képzelt hatósági kihallgatás keretein belül kérdéseket tehettek fel a vádlottat játszó Endrédy Gábornak, aki ha nincs rajta bilincs, színészként dolgozik. A kihallgatást egy szimulált per követte, ahol a vállalkozó kedvű ifjúság akár aktív szerepet is vállalhatott az ügy felgöngyölítésében. Magukra vállalhatták az ügyész, az ügyvéd, a tanú vagy akár az ülnök szerepét is. A tárgyalás szabályos lefolyására ügyelő bírónőt Bielik Réka játszotta, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi karán végzett. Majd megkezdődött a tárgyalás, sorra hívták be a tanúkat, végül ítéletet hirdettek, és megbeszélték a tapasztalatokat. A 10/B diákjai bár alapvetően nyelvi beállítottságúak, mégis óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba. – Ilyenfajta játékban eddig még nem volt részem. Fantasztikus az interaktivitás, tényleg olyan hangulata van a tárgyalásnak, mint amit a filmekben szoktunk látni – mondta az ügyészi talárt magára öltő Bereczky Ádám.
A szervezőknek pontosan ez a céljuk ezzel az országos programsorozattal: bevonni az ifjúságot az igazságszolgáltatás világába, és meghozni a kedvüket a jogi pályához. Bár a szimulált tárgyalás egyszerűsített és gyorsabb változata az igazinak, ettől független igen precízen követi annak szabályait. A résztvevők részletes vádiratot kaptak, és az előírt frázisok szerint kellett felszólalniuk. Az ismeretterjesztésen túl azonban az is cél volt, hogy a foglalkoztatás szórakoztató legyen. – Szerettük volna arra sarkalni a diákokat, hogy alaposan körbejárják az ügyet, és ők maguk is hozzátehessék a gondolataikat. Így ők is megtanulhatták, nem csak egy helyes megoldás kínálkozik– mondta a drámapedagógus Meleg Gábor.
Őszi Tamás