Egy új start-up projekt célja, hogy a hazai tudományos és innovatív intézmények keretein belül készült diplomamunkákat, doktori disszertációkat, kutatási és innovációs munkákat egységes, az interneten szabadon elérhető rendszerbe gyűjtsék.
Innovatív és hiánypótló szolgáltatással lép piacra idén januárban a szegedi ByBox Kft. Az EU által finanszírozott start-up projekt célja, hogy a hazai tudományos és innovatív intézmények – köztük a Szegedi Tudományegyetem – keretein belül készült diplomamunkákat, doktori disszertációkat, valamint kutatási és innovációs munkákat a vadonatúj egységes, interneten szabadon elérhető Országos Szakanyag Archívumba (Oszaka) gyűjtsék, amely bárki által elérhető, kereshető és térítés ellenében felhasználható. A kezdeményezés lényege, hogy a „Minden tudás piacának” készülő oldalon a szellemi termékek tulajdonosai maguk adhatnak árat a dokumentumoknak. A tervek között nemzetközi piacra lépés is szerepel. Az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Operatív Program támogatási rendszerében az „Országos Szakdolgozat Archívum (Oszaka) létrehozása” című DAOP-1.3.1-12-2012-0030 jelű pályázatot 8 320 000 forinttal támogatták.
„Nyolc éve foglalkoztat bennünket a gondolat, hogy létre kell hozni egy online piacteret, amit a kutatók, a fejlesztők, a felsőoktatás szereplői, valamint a gyakorlati szakemberek – és tágabb értelemben bárki, akinek piacképes ötletei és meglátásai vannak – elsődleges forrásként tudnak használni információszerzéshez, és bevételnöveléshez” – mondta Kapás Ferenc, a ByBox Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, hogy reményei szerint a kezdeményezésn„világmegváltó”, senki sem veszi el ingyen, ami a másé. Szerinte az újítás közelebb hozza a tudományos élet szereplőit a gazdasági szereplőkkel, és segíti a hazai innovációs képesség növekedését.
A projekt ötletgazdája, Kapás Ferenc maga is évtizedek óta dolgozik a hazai és nemzetközi innovációban, és közel egy évtizedig volt a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) elnökségi tagja. Munkájáért a szövetségtől Innovációs Nagydíjban részesült. Emellett egyetemi docensként innovációs ismereteket tanít több felsőoktatási intézményben, nevéhez fűződik a Szegedi Tudományegyetem SZTE Innovációs Klubjának beindítása, tanácsadóként több száz innovatív ötlet kidolgozásában vett már részt kkv-k, multinacionális cégek, egyetemek, kutatóintézetek és magánszemélyek számára. Tudományos munkájának részeként több mint nyolcvan innovációval kapcsolatos publikáció fűződik a nevéhez.
Az Oszaka szolgáltatás alapja egy egyedi fejlesztésű számítástechnikai szoftver, amely alkalmas arra, hogy a rendszert Európa és a világ további országaiban is bevezessék. Magyarországon ezzel a kezdeményezéssel lehetővé válik a felsőoktatási szakanyagok korszerű és biztonságos archiválása, és az eddigi szigetmegoldások helyett létrejöhet egy egységes országos szintű internetes archívum, amelyhez bárki szabadon hozzáfér a világhálón. A szolgáltatás több nyelven elérhető lesz: a magyar mellett kezdetben német és angol nyelven, majd ez a továbbiakban bővülhet.
Az internetes rendszer üzemeltetőjeként a ByBox Kft. a felhasználók számára alapvetően az online felületet és az egyedi fejlesztésű – tárolásra és archiválásra – alkalmas számítástechnikai megoldást biztosítja. A rendszer használójaként ugyanakkor a feltöltőnek lehetősége van arra, hogy egy általa megszabott árat adjon a munkájának, és felajánlja azt elektronikus megvásárlásra. A weboldalon létrejövő e-vásárlások az általános szerződési feltételek elfogadását követően egy nemzetközi szabványnak megfelelő biztonságos fizetési megoldáson keresztül történnek, a mindenkori törvényi előírásokkal összhangban.
A feltöltött szakanyagok és dolgozatok bekerülnek egy plágiumellenőrző program adatbázisba, így egyértelműen kiszűrhetőek lesznek a jogtalan felhasználások és erre irányuló kísérletek. Az üzemeltetők fontosnak tartják a plagizálás visszaszorítását, sőt szeretnék elérni, hogy a felhasználóknak egyre kevesebb érdekük fűződjön a szellemi tulajdonnal való visszaélésre. A rendszerben regisztrált jogtiszta anyagok kereshetővé válnak nemcsak az Oszaka adatbázisában, hanem a teljes magyar könyvtári katalógus rendszerben (OPAC) is.
A piacra lépést megelőző kérdőíves felmérés megerősítette, hogy a szolgáltatás iránt van kereslet, és a piaci igény jelentős. Az üzemeltetők tervei szerint a rendszerben elérhetőek lesznek majd az adott szakterület legújabb eredményei is, ezért ez a tudástár alkalmas lesz a tudományos és kutatómunkákhoz való használatra is. A gazdasági élet szereplői közül elsősorban azok az innovatív szervezetek érintettek, amelyek az adatbázisból hasznosítani tudják az új versenyképes ötleteket és megoldásokat, vagy esetleg befektetőként, finanszírozóként lépnek fel a tudományos munkákban leírt egy-egy megvalósítható ötlet és projekt kapcsán.
SZTEinfo