Bezár

Hírarchívum

lezerfizika

LASCALA: Négy európai egyetem indít közös képzési programot fizikusoknak

LASCALA: Négy európai egyetem indít közös képzési programot fizikusoknak

2020. augusztus 04.
1 perc

A EUGLOH projekt égisze alatt született meg a fizikus mesterképzésre épülő, négy európai egyetem közreműködésével megvalósuló program. A Large Scale Accelerators and Lasers (LASCALA) elnevezésű integrált képzés az olyan nagyberendezések, mint az ELI-ALPS tudományos bázisaival együttműködve képezi a jövő szakembereit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A közös képzés kialakításában a Szegedi Tudományegyetemen kívül a EUGLOH szövetségben is együttműködő francia Paris-Saclay Egyetem, a svéd Lundi Egyetem, valamint a római Sapienza Egyetem vesz részt. A négy egyetem kezdeményezéséhez 13 kutatóközpont, ipari és szakmai szervezet csatlakozott, egyedülálló tudományos hátteret biztosítva a képzéshez.


A LASCALA projekt révén a partnerek olyan mesterképzést indítanak 2021 őszétől, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy Európa-szerte számos technológiai és tudományos platformot tanulmányozzanak, globális megközelítést alakítsanak ki a csúcstechnológiákkal kapcsolatban. A hallgatók tanulmányaik során ráadásul laboratóriumokban kísérletezhetnek, ahol olyan különleges nagyberendezések állnak rendelkezésükre, mint például a szegedi szuperlézer.


A tanulmányok első félévét a Paris-Saclay Egyetem gondozza, a második félév Rómában vagy Lundban tölthető. A harmadik félévben a hallgatók szegedi és a párizsi kurzusok közül választhatnak, míg a negyedik félév a szakmai gyakorlat és a szakdolgozatkészítés ideje. A képzés kettős diplomával (double degree), illetve többes diplomával (multiple degree) zárul attól függően, hogy hány egyetem kurzusain vesz részt a jövő fizikusa.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek